Írta: Peter Thomas, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Chris Wright a brit könnyűzenei élet ismert alakja. Az általa alapított Chrysalis Recods olyan világhírű együttesek pályáját egyengette, mint a Ten Years After, a Jethro Tull, az Ultravox vagy a Spandau Ballet. Talán itthon kevesen tudják, a zeneguru szenvedélyes turf-barát. A Queens Park Ragers Football Club és a Wasps Rugby Football Club egykori tulajdonosa, a Stratford Place Stud tulajdonosa az alábbiakban sikereiről és nehézségeiről beszél.
– Lincolnshire grófságban nőtten fel, a szüleim földműveléssel foglalkoztak, de semmi közöm nem volt a lovakhoz, mígnem egy barátom, Tony Stratton-Smith, a Charisma lemezkiadó igazgatója kivitt egyszer lóversenyre az 1970-es években. A cég szponzorálta Kemptonban a Charisma Gold Cupot. Nagyon megtetszett ez a világ, ezért vásároltam két ugrólovat, akiket Gay Kindersley-hez adtam tréningbe. Gay remek fickó volt. Arisztokrata családból származott, nagyapja Lord Kindersley volt. Etonben és Oxfordban tanult, végigharcolta a II. világháborút a 7. huszárezrednél, ezután Kanadában olajbányászként dolgozott. Amatőr lovas karrierje csúcsán huszonkét győzelemmel ugrólovas champion lett az 1959/1960. évi szezonban. Kétszer törte a gerincét, és csak kényszer hatása alatt hagyta abba a versenyzést. Ezután idomár lett, bár jelentős sikereket nem ért el. Jó barátságot ápolt Erzsébet anyakirálynéval, Dudlrey Moore-ra és Peter O’Toole-lal. Életében kétszer nősült, és számtalan szertője volt, mert ahogy mondta: Nem erényem a hűség. Egyszerűen nem tudok magamnak parancsolni, ha meglátok egy csinos nőt.
Gay mellett elkerültek a sikerek, ezért Fulke Walwynhez, az ötszörös champion idomárhoz vittem a lovaimat. Fulke mindent megnyert a lovaival, amit lehetett, négy Cheltemham Gold Cup (Mont Tremblant – 1952, Mandarin – 1962, Mill House – 1963, The Dikler – 1973), két Champion Hurdle (Anzio – 1962, Kirriemuir – 1965), öt King George VI Chase (Rowland Roy – 1947, Mandarin – 1957, 1959, Mill House – 1963, The Dikler – 1971), hét Hennessy Gold Cup (Mandarin – 1957, 1961, Taxidermist – 1958, Mill House – 1963, Man of the West – 1968, Charlie Potheen – 1972, Diamond Edge – 1981) és egy Grand National (Team Spirit – 1964) trófeái csillogtak a nappalijában. A Grand Nationalt amatőr lovasként is megnyerte (Reynoldstown – 1936). Az ő tiszteletére futják a The Fulke Walwyn Kim Muir Challenge Cupot.
Fulke már egy fokkal jobb munkát végzett a lovaimmal, de átütő sikerek nem születtek. Akkor kezdtem jobban belebonyolódni a telivérek világába, amikor pár kollégámmal együtt megvásároltunk egy istállót Lambournban. Ezután elmentünk Newmarketbe, és Tony Stratton-Smith barátom kiválasztott egy csinos kancát. Ő volt Crieme Of Passion, aki remek lónak bizonyult, és 1982-ben megnyerte a Cherry Hinton Stakest (ma Duches of Cambridge Stakes) Newmarketben, és második lett a Widaad mögött a Queen Mary Stakesben Ascotban. Jó lenne, ha ma is ilyen eredményeket érnénk el, de sajnos nem így van. Akkor még annyira az elején tartottunk, hogy nem fogtuk fel a siker jelentőségét. Mindegy, a Cherry Hinton után csengett a telefonom, és vételi ajánlatot kaptam a kancámra, 450 ezer fontot kínáltak érte. Abban az időben 600 font volt egy havi átlagbér. Az érdeklődő ügynök útján lépett velem kapcsolatba. Nem gondolkodtam sokat, visszautasítottam, mert megvoltak a magam elképzelései. Később megtudtam, a Maktoum család volt az ajánlattevő. Crime Of Passion ménesbe került és a tenyésztési programomban döntő szerepet játszott.
Voltak rossz pillanatok is. Culture Vulture megnyerte nekem a Fillies’ Mile-t Newmarketben (1991), és a longchamp-i Prix Marcel Boussac-t és a Poule d’Essai des Pouliches (1992), de kólikában kimúlt. Chriselliam szintén Fillies’ Mile és behúzta a Breeders’ Cup Juvenile Fillies’ Turföt, és nagyon rövid odss-szal jegyezték az 1000 Guineasben, de súlyos fertőzést kapott, és nem lehetett megmenteni.
Éppen ezért azt gondolom, a telivér futtatás kilencvenöt százalék csalódásból, négy százalék izgalomból és egy százalék örömből és ujjongásból áll. Például, amikor Bungle Inthejungle 2012-ben megnyerte a Molecomb Stakest Goodwoodban, vagy amikor Chriselliam győzött a Breeders’ Cup-mítingen Santa Anitában. Mondogatom néha a feleségemnek, hogy abbahagyom, mert már túl öreg vagyok a sok stresszhez, de ő mindig csak legyint. Mostanában két nagy reményű lovam is leszerepelt, pedig Black Type-várományosok voltak. De hogy jót is mondjak, saját tenyésztésű heréltem, Ken Colt tavaly nyert egy Listedet Chantilly-ban, utána a King George Stakesben is pénzért futott Goodwoodban. Battaash verhetetlennek bizonyult.
Foglalkoztam labdarúgással, rögbivel és pár egyéb sporttal, mégis a lóversenyzésnél kötöttem ki. Azért tetszik ez a világ, mert itt a tulajdonos is beleszólhat a döntésekbe. Persze, csak egy ésszerű határig. Azt is nagyon vonzónak tartom, hogy többen is összeállhatunk, és mini-szindikátusokat alapíthatunk. Összehozza az embereket a közös szenvedély, a sport, a remek programok és a szórakozás. Dark Angelt és Nicert a közismert néhai futtatóval, Catherine Coerbett-tel közösen versenyeztettük. Chiriselliam egyik társtulajdonosa az ötszörös zsoké champion Willie Carson volt. Bungle Inthejungle társtulajdonosai az Asprey család tagjai voltak, akik hét nemzedék óta London legnevesebb ékszerészei közé tartoznak. Ahogy mondani szoktam, a szindikátus ugyanolyan élvezetet nyújt töredék költséggel.
(Kiemelt képünkön a Jethro Tull együttes.)