/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Royal Ascot, első nap – 2023 (videókkal)

Írta: Kovács Botond.

Megkezdődött Nagy-Britannia legelegánsabb lóverseny eseménye a Royal Ascot, az ötnapos Ascoti Míting. Tobzódnak a turfbarátok, egymást érik a nagydíjak, a jártatóban és a mázsaházban világsztárok lépnek egymás sarkára. A fesztivál során tizenhárom Group-besorolású versenyt futnak és több mint 9.5 millió font sterling talál új gazdát versenydíjak formájában.

Stuart Anna

A versenypályát Anna királynő alapította 1711-ben saját birtokán, egy Berkley grófságbeli széles mezőn afelett érzett örömében, hogy ott teljes sebességgel száguldozhatott hű hátasán. Ascotot abban az időben még East Cote-nak hívták (eāst cot óangolul keleti kastélyt jelent). Nem csupán a pálya létrehozására volt gondja az utolsó Stuart-házi uralkodónak, hanem arra is, hogy Her Majesty’s Plate néven díjat alapítson. E versenyt még abban az évben, augusztus 11-én futották először, hét ló indult benne, és hogy akkortájt mennyire más volt a lóversenyzés, mi sem bizonyítja jobban mint, hogy mind a hétnek három, egyenként négy mérföldes hítet (futamot) kellett teljesítenie rövid pihenők közbeiktatásával, méghozzá 12 stone-t (75 kg) cipelve. Egy Doctor nevű ló és futtatója St. Albans hercege nyerte az első díjat, amely egy csinos erszényben csileingelő 100 arany guinea volt. Úgy is fogalmazhatunk egyébként, hogy a pénz a családban maradt, hiszen a jó Charles Beauclerk herceg II. Károly törvénytelen gyermeke volt (pontosabban az egyik a sok közül, de ez egy külön írás tárgya lehetne). Annáról illik tudni, hogy 1702-ben Anglia és Skócia uralkodójaként lépett trónra, és 1707-től ő volt máig létező államalakulat, az Egyesült Királyság (tehát Nagy-Britannia és Írország – 1922 óta Nagy-Britannia és Észak-Írország) első uralkodója. (Wales uralkodóhercege mai napig a király vagy királynő hűbérese, általában elsőszülött fia, így Wales külön államként kezelendő, de Nagy-Britannia részét alkotja.)

A majtényi sík – a fegyverek maradtak

Hogy könnyebben elhelyezhető legyen az 1711. esztendő a történelemben, megjegyezzük, hogy ekkor ér véget a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc a kuruc zászlók labanc kézre adásával a majtényi síkon. (A szatmári béke értelmében a harcosok megtarthatták fegyvereiket, tehát nem beszélhetünk fegyverletételről.)

Visszatérve angol földre elmondjuk, hogy a Royal Ascot versenysorozat története 1711 után az idők homályába vész. Voltak ugyan versenyek hébe-hóba, de az első négynapos mítinget 1768-ban tartották. Sokan 1807-et a Gold Cup megalapítását tartják történelmi kiindulópontnak.

A pálya tulajdonosa

Az ascoti pálya jogállása érdekes, ahogy mondani szokás, a korona birtokában van. Ez azt jelenti, hogy bár az uralkodó vagyonának része, örökölheti és örökül hagyhatja, de nem haszonélvezője az ott keletkező nyereségnek, és az 1813. évi Act of Enclosure-nek (kb. Lelátó törvény) köszönhetően nem is adhatja el. A parlament így gondoskodott a lóversenybarátokról. Figyelem, 1813-ban! Igaz, elég kétséges, hogy az uralkodók telekspekulánsok kezére játszották volna a versenyteret.

III. Károly és Kamilla királyné

A versenysorozat tekintélyét a megjelenő világklasszis lovak, zsokék és trénerek mellett az is emeli, hogy az uralkodó minden évben családjával együtt részt vesz az összes versenyen, és három díjat személyesen ad át (Gold Cup, Royal Hunt Cup, The Queen’s Vase). III. Károly először lép ebbe a szerepkörbe idén. A tizennyolc Group-besorolású futamban és az egyéb versenyekben kb. 500 ló áll starthoz öt nap alatt, a vendégek szórakozásáról 6500 ember gondoskodik.

Nijinsky

Ascotban huszonhat versenynapot írt ki a versenytitkár idén, ebből öt Royal Ascot, tizenhárom egyéb sík (köztük a British Champions’ Day) és nyolc ugró. A pályán a világ leghíresebb telivérei futottak, köztük Dancing Brave, Enable, Frankel, Galieleo, Grundy, Mill Reef, Nijinsky, Sagaro, Swain és Yeats.

A részleteket böngészők azt is megtudhatják, hogy a pályafelügyelő 10.1 cm (4 inch) magasságúra nyíratja embereivel a gyepet, és ezt személyesen ellenőrzi (a középen kialakított akadálypályán ugyanez az érték 5 inch, vagyis 12.7 cm, sem több sem kevesebb).

IV. György
A Royal Enclosure bejárata

1825 óta minden versenynap a királyi bevonulással kezdődik, amelyben az uralkodócsalád tagjai négylovas ún. landau hintókon (a fogatot lóhátról hajtják, és az utasok egymással szemben ülnek) érkezik a közeli Windsor kastélyból a pályára. A szokást IV. György vezette be, aki sokáig régensként vezette birodalmát az Amerikák elvesztése miatt súlyos mentális betegségbe eső apja, III. György helyett. (A kissé kelekótyának beállított IV. Györgyöt a szenzációs Hugh Laurie alakítja a Fekete vipera című filmsorozat harmadik évadában – Blackadder the Third).
Ascotban négy lelátó várja a lóversenyzés rajongóit. A legelőkelőbb a Királyi Lelátó (Royal Enclosure), ahová csak olyan személy ajánlásával lehet bejutni, aki már négyszer meghívtak a szervezők. A férfiak kizárólag szürke, sötétkék vagy fekete zsakettben, cilinderrel fejükön jelenhetnek meg, a hölgyek számára elegáns nappali viselet, és minimum 10 cm karimájú kalap kötelező.

Az Anna Királynő Lelátón (Queen Anne Enclosure) sem különbözik sokban az öltözködési követelmény. Férfiak itt azonban öltönyt is viselhetnek panama kalappal, a hölgyeknek megengedett, hogy kalap helyett fascinatort (könnyű, dekoratív fejdísz) biggyesszenek a fejükre.

A Windsor Lelátón (Windsor Enclosure) és a Falusi Lelátón (Village Enclosure) nincs különösebb követelmény, de ing és zakó nélkül nem engedik be a férfiakat, és a bokájuk nem látszódhat ki a nadrág alól. A hölgyeknek kalap vagy fascinator viselete elvárt.

Christopher Walken a forgatás szünetében lóval pózol

Ha már fentebb szóba került a filmvilág, megemlítjük, hogy az Ascot versenytér számos alkotásban megjelenik. A legemlékezetesebb bejátszás a James Bond-filmek 1985-ben bemutatott A View to a Kill című részében volt, amelyben Roger Moore a rettegett Max Zorint (Christopher Walken) győzi le a Duran Duran zenei kíséretével.

A Royal Ascot hagyományosan az alapító anyáról elnevezett Group 1-es kategóriájú, mérföldre futott Queen Anne Stakes-szel veszi kezdetét. A nagydíjat 1840-ben futották először Trial Stakesként, 1930-ben nyerte el mai nevét. Az első nyerő Flambeau volt, aki évre rá duplázott, tavaly a nagyszerű Baeed nyert. A legeredményesebb zsoké ki más lenne, mint Frankie Dettori (Markofdistinction – 1990, Allied Forces – 1997, Intikhab – 1998, Dubai Destination – 2003, Refuse to Bend – 2004, Ramonti – 2007, Palace Pier – 2021.

A legsikeresebb idomár a Godolphin istálló telivéreit trenírozó Saeed Bin Suroor: Charnwood Forest – 1996, Allied Forces – 1997, Intikhab – 1998, Cape Cross – 1999, Dubai Destination – 2003, Refuse to Bend – 2004, Ramonti – 2007.

Triple Time és Neil Callan

Az idei nyitóversenyt a szélső esélyt képviselő, 33/1-es kurzussal jegyzett Triple Time (2019 pm, Frankel – Reem Three, Mark Of Esteem) nyerte ádáz küzdelem után. Nagyon merészek voltak a bukmékerek az odds megajánlásánál, mert Kevin Ryan tréningjéből érkező, Neil Callan kezében győzedelmeskedő telivér távspecialista, és magabiztosan nyert tavaly Haydockban egy nyertlen veresenyt, majd közvetlenül utána egy jó Listedet és egy még jobb Group 3-at (Superior Mile Stakes), igaz, a lonchamp-i Group 2-es Prix Daniel Wildensteinben csupán hetedik lett, hét hosszra a nyerőtől.

Mohamed Obaid sejk

Idei első futása győzelemmel végződött Mohamed Obaid Al Maktoum sejk tenyésztő és egyben futtató legnagyobb örömére. A második helyen háromszoros Group 1-nyerő kanca, Inspiral (11/4) végzett Frankie Dettori alatt, harmadikként a szintén az esélytelenek nyugalmával induló Light Infantry (14/1) ért célba. Az idén májusban Newburyben Group 1-es Locking Stakest, és tavaly Breeders’ Cup Mile nyerő favorit Modern Games (7/4) csupán negyedik Charlie Appleby lotjából. (A csatolt videón érdemes figyelni, hogy a remek startot vevő Triple Time iszonyatosan pullozik, az első hatszáz métere, lovasa alig tudja fogni.) Szép osztalékok születtek, hármasbefutón 1 fontra 2.402-t fizetett a totalizatőr.

Legyen csak 5 furlong! Azaz 1000 méter!

A nap másik kiemelt futama a King’s Stand Stakes volt. Az 1860-ban alapított nagydíj az időjárásnak köszönhetően vált sprintfutammá. A hosszan tartó esőzés annyira feláztatta a pályát abban az esztendőben, hogy a 3600 méterre kiírt Royal Stand Plate-et kénytelenek voltak 1000 méterre futni. Nyilván volt egy kis zúgolódás, mert a nagydíj nevét is megváltoztatták Queen’s Stand Plate-re. Viktória királynő halála után 1901-ben a név King’s Stand Stakes lett VII. Eduárd tiszteletére, és bár azóta II. Erzsébet is uralkodott, tehát indokolt lett volna visszatérni a Queenre, a név máig megmaradt.

Plesch Árpád

E futamban indult csodálatos sprinterünk Overdose és közeli negyediként ért célba Prohibit, Star Witness és Sweet Sanette mögött 2011-ben. Szintén hazai vonatkozású adat, hogy 1970-ben a magyar származású nemzetközi bankár és ügyvéd Plesch Árpád lova, Amber Rama győzedelmeskedett a legendás francia zsoké Yves Saint-Martin kezében, François Mathet istállójából.

A futam első nyerője Queen of the Vale volt 1860-ban, tavaly Nature Stip vitte haza a babérokat. A legsikeresebb lovas az elévülhetetlen érdemeket szerző Lester Piggott volt hét elsőséggel (Right Boy – 1957, Majority Rule – 1963, Swing Easy – 1971, Abergwaun – 1973, Godswalk – 1977, Solinus – 1978, Never So Bold – 1985), a legtöbb King’s Standet nyerő idomár a nem kevésbé zseniális Vincent O’Brien öt győzelemmel (Cassarate – 1962, Abergwaun – 1973, Godswalk – 1977, Solinus – 1978, Bluebird – 1987).

Bradsel, Hollie Doyle, Archie Watson (j) és a győztes csapat tagjai

Az idei nagydíj meglepetéssel végződött. A Hollie Doyle által lovagolt Bradsel (2020 pm, Tasleet – Russian Punch, Archipenko) ugyan tavaly megnyerte a Group 2-es Coventry Stakest a királyi mítingen, és értékes helyezéseket szerzett Group 3-ban és Group 1-ben, mégis 14/1-re értékelték nyerési esélyeit a könyvesek. Vesztükre, mert az Archie Watson idomításából érkezű villámlábú mén nem hagyta magát, és lélegzetelállító küzdelem után biztosan szerezte meg a győzelmet a favorit Highfield Princess (7/4) előtt. A harmadik helyre a szélső esélyt képviselő Annaf (50/1) érkezett. Nem csoda, hogy a totalizatőr fogadáson 1 font elhelyezése után 3.885 fontot zsebelhettek be a játékosok. Hollie Doyle azzal írta be magát a sporttörténelembe, hogy Ascot első női Group 1-nyerője lett.

Az alábbi linkekre kattintva a futamok megtekinthetők:

Queen Anne Stakes

 

King’s Stand Stakes

 

 

 

SHARE THIS