Ferge László és a verseny története

Ferge László

(1919-2003)

Ügetőversenyzésünk második világháborút követő korszakának egyik kiemelkedő idomárja és hajtója. Fényes karrierje 1946-ban kezdődött. Paulovitz János kezei alatt kezdte elsajátítani a szakmát, majd később Kovács Jánostól is sokat tanult, idomári engedélyét 1952-ben kapta meg. Pályafutása során 1336 győztest hajtott, ezzel a hajtók örökranglistájának hetedik helyezettje. 59 nagyversenyt nyert, e tekintetben harmadik a sorban, Fazekas Imre és Marschall József mögött. Négy Derby-t nyert: 1957 Eros, 1980 Föl-le, 1982 Hot-dog, 1983 Ifiúr. Idomítottjai ötször győztek a Magyar Ügetőkupában, a nagyversenyeken alapuló éves pontversenyben. Szinte egyedülálló módon, hétszer nyerte meg a Nemzeti Díjat. Egyes kortársak azt állították, hogy idomárnak jobb volt, mint hajtónak. Az eredmények ismeretében tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy idomárként és hajtóként egyaránt rendkívül eredményes volt, hiszen 11-szer volt hajtóchampion (1954 – 1957, 1960, 1965, 1972, 1973, 1975, 1979, 1981). Lovaiból kihozta a maximumot, és az is biztos, hogy klasszisaiban egy tizedmásodperc sem maradt. Az sem véletlen, hogy mindig voltak hosszútávú lovai. Mestere volt a napra, a kijelölt versenyre készítésnek, formába hozásnak. Sokat foglalkozott lovaival, az egész délelőttöt kocsiban ülve, a munkapályán töltötte. Nála soha nem volt gond az ügető jármóddal, nagyon értett a balanszírozáshoz, csak százszázalékos lovat állított starthoz. Előszeretettel segítette az amatőröket, rengeteg győztest készített nekik. Dr. Kovács István és Pocsubay Melinda championok voltak az általa trenírozott lovaknak köszönhetően, de Sípos Tamás is sok győzelmet szerzett a sportolók versenyében az idomítottjaival.
Néhány szó a négy Derby-nyerőjéről: Eros győzelme óriási meglepetést okozott, róla elmondható, a Derby napjára volt készítve, azon a napon, arra a távra, a legjobb volt, és mint évjáratának nyolcadikja, sokkal jobbakat vert meg. Föl-le esetében eltaktikázott versenyben is a legjobb nyert, köszönhetően Ferge hajtótudásának. Itt, a második körben a nagydíjhoz méltatlanul lassúzott a mezőny, Föl-le-nek így 1.26.5 is elég volt a győzelemhez. Hogy mennyi maradt benne, azt már nem tudhatjuk meg, de két hónap múlva, a szintén hosszútávú Hungária Díjat 1,23.8-ban nyerte meg. Korának egyik legjobbja volt, a Nemzeti Díjat kétszer nyerte, ami szép teljesítmény. Hot-dog gyenge évjárat szerencsés nyerője volt, mi sem mutatja jobban, hogy egy évre rá, a Négyévesek Nagydíjában egy másik hendikep ló mögött lett második. Ifiúr szimpatikus ló volt, kár, hogy idomárja kezében nem hozhatta meg a kor szerinti javulást, mert még a Derby győzelmének őszén eladták Csehszlovákiába, ahol évekig eredményesen versenyzett. Rajtuk kívül még Röpke alkotott maradandót három kiemelt verseny megnyerésével és sokáig pályarekordot is tartott a kancák között.
Utolsó hajtásakor, 1981-ben, Darling kocsijában, győzelemmel búcsúzott a Kerepesi úti pályától. Ezután már csak szakmai tanácsadóként tevékenykedve, Kumor Péternél és Borbély Jánosnál szolgálta szeretett sportját. A háromévesek hagyományos nagyversenyével méltó emléket állítunk e kiváló szakembernek, aki a magyar ügető egyik legnagyobb idomárhajtója volt.

A futam története

A versenyt 1948-ban alapították és 1949-ig Orosz Sándor Emlékversenyként futották. Az első győztes Kerner volt Marschall Józseffel 1.33.5-ös lefutási idővel. 1952-ig Háromévesek Tavaszi Nagydíja néven ment tovább, majd a következő évtől lett Tavaszi Díj, ami egészen 2003-ig meg is maradt ezen a néven. 2004-től lett Ferge László Emlékverseny, amit Hitves (Soós Imre II.) nyert. Kezdetben 2100 méterre futották, majd 1950-től 2000-re versenyeztek a háromévesek. A Kincsem Park adottságaihoz igazodva, 2005-től 1960 méter lett az alaptáv. Ez a nagyverseny a hároméves évjárat első komolyabb erőpróbájának számít, melynek a trófeáját több, későbbi Derby győztes is bezsebelte már. A legendás nyerők között a közelmúltból sokáig versenyrekordot tartó, extraklasszis, Illetmény (Tóth László,18,4) nevét emelhetjük ki, akinek a rekordját Dolomit Boy adta át a múltnak, 2022-ben, Lakatos Csabával (1.17.7). Rajtuk kívül is olyan kiválóságok diadalmaskodtak ebben a futamban, mint Butterfly (Fazekas Imre), Kabala (Konta Dezső), vagy Ezerjó (Rátai Dénes). A hajtóknál Fazekas Imre magabiztosan vezet, méghozzá 8 sikerrel.

Legeredményesebb nyerő hajtók:
Fazekas Imre – 8 győzelem (1998 – Butterfly; 2002 – Füzike; 2003 – Gratis; 2009– Montgomery; 2010 – Naná;
2011 – Orlando Bloom; 2012 – Platina Lady; 2014 – Salt Lake City)
Marschall József – 6 győzelem (1948 – Kerner; 1950 – Never Stop; 1966 – Nápoly; 1967 – Orlando;
1970 – Széptevő; 1973 – Vendéglős)
Tóth László – 4 győzelem (2005 – Illetmény; 2006 – John Bull; 2007 – Kámea; 2008 – Landlord)
Papp Albert – 3 győzelem (1968 – Pilvax; 1977 – Cousine; 1982 – Hüvelyk Matyi)
Márton Lajos – 3 győzelem (2015 – Time To Say Goodbye; 2016 – Übü király; 2019 – Apollo Creed)
 Kétszeres nyerő hajtók: Angyal Andor, Gönczi Ernő, Hajnal Tibor, Huszár László, Jáder László, Kajári Vince, Márffy Sándor, Paulovicz János II., Svecz István, Vicen Pál.

Versenyrekord:
2022 Dolomit Boy – Lakatos Csaba – 1:17,7

 

-FL-

SHARE THIS