Egy jól sikerült duplázás után – rövid beszélgetés Kelemen Zénóval

Az ifjú lovas tavaly szinte berobbant a köztudatba. Számos szép és eredményes lovaglásával tavaly és tavalyelőtt is egyaránt 9-9 első helyezést könyvelhetett el, míg idén már 7 sikernél tart. Meggyőzően, okosan lovagol, lassan talán kezd kiforrni a saját stílusa is. Most 34 győzelmet számlálhatunk a statisztikájában, azaz közel a zsokéstátusza. Hétvégi duplája kapcsán kérdeztük a lovast.

– A vasárnapi dupláddal idén már 7 sikernél tartasz. Ezen a hétvégén egy favorit-győzelmet és egy kevésbé elvárt első helyezést húztál be. Az előbbi a csikóversenyben jött össze. Hogyan alakult, milyennek látod Centaine de Thiry-t és egyáltalán: egy ilyen futamban lehetett favoritról beszélni?

– Nagyon örvendek, hogy egy újabb, sikerekben gazdag hétvégét tudhatok magam mögött. Versenyünk a csikóval az előzetes tervek szerint alakult, utasítás szerint tudtam lovagolni, és a lóról is tökéletes “ismertetőt” kaptam a ringben, ami még tovább könnyítette a dolgom. Jó képességű lónak érzem, tökéletesen végrehajt mindent, amit a lovasa kér. Már most egy igazi versenyló! Szerintem nehéz kijelenteni, hogy egy ilyen futamban ki is a favorit, hiszen a munkaforma az csupán egy körülbelüli mutató, a verseny azért sok mindenben különbözik.

– És a második győzelmed hogyan született Princess Parkkal?

– Princess Parkot tavaly már lovagoltam, ismertem és tudtam, hogy nagyjából mire is kell számítanom vele kapcsolatban. Ez szintén egy jól alakult és tiszta versenyünk volt, így szerencsénkre itt is sikerült az első helyet megszerezni.

– A Csontos Pál – Stanislav Georgiev duónál lovagolsz, és rendre megkapod tőlük a bizalmat, azonban most Miroslav Jovanovicsnak lovagoltál. Hogyan dolgozol utóbbival együtt?

– Nagyon sok lehetőséget és bizalmat kapok saját istállómtól, amit ezúton is köszönök nekik! Ez alkalommal viszont Jovanovics kért fel, hogy lovagoljam a lovait, amit természetesen örömmel vállaltam. Szerencsére a jó eredmény sem maradt el! Van már további előre megbeszélt lovaglásom a számára, aminek nagyon örülök, és remélem, hogy a jövőben sokszor tudunk még együttműködni.

– Visszatérve Georgievhez: ő még egy év eleji interjúban elárulta nekem, hogy komoly bizalommal van irántad, megadja a lehetőséget számodra a lovaglásokra és a fejlődésedre, az idei esztendőben még inkább. Mi, vagy mik azok, amiket elsősorban eltanultál tőle, vagy meg szeretnél tanulni? Milyen mentor ő?

– Mindennap lehet tőle valamit tanulni! Hatalmas a szakmai tudása, tapasztalata, kvalitása, így mindig akad számomra valami jótanácsa, legyen szó tréningről, vagy versenyről. Elképesztő a futamokban nyújtott teljesítménye, hiszen mindig érzi és látja a lovát, valamint a versenyt magát. Talán ez az, amit leginkább el szeretnék tanulni tőle, hiszen mindez hatalmas előnyt tud adni a versenyekben. Mentorként is kiválóan megállja a helyét. Folyamatosan jó tippekkel és ötletekkel támogat, nem fukarkodik a tapasztalatának megosztásával. Mindig igyekszik a legjobb útra terelni, amiben csak tud, segít!

– Folyamatosan jól teljesítesz. Mi magaddal szemben az alapvető elvárásod az idei esztendőre vonatkoztatva?

– Alapvető elvárásom önmagammal szemben mindig az, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból és a lóból is egyaránt, minden versenyen. Az idei szezonra pedig az, hogy a nagyszerű lehetőségekkel tudjak élni, megragadjam őket. És természetesen minél jobban teljesítsek, szeretnék egy sikeres évet tudni magam mögött, akárcsak az előző szezonban, És persze lehetőleg mindezt sérülésmentesen és a lehető legjobb egészségben lenne jó elérni. Ami fontos, mivel ebben a sportban ez nemcsak rajtam, hanem a lehetőségeken is múlik, így igazán fontosnak tartom, hogy megköszönjem ezúton is minden tulajdonosnak és trénernek az eddigi támogatást, bizalmat és lehetőséget!

-kömi-

SHARE THIS