Így versel Vidor Marcel Bródy Jánosról a galopp című verseskötetében:
Bródy János
Sándor fia, a neve Bródy János,
Sportszerencséje valóban nem káros:
Napsugaram, Basalak, Útlevél
A fogadóknak fut, beszél.
Ha apja föntről letekintene,
Helyeslően, nevetve intene
és szellemhangján szólna vidora:
Kedvem szerint élsz, Jancsikán, fiam!
Az 1943-ban megjelent verseskötetről így ír Rózsa Miklós a Mai magyar múzsa c. folyóiratban.
…”muzsikáló szenzitív költő, aki többet nyújt a puszta dallamosságnál és lírai élményeinek artisztikus kivetítésénél.” Vidor Marcell kárpátaljai költő, aki a két háború közötti magyar lóverseny világában igen jártas volt és fent említett kötetében a galopp nagyságairól írt szellemes verseket. De hogy Bródy János is a kötetbe került, mikor ő jobbára ügetős volt, ezt annak köszönhette, hogy a Zsófia istálló nagy ismeretségnek örvendett az ügető életében. Vidor úgy látszik úgy gondolta, hogy Bródy János egyéniségét feltétlen meg kell mutatni olvasóinak, de nem úgy, mint a későbbi időkben, amikor az ügetőversenyzés történetéről megjelenő kötetek meg sem említik nevét.
János apja a remek tollú író Bródy Sándor volt, aki életében a Turf szenvedélyes látogatója volt. Bródy Sándor 1863-ban született egy jómódú egri polgárcsaládban. A jómódot köszönhették annak, hogy apjuk ügyes gabonakereskedő volt, aki az egri püspökséggel jó üzletet kötve bőségben tartotta családját. A papa élete során szintén, mint általában a Bródyak, a szenvedélyek rabja lett, a kártya, a nők, az éjszakai élet egyre nagyobb teret hódított az életében. És ennek egyenes következménye lett, hogy idős korára elszegényedett és a sok mindenben rá hasonlító Sándor fiának nem hagyott örökölnivalót.
A jóképű és emiatt is a nők körében sikeres Bródy Sándor már fiatalon a pesti szállodák, kávéházak, lóversenyterek örökös tagja lett, de azt megjegyezhetjük, hogy nem csak határtalan sármja, hanem briliáns írói vénája korának legnagyobb írói közé emelték. Apja szokásaiból is megtartott néhányat, szeretett hotelszobájában délután ébredni, mivel az éjszakát a szivarfüstös kártyaasztalok, meg esetleg egy-két hölgy társaságában töltötte. Már fiatalabb korában színházak kérték színdarabok megírására. Az egyik ilyen felkérés Kolozsvárról érkezett. Ő a kellő eleganciájával meg is érkezett a Kolozsváron bemutatandó darab előkészítésére és ott az elsők között megpillantott a fiatal Hunyady Margit színművésznőt és azonnal meghódította. Majd ezután Pestre hazatérve beszámolt feleségének a történtekről, ami közte és Fehér Judit között nem gerjesztett bonyodalmat, sőt a közben megbetegedett Hunyady Margittól pesti családjába hozta fiát Hunyady Sándort. Sándorka – aki 1892-ben született – ezzel a névvel vonult a Bródy dinasztiába, szintén remekül írt és sokat szivarozott, azaz igazi Bródy volt.
A 35 éves Bródy Sándornak 1898-ban született egy János nevű fia. Ő volt talán az egyetlen, aki nem az írásai miatt lett híres, ő volt az, aki az apa tulajdonságait a legkevésbé örökölte, talán egy kivétellel, a szivarral, mert Bródy János kiváló üzletember volt, kiváló közgazdász és egy nagyon eredményes jól működő gabonakereskedelmet vitt. És nem csak, mint néző járt ki a Kerepesi útra, hanem sikeres futtató is volt. Kislányáról Zsófiáról nevezte el istállóját, amit később egy másik leánynévvel – Lenkével is kiegészített. Egy igen élénk rózsaszín kettős zöld szalag és rózsaszín sapkában ültek hajtói a lovai mögött. 1946-ban Koppány nevű lovával megnyerte a Magyar Ügetőderbyt, méghozzá kitűnő időben jelezve, hogy az akkori idők egyik legjobb lova lehetett. Még azt is elmondhatjuk, hogy mint futtató megjelent a galoppon is, Broadway nevű lovával szép sikereket ért el, de hangosan ünnepelték, amikor 1945. októberében megnyerte a Magyar Földművelésügyi Miniszter Díját. A vállalatirányításnak, szervezésnek igen elismert képviselője volt, ezt aztán az ügetősport is igénybe vette és megválasztották a Magyar Ügetőverseny Egyesület elnökének.
Nehéz ideje jött el a lóversenyzésünknek. A II. világháború pusztításai tönkretettek minden addig felépített eredményt. A tribünök romokban, az istállók és a pálya szétbombázva és óriási bombatölcsérek mindenhol. Az elpusztult versenylovakat ezekbe a gödrökbe temették el, amit még hosszú évtizedek után is a fölöttük serkenő fű világosabb árnyalata jelzett, hogy mi történhetett ezen a területen. Szerencsére az akkor még mérnökhallgató Futaki Iván apja kérésére térképet készített az elpusztult pálya állapotáról és erről a térképről tudjuk leolvasni ma is, hogy melyik bombatölcsérbe mely lovakat temették, mert a minden részletre kiterjedő térképen név szerint vannak meg említve azok a lovak, amelyeket odahantoltak. Lehangoló és szomorú képet festett ez a látvány, de érdekes hogy néhány ember óriási optimizmussal megindította az újjáépítést. Bródy János is közéjük tartozott, minden tehetségét latba vetette a versenyzés érdekében. Ebben a lehetetlen állapotban is megtalálta a megoldást, elérte a kormányzatnál, hogy 100.000 dollárral a zsebében elküldjék Amerikába ügetőket vásárolni. Ott olyan tenyészanyagot vásárolt meg, ami aztán a magyar ügetőversenyzés következő 50 akár 100 évben is meghatározó lett. Bródy Jánost Amerikában felkérték több szakmai pozíció elfoglalására, ő viszont mindenre nemet mondott és hazajött. „Én csak Magyarországon szeretem a versenyeket. Az itteni nem érdekel, szívem az otthoni lovakhoz húz. Ez a gondolat valahol a Bródyk lelkületében lakozik. Mert Bródy Sándor, aki mikor gyermekkori életére emlékezik, megemlíti, hogy ők egri családjukban csak magyarul beszéltek, holott ezidőtájt – a milleniumi évek táján – minden polgári családban két vagy akár három nyelven beszélgettek.
Sándor fia Sándorka is hasonló érzelemvilágról ír Illés öccsének Amerikába „A kormányzóék az összes Horthyak nagyon derék emberek, boldogan élhetne ebben az országban mindenki, ha nem vetne ránk árnyékot a gonosz szomszéd.” És még az is a fent említettek mellett szól, hogy János fia Alexander ezt az érzelmekkel túlfűtött szót hogy Honvágy választotta Bródykról írt könyvének címéül.
The Skipper, Recorder, Half Pint, Scot Palmer, Indian Guy, Fryswyn, Heckleway, Never Stop, Sophie Song, Love Story, Margaret Song, ezek a jól ismert nevek, amelyeket Bródy János hozott Amerikából. Ha belenézünk Vecseklőy József köteteibe, ott olvashatjuk az 50-es évek derbynyerői között ezeknek a versenylovaknak a neveit, illetve a későbbiekben a pedigrékben találkozunk velük. Az 1950-es Ügetőderby nyerője Recorder, amelyről ezt írja Vecseklőy: „Az amerikai importok kétségtelenül legjobb lova és az addig Magyarországon szerepelt legjobb ügető győzelmi szériája fémjelzi az évet.”
Bródy János három importot intézett, kettőt Amerikából és egyet Dániából. A következő ezek a lovak és ivadékaik meghatározók voltak a magyar ügetőtenyésztésben. Kabala, Normafa, Zápolya, Api, Csínom Palkó, Nemecsek, Kabala csak néhány kiragadott lónagyság az amerikai importok leszármazottai közül. Megjegyezzük, hogy a tavalyi év hőse, Zsenerőz, is egy Dániából behozott kanca leszármazottja.
A Bródyak szenvedélyes rajongói voltak a Turfnak, ami írásaikban is fellelhető. Közülük a legmaradandóbbat az ügetőversenyzésben Bródy János hagyta, kitűnő hajtó és futtató volt. Azonban elévülhetetlen érdemeket – az importjaival és a rövid elnöki ténykedésével, melyet nagy szakmai felkészültséggel végzett, – szerzett. Emlékét ápolni és főthajtani megtisztelő kötelességünk.
Száraz György