/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin / 0 comments

A 3-as szám bűvöletében

Ha azt mondjuk 33. születésnap és 3 győzelem múlt szombaton, akkor mindenki tudja, hogy Angyal Andorról van szó. Négy futamban hajtott, de csak hármat fejezett be. Az első hajtása után úgy nézett ki egy pillanatra, hogy azon a napon nem is lesz több. A szerencsés kimenetelű bukás után azonban  minden jóra fordult, három versenyt nyert, köztük az Ötévesek Nagydíját.

A sikeres nap nehezen indult, mi történt pontosan?
– Az első futamomban Brigitta Gold BD-t hajtottam, de a startot követően nem sokkal galoppozott, majd  orrvérzést kapott és elfulladt a kanyar után. Én sem tudom, hogyan úsztam meg ép bőrrel, de szerencsére sikerült mindkettőnknek. Ez a bukás igencsak elkeserített, pont a születésnapomon egy ilyen balesettel kezdek, majdnem mint egy újjászületés olyan volt. Aztán a szerencse megfordult és utána szépen jöttek a győzelmek.

Rögtön a következő futamban, a Kincsem II. Díjban Destro Ferm sulkyjában szép győzelmet arattál. Eléggé szélső esélyt képviselt a ló, mi volt az előzetes megérzésed a verseny kapcsán?
– A lóban van gyorsaság, de valami mindig történik vele a futam alatt, vagy a startnál hibázik, vagy a végén ugrik. Mindig, amikor kicsit jobban bízunk a sikerében, akkor biztosan nem jön ki neki a lépés. De szerencsére most minden jól alakult számunkra. Örülök, hogy a tulajdonosa, Vince Béla türelmes volt vele. Mindig azt gondoltuk, hogy jobb ló annál, amit eddig mutatott, talán majd most fog igazán megindulni.
Bíztam benne, hogy a fordulóstartnál jó helyre fordulunk és akkor nem zavarja őt a többi ló. De megmondom őszintén, hogy aznap a hangsúly az Ötévesek Nagydíján volt, így a többi futam kissé háttérbe szorult emiatt. Persze örültünk, hogy nyertünk, hiszen így lett tökéletes a nap, de akkor még igazán a győzelemmel sem tudtam foglalkozni, hiszen előttünk volt a fő feladat.

A nagydíj előtt viszont újabb győztes hajtásod volt a Kabala Díjban Uránia RG-vel. Milyen esélynek tartottad őt úgy, hogy az abszolút favorit Longines is starthoz állt?
– Szinte biztos voltam benne, hogy az első háromban végzünk. Uránia RG esetében is a start néha gondot tud okozni, de tudtam, hogy ha jól elhozom a rajttól, akkor a dobogón fogunk végezni. A győzelme igazából még számomra is kissé meglepetés volt, de tudtam, hogy a kanca nagyon jó formában van. Ennek a győzelemnek már kicsit jobban át tudtam adni magam, de még mindig ott lebegett a fejem fölött a közelgő nagydíj. Az volt a fejemben, hogy amiatt jöttünk, arra koncentráltam szinte teljesen.

Longines mellett, az istállótárs Unika Vik és nehezítette a dolgotokat. Mennyire volt nehéz feladatod volt ebben a futamban?
–  Unika Vik is kiváló ló, sokszor hajtom őt is. Szoktunk is azzal viccelődni a tulajdonossal, hogy melyikük a jobb ló, Uránia RG vagy Unika Vik, ő az előbbire szavazott, én az utóbbira. De most neki lett igaza, mert Uránia RG bizonyult jobbnak.

Mi volt most a siker titka, hogy a ló győzni tudott?
– Ugyan úgy dolgoztunk vele, ahogyan eddig is, nem volt semmilyen különleges a felkészítésében. Már az előző versenyében is nagyon jó formában volt, de sajnos akkor nem volt startautó és a visszastart nagyon felhúzta. Emiatt akkor sajnos hibázott, de most szerencsére minden jól jött össze neki. A mostani versenyen nagyon gyors volt a kezdőtempó, kicsit sokalltam is, ezért bíztam benne, hogy ekkora tempóban a többiek nem fognak kitartani. Uránia RG viszont a végén mindig nagyon jó, emiatt nem is követtem a vezető lovakat, csak 600-700 méter után zárkóztam fel rájuk. Szerintem ez billent a javunkra, hogy az elején nem vettem ki a lóból túl sokat és több ereje maradt, mint a két vezető lónak.

Ezek után jött az Ötévesek Nagydíja, a Nemzeti Ügető Liga VI. állomása, Zsenerőz sulkyjában, aki egy klasszis ló. Kit tartottál a legnagyobb ellenfélnek?
– Mindenféleképpen a Zónát és a Zoltát. Az eredményeik alapján és a szaklapban is ők voltak a tippek, de bíztam benne, hogy zavartalan verseny esetén ők sem tudnak majd megverni és ez a nagyverseny a miénk lesz. Erre a futamra készült a ló, hosszú munkákat kapott a tanyán a mély homokban, ami szerintem a 3000 méteren nagyon kedvezett nekünk.
Nem akartam semmit a véletlenre bízni, start-célban akartam győzni, ami sikerült is, habár történt egy nem is olyan kis gondunk a futam közben, amit végig is vittünk magunkkal.

Mi történt pontosan?
– Az első kanyarban szétütötték a kerekemet és kilyukadt a gumim. A legvégén már üres gumival mentünk úgy jó 700-800 métert, számomra is hihetetlen, hogy a ló ezt hogy bírta ki. Amikor ez megtörtént, akkor változtatni kellett a taktikán, ami eredetileg az lett volna, hogy folyamatos erős tempót diktálva megpróbálom szétrázni a mezőnyt. Mivel akkor láttam, hogy senki nem siet, akkor én is megpróbáltam kicsit pihentetni a lovat, hiszen nagyon nehéz lyukas gumival végig versenyezni a még hátralévő 2800 métert. Sikerült, hihetetlennek tartom a lovat is, hogy ezt kibírta és a győzelem is magabiztos volt.

Hogyan értékeled összegezve a versenynapot?
– A múlt héten többen emlegették, hogy milyen jól jönne ki, ha a 33. születésnapomon három versenyt nyernék és én is elgondolkoztam rajta egy kicsit. Nem hittem volna, hogy sikerül, de szerencsére összejött és nagyon elégedett vagyok. De remélem nem kell a 44. születésnapomig várni egy következő jó napra, egy  4-es szériára.