/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Amatőrlovas champion – Májer Cintia, Németh Ferenc Emlékkupa győztese – Ribárszki Sára

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott és végig dominált az amatőrök között Májer Cintia, aki idén egy év kihagyás után visszaszerezte az Amatőrlovas Championi címet. 2014 óta erősíti Suták Jánosék istállóját és idén is elindult mindegyik amatőrversenyben, amelyből ötöt meg is tudott nyerni. Köztük kiemelkedett ősszel a FEGENTRI – Nemzetközi Amatőrverseny Hendikep, kiegyensúlyozottságát pedig bizonyítja, hogy egyszer sem volt helyezetlen. Kategóriájában 1.641.200 Ft-os nyereménnyel zárta az évet, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy a profik közt is helyt állt. Ami pedig még inkább értékesebbé teszi ezt a sikert, hogy mindegyik győzelmét más-más telivérrel aratta, ami a tehetséges hölgy sokoldalúságát jelzi.

Mögötte a tabellán Éles Virág végzett, egyenletesen elosztva a győzelmek és helyezések számát, míg a harmadik Benes Flóra lett, egy arany és egy ezüst éremmel.

Három győzelmével és egy második helyével 58 pontot szerzett  a pályakezdő utánpótlás lovasok részére kiírt sorozat idei győztese, Ribárszki Sára. Az év egyik legkülönlegesebb híre volt, amikor a Ribárszki-ikrek, Sára és Mira először lóra szálltak, első évükben pedig nem ijedtek meg apjuk, Ribárszki Sándor árnyékától. Sára rögtön a nyitó állomáson beköszönt, majd Berenice révén további két futamot is behúzott, ráadásul szeptemberben Prágában is értékes második helyet szerzett egy rangos nemzetközi amatőrversenyen.

Az Amatőrlovas championátus végeredménye:

Összes futás I. II. III-VI. Helyezetlen Nyeremény (Ft)
Májer Cintia am. 9 5 0 4 0 1641200
Éles Virág am. 8 2 2 2 2 869600
Benes Flóra am. 4 1 1 2 0 413600

A Németh Ferenc Emlékkupa végeredménye

Összes futás I. II. III-VI. Helyezetlen Elért pont
Ribárszki Sára am.  5 3 1 1 0  58 pont
Kovács Réka 5 1 1 3 0 42 pont
Czene Leila am. 3 0 1 2 0 19 pont

 

SHARE THIS