Márton Lajos útja a 250. hajtói sikeréig

Hogyan és mikor kerültél be a lóversenyzés világába?

Édesapám a 80’-as években amatőrhajtó volt a Szunyogh Ákosnál, és természetesen már kisgyerek koromban mentem vele a versenyekre, és istállókban is, így elég hamar beleszerettem ebbe a sportba. Szorosabb kapcsolatba azonban, csak 1995-ben kerültem az ügetőkkel, hiszen édesapám és Koncz Ferenc megvették Zsoltányt (Witsend’s Speedy – Lukrécia), aki egy évvel később, 1996-ban megnyerte nekünk a Magyar Ügetőderbyt, Marschall Istvánnal. Ezután 1998-1999-környékén kezdtem el hozzá Kakucsra lejárni hajtani tanulni .

Pályafutásod alatt kik voltak számodra azok az ügetők, akikhez sok jó emléked köthető?

A teljesség igénye nélkül említeném meg őket, hiszen rengeteg idomítottam volt az évek során, de talán Ortega, Masterpiece, Time To Say Goodbye voltak a legkedvesebbek számomra.

Ortega második helyezése a 97. Magyar Ügetőderbyben 2011-ben

 

Masterpiece győzelme a 2013-as Pulay Kornél Emlékversenyben

 

A legnagyobb sikert a 2016-ban futott, 102. Magyar Ügetőderbyben aratott győzelem Time To Say Goodbye-al

 

Győzelmek tekintetében kivel arattad az első, az 50., a 60., a 100.- és a 200. versenyedet?

Az elsőt (2006) és az 50.-et (2010) is a szerencsének köszönhetően, egy számomra kedves lóval, Hetita Nevivel tudtam megnyerni, a 60. versenyemet a Levendulával (2011), a 100. versenyemet Andorra Golddal (2013), a 200.-at pedig a Une Dame-mal (2017), aki azóta is hűséges idomítottjaim közé tartozik.

Kiknél dolgoztál korábban, és most kinek a lovait foglalkozol nap, mint nap?

Ahogy az előzőekben is már említettem, Marschall Istvánnál kezdtem el hajtani a kilencvenes évek vége felé, majd utána Papp István vett a szárnyai alá, ezt követően 2005 novemberében kerültem Délegyházára. Legtöbb lehetőséget egyértelműen Fazekas Imrének köszönhettem, de Tarsoly Róberttől is sikerült versenyben hajtanom, idomárként pedig 2012 óta tevékenykedem. Az elmúlt időszakban pedig Gyolai Zoltán lovaival tréningezem nagyobb részben, az AMMA Lóverseny Kft. lovai mellett.

Korosztály tekintetében, milyen ügetők állnak jelenleg a tréningedben?

Vegyesen vannak idősebb és fiatalabb lovaim is. A fiatalok közül a hároméveseimben, Domperidonban és Dignitában látok nagyon jó képességet, bizakodó vagyok velük és a jövőjükkel kapcsolatban, idővel, akár a legjobbakhoz is felérhetnek majd. A legifjabbak közül pedig Elton, Erzsébet Királynő és Eurydice is ígéretesen mozog. Az idősebb lovaim közül egyértelműen Übü királyt emelném ki, azonban sajnos sérülést szenvedett nem rég, így csak jövőre lesz majd újra látható a versenypályán.

SHARE THIS