/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

A Baka Hendikep

1958-ban hívták életre a szélsőségesen hosszú távú, extra keménységet igénylő Baka Hendikepet. A komoly múlttal rendelkező futamban mindössze hat lónak sikerült kétszer, vagy többször diadalmaskodnia, közülük öten egyszer meg is védték címüket. Egymás után háromszor senki nem bírta sikerrel abszolválni a Bakát. Legközelebb hozzá Tétova és Irányelv járt, ám 1977-ben a hároméves Cégjegy (Istók Ferenc) megtréfálta Tétovát, míg utóbbit Grammofon (Marschall József) verte 64-ben. A verseny történetének legeredményesebb lova Irányelv, aki 1962-ben négyévesen ért haza, majd 1970-ben, amikor már tizenkettedik életévét taposta, újra első lett. A két győzelem között persze bezsebelt még két trófeát, így csak ő mondhatja el magáról, hogy négyszeres nyerő. A hajtók között Istók Ferenc alkotott maradandót, hiszen 18 év leforgása alatt hatszor állhatott fel a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. A fentebb említett Grammofon 64-ben 26,5-ös időt ügetett, amit csak huszonkét évre rá, 1986-ban sikerült megdönteni a távspecialista Látszatnak (25,6). A kanca Szászi mesterrel háromszor győzött, 89-ben 23,6-ot ment, mely ennyi év után is a top 10-es listán szerepel. A közelmúlt legnagyobb sztárja a holland tenyésztésű Uclipse Boko volt, aki 2009-ben először kerek 20-at ügetett, ennél gyorsabban senki nem teljesítette a távot. További érdekesség, hogy a nyerők között olyan neveket is fel lehet fedezni, mint a pálya egyik legjobbja Ollyan nincs, valamint a hűséges kancák, Betolakodó és Derengő, de például City neve is feltűnik a hosszú névsoron.

Többszörös nyerő lovak (legalább 2 győzelem):
4x Irányelv (1962, 1963, 1967, 1970)
3x Látszat (1986, 1987, 1989)
3x Tétova (1975, 1976, 1978)
3x Uclipse Boko (2006, 2007, 2009)
2x Bonviván (1999, 2004)
2x Spring Home (SWE) (1993, 1994)

Többszörös nyerő hajtók:
6x Istók Ferenc (1977, 1982, 1988, 1990, 1994, 1995)
4x Szászi József (1981, 1986, 1987, 1989)
3x Fazekas Imre (2006, 2007, 2011)
3x Menyhért Ferenc (1962, 1963, 1967)
3x Nagyváry Andrea am. (2002, 2009, 2016)
3x Tolnay László (2000, 2001, 2004)
2x Döme Lajos (1968, 1969)
2x Hévizy Ferenc (1971, 1975)
2x Kumor Péter (1991, 1992)
2x Marschall József (1964, 1973)
2x Paulovicz János II. (1974, 1980)
2x Szűcs Attila (1996, 2003)

SHARE THIS