/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Anybody nyerte a napi főfutamot

Nyolc verseny, és újfent remek időeredmények. A szombati ügető legrangosabb versenye a Coral Star Díj volt, melyben meglepetésre mindkét favorit hibával futott. Előbb Street Genius, majd pedig Premal MS szállt ki, Anybody (Csordás Emil) pedig élt a lehetőséggel, és Dallas Dei Greppi támadását kivédve oldotta meg feladatát. A remek kanca tavaly hatszor győzött, ebben az évben ez a második sikere volt.

A délután Morena LV (Erdei Péter) győzelmével indult, a román négyéves galoppja ellenére is szállította az első helyezést, idén nem először. Régóta esedékes volt már Kokomo Harley (Hegedűs Tamás), a Hunter Star Hendikepben pedig megtört a jég, jó ellenfeleket utasított maga mögé Milan Kovacevic lova. Egy másik holland import is beköszönt ezen a napon, apróbb szépséghiba, hogy a Versenyintézőség végül hátrahelyezte Inforgettable-t, így Always Winner (Dénes Ákos) ért haza. Márton Lajos istállója duplázni tudott ezen a szombaton, a Kincsem Park Kupa futamában Csikós (Iván Zoltán), míg a program végén Domperidon diadalmaskodott, utóbbi trénerével futott kiemelkedően jó formát, lehajrázva a top favoritot az utolsó métereken. A napi két nyeretlenben újoncok játszották a főszerepet, előbb Francesca (Veljko Mazsity), nem sokkal később pedig Fortuna Ville (Búrány Adrián) mutatkozott be győzelemmel. A “nap trénere” újra Kolozsi László lett, a 18 pont bőven elég volt a sikerhez. Két győzelmének köszönhetően Márton Lajos ért oda a második helyre, megelőzve a szintén 11 pontos Csordás Emilt.

Folytatás jövő szombaton, többek között a Dr. Vecseklőy József Emlékversennyel!

SHARE THIS