/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Pegasus World Cup – 2020

Írta: Kovács Botond.

A hétvégén futják a 3 millió dollár összdíjazású Pegasus World Cupot. Megszokhattuk, hogy az év elején komoly összegek repkednek a fejünk felett a lóversenyzés világában, hiszen a 20 millió dollár összdíjazású Saudi Cup első, február 29-i futása sincs már messze, a 12 millió dolláros Dubai World Cupot március 28-ra időzítették Dubajban. Várta már több pénz is a Pegasus résztvevőit, de erről majd később, nézzük inkább ki áll a kupa mögött.

Ha a Pegasus World Cupra szeretnénk eljutni, át kellene kelnünk az óceánon, ha a főszervezőjéhez, elég lenne átlépnünk a határt Hegyeshalomnál. Ez persze kis túlzás, hiszen Frank Stronach Amerikában él, de az ausztriai Stájerországban született. 1954-ben mechanikai műszerész bizonyítványával és 200 dollárral a zsebében emigrált Kanadába. Mára a lóversenyzés világának egyik legjelentősebb szereplője, akit nagy tisztelet övez mindenütt. Ő építtette a szebb napokat is látott Magna Racinót Ebreichsdorfban.

Belinda és Frank Stronach

A 89. életévében járó Stronach-nak az amerikai National Thoroughbred Racing Association (NTRA), a Daily Racing Form című szaklap és a szakírókat tömörítő National Turf Writers’ Association az egyik legnagyobb presztízsű amerikai életműdíjat, az Eclipse Awards-ot (Eclipse Díj) adományozta nemrégiben. A magas kitüntetéssel azt a munkát és sikereket honorálták, amelyet a telivér tenyésztés és futtatás területén ért el, külön kiemelve az amerikai versenypályák átalakítása terén kifejtett erőfeszítéseit. A sikeres üzletember cégein keresztül felvásárolta az Újvilág versenytereinek egész hálózatát, amelyeken jelentős beruházásokat és fejlesztéseket hajtott végre. 1998-ban megvette az egyik legjelentősebb amerikai hippodromot, a kaliforniai Santa Anitát, majd a floridai Gulfstream Parkot, a szintén kaliforniai Golden Gate Fields-et, a marylandi Pimlicót (ez utóbbi azóta állami kézbe került) és a Dallas közelében található Laurel Parkot.

A Magna Entertainment nevű társaság a legnagyobb lóversenypálya üzemeltető Amerikában. 2007-ben a cég reorganizációja után a vagyonelemek egy része átkerült a Stronach Group-hoz. Néhány esztendővel ezelőtt Frank Stronach a cég vezetését leányára, Belinda Stronach-ra bízta. Az üzletasszony 2004 és 2008 között a kanadai parlament képviselője volt, 2005 és 2006 között a nemzeti erőforrások miniszteri székét is elfoglalta. Jelenleg a Stronach Group elnök-vezérigazgatója. Fivére, Andrew, elismert telivér tenyésztő és futtató, több mint hatszáz versenyló tulajdonosa. A Stronach család ménesei a floridai Ocalában, a Kentucky állambeli Adena Springs-ben és Kanada számos más helyén találhatók.

Awsome Again

Frank Stronach többszörös amerikai és kanadai futtató champion. Remek lovai, Touch Gold (1994 stpm, Deputy Minister – Passing Mood) 1997-ben Belmont Stakes-t, Red Bullett (1997 sm, Unbridled – Cargo) Preakness Stakes-t nyertek. Awesome Again (1994 pm, Deputy Minister – Prinmal Force) 1998-ban, Ghostzapper (2000 pm, Awesome Again – Baby Zip) 2004-ben a Breedres’ Cup Classic trófeáját vihette haza.

Térjünk vissza a Pegasus World Cup helyszínéhez, a Gulfstream Parkhoz. A versenytér 1939-ban nyitotta meg a kapuit, és számos világszínvonalú futamnak ad otthont (a Sunshine Millions-széria, Florida Derby, Fountain Of Youth Stakes, stb.), és megannyi világsztár telivér kezdte itt karrierjét. 1989-ben itt rendezték Breeders’ Cupot. A Magna Csoport 1999-ben vásárolta meg a pályát 95 millió dollárért, majd 2011-ben átvette a Stronach Group. Nem tétlenkedtek sokáig. Frank Stronach sohasem érte be félmegoldásokkal, elhatározta, hogy ők fogják megrendezni a világ legnagyobb pénzdíjazású versenyét, amelyet Pegasus World Cupnak nevezett el. Így is lett. 2017-ben tartották az első versenyt, amelyben 12 millió dollár várta a futtatókat, több mint a Duabi World Cupban. 2018-ban 16 millióra emelték az összeget, ám tavaly váratlanul 9 millióra kurtították. Csak találgatni tudjuk az okát, de idén ismét csökkentettek, csupán 3 millió dollár ajánlanak a résztvevőket. A nevezési díjak struktúrája is többször változott. 2017-ben és 2018-ban 1 millió dollárért lehetett lovat indítani, ám ezt az összeget tavaly és idén 500 ezerre redukálták. A futamban tizenkét ló indulhat, akik 56 kg-ot visznek, a kancáknak 1.5 kg engedmény jár. További 2.5 kg engedményt kaptak azok a telivérek, akiket nem kezeltek furoszemiddel (más néven Lasix-szal). Az idei versenyben azonban ez már nem így lesz, ugyanis a Stronach Group hadat üzent a legálisan alkalmazható teljesítmény fokozónak, tilos lett a szer használata. Szintén állatjóléti intézkedés, hogy a pénzdíjak két százalékát a pályáról lekerült versenylovak rehabilitációjára ajánlották fel. A futam távja 1800 méter, és balkezes homokpályán futják.

Gulfstream Park

Nem csak a folyamatos pénzdíj elvonásról szól a verseny története. 2019-ben megalapították a Pegasus World Cup Turfot, amelyben 3 millió dollárt lehetett nyerni, igaz idén csak 1 milliót ajánlanak az 1900 méteres futamban. Mivel nem nagy hagyományokkal rendelkező eseményről van szó, az alábbiakban felsoroljuk az eddigi győzteseket:

Pegasus World Cup

2017 – Arrogate (2013 szm, Unbridled’s Song – Bubbler), Mike Smith, Bob Baffert

2018 – Gun Runner (2013 sm, Candy Ride – Quiet Giant) Florent Geroux, Steven Asmussen

2019 – City Of Light (2014 pm, Quality Road – Paris Notion) Javier Castellano, Michael McCarthy

Pegasus World Cup Turf

2019 – Bricks and Mortar (2014 stpm, Giant’s Causeway – Beyond the Waves)

A verseny nagy népszerűségnek örvend Floridában, tízezrek látogatják, köztük számos celebritás, például Snoop Dogg, Evander Holyfield, Lenny Kravitz, Dennis Rodman, a magyar származású Gene Simmons és Pharrell Williams.

Magic Wand

A gyepen rendezett verseny idei favoritját, Without Parole-t (2015 pm, Frankel – Without You Babe) Frankie Dettori üli. John Gosden egykori idomítottja jelenleg 9/4 körül áll a bukmékereknél. A remek telivér már amerikai tréningben áll Chad Brownnál. 2018-ban megnyerte a St. James’s Palace Stakes-t Ascotban, tavaly értékes harmadik helyezést szerzett a Breeders’ Cup Mile-ban Uni és Got Stormy mögött. Talján barátunk a homokon rendezett versenyben nem kapott lovaglást, talán azért, mert tavaly csak utolsó előtti tudott lenni Mexikó legjobb lován, Kukulkánon (2015 stpm, Point Determined – The Real Mayo). Az öreg kontinenst Magic Wand (2015 pk, Galileo – Prudenzia) képviseli O’Brien mester istállójából a világklasszis Ryan Moore-ral.

A Pegasus World Cup favoritja a 7/5-ön álló, és utolsó futására készülő Omaha Beach (2016 stpm, War Front – Charming), akiről már tudjuk, hogy 45 ezer dollárért fog fedezni a Kentuckyban. Mike Smith szuper-zsoké készül, hogy otthon tartsa a kupát, ami tulajdonképpen már most borítékolható, hiszen csak amerikai telivéreket neveztek idén a versenybe.

SHARE THIS