/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Több ló, több tapasztalat – Homoki Norbert zsoké

Az elmúlt években tűntél fel a Kincsem Parkban szép lovaglásaiddal és győzelmeiddel. A mi szempontunkból sajnos, a 2019-es szezont már Svájcban zártad. Miért döntöttél a külföldi munkavállalás mellett?

Miután elkezdtem versenyezni és volt egy két szép eredményem is, úgy éreztem még fejlődnöm kell, emellett több pozitív benyomást szerettem volna kapni ettől a sporttól. Első számú célom a tapasztalatszerzés volt és az, hogy kipróbáljam magam a hazaitól eltérő környezetben is. Úgy gondolom, hogy egy ilyen lehetőség rengeteget ad az embernek, mind szakmailag, mind emberileg. Sok szakembert ismertem meg, akik egyöntetűen hozzátettek valamit a tudásomhoz. A későbbiekben is látok rá esélyt, hogy külföldön próbáljak szerencsét, hiszen minél több helyen jár az ember annál többet tapasztalhat.

Hogyan nézett ki ott egy munkanapod?

Reggel 05:30-kor kezdődött a nap, lovagoltam vagy istálló munkát végeztem, ez egy beosztás szerint került kiosztásra. Napközben általában 5-6 lot volt a jellemző, így a lovaglás 13:00-ig tartott. Ezt követően az istálló munka volt a következő, majd az abrakolás. Délután van egy úgynevezett csendes pihenő, ekkor fél óra áll rendelkezésünkre, mint szabadidő. Délután négy órára már ismét az istállónál voltunk egészen hat óráig, amikor is megkapták a lovak az esti abrakot és bezártuk az istálló ajtaját.

Az elmondásod szerint Svájcban nincs idő arra, hogy az ember lustálkodjon. Ez alapján milyen különbségek és hasonlóságok vannak a hazai és a svájci lóverseny között?

Véleményem szerint a napirend egy része hasonló, hiszen itt is ugyanezt a sémát követjük. Kint hatalmas odafigyeléssel dolgoztunk, gyakorlatilag a telivérek a sport ékkövei, ez érezhető is a svájci emberek hozzáállásán, nagy elvárásoknak kell megfelelni. Az sem utolsó szempont, hogy jelentősen nagyobb az elvégzendő munka mennyisége.

Mit tanultál meg kint, amit az itthoni tréningek során is tudsz alkalmazni?

Odakint elvárás a hosszú szárral való lovaglás, emellett a hosszabb vagy közepes kengyelszíj állítása. Mivel a lovak ehhez vannak hozzászokva, ezáltal sokkal nyugodtabban is viselkednek. Ezt a technikát próbálom én is használni itthon és eddig csak pozitív tapasztalataim vannak, úgy gondolom működik. Ez sokban segít nekem is, hiszen nekem sem mindegy, hogy milyen a hangulata annak a telivérnek, akin ülök. Így minden könnyebb, hiszen egyszerűbb elérnem azt is, hogy rám figyeljen!

Jelenleg az Sz&Sz istálló csapatát erősíted. Mit vársz a következő szezontól?

A tavalyi évem nem volt a legjobb, de reménykedem abban, hogy 2020 már jobban fog alakulni. Az istállónál egy remek csapat dolgozik azért, hogy ez megvalósulhasson, szeretnék szép sikereket aratni! Remélem a veszélyhelyzet minél hamarabb véget ér és elindul a versenyszezon!

Fotó forrása: Juhász Zsóka, Ribárszki Sándor

SHARE THIS