/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Szigorúbb ostorhasználati szabályok Nagy-Britanniában

Írta: Chris Cook, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Állított ostorok

Lényeges változás lép életbe néhány hónapon belül a brit versenytereken ostor használat terén. A tavaly életre hívott Whip Consultation Steering Group (kb. Ostor Használattal Foglalkozó Munkacsoport – a testületnek szakmai szervezetek és egyének is tagjai lehetnek), a British Horseracing Authorityvel egyetértésben megtiltja az ún. állított ostor használatot. A munkacsoport húsz ajánlása közül ez csupán az egyik volt. A szabály megszegőit diszkvalifikáció fenyegeti nemcsak a nagydíjakban, hanem a legkisebb osztályú hendikepekben is. A szabálytervezet szerint az ostorhasználati szabályok is jóval szigorúbbak lesznek (konkrét számok még nem nyilvánosak a csapások számát illetően). Ráadásul a fél éven belül elkövetett három vétség az eddiginél sokkal súlyosabb büntetést von majd maga után.

David Jones, a BHA igazgatója nem jelölt meg konkrét időpontot az új rendelkezés bevezetésére, de közleményében elég időt ígért a lovasoknak és a versenyintézőségek tagjainak az új szabály elsajátítására, illetve megismerésre. A szabályváltoztatástól azt reméli a brit versenyüzem vezetése, hogy az intézkedéssel megszünteti a lóversenyzést évek óta kritizáló a negatív hangokat. – Fontos, a szakma számára, hogy megmutassuk, nem vagyunk érzéketlenek, és komolyan vesszük a visszajelzéseket.

A munkacsoportban résztvevő Patrick Joseph McDonald zsoké és Tom Scudamore ugrólovas úgy nyilatkozott, eddig kb. 70% százalékban állított ostorral lovagoltak, de állításuk szerint biztosak benne, hogy kollégáikkal együtt hamar alkalmazkodnak majd az új regulához. Nyilatkozatukban a labdarúgásban bevezetett videóbíróhoz hasonlították az intézkedést, mondván, sok védő rengeteg szabálytalanságot megúszott korábban, és az újítás a sport fejlődését szolgálja.

Sokan úgy vélik állított ostorral erősebben lehet megütni a lovat, Scudamore szerint Willie Carsonról kell példát venni, aki a finom ostor használat mestere volt egykor. – Nem emlékszem mikor láttam Willie kezében állítva az ostort. E tekintetben ő a követendő példa, mert csak akkor ütött, amikor arra szükség volt.

Tovább szigorodhat?


A tervek szerint, ha egy lovas a megengedettnél négy vagy több alkalommal sújt lovára a ló a futamból diszkvalifikálható (a szár elengedése nélküli lapockázás továbbra is megengedett).
– Meg kell húzni a határt – nyilatkozta Jones. – A zéró toleranciát nem akartuk bevezetni, mert előfordul, hogy a verseny hevében eggyel többször csattan az ostor anélkül, hogy a zsoké szándékosan szegné meg a szabályt. Néggyel több azonban már elfogadhatatlan, és egy vagy két plusz ütésért is komoly büntetés jár.

Roly Owers, a World Horse Welfare (kb. Lójóléti Világszervezet), a munkacsoport tagja üdvözölte a határozattervezetet. – Biztosak vagyunk benne, hogy az új rendszer működőképes lesz, bár véleményünk szerint az ostor használatát teljes egészében be kell tiltani. Azt szeretnénk elérni, hogy a ló buzdítására ne használhassanak ostort a lovasok.
A munkacsoportban nem vettek részt a bukmékerek és a játékosok képviselői, de a BHA képviseletében nyilatkozó Brant Dunshea nem lát összefüggést a fogadási forgalom és az ostor használat szigorítása között.

Összegezve:

Ezentúl tilos állított ostorral buzdítani a lovat.
Síkversenyben 7, ugróversenyekben 8 ütés megengedett továbbra is, de nem állított ostorral.
A munkacsoport tovább folytatja megfigyeléseit a témában.
Kiemelt versenyekben szigorúbb büntetések várhatók.
Négy vagy több ostorütésnél többért (állított vagy normál tartás mellett egyaránt) diszkvalifikáció jár.

Magyarázat:

backhand grip – normál ostor tartás

forehand grip – állított ostor tartás

 

 

SHARE THIS