Ganymede (1994-2026)

Sajnos újabb ikonikus fedezőmén ügetett fel a felhők közé, ugyanis 32 éves korában Ganymede (Buvetier d’Aunou – Udames, Quioco) végleg elaludt Haras de la Fresnaie-ban, ahol 2019 óta élte boldogan nyugdíjas éveit.

 

Ivadékainak köszönhetően a hazai ügetőtenyésztésben is letette a névjegyét Ganymede, hiszen előbb svéd tréningből a 2006-os születésű Milliondollar Lux (Ganymade – Dadaumpa Jet, Supergill), később Olaszországból pedig a 2013-as születésű Unno del Duomo (Ganymede – Irma del Duomo) is Magyarországra került versenyzés céljából, majd tenyésztésben állították őket.

Milliondollar Lux több nagydíjat is nyert, amely 2017-ben „Az Év Idősebb Ügetőlova” címet is elnyerte. Első ivadéka Credit Card (Turandot Matto) volt, aki után Danubia Lux (Laluna Comtesse), Excellence (Nothing ComparesMS), El Diablo (Mellby Eclair), Enterprise (Tengelic), Greenback (Wale), Ganybody (Anybody), Gentleman Jack (Topmodell) és Guinevere (Unigena Sun) születtek meg.

Milliondollar Lux a 2017-es Lovasélet Sprinter Kupa győztese Csordás Emillel

 

Unno del Duomo is sok nagy verseny győzelmet tudhat maga mögött, amely után joggal került be a tenyésztésbe. Eddig legkiemelkedőbb ivadéka Gresham Palace (Pan Globe Jaycee), de God Save The Queen (Uránia RG) és Hermész (Unika Vik) is hasznos tagja a versenyüzemnek.

 

A versenyeken Ganymede elsősorban Daniel Wildenstein színeiben és Jean-Pierre Dubois idomításában versenyzett, akivel 1999-ben megnyerták az Oslo Grand Prix-t és a Prix de l’Atlantique-ot is. Nagyon gyors és szívét-lelkét a versenybe beleadó mén volt, akit 56 futásából csak egy alkalommal zártak ki a versenyből. Második helyezést ért el a Critérium Continental-on és második volt a Prix de Sélection-ön. Ganybómede egy kivételes generáció tagja volt, hiszen évjárattársai voltak Général du Pommeau, Goetmals Wood, Gai Brillant, Giant Cat, Gavroche Perrine, Golf du Pommeau és Go Lucky is.

Ganymede a ménesben is letette névjegyét számos jó teljesítményű és klasszikus ló nemzésével, ilyen például Nahar de Béval, Olimède, Plenty Pocket, Quinoa du Gers, Tornade du Rib, Amiral Sacha, Bel Avis és Dijon. Emellett vezető európai mén volt és a bajnok Ampia Mede SM kanca apjaként is emlékezhetnek rá, hiszen a kanca 2023-ban megnyerte a Prix de France-ot és a Prix de Paris-t is. Utolsó utódai a 2020-ban született “K”betűs évjáratban.

2008-ban és 2014-ben Franciaország első számú ménjévé koronázták.

 

Forrás: Paris Turf cikk részleges fordítása

Fotók: Kincsem Park archívum, Scoopdyga

SHARE THIS