/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Donnacha O’Brien új szerepkörben

Írta: David Jennings, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Sokáig csak suttogva beszélték szakmai berkeken belül, de nemrég hivatalossá vált a hír: Donnacha O’Brien szögre akasztja a csizmát. A világ jól ismeri a huszonegy éves ír fiút, Aidan O’Brien, a világ vezető idomárjának fiát, a már szintén sikeres trénerként dolgozó Joseph O’Brien öccsét, a 2018. és 2019. évi ír zsoké championt. Nem búcsúzik azonban a fiatal tehetség a turf világától, hamarosan új szerepkörben láthatjuk ismét.

A három O’Brien

– Kemény szezonon vagyok túl, amelynek a vége nagyon kiélezett volt. Barátommal, Colin Keane-nel szoros küzdelemben voltunk a championi címért, végül 111 győzelemmel én nyertem, neki 103 jutott idén. Nagyon jóban vagyunk, szinte rosszul esett, hogy én nyertem, de a lóversenyzés kemény sport, nem szabad érzelgősködni, a pályán ellenfelek voltunk, azon kívül megmaradtunk barátnak. Ha jól tudom, ez volt minden idők legkiélezettebb versengése hazámban, még nem fordult elő, hogy az élen mindkét lovasnak száz feletti győzelme van. Colin megnyugodhat, mert 2017 után jövőre ismét lehetősége lesz, hogy ő legyen a legjobb. Ez volt az utolsó szezonom lovasként. Részben azért döntöttem így, mert ugyan egész évadban tudtam hozni az 56 kilogrammot, de ez a jövőben csak borzasztóan nehezen menne. Nagyon örülök, hogy a csúcson hagyhatom abba, bőven kijutott számomra a sikerekből 2014 óta. Tudom, sokat tanulhattam volna még. Nem értem fel bátyám szintjére, és rengeteg nálam százszorta jobb zsokét ismerek. Mindezek ellenére taktikában jónak éreztem magam mindig.

Donnacha 376 győzelemmel a háta mögött mond búcsút a mázsaháznak. Első szezonjában még csak 7 győzelmet aratott, de utána folyamatosan növelte sikerei számát, 2018-ban 116 elsőséggel lett a legjobb, és idén ismét őt koronázták meg a zsokék közül a Zöld Szigeten. Karrierje során 62 Group és Listed besorolású nagydíjban ülte a legjobb telivért, ebből 10 a Group 1-es babérok száma. Négy klasszikus futam trófeáját is begyűjtötte: 2000 Guineas – Saxon Warrior, Magna Grecia (2018, 2019), Epsom Oaks – Forever Together (2018), Ír Derby – Latrobe (2018). Emlékezetes pillanat volt az ifjú lovas életében, amikor idén Kew Gardens nyergében orrhosszal verte a nagy Stradivarius-t és Dettorit a British Champion’s Long Distance Cupban, majd alig két órával később Magicallel száguldott át elsőként a célvonalon a Champion Stakes-ben. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy 2016-ban ír utánpótlás champion volt.

Megnyugtatunk azonban mindenkit, nem kell elbúcsúznunk Donnacha O’Brientől. 2020-ban idomárként mutatkozik be. Az ír Tipperary grófágban kezdi a munkát huszonöt lóval.

Donnacha és Joseph

– Talán sokakat meglep a gyors váltás, de fejben már régóta készültem rá. Tudom, nagyon fiatal vagyok, de mindig arra gondolok, hogy apám csupán öt évvel volt nálam idősebb, amikor belevágott. Azt is tudom, sokan azt fogják mondani, apámnak köszönhetem, ezt a pozíciót. Igazuk van, nélküle ez nem valósulhatott volna meg, de nagyot téved, aki azt hiszi, ez megkönnyíti a dolgomat. Komoly nyomást érzek magamon, hiszen nem vallhatok szégyent, nem engedhetem, hogy az emberek azt mondják, csak rossz utánzata vagyok Aidan Patrick O’briennek. Lotomban többségében yearlingek vannak, jövőre lépnek először pályára. Szerintem nem számít, hogy nagy részük Galileótól van, hiszen a jó pedigré semmit sem ér egy kontár kezében. Remélem mindenben meg fogok felelni a velem szemben támasztott követelményeknek. Ezzel Joseph is pont így volt, ő az egyik példaképem. Egyébként még nem adták ik a működési engedélyemet. A vizsgáimat sikeresen letettem, de még hátra van egy interjú. Ha minden jól megy, 2020 januárjában futnak először lovaim Dundalkban.

Az O’Brien család újabb tagja áll majd a jártatóban a következő szezon elejétől. A lóversenyzésben absztrakt módon mérik a teljesítményt, hamar kiderül mennyire esett messze az alma a fájától.

SHARE THIS