Orosházi körkép – interjú Puskás Józseffel

A 2024-es Lóversenygála Életmű díjazottja

Az Orosházi Bogárzói Lóversenypálya számos magas presztízsű lóversenynapnak adott otthont már az 1970-es évek elejétől, ide tartoztak például Nemzetközi lóversenyhétvégék, melyek 3 naposra nyúltak. A sík és gátversenyek mellett ügető futamok és fogathajtó versenyek is kerültek megrendezésre, illetve a póniknak is adódott lehetőség az Orosházi 1600 méteres lóversenypályán. Orosháza lovas múltjának számos meghatározó alakja volt, legjelentősebbek közé sorolhatjuk Puskás Józsefet, aki a lovak iránti alázatával és tiszteletével a orosházi lósport kiemelkedő egyéniségévé vált. Nemcsak az utolsó magyar pardubicei győztesként, hanem a 2024. február 17-én megrendezésre kerülő Lóversenygála Életműdíjasaként is tekinthetünk rá.

HF: Hogyan és mikor váltak a lovak az életének részévé?

PJ: Egy Dombiratos nevű délalföldi egyszerű paraszti családba születtem. Természetesen ekkoriban rendkívül sok állat megtalálható volt egy-egy családnál, volt disznó és természetesen ló is a ház körül. A lovaknak azóta is a rabja vagyok. Amikor csak tehettem a lovak közelébe voltam kicsi koromban is, amikor csak tudtam körülöttük játszottam. Nem szerettem óvodába járni, szívesebben mentem a határba, hogy egész nap a lovak mellett lehessek. Megmondom őszintén, szívesebben születtem volna 100 évvel ezelőtt, amikor az emberek napját a lovak határozták meg. Mindezek mellett az állatok élet-halál urai voltak, a ló biztosítási alapja volt mind a mezőgazdaságnak és a honvédségnek egyaránt a gépiesítések előtt. Azóta sem szeretek olyan körülmények között élni, hogy a ló nagyobb távolságra legyen tőlem.

HF: A lovak iránti szeretete születése óta példaértékű. Mikor kezdett lovagolni?

PJ: Először kocsis lovakra üldögéltem fel, de nem versenyzési jelleggel. Sajnos történt olyan is, hogy elvitték a lovakat amikor gyermek voltam. Úgy próbáltam csillapítani a hatalmas lovak iránti hiányomat, hogy minden létező állatot befogtam és velük foglalkoztam, lovaglásra pedig maradtak a szamarak. A gyerekekkel még versenyt is tartottunk a csacsikon.

HF: Rendkívül nehéz idők lehettek akkoriban, nem könnyű megválni szeretett társainktól maximálisan át tudom ezt érezni. Hogyan jutott el a hobbi lovaglástól egészen a versenyzési lehetőségekig?

PJ: Számomra ennek a kiindulópontja az volt, hogy érdekelt az állattenyésztés, ezért úgy döntöttem 1969 őszén, hogy ide szeretnék jönni Orosházára tanulni. Ezt megelőzően egyébként 1968-ban ellátogattunk már orosházi lóversenyre, de természetesen csak nézőként. Jeleztem akkori osztályfőnökömnek, hogy lovagolni szeretnék, így beajánlott Zsoldos Pistának, aki akkoriban az Új Élet Tenyésztési Szövetkezetben rendkívül tehetséges lovas volt. Vele látogattam ki a TSz-be és akkor kezdtem megismerkedni a telivérekkel és lovagolni is rajtuk. Ezt követően az első versenyem az Orosházi bogárzói lóversenypályán volt, egy kétéves Fagot nevű csikóval megyei verseny győzteseként kerültünk ki. Középiskolásként megyei versenyeken versenyezgettem majd 1973-ban végeztem orosházi tanulmányaimmal és jelentkeztem Hódmezővásárhelyre az Állattenyésztési Főiskolára. Ott versenyszerűen egyáltalán nem lovagoltam, de mindezek után a főiskolán 1976-ban végeztem. Ezután kerültem ősszel a Dózsa Tenyésztési Szövetkezetbe állattenyésztési gyakornoknak vissza Orosházára. Ismét megyei szinten kezdtem versenyezni félvér lovakkal síkversenyben és díjugratásban egyaránt.

HF: A lovassport több ágazatát is felsorolta. A síkversenyeket vagy ugróversenyeket preferálta jobban?

PJ: Ekkoriban szinte nem volt választási lehetőség, egy lovas tudott lovagolni díjugratásban és síkversenyeken is. A fiatal lovasok általában galoppal kezdtek, 2-3 éves telivérezett félvéreken a galoppon, majd 4-5 éves, galoppversenyekről lejövő lovakat átlovagoltuk ugró versenyszámokra. A lovakat díjugratással és járó iskolákkal képeztük ki például a gátversenyekre. Első saját lovam Jutka is egy ugró félvér lovacska volt, akit 1976-ban vásároltam meg. Kacsingattam a military felé is, nagyon tetszett és gondolkoztam milyen jó lenne meghonosítani, viszont ez még több munkába időbe és energiába került volna.

HF: Fiatal versenyző lovasként mi volt az ön, illetve sporttársainak legnagyobb célja?

PJ: Fiatal hobbilovasként gyakorlatilag a legnagyobb célunk csak az volt hogy lovagolni tudjunk, hiszen emellett a ménesi munkát is csináltuk, és szabadidőnkben volt lehetőségünk a lovaglásra. Mindezek mellett álom lett volna telivér csikóhoz jutni, hiszen mi már csak a pályáról frissen lejött lovakat kaptuk vissza, ezeket a lovakat díjugratásban lovagoltuk át, mint már korábban említettem, viszont rendszerint a Tenyésztési Szövetkezet ezeket a lovakat eladta. Rengeteg munkánk volt bennük, mivel a díjugratás rendkívül sok technikát igényel, és próbáltuk mindig ellesni a legjobbaktól azt amit csak tudtunk.

HF: Számos belföldi eredményről mesélt, de rendkívül sikeres külföldi megmérettetéseken van túl. Hogyan jutott el a magas presztízsű versenyekig?

PJ: 1980 októberében látogattunk először ki egy akkori lovas osztálytársammal Pardubicébe, de csak kirándulási szándékkal. Ekkor már megfordult a gondolataimban, hogy ezt mi is meg tudnánk csinálni, egyre több motivációt éreztem, hogy nekem ezt ki kell próbálnom, hisz a látottak teljesen magával ragadtak. Ebben szerencsére támogattak, és a Tenyésztési Szövetkezetnek is voltak jó kapcsolatai szlovákiai ménesekkel, így elkezdtünk kijárni versenyekre. Legnagyobb sikeremnek életem legjobb lovát tekintem az 1980 őszén meglehetősen gyenge állapotban hozzám érkező Birokot, aki már korábban futott gátversenyekben, és képességet is mutatott. Elkezdtem vele dolgozgatni, majd 1981-ben Tamás László vezetésével úgy döntöttünk, felelevenítjük közösségünkben a lóversenyzést és részt vettünk az Alagi Versenyló Tréningközpont által kiírt versenyeken. Birokkal ekkor még csak körbementünk a pályán majd szintén 1981-ben Birokkal bekerültem a közös vállalati csapatba, mivel a lovakat Dunakeszire szállítottuk és onnan egy kamionnal utaztunk ki. Egy 3600 méteres kisfélvérnek nevezett versenyszámban indultunk el szeretett lovammal, ebben ekkor két magyar ló indult és a futamban összesen 22-en álltak starthoz. 1981 őszén első Pardubicei versenyemet sikerült megnyernünk, szinte csont nélkül, hiszen a taktikánk csak a talpon maradás volt. Ez az élmény szinte azóta is felfoghatatlan számomra, mintha egy egész ménes versenyzett volna olyan érzése volt az embernek, és arra lettem figyelmes hogy a zsokék a cél közeledtével fogynak el mellőlem és egyre kevesebb páros maradt talpon. Nem gondoltam volna, hogy elsőre sikerül, talán még azóta sem dogoztam fel teljesen ezt a sikert. Birokkal 4 éven át versenyeztem. Az első nagy megmérettetésünk után 1982-ben a nagyfélvér nevű versenyszámban álltam starthoz vele, ahol harmadikként értünk célba hiszen sajnos a vizesároknál buktunk, de szerencsénkre a szabályzatban az állt, hogy a lovas visszaülhet lovára. Így is tettem, talpra ugrottam és már ültem is vissza, és folytattuk a versenyt. Emellett 1983-ban és 1984-ben a kisfélvér nevű versenyszámban lettünk még kétszer másodikok. Gát és akadályversenyekben több lovat is kipróbáltam, természetesen összességében a 80-as években számtalan ugróversenyen indultunk el Kiss Józseffel és Szemenyei Zoltánnal, és rengeteget lovagoltunk együtt ez idő alatt. Olyanra is volt példa, hogy ugyanazon a versenynapon Vass Lajos lovát lovagolhattam Pardubicében, mert Lajos azt mondta, hogy üljek fel rá én, és menjek vele, mert ő lábfájdalomra panaszkodott. Ez számomra teljesen váratlan volt, mivel akadályversenyben nem indult még az a ló. 3200 méteres rendkívül technikás verseny volt, és itt buktunk is a „kiskígyó” nevű akadályon.

HF: Gratulálok összes múltbéli sikeréhez, úgy gondolom nem véletlen amiért édesapám a mai napig példaképként tekint önre és az önnél tanult tudását kamatoztatta a felkészítésem során. Mi volt ekkor a motivációja, Ön tekintett valakire példaképként?

PJ: Természetesen nekem is volt egy bálványom, felnéztem több emberre is akik motiváltak de Plenter Béla bácsit „aranyemberként” emlegetem. Számtalan gyereket ültetett lóra. 1969 őszén ültem először nála lovon minden emlékem megvan arról a napról. Világ életében lovakkal foglalkozott mindig a lovakat helyezte az első helyre és neki köszönhetem azt, hogy életem nagy részét lovakkal tölthettem.

HF: Mit kell tudni a családjáról, tovább vitte valaki az ön által képviselt lószeretet?

PJ: Sajnos lányom Puskás Adrienn visszalépett a lovazásból, annak idején a barátnőivel nagyon ügyesen voltizsálltak, tréneri licence is volt futott is az ő nevén lovunk, viszont őt a lovassport annyira nem ragadta magával, mint engem. Jelenleg elkezdtünk húsmarha állománnyal is foglalkozni, amit viszont lányom Adri csinálgat szívesen, véleményem szerint az állatszeretet természetesen benne is ott lappang.

HF: Sokat mesélt arról, hogy életének jelentős részét a lovak határozták meg. Esetleg van még ezen kívül más hobbija?

PJ: Mint említettem, a lovaknak szenteltem szinte az egész életem viszont ezen belül meglehetősen több dologban is tevékenykedtem. Az 1980-as évek második felétől elkezdtem foglalkozni gyerekek oktatásával is, viszont sajnos 1989-90-ben ismét nehéz időket éltem át a rendszerváltás miatt. Az ember szíve megszakadt mikor, a lovakat csak úgy hozták és vitték. 1998-ban jelenlegi tanyámon elkezdtem istállókat építeni és állami méneket is tartottam. Ismét gyerekeket lovagoltattam 2002 környékén tereplovaglásokra is jártunk velük majd 2002-2010 között a lovazásra kevesebb idő jutott, mert el voltam foglalva más állattartó épületek építésével. A mai napig bajban vagyok a gazdaságomban az idővel. A lovak mellett vásároltam földeket is és mindezek mellett még disznókkal is foglalkozunk és próbálom erőn felül csinálgatni a saját kis gazdaságomat.

HF: Rendkívül időigényes tevékenységekről van szó. Jelenleg hány lóval dolgozik együtt és hogyan néz ki a közösség a tanyáján?

PJ:  A jelenben hat ló tartózkodik nálam, a közelmúltban saját tenyésztésű lovaimat is futtattam, azonban már inkább javarészt csak bérlem őket. A jelenleg trenírozott lovak ismeretség révén érkeztek hozzánk, és itt készítjük őket. Az itt tartott lovak közül Samilla (HUN) a legidősebb 6 éves kanca, ő a Bácsalmási Agráripari Zrt. tulajdonában van. Alda (HUN) szintén itt van nálam, ő is kanca, róla azt az érdekességet tudom mondani, hogy anyja is nálam volt és a kétéves kancák díját is megnyerte. Tartok jelenleg is saját tenyésztésű lovat az ő neve Mila (HUN), szintén kanca neki is az anyját 9 éves koráig versenyeztettük. Először bérbetartásban volt nálam, majd később megvásároltam. Van nálam egy 3 éves pej herélt is, az ő neve Munami (HUN), tenyésztője Mihalik Barna. Nojka M (HUN) tenyésztője szintén Mihalik Barna, ő egy sötétpej kanca úgy gondolom nagyon hasznos kis ló válhat majd belőle, de nemrégiben hoztunk Szabó Istvántól Berettyóújfaluból egy Lunda nevű kancát is. Ami pedig a mi kis csapatunkat illeti hárman szoktunk érkezni a versenyekre Szemenyei Zoltán, aki hétvégén szokott kilátogatni általában a tanyára, és rengeteget segít, készítgetjük a lovakat, hiszen ő is az élete nagy részét lovak mellett töltötte így abban a közegben van, amit szeret. Itt van velem Kocka Ákos is, aki amellett, hogy a segítségemre van küzd is, hiszen a tréningek mellett ő versenyzik is. Én vagyok a harmadik fő, aki amíg csak bírom erővel addig csinálom. Sajnos azonban sokszor nem bírjuk megadni azt a munkát a lovaknak, amit szeretnénk mert vagy időnk, vagy lehetőségünk nincs rá.

HF: Úgy gondolom minden, amit most megosztott velem példaértékű lehet a lovas társadalomnak, hiszen mind ezek miatt a 2024. február 17-i Lóverseny Gálán Életmű Díjjal ismerik majd el. Hogyan érintette ez önt mikor hírét vette a kitüntetésnek.

PJ: Megmondom őszintén nagyon meglepett ez az elismerés, nem számítottam rá, számtalan embert ismerek, aki még megérdemelné, rendkívül megtisztelő ez számomra. Amennyire boldog vagyok annyira ért váratlanul.

HF: Számtalanszor gratulálhatni tudnék még önnek, rendkívül hálás vagyok, hogy időt szánt rám, fogadni tudott és válaszolt az E-Turf kérdésire folyamatosan aktív gazdálkodása mellett. Köszönöm szépen, hogy betekintést nyerhettünk mindabba, amit most megosztott velünk!

 

írta: Hajdu Fanni

 

 

 

SHARE THIS