A svédek újra Európa trónjára pályáznak?

Calgary Games több, mint egy év kihagyás után tért vissza a svéd versenypályákára november 2-án. Timo Nurmos idomítottja Solvalla pályáján teljesített kvalloppot (mint hazánkban a próbafutam), és hihetetlen 1.11,7-es új egyéni rekordot ügetett a 2140 méteres távon, Björn Goop-pal a sulkyjában. Readly Express eddigi legjobb utódának a próbafutam során teljesített részidei sem hagynak kivetni valót maguk után, hiszen az első 1500 métert 1.13,4-ben tette, az 1750 méter 1.12,4-ben, míg az utolsó 500 méterének részideje 1.07,9 volt, amely összesítésben hozta a végén az új egyéni csúcsot.

Calgary Games (Readly Express – Olympia Tilly) teljesítette a kvalloppot Solvallán, november 2-án

 

Calgary Games (Readly Express – Olympia Tilly) lefutási és utolsó 500 méteres ideje Solvallán, november 2-án

 

Björn Goop azt nyilatkozta a próbafutamot követően, hogy a tréneri utasítás szerint egy versenyszituációs, versenyidőnek megfelelő időt kellett volna vele hajtania, azonban annyira könnyen ügetett, hogy ennek következtében nem sikerült betartani Timo Nurmos utasítását. Egyes híresztelések szerint, az ötéves mén a január végén lefutásra kerülő Prix d’Amerique-re készül, ennek tudatában érdemes egy kicsit részletesebben bemutatni Calgary Games karrierjét.

Calgary Games (Readly Express – Olympia Tilly) hajtójával Björn Goop-pal és lovászával Fredrica Sandberg-gel

 

Calgary Games 2017. március 2-án született a svédországi Menhammar Ménesben Readly Express és Olympia Tilly fiaként. Yearlingként már Timo Nurmos istállójában kezdte meg a pályafutását, akinek egyben résztulajdonába is került a Menhammar Ménes mellett. Már az első kvalifikációs versenyére is Fredrica Sandberg kísérte lovászként, amelyre 2020. június 17-én került sor Solvalla pályáján. Érdekesség, hogy ekkor a mén, már betöltötte a harmadik életévét is. A kvalifikációt 1.22,1-es időben teljesítette Jorma Kontio-val, aki azóta az összes versenyében hű társa volt. Következő verseny 12 nappal később, Mantorp-ban volt, ahol egyből egy győzelemmel mutatkozott be 2140 méteren 1.15,8-as időben. Ezt követően még egyszer Solvallán és egyszer Axevalla-ban versenyzett, mindkét alkalommal elsőként haladt át a célvonalon egyre jobb időket ügetve.

A 2021-es szezont ismét csak az év második felében kezdte meg, július 13-án Solvallán, ahol folytatta sikersorozatát, 1.14,7-ben 2140 méteren. Két újabb győzelemmel később (ekkor már 5 startból 5 sikernél járt), Jägersro pályáján megnyerte az egyik Derby-előfutamot 2640 méteren, 1.13,0-ban, amellyel remek esélyt képviselve állt starthoz a 2021-es Svéd Ügetőderbyben.

Csodájára jártak a ló teljesítményének, és rengeteg szaklap feltette a nagy kérdést: az eddig veretlen Calgary Games vajon betudja húzni élete legnagyobb versenyét? Utólag a kérdésre könnyű a válasz, természetesen.
Szeptember 5-én, Jägersro-n, új pályarekordban, elszórta a mezőnyt, a 2640 méteren. 1.11,7-ben megszerezte élete hetedik sikerét, és az első hellyel járó, 4 000 000 svéd koronát is. Csak, hogy érezni lehessen a futamgyőzelem mértékét és gyorsaságát, ugyan ebben a futamban, a 11. helyen zárt, az itthoni pályán háromszor is elképesztő időt produkáló, magyar tulajdonú Digital Races. A győztes mögött, a 2022-es Elitloppet-ben is futó Önas Prince lett a második, míg harmadikként San Moteur ért célba (utóbbit jövőre próbálja ki a Menhammar Ménes fedezőménként).

Calgary Games (Readly Express – Olympia Tilly) megnyerte a 2640 méteres Svéd Ügetőderby-t Jorma Kontioval, 1.11,7-ben

 

Readly Express fia, ezután megnyerte Solvallán az UET Grand Prix előfutamát, majd rá két hétre, Åby-ban a UET Grand Prix döntőfutamát is, melynek első helye 2 000 000 svéd koronát jelentett a menedzsmentnek.

Ekkor a mén 9 startból 9 győzelemnél és 6 585 000 svéd koronánál járt, így nem csoda, hogy résztulajdonosa a Menhammar Ménes szerette volna a következő szezonban fedezőménként is kipróbálni. A bejelentést követően egy délután alatt elkeltek a jelentkezhető kancák helyinek száma. Így a nagy érdeklődésre való tekintettel, a fedeztetési szezon alatt nem is versenyeztették, csak könnyű tréninget végzett Olga Sundlinggal és Daniel Olssonnal, amelynek mennyiségén és minőségén időnként, Timo Nurmos változtatott. Fedeztetési díja előreláthatólag a 2023-as szezonra, 5 000 +75 000 svéd korona lesz majd.

 

Calgary Games (Readly Express Olympia Tilly) a Menhammar Ménesben

 

Calgary Games (Readly Express – Olympia Tilly) a Menhammar Ménesben

 

Tehát nem túlzás azt mondani, hogy Calgary Games Svédország egyik ragyogó csillaga, akinek pályafutása még közel sem ért végét vagy jutott volna el a csúcsra. Kíváncsian várjuk, hogy hol és hogyan fog legközelebb szerepelni.

Mondhatni a sors fintora, hogy a Svéd Ügetőderby előtti évben, 2020-ban a Kriterieauktion-on megvásárlásra, és ezáltal magyar tulajdonba került Calgary Games unokahúga, Petra La Roque (Raja Mirchi – Lollo Tilly). Hiszen Calgary Games anyja, Olympia Tilly (Lindy Lane – Pearl Tilly – Sharif di Iesolo) és Petra La Roque anyja, Lollo Tilly (Alf Palema – Pearl Tilly – Sharif di Iseolo) testvérek. A hazánkban két hete kvalifikációs futamot teljesítő kanca, most szombaton fog starthoz állni élete első versenyében (aki szintén már betöltötte a hároméves kort…)

Petra La Roque (Raja Mirchi – Lollo Tilly) yearling aukciós képe

A felhasznált képek Solvalla Facebook oldaláról, a Menhammar Ménes weboldaláról lettek lementve, valamint Gerard Forni fotós munkája a 2021-es Svéd Derby győztes kép.

SHARE THIS