Kerteskő
Magyarország egyik legszebb természeti adottságokkal rendelkező ménese volt a Zirc közelében található Kerteskő, amely régi lótenyésztési hagyományokra tekint vissza. Az egykori Rainprecht-birtokot 1952-ben az állami lótenyésztés szolgálatába állították. A kerteskői angol telivérek évtizedeken át meghatározó szerepet játszottak a hazai és nemzetközi galopp-pályákon.
E ménesben látta meg a napvilágot többek között Bilbao is, aki 1977-ben megnyerte a Nemzeti Díjat, a Magyar Derbyt és a St. Legert. Ezzel Bilbao elnyerte a “hármas koronát”, ezt hosszú évekig nem tudta magyar telivér megismételni. Kerteskő neve évekig összeforrt Imperiál nevével. A háború utáni legeredményesebb telivérünk jelentős időn át fedezett a bakonyi ménesben, kitűnő ivadékokat hagyva maga után. A rendszerváltozás után Kerteskő továbbra is Bábolna ménese maradt, de az új cél, egy panziós ménes létrehozása volt. A telivér kancák Dióspusztára kerültek, a kerteskői ménesbe pedig megérkeztek a felnevelésre váró csikók és a fedeztetésre váró kancák. A ménesben járva mi is meggyőződhetünk a körülmények ideális voltáról. A több száz hektáros alapterület, a változatos domborzat és a kitűnő fű biztosította a fiatal lovak fejlődését. Nem véletlen, hogy a magyarok mellett külföldi tulajdonosok lovai is álltak Kerteskőn.
Benson Vilmos (1874 – 1945)
Benson Tamás fia a szalánci ménesben folytatta apjától tanult mesterségét, olyan ménesvezető volt, aki egy időben a Forgách grófokkal futtatott közösen jó versenylovakat. Benson Vilmos ugyancsak sokoldalú ember volt és előbb a Bérczy Károly által 1857-ben alapított Vadász és Versenylap, később a Sportélet hasábjain lehetett olvasni értékes és érdekes cikkeit, színes emlékeit. Fia, ifj. Benson Vilmos a Magyar Lovaregyletnek volt évtizedeken át szorgalmas és tehetséges titkára, fia ugyanezen a néven pedig a második világháború után is, mint starter működött a galoppversenyek lebonyolításában. A már régen magyarrá lett család új hazáját a legkülönbözőbb hivatásokban: gazdasági, bírói, közigazgatási pályákon szolgálja, de a szerteágazó család legfiatalabb sarja sem feledkezik meg arról, hogy első szerelmük, amely miatt új hazát választottak, a telivér volt.
Farkas Ferenc (1943 – 2022)
A hazai lóversenyszakma elmúlt öt évtizedének egyik legkarizmatikusabb, leghozzáértőbb alakja Farkas Ferenc. 1943. február 28-án született Budapesten erdélyi és nemesi gyökerekkel rendelkező, értelmiségi családban. Fetó az állatokért rajongott, ezért is terelte édesapja az agrár pálya felé. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1966-ban szerzett agrármérnöki diplomát. A Bábolnai Állami Gazdaságban kezdett dolgozni, majd egy rövid ideig az Élelmezésügyi Minisztériumnak lett a munkatársa. A hetvenes években a New Hampshire Társaság titkára, majd igazgatója. 1983-tól a kiskunsági lovas idegenforgalom és turizmus egyik megteremtője, a Sarlósárpusztai ménes alapítója. 1989-től Közép-Európa legsikeresebb versenyistállójának, a bordó-zöld mezszínű Kentaurs Farm és tréningközpont tulajdonosa. Lovai a kilencvenesek években 380 versenyt nyertek itthon és külföldön. Az évek alatt közel 150 lovat vásárolt Angliából vagy nyújtott szakmai segítséget a behozataluknál. 1992-től 2010-ig a Széchenyi István által alapított Magyar Lovaregylet (Hungarian Jockey Club) elnöke, 2002-től 2010-ig, nyugdíjazásáig a Kincsem Park ügyvezető (szakmai) igazgatója.
Halálával lezárult egy korszak. A rendszerváltás időszakának egyik utolsó, nagy egyéniségével lett szegényebb a magyar lóversenysport. Olyan kisugárzással rendelkezett, hogy ahol megjelent, ott rögtön a figyelem középpontjába került. Mindig elegáns megjelenése, jellegzetes hajviselete, karizmatikus egyénisége sajátos verbális eszközrendszerrel társult. Szinte látnoki megérzésekkel és utánozhatatlan sármmal rendelkezett. Sajátos tűz hevítette, mely megingathatatlanná tette víziója helyességéről, így tervei megvalósításáért foggal-körömmel harcolt. Született vezető volt, aki alkotni és építeni is tudott. Létrehozta a Sarlóspusztai Idegenforgalmi Központot, Tornyoslöbőt és az idomítótelepet. A sikerek mellett voltak rossz periódusai is, de mindig felállt a padlóról. Ez volt a védjegye.
Az utolsó években bár már betegeskedett, de a telivéreknek és a baráti hívó szónak ekkor sem tudott ellenállni. Elszegődött szaktanácsadónak dr. Ecsedi Ferenc istállójába, ahol kiteljesedhetett. A világ legoptimistább embere volt, ekkor is. Minden versenyt meg akart nyerni, de az utolsó versenyében sajnos nem győzhetett.
Kerekes Gábor (1951 – 2012)
A 90-es évek közepén, Mezőkovácsházán alapított egy telivér tenyészhelyet, első lova, amit megvett Mónikám volt. 2000-ben már Mónikám leánya, Moonlight is a nyerők között szerepelt. Az évtized végén Kerekes Gábor és Rozsnyói György közösen tenyésztettek telivéreket, de ezt a kapcsolatot pár év után közös megegyezéssel megszűntették.
Ebben az időben négy fedezőmén állt az istállóban: Jigadee Creek, lt’s a Ripper, Gold Crest és Dembinszky. A kancák létszáma változó volt, 15 körül mozgott. Jellemző Kerekes Gáborra, hogy más ménekkel is sikerrel próbálkozott, például March Groom és Kallisto is fedezte a kancáinak egy részét.
2003-ban még csak napi főversenyt, a Villám díjat nyerte Kerekes Gábor saját tenyésztésű lova Bravery, 2004-ben azonban Pacific Silver az Alagi Díj és a Szent István Díj megnyerésével nagyban emelte a tenyésztésük tekintélyét. Ugyanebben az évben a szép szürke kanca, Kegyelem is letette a névjegyét, megnyerte az ATTOE Díját és a Gróf Széchenyi István Emlékversenyt. Crocus a Kétévesek Kritériumának megnyerésével bizonyította, hogy a tenyésztés felfelé ívelő pályán van. 2006-ban Kormányos a Lovaregyleti Díjban, 2007-ben pedig a Szent István Díjban győzött.
Rozsnyói György (1946 – 2020)
Hosszú évtizedek óta járt lóversenyre, először játék alapon érdekelte, aztán, mint megszállott fogadó, elkezdte a lovakat hendikepelni. Már kezdettől fogva érdekelte a lovak származása és a lóversenyzés története. Ő kezdte el a versenyistállót „építeni”, utána csatlakozott hozzá a közgazdasági tudományok terén dolgozó, később az önálló istállójuk menedzsmentjében aktív szerepet vállaló bátyja, István, majd pedig trénerként, Friebert Attila.
Az első lovát érzelmi alapon vette, aki Key Demon volt. Az import kancája után négy kétévest vett Dióspusztáról: Marsalt, Muszkát, Tipo-Tippet és Világjárót. Később átgondolva a tapasztalatokat, úgy döntöttek, hogy import lovakra alapozzák a jövőt, és ezekkel próbálják nyereségessé tenni az istállót. Meg akarták mutatni, hogy így is lehet. Ezt el is érték, de csak úgy, hogy külföldön kényszerültek futtatni a nagyobb versenydíjak miatt. Rozsnyói György szerint a lóvásárlásokhoz sok szerencse is kell, de még inkább szükség van arra, hogy az ember a statisztikákat is figyelje, mely mének csikói sikeresek. Sikeres importok fűződnek a nevéhez. lt’s A Ripper, Jigadee Creek, Green Mean Machine, Polish Bear, a szerencsétlenül járt Palace Piper, vagy a későbbiekben az Egyesült Államokból hozott extraklasszis March Groom és Brahy.