/ by /   E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Fazekas Imre: Arany, ezüst, bronz

Az elmúlt versenyhétvégén Fazekas Imre a dobogó mindhárom fokát bejárta. Szombaton a Kincsem Parkban  Csak a szél sulkyjában megnyerte a Kétévesek Nagydíját, majd másnap Szerbiában második lett egy fiatal csikóval, a Szerb Derbyben pedig a harmadik helyen végzett.

Csak a szél komoly favoritként állt starthoz szombaton a Kétévesek Nagydíjában. Hogyan alakult a verseny?
– Két jó verseny volt a lóban, szépen dolgozott, munkában nem erőltettem. Az elképzeléseim szerint alakult a futam, az volt az előzetes tervem, hogy élre állok Csak a széllel és mi fogjuk diktálni a tempót, a befutóban pedig picit eleresztem a fejét. Ezt sikerült is megvalósítani és gond nélkül nyerte a versenyt. Folyamatosan fejlődik, most 21,7-es idővel nyertünk, előzetesen is erre számítottam.

Milyen hajtású ló, mennyire könnyű vele dolgozni?
– Igen, elég könnyen kezelhető ügető. Legutóbb azt vettem észre, mikor nem volt startautó, akkor elég felhúzta magát, elég  rohanóssá vált. Ha minden optimális, akkor nagyon nyugodtan megy az autó mögött is, nincs vele semmi probléma. Meg vagyok vele elégedve.

Három start, három győzelem, több, mint biztató teljesítmény. Hogyan tovább? Van e még számára idén feladat?
– Amit lehetett, azt megnyerte, most pihenőre megy, csak jövőre fog majd ismét futni. Még messze van, de valószínűleg a Nemzeti Díjra fogunk majd készülni vele. Előtte esetleg kap majd egy versenyt.

Vasárnap Szerbiában hajtott két futamban, milyen eredménnyel?
– Szabadkán volt az Ügető Derby és felkérést kaptam. Itthon is hajtottam Sugar Babe A.T.-t a Kanca Díjban, ahol jó másodikok lettünk a favorit mögött, így a tulajdonos engem választott a Szerb Derbyre is. Több remek ló futott, jó versenyt zártunk, harmadik helyezést értünk el. Ezen kívül egy kétéves csikót is hajtottam, vele a második helyen értem célba.
A versenynapon ott volt a szerb ügetősport egyik legnagyobb mecénása Nikola Jokic NBA játékos, aki több lovat futtat, többek között a nálunk is ismert Amy Del Duomot. A 213 centis óriás sokat tesz a helyi versenyzésért.

SHARE THIS