Egy remek Georgiev-nap kapcsán

Nem szokatlan, hogy „Stani”, azaz Stanislav Georgiev mesterhármast érjen el egy adott napon, azonban most mindenképpen kiemelendő, hogy most Gézával, a Derby egyik – ha nem a legnagyobb – sanszával is elől végzett. Ennek kapcsán kérdeztük a regnáló, 10-szeres zsoké championt.

  • Gézával rövid nyakhosszal végeztetek elől. Könnyű siker volt, vagy nehéz?
  • Az utolsó 100 méteren már éreztem, hogy miénk az első hely, mert nagyon belelendült a lovam. Ugyanakkor nehézséget okozott, hogy nem volt egy jól átfutott verseny, lassú volt a kezdőtempó, aztán 1200-tól gyors ritmusváltás történt. Ez, így, nem kedvezett nekünk. Géza az utolsó 400-on azért jól megindult, és már éreztem, nem lesz gond. És hadd tegyem hozzá, hogy a kicsit fogós pálya sem mellettünk szólt. A távval szerencsére semmi problémánk nem akadt, 1600-tól legalább 2400-ig minden jó neki, ráadásul megvan megvan a végspeedje is, egyértelmű, hogy klasszis telivér. A verseny után egészséges maradt, jó a kedve és jól eszik. Nagy reménységünk!
  • Ráadás sikere hogyan jött össze?
  • Jó kis kanca, és nála meg éppen a puha pálya adott még némi pluszt a sikerhez. Benne is megtalálható a klasszis, ugyanakkor keményre nem megy jól. Éppen ezért, bár tervezzük vele a jelentős kancaversenyeket, csak akkor indítjuk azokban a nyáron, ha puha pályán mehet, mert láthattuk a Hazafi Díjban is, hogy kemény felületen nem adja tudása maximumát, ezért is kapott akkor ki Reshiramtól, akinek most visszavágott.
  • Wall of Wallstreettel is nyertél, ő kellett a napi mesterhármashoz…
  • A befutás után nem is tudtam, hogy én értem-e haza? Nagy küzdelemben tudtuk csak Expect No Mercy-t megverni Mounir Madihivel a nyergében. Lovam most hozta azt, amit vártam tőle, első futása nekem is csalódás volt. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy sajnos vannak egészségügyi problémái, a májfunkciója messze nem tökéletes.
  • Két lovaglásod volt még, és a legtöbben Amore Boy versenyére kíváncsiak.
  • Nem voltunk elégedettek az e heti Milleniumi Díjban való szereplésével, többet vártunk mint az elért 4. helye. Sajnos ő sem 100%-os, hátfájása van, ami befolyásolja folyamatosan a szereplését. Tavalyi formái nem valószínű, hogy visszaköszönhetnek, épp ezért a tulajdonos úgy döntött, hogy eladja, ami már meg is történt, Szerbiába került a ló. Sajnálom, mert szerettem, de látni kell, hogy a befolyó pénzből majd új, fiatal lovakat vásárolhatnak.
    Ami Gainer Boyt illeti, ő egy formatartó telivér, megbízható, ugyanakkor most valami hiányzott belőle. Hozzáteszem, hogy számára az 1200-1400 méter az ideális, most ez az ezres sprint nem volt a legmegfelelőbb számára.
  • Viszonylag ritkán látunk idén lovagolni. Ez változni fog a jövőben?
  • Inkább a kiemelt, nagyobb versenynapokra koncentrálok, nem szeretnék napi 2-3 lovaglásnál többet vállalni, ha nem muszáj. Kelemen Zénó ügyes, és több olyan fiatal is van, akikre bátran bízhatok lovaglásokat. Persze a championi címről nem tettem le, de korai még erről beszélni…

-kömi-

SHARE THIS