Idomári évértékelő – Molnár Gyöngyi

A Nemzeti Vágták nagyasszonya, Molnár Gyöngyi a hazai galopptrénerek között is a legjobbak közé tartozik. Viszonylag kis lóállománya komoly minőséget takar, és a rábízott telivérek eredményei az ő kitartó, profi munkájának köszönhetően egyre erősebben megmutatkoznak.

  • Ha azt mondom, 2023, milyen érzések töltenek el az évvel kapcsolatban? Mennyire vagy elégedett, illetve akadt-e valamiféle csalódás benned?

  • Valójában, ha mindent laposan átgondolok, akár boldogan hátradőlhetnék, mivel igazán jó eredménnyel zártuk az esztendőt, még annak ellenére is, hogy nem számítunk nagy istállónak. Azonban mégsem vagyok maximálisan elégedett, és ez a természetemből fakad. Évről-évre egyre jobb eredményeket érünk el, az állomány is folyamatosan javul. Elégedett vagyok a csapatommal, és a lovak teljesítményével is, ám azért nekünk is akadt egy-két versenyünk, amelyben nem állt mellettünk a szerencse. Legnagyobb csalódásom Balogh Levente lovának, Flying Aquangelnek utolsó futása a Szent László Díjban, ami nagyon pechesen végződött, mert úgymond egy afféle „ellovagolt” verseny volt. A lóban több van, mint amit itt meg tudott mutatni! A másik nagy csalódásom, hogy az istálló legjobb lova, Carlos Ray az év végén lábsérülést szenvedett. Jelen pillanatban kérdéses, hogy vissza térhet-e a pályára?

  • Alapos a tulajdonosok bizalma irántad, hiszen rengeteg új kétévest készíthetsz fel…

  • Valóban, hiszen ilyen évem még sosem volt: 9 kétévessel kezdem a szezont! Többek között a jó Spartan Devilt is ezért kellett „kitennem” az istállóból, hogy elférjenek a jövő reménységei. Persze jó élete lesz a jövőben is, mert Kisbéri-Gidrán tenyésztésben lesz fedezőmén…

Két kancánk van a kétéves évjáratból. Az egyikük igazi különlegesség, mivel egyenesági Kincsem leszármazott! Magyar tenyésztésűnek számít, hiszen nálunk született, igaz, vehemben hoztuk a Baden-badeni árverésről. Anyja Warita, apja Waldpfad. Amúgy a legtöbb csikónknak újbeállítású mén az apja, akárcsak neki. WinchEszter néven láthatjuk majd őt versenyezni. A másik egy import kanca, akit a novemberi árverésről hoztunk: Waldgeist apaságú kanca, anyja adta többek közt Belardót is.

A többi 7 mindegyike méncsikó. Ebből azt gondolom, egyértelműen kitűnik, hogy jómagam inkább a méneket preferálom. Nagyon szeretem őket!

3 méncsikót hoztunk az országba tavaly februárban yearlingként. Egyikük Us Navy Flag/Sleeping Princess származású egy Dalakhani kancából, aki maga ugyan nem mutatott sokat, azonban két 90 feletti RPR számú utódot adott már. Van egy El Kabeir/Gelenschik csikó is, aki szintén Dalakhani kancából van. Jó forma, a természete is nagyon jó. Meglátjuk…

A harmadik csikót Balogh Leventének hoztuk, aki egy Circus Maximus apaságú telivér. Anyja Bunditten, aki maga is komoly, korai kétéves volt. 12 csikójából 9 versenynyerő, mindannyian nemzetközi szintűek. 2023-ban is vásároltunk az Orby-n, és bár Balogh úrnak szándékoztunk elsősorban lovat venni, ő egy kicsit meghátrált amiatt, hogy Flying Aquangel nem igázta le a magyar mezőnyt, ezért ő most kivár, várva az eredményket. Így aztán Pap Gyulának hoztunk egy fantasztikus kétévest, egy Ghaiyyath/Diantha mént. A ló anyja nem futott, egy féltestvére van tréningben Night of Thundertől, és elmondhatom, hogy ígéretesnek tűnik. Ő az egyik kedvencem, már most kemény, komoly telivérnek tűnik.

A Bíró családnak van egy fantasztikus kétévese, Bobby’s Kitten/Algarade származású. Ők új tulajdonosok nálam. A csikó anyja maga is korai volt, adott már Listed-nyerő utódokat, és hogy ne menjünk messzire, Dark Blue Sky apai féltestvére, ami már önmagában véve is jó ajánlólevél!

Végül, de nem utolsósorban, van egy kétévesem a Tattersallból is. Ő Luis Fernando tulajdonosáé, azaz Andrija Jovicevicé. Apja Havana Gold, anyja Cradle of Life. Talán az ő anyja mutatta a legkevesebbet, de mégis a személyes kedvenceimhez tartozik: felépítése, mozgása arra enged következtetni ,hogy jó ló lesz.

A csikók most teljesen alapszinten vannak lovagolva, ezt még alapozó munkának sem nevezném, inkább – mondjuk úgy –  idomító munkát végeznek. Sajnos viszont az időjárás még sokszor ezt is átszervezi…

  • Milyen célkitűzéssel várod a 2024-es szezont? Kik maradtak a lovak közül, illetve változik-e az csapatod összetétele?
  • Az elvárásom soha nem lehet kevesebb magammal szemben, mint amit az előző évben teljesítettem, vagy annál, amit már elértem! Mindig magasak az elvárásaim, jobbnál-jobb lovak állnak az istállóban, így a reményeim is nagyok…

Az öreg lovak közül Luis Fernando és Major Factor maradtak tréningben. Szerintem a szürke sokat jön még előre az idei évben. Szerencsére mindketten a legjobbak közé tartoznak. A hároméveseknél Flying Aquangel, ha egészséges marad, szerintem jó ló lesz. Vele egyértelműen a Derby a cél. A Caravaggio apaságú Wukk is jó versenyekben futhat, bár az ő távja még kérdéses számomra. A másik két hároméves, HoSzaKa és Poppy Seed egyelőre talánynak tűnnek, nem tudom,hová érhetnek.

Idén sajnos kicsit változik a csapatom összetétele,mert Kovács István külföldre megy dolgozni, amit nagyon sajnálok, hiszen mint embert és mint szakembert is tisztelem és becsülöm, elismerem a munkáját!

A többiek viszont maradtak. Kovács Levente, az istálló oszlopos tagja, no és Tóth Tamara, Rostás Zsolt, Rigó Loretta, akik úgymond régi-újak az istállóban…

  • Bár nem galopp-specifikus a kérdés, de folytatódik-e a póni championátus, és hogyan összegeznéd röviden a vele szerzett tapasztalatokat?
  • Szerintem fantasztikus dolog, hogy belevágtunk Kovács Botonddal a championátus szervezésébe! A versenyek magukért beszélnek: nagy létszámban jönnek a gyerekek, méghozzá óriási lelkesedéssel. Mindenképp folytatjuk a munkát, mert az utánpótlásban rendkívül fontos szerepe van! Igyekszünk minél több lehetőséget biztosítani a gyerekeknek nemzetközi szinten is, ami példátlan lehetőség számukra.

-kömi-

SHARE THIS