Forrás: Lovas Élet, 2017 március
Szöveg: Dr. Nyerges-Bohák Zsófia, Dr. Joó Kinga, Dr. Korbacska-Kutasi Orsolya
Fotó: Gardenista
“Ahhoz, hogy egy edzésfolyamat felépülését megértsük, elengedhetetlen tisztázni egy fontos alapfogalmat. Ez a pozitív stressz jelenség.
A stressz szó hallatán a mai ember kizárólag negatív, egészség-és teljesítményromboló tényezőkre gondol, holott egy megfelelő stresszimpulzus számos pozitív eredményt is hordoz. Pozitív stressznek nevezünk minden olyan kihívást, mely az egyént bár pillanatnyilag megviseli, mégis képes megküzdeni vele. Ilyen esetekben a szervezet nem elégszik meg azzal, hogy elhárítva a behatást, visszaáll eredeti állapotába, hanem felkészülvén egy újabb hasonló stresszjelenségre, túlkompenzál (más néven adaptálódik). Így ha újra ugyanezzel az impulzussal találkozik, az már nem fogja ugyanolyan mértékben kibillenteni az egészséges egyensúlyából. A pozitív stressz tipikus példája a megfelelő fizikai terhelés. Egy helyesen felépített edzésterv tehát sok-sok ilyen túlkompenzálási periódusból áll, mely hosszú távon az edzésalany teljesítőképességének jelentős javulását eredményezi.
Végiggondolva a fent leírtakat, a teljesítményjavulás tehát nem is a terhelés ideje alatt, hanem a stressztényező megszűnése után megy végbe. Vagyis a sikerhez a lóval végzett igényes munka mellett a megfelelő idejű és minőségű pihenőidő is kulcsfontosságú. Ezt az időszakot adaptációs időszaknak hívjuk, hiszen a “megviselt” szervezet ekkor éri el és szárnyalja túl az eredeti állapotát. Egy adaptációs periódus hossza szakirodalmi adatok szerint 2-5 nap, de hogy valóban mennyi, az az edzésterhelés mértékétől, jellegétől, időtartamától, az egyed aktuális teljesítményétől, de genetikai hátterétől. sőt külső befolyásoló tényezőktől (hőmérséklet, páratartalom, környezeti stressz stb.) is függ. Ezért is nem lehet általános receptet készíteni, amely minden ló-lovas párosnál beválik. Ahogy említettük, az adaptációs időszak másik fontos meghatározója annak minősége. A pihenőidő nem teljes leállást jelent, sőt kifejezetten nem erről van szó. Egy ló, amelyet csak 2-5 naponta hoznak ki a bokszból, természetesen nem fogja elérni teljesítőképessége maximális kapacitását. A pihenőidő alatt aktív pihenést, vagyis a lóban túlkompenzációt nem kiváltó, könnyebb edzést értünk. Ennek mértéke sportáganként változó módon mérhető, de összességében kb. a versenyen elvárt maximális terhelés legfeljebb 60%-át jelenti.
Gondolatmenetünket ezek alapján továbbszőve egy, a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb edzéstervben az edzések között éppen annyi időt hagynánk, hogy az adaptáció teljes mértékben végbemehessen, és azonnal újabb terhelésnek vetnénk alá a lovat. Az élsportban az edzők tulajdonképpen ezt a szinte lehetetlenül ideális edzéstervet keresik, legyen szó emberekről vagy lovakról. Egy azonos genetikai képességű mezőnyben az nyerné a versenyt, akinek a leginkább sikerül megközelítenie ezt az optimumot. De mi a helyzet a többiekkel? Ők az adaptációs időszak kiszámításában kétféle hibát vétenek. Az egyik – egyszerűbb – lehetőség, hogy túl hosszú időt hagynak a két terhelés között. Ilyenkor a túlkompenzáció bár megtörténik, a túlpihenés folyamán le is cseng, a ló kezdhet mindent elölről, a forma nem javul. Ezek a lovak egyszerűen aluledzettek maradnak a társaikhoz képest. A másik – veszélyesebb – lehetőség, hogy nem várják ki a két terhelés között, hogy teljesen végbemenjen a túlkompenzáció, túlságosan gyakran edzenek. Ha a következő terhelés rendszeresen túl korán, a túlkompenzáció létrejötte előtt történik, a forma eleinte stagnál, majd leépül, ekkor túledzésről beszélünk. Ezek a lovak nem elég, hogy alulmaradnak a versenyen, de a túledzettség súlyos, sok esetben maradandó, az egész szervezetet érintő megbetegedéshez, túledzettség-szindrómához vezet. A túledzettségnek számos tünete van (teljesítménycsökkenés, letargia, depresszió, súlycsökkenés, ingerlékenység, betegségekre való fogékonyság, allergia, szívverésszám-változás nyugalomban/munkában stb.), de egyik sem jellemzi tipikusan kizárólag ezt a kórképet. Éppen emiatt az edzők és az állatorvosok gyakran hajszolják és kezelik a nem megfelelő teljesítőképesség okának hitt különböző megbetegedéseket (gyomorfekély, légúti megbetegedések, allergia, sántaság stb.), de figyelmüket elkerüli a sok probléma hátterében álló valós baj, a túledzettség. Az ilyen lovak nem egyszer pusztán a kísérő betegségek kikezelésének idejére kapott pihenő okán javulást mutatnak, de “gyógyulásukat” követően visszatérve eredeti edzéstervükhöz, újabb rejtélyes megbetegedések tüneteit kezdik mutatni.
Utolsóként fontos megemlíteni, hogy nemcsak a túl gyakori, de a túl erőteljes edzés is kiválthat túledzettséget. Bármely sportágról is legyen szó, a versenyteljesítmény 70-80%-át edzésen egyetlen alkalommal sem kell átlépni. A 75-80%-os edzésterhelés bőven elég a túlkompenzáció kiváltásához, e fölött csak a sérülésveszély és a túlterhelés esélye nő. Sőt, ha az edzés túl kemény, a szervezetet szinte sokkhatás éri, védekező mechanizmusok indulnak be, a túlkompenzáció elmarad. Visszautalva bevezetőnkre, ez a stressz szó hallatán mindenkinek rögtön beugró, romboló, negatív stressz jelenség.
Összességében tehát elmondható, hogy az adott ló számára optimális edzésterv kidolgozása nem könnyű feladat. Fontos, hogy a tréner a ló rezdüléseiből is érezze annak aktuális formáját, terhelhetőségét, illetve hogy ló és lovas összhangban legyen. Mindehhez segítséget tud nyújtani az MTA-SZIE Akadémiai Kutatócsoport munkája. Speciális sportszenzorokkal, pulzusméréssel, laktátméréssel, szívfrekvenciavariabilitás-analízissel és számos egyéb komplex vizsgálattal tudjuk segíteni és megkönnyíteni ló és lovas biztonságos és eredményes munkáját.”