Búcsút int az ügetőnek Stig H Johansson

Stig H Johanssont a Svensk Travsport, az ATG és Solvalla búcsúztatta el hőn szeretett sportjától

A 2024-es évre fordulva Stig H Johansson úgy döntött, hogy nem újítja meg tréneri engedélyét. Ezzel véget ért a több, mint fél évszázadon át tartó, páratlan sikereinek időszaka. Múlt szombaton, február 3-án Stig H Johansson fantasztikus pályafutását ünnepelték a Solvalla STL döntőjének kapcsán. Az egész lelátó egy emberként, ujjongva és tapsolva köszönték meg neki több, mint 50 éves munkáját, amellyel világszerte öregbítette az ügetősport hírnevét.

“Stig H Johansson jelentőségét a svéd ügetőben nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Amikor Stig úgy döntött, hogy hivatalosan is befejezi edzői pályafutását, kézenfekvőnek tűnt, hogy ezen a csodás napon köszöntsük őt utoljára.” – mondja Maria Croon, a Svensk Travsport vezérigazgatója.

A svéd Travsport, az ATG és a stockholmi Travsällskap képviselői közös hozzájárulást osztanak ki a Stig H Akadémiának a Solvalla tiszteletadási napján. Az akadémia a Stig H’s Scholarship Fund és a Stig H’s Horse Grooming Fund közös működése révén jött létre, amely minden évben ösztöndíjat oszt ki az ügetősport számos fiatal és ígéretes aktív tagjának.

“A Svensk Travsport és az ATG is részt vesz a Stig H Akadémiának működésében, amely egy fantasztikus tehetségfejlesztő program 1996-os megalakulása óta. Sok nagy sztárunk már átment a Stig H Akadémián és fontos, hogy ez a tevékenység folytatódhasson.” – mondja Maria Croon.

A Stig H akadémiának járó ajándékot az 5. futam előtt osztották ki Solvallaban, amely futamot Stig H Johansson búcsúversenyének is kinevezték egyben.

Stig H Johansson pályafutása jobban néz ki egy könyvben, mint egy ügetőprogramban, de legalább, hogy a felszínt érintsük, Stig 6225 győzelmet aratott hajtóként, 8206-ot trénerként. Ezek között van hat elitverseny, hét Svéd Ügetőderby, öt Svéd Ügetőkritérium, a francia Prix d’Amérique és az amerikai Nat Ray Trot-ot, ahol 2002-ben az abszolút világcsúcsot 1.08.9/1.609 méteres távon egyik legjobb lovával, Victory Tilly-vel aratta.

Victory Tilly nyerte Stig H Johansson-nal a Nat Ray Trot-t (USA)

 

Stig H Johansson 29-szer volt a hajtók legjobbja Solvallában, 33 alkalommal volt tréner bajnok a fővárosi pályán és kilencszer az Allsvenskan hajtó championja. Sokak szerint nem csak Svédországban, hanem a világon is az egyik legjobb ügetős szakemberként tartották számon. Az elitversenyek győztesei, The Onion, Utah Bulwark, Napoletano, Peace Corps, Gum Ball és Victory Tilly mellett Stig olyan közönségkedvenceket is hajtott, mint Queen L, Big Elma, Grain, Duke Iran és még sokan mások.

Queen L-lel nyerte többek közt, 1993-ban Prix d’Amerique-t is, 2650 méteren 1.15,8-ban

 

2008 óta Stig H Johanssonnak helye van az Ügető Sport Hírességek Csarnokában is (Hall of Fame), de elnyerte az Ügetősport Tiszteletbeli Díját, és a Trotting Sport egyik tiszteletbeli nagykövete is lett az elmúlt években (illetve öt alkalommal jelölték a Jerring-díjra is!)

 

Forrás és fotó: Svensk Travsport

SHARE THIS