Fókuszban: Catania R.

2024 első kiemelt ügetőversenyének nyerője Catania R., akire méltán lehet büszke a hazai tenyésztés. Rádiházán, a Kabala Ménesben látta meg a napvilágot 2018-ban ez a pej herélt. Kiváló származással bír, hiszen apja One too Many, egy svéd ügető 13,5-ös rekorddal, akinek apja, Viking Kronos, de felmenői között találhatjuk Bonefish-t, Super Bowlt vagy Speedy Crownt. Az anyai vonala is értékes, hiszen Campala RAL apja Toss Out, míg a származási tábláján többek között Supergill és Speedy Crown neve is feltűnik.

Ami érdekesség, hogy apjának, One too Many-nek rajta kívül csupán egyetlen Kincsem Parkban versenyző leszármazottja van, Carina Fling, aki azonban inkább csak jól teljesítő hendikepló, a tenyésztés szempontjából viszont nagyon értékes lehet.

Catania R. versenypályafutását már kétévesen megkezdte, miután sikerrel kvalifikált, akkor még Vicen Pál idomításában. Háromévesen csak kétszer láthattuk futni, akkor is mindig hibával ment, de rá egy évvel már komolyan kezdte bontogatni szárnyait, ekkor már a szlovéniai ifjabb Mitja Slavic tréningjéből futva, maradva eredeti tulajdonosainál, a Primusz istállóban.

2 nyerését követően indították a Nemzeti Díjban, ahol hibázott, aztán egy győzelemmel korrigált, így részt vett a 108. Magyar Ügetőderbyben, amelyben 3. helyezést tudott elérni az azóta már szinte állandóvá vált hajtójával, idősebb Marko Slavic-csal. Az igazi sikersztorija azonban 2023-tól íródik: számos komoly versenyben nyert, rekordját 14,2-re javította. Legnagyobb sikerét az Ötévesek Nagydíjának megnyerésével aratta, de remekül futott a Ménesek Díjában is, ahol bronzérmes lett, a 2023-as esztendőt pedig egy Lovaregyleti díjbeli 3. hellyel zárta. Idén, hatévesen rögtön elindult az Évnyitó Díjban, ahol „csak” 2. lett, a Sennyey Géza Emlékversenyben ellenben már nyert, rendkívül könnyen verve Bonaparte Boss-t.

„Cato” – mert ez a beceneve – elsősorban autóstarttal szeret indulni, de a fordulóstart sem okoz számára igazi problémát. Életnyereménye 10049000 forint, mely 33 futás alatt jött számára össze, melyekből 9-szer nyerőként fordulhatott vissza.

Rekordja rövidre 14,2, középre15,6, hosszúra 17,3.

Győzelmei:

2022: Izzy Star Díj, Emma Boss Díj, Bájital Díj

2023: Globus Díj, City Díj, Up Star Díj, Ötévesek Nagydíja, Romi MMS Díj

2024: Sennyey Géza Emlékverseny

Jelentős helyezései:

Magyar Ügetőderby 2022 – 3., Dr. Vecseklőy József Emlékverseny 2023 – összetett 2., Pannónia Díj 2023 – 3., Szent István Díj 2023 – 2., Őszi Kísérleti Verseny 2023 – 3., Ménesek Díja 2023 – 3., Lovaregyleti Díj 2023 – 2.

-kömi-

SHARE THIS