Írta: Kovács Botond.
Július 27-én, szombaton rendezik meg Ascotban a brit versenykalendárium egyik legrangosabb eseményét, a King George VI and Queen Elizabeth Stakes-et. Bizonyos szempontból kijelenthetjük, hogy a legrangosabbat, hiszen Epsomban csak háromévesek indulhatnak, de ezen versenyen az idősebb lovakkal is összemérheti tudását a derby-évjárat a klasszikus, másfél mérföldes távon.
A King George nem Anglia legrégebbi versenye. Az ötlet, hogy egy nemzetközi figyelemre is igényt tartó futamot rendezzenek Ascotban (mintha nem lett volna már addig is épp elegendő) John Crocker Bulteel őrnagy fejéből pattant ki, aki az ascoti pálya versenytitkára volt. A derék veterán két versenyt vont össze, hogy megalkosson egy harmadikat: a hároméveseknek két mérföldre kiírt King George VI Stakes és a másfél mérföldes Queen Elizabeth Stakes egybeolvadásából született a hosszú nevű verseny. Az első alkalom, amikor starthoz álltak a telivérek 1951-re esett. Abban az évben Nagy-Britannia azzal kívánta megmutatni, hogy túl van a háború okozta gyötrelmeken, hogy nagyszabású nemzeti kiállítást rendezett Festival of Britain néven, amely ráadásul pont egybe is esett az 1851-es Világkiállítás centenáriumával.
Bár London egy része még mindig romokban hevert, ez senkit nem érdekelt, a jó nép a béke és prosperitás levegőjét lélegezhette ismét. A végóráit élő birodalom még egy utolsót csillant, minden polgár jogosan gondolhatta, hogy egy kiválasztott nemzet tagja, egymást érték a nagyszabású ünnepségek, és mi is lett volna méltóbb befejezése egy hosszú, a nemzeti összetartozást, Britannia nagyságát hirdető ünnepségsorozatnak, mint egy új verseny Ascotban?
Talán csak az 1951 októberében ismét kormányt alakító Winston Churchill nem örült a nagy felhajtásnak, csak ő moroghatott szivarját rágcsálva. Sir Winston a tettek embere volt. Megígérte a nemzetnek, hogy megnyerik a háborút („we shall never surrender” – „soha nem adjuk meg magunkat”), egyetlen szavára vasfüggöny ereszkedett Európa keleti és nyugati része közé. Nem érdekelték a talmi külsőségek, a propagandát nehezen tűrte. Első intézkedései között volt a Világkiállítás londoni helyszíneinek lebontása.
Ennek ellenére remek fogadtatásra talált a verseny, már csak azért is, mert VI. György rendkívül népszerű uralkodó volt, talán az első a monarchia évezredes történelmében, akit maguk közül valónak éreztek az alattvalók. Az Albert néven születő király (nagyapja, Albert herceg halálának napján született) úgy nevelkedett, hogy nem lesz belőle koronás fő. Nem is bánta. A kicsit beteges, szégyenlős, dadogása miatt gátlásos herceg szívesebben foglakozott a tudományokkal és a lovakkal. York hercegeként boldogan élte mindennapjait szerelmével, Lady Elizabeth Bowes-Lyonnal, a későbbi anyakirálynővel, aki jegyességüket megelőzően két évig tartotta kétségek között őt, és többször kikosarazta, mire végül kimondta a boldogító igent. Ugyan VI. György viselte utoljára az India Császára és az Írország Királya középkoriasan csengő titulusait, de haladó gondolkodású ember volt. Ő volt az első uralkodó, aki egy jamaicai utazása során páros teniszmeccset játszott egy négerrel. Új kor hajnala virradt a britekre.
A gyönyörű életkort megért Erzsébet anyakirálynő szintén mindig a népszerűségi listák élén állt. Eleinte el kellett viselnie, hogy arisztokrata származása, ellenére (I. Róbert skót királyra vezette vissza a család az eredetét) commonernek, vagyis közrendűnek tekintsék az udvarnál, hiszen skót volt. A házasságba csak azért egyezett bele V. György, hogy érzékeltesse a Windsor-ház rugalmasságát, és különben is, nem Bertie (Albert, vagyis VI. György király bizalmas, családi körben használt neve) volt a trónörökös. A mindig mosolygó Elizabeth szíve, akit a nép csak Smiling Duchessnek (Mosolygó Hercegnő) hívott, aranyból volt, fütyült az udvari merevségre, a kimért méltóságra. Amikor Frankie Dettori egy verseny előtt, áthágva minden udvari szabályt kezet csókolt neki, csak kacagott.
Erzsébet anyakirálynő ideje jelentős részét szenvedélyének, a lóversenyzésnek szentelte, mindennapos vendég volt a sandringhami Királyi Ménes istállóiban, szolgálói rajongtak érte. Amikor lova a Grand National finisében, a sík részen nyerő pozícióból felbukott, csak ennyit mondott kicsit szomorkásan, egyetlen zokszó nélkül: „That’s racing, I suppose.” (Ilyen a lóversenyzés, úgy vélem.)
Szomorú ténye a történetnek, hogy György csak egyszer láthatta a versenyt. 1951-ben Supreme Court sikerének tapsolhatott a talált király, aki fivére VIII. Eduárd lemondásának köszönhette a koronát. Eduárd (akit családja és a barátai Davidnek szólítottak – micsoda kavarodás!), aki inkább nőül vett egy kétszer is elvált amerikai nőt, mintsem uralkodó legyen, önkéntes száműzetésben élt már ekkor. Unokahúga, II. Erzsébet azonban méltó utóda lett rövid ideig regnáló apjának, és a mai napig élénk figyelemmel kíséri a futam megszervezésének minden részletére.
A verseny legsikeresebb lovai Dahlia és Swain voltak, akik két egymást követő évben, 1973-1974-ben és 1997-1998-ben hódították el a babérokat. A legeredményesebb zsoké természetesen itt is Lester Piggott: Meadow Court (1965), Aunt Edith (1966), Park Top (1969), Nijinsky (1970), Dahlia (1974), The Minstrel (1977), Teenoso (1984). A galopptörténelem kiemelkedő lovait látjuk azon a listán is, amely a tréner rekorderek teljesítményét mutatja. Dick Hern ötször nyert King George-ot: Brigadier Gerard (1972), Troy (1979), Ela-Mana-Mou (1980), Petoski (1985), Nashwan (1989), akárcsak Saeed bin Suroor: Lammtarra (1995), Swain (1997, 1998), Daylami (1999), Doyen (2004). Michael Tabor ötször vehette át a győztes ló tulajdonosának járó értékes tiszteletdíjat: Montjeu (2000), Galileo (2001), Hurricane Run (2006), Dylan Thomas (2007), Duke of Marmalade (2008).
Hároméves lovaknak 55 kg a kötelezően kiírt teher, négyéves és idősebb telivéreknek jelentősen több, 60.5 kg. Kancáknak 1.5 kg, a déli féltekéről érkező négyéveseknek egységesen 2 kg engedmény jár.
A King George neve régen így hangzott: King George VI and Queen Elizabeth Diamond Stakes. A „Diamond” kikerült azonban a névből, a dél-afrikai gyémánt kitermelő vállalat, a De Beers nem szponzorálja már többé a versenyt. Ezzel csaknem negyedszázados hagyomány szakadt meg. A mai támogató a Quipco, de e név akármilyen prosperáló vállalatot is takar, nem lett integrális része a verseny nevének.
Mesés vagyonnak is beillő összeg, 1,15 millió font a verseny összdíjazása és ez a Királyi Míting után ismét Ascotra irányítja a lóversenyért rajongók figyelmét szerte a világon.