/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin / 0 comments

Kincsem Emlékérme ünnepélyes bemutatása

Ünnepélyes keretek között mutatta be a Magyar Nemzeti Bank és a Kincsem Park március 12-én a Panoráma Étteremben a Kincsem érméket, melyek a csodakanca 150. születésnapjára készültek el. Az esemény társszervezői a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Pénzverő Zrt. voltak, de a lóversenybarátok mellett jelen voltak a telivér tenyésztők egyesületének a munkatársai és a Lóversenyzést Felügyelő Bizottság tagjai is.

A vendégeket elsőként videóüzenet formájában Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter köszöntötte. Házigazdaként Szotyori Nagy Ádám ügyvezető igazgató méltatta Kincsem örökségét. A megnyitó beszédet Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára tartotta, majd aérmék hivatalos kibocsátása kapcsán Hergár Eszter társadalmi kapcsolatokért felelős igazgató beszélt a MNB részéről. Ezt követően tiszteletpéldányokat adott át a meghívott díszvendégeknek. Az eseményt prof. dr. Hecker Walter hippológus professzor, az emlékérmék tematikai szakértője zárta.

A mai naptól törvényes fizetőeszközök is öregbítik Kincsem hírnevét: „Kincsem” megnevezéssel 15 000 Ft névértékű ezüst és 3 000 Ft-os címletű színesfém Mind két változatot azonos érmeképpel bocsátotta ki a jegybank, alapanyaguk mellett csak értékjelzésükben térnek el. Tervezőjük Kereszthury Gábor iparművész, aki maga is a lósport szerelmese. Az emlékérmék különleges szerepet töltenek be a pénz világában: törvényes fizetőeszköznek számítanak, azonban a mindennapi fizetési forgalomban való használatuk kerülendő.

A Kincsem emlékérmék formájukban is rendhagyóak, a kerek emlékérmék világából téglalap alakjuk miatt is kitűnnek A rajtuk szereplő névérték ezen érmék gyűjtői értékének megőrzését szolgálja, amit tovább fokoz művészi kivitelük és az emlékérmék limitált kibocsátási példányszáma: az ezüst változatból 5000, a színesfémből 7000 darab készült. Az emlékérmék elsődleges szerepe a figyelemfelhívás, az ismeretterjesztés, nemzeti értékeink bemutatása.

 

SHARE THIS