Írta: Alan Sweetman, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
A világ telivértenyésztői közül kevesen voltak olyan nagy hatással a lóversenyzésre, mint az ír John Magnier. A neves turf-történész, Guy Williams ezt írja róla egy jegyzetében: Byerley Turk az 1690-es boyne-i csatában megmutatta mire képes, és az ő gyorsaságának köszönhette életét tulajdonosa. Gyakorlatilag azóta folyik a lovak gyorsaságra tenyésztése, és ez indította el évszázados útjára a mai értelemben vett lóversenyzést. John Magnier megjelenésével azonban új korszak kezdődött, az ő öröksége fogja meghatározni az következő nagy éra eseményeit a zöld gyepen.
Mr. Magnier, a Coolmore-birodalom központi figurája, Tom és Evelyn Magnier legidősebb gyermeke, 1948. február 10-én született az írországi Fermoy-ban Cork megyében. Szülei tulajdonában állt a Grange Stud, ahol a híres mén, Cottage várta a szomszédos tenyésztők kancáit. 1948 márciusában ismerte meg a világ fantasztikus képességű ivadékát, Cottage Rake-et, aki pazar stílusban nyerte a Cheltenham Gold Cupot, és e teljesítményét a következő két évben is megismételte Vincent O’Brien mester számára. Még mindig 1948-ban vagyunk, amikor, a szintén Cottage apaságú Sheila’s Cottage, az 50/1-en jegyzett outsider megnyeri a Grand Nationalt.
John Magnier arról vált híressé, hogy a keze alól kerülnek ki a világ legmeghatározóbb fedezőménjei. Az nevéhez fűződik Sadler’s Wells, Danehill, Galileo és az ugró szakág legendája, Deep Run tündöklése. Munkássága során háttérbe szorult a fedezett kancák számának addigi korlátozása, és megkezdődött az apaállatok ingázása az északi és déli félteke között. Így jobban kihasználható lett a bennük rejlő potenciál, hiszen ezáltal a fedezési idény gyakorlatilag nem ér véget. Az üzleti modellnek szervez része volt az is, hogy Írországban a fedezések utáni bevétel adómentes. John Magnier Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Írországban élő lovai segítségével egy egész birodalom felett uralkodik. 2019-ben nyolcadik alkalommal került fel felesége, Susan neve az Epsom Derby-győztes tulajdonosok közé, felfedezettje és hűséges idomárja, Aidan O’Brien huszonegyedik egymást követő championi címét szerezte meg az elmúlt szezonban.
A XIX. századi skót történész, Thomas Carlyle szerint a világ történelme, a nagy emberek életrajza. Ez az állítás feltételül igaz a modern kor telivértenyésztésére és John Magnier életére. Dermot Weld, huszonegyszeres ír champion idomár így vélekedik Mr. Magnierről: – Minden tekintetben úttörő személyiség. Minden lóversenyzésben dolgozó ember óriási hálával tartozik neki.
John Magnier személyiségét a környezete és a körülményei formálták, és ebben nagy szerep jutott apja korai, 1962-ben bekövetkezett halálának. Az ifjú John arra kényszerült, hogy abbahagyja a bencés rendi egyházi iskolában alighogy megkezdett tanulmányait. Visszaköltözött a családi ménesbe, ahol abban az időben Even Money és Fortina állt. Ez utóbbiról annyit érdemes tudni, hogy 1947-ben Cheltenham Gold Cupot nyert amatőr lovasával Mr. Richard Blackkel, és ő az egyetlen kupa-győztes mén, akinek ivadékai is meg tudták nyerni a nagydíjat (Fort Leney – 1968, Glencaraig Lady – 1972). Az iskolapadot ugyan nem koptatta tovább, elmaradtak a latin órák és a lecke körmölés, de ehelyett nagyon komoly gyakorlati tudásra tett szert a lovak mellett, és egykori évfolyamtársai még diplomát sem szereztek, mire John agyafúrt és rettegett üzletember hírében állt. 1971-ben vásárolta meg Deep Runt, akit a család egyre terjeszkedő vállalkozásához csatlakozó Sandville Studban állítottak fel, és egymás után tizennégy alkalommal lett apamén champion az ugró szakágban. Magniernek ettől még jobban megjött a bátorsága, és megvásárolta a manapság kifejezetten gát és akadályversenyekre tenyésztő Castlehyde Studot. Aki azt hinné, hogy ezzel elérkezettnek látta az időt, hogy a babérjain ücsörögjön, nagyot téved. Ez időtájt indult a coolmore-i álom.
Coolmore eredetileg a Vigor család tulajdonában lévő álmos kis farm volt, ahol mindenféle mezőgazdasági tevékenységgel foglalkoztak, még burgonyát is termesztettek. 1945-ben örökölte Tim Vigors repülő alezredes (Wing Commander), az angliai csata és számos távol-keleti légi ütközet ásza. A Goff’s árverezőháznak is dolgozó és később saját telivér kereskedő vállalkozást alapító veterán 1968-ban úgy döntött, hogy fejlesztésekbe kezd az addig már-már érdektelennek tűnő családi birtokon, és ehhez társakat keresett maga mellé. Nem kellett sokat kutakodnia, régi barátja Robert Sangster (Írország egyik legismertebb tenyésztője és futtatója, a kor bohém alakja, akinek életéről külön írást közlünk a későbbiekben) és a sztár-idomár Vincent O’Brien hamar betársultak mellé. A vállalkozás alapgondolata az a kezdeményezés volt, hogy felvásárolták Northern Dancer yearling ivadékait Keenlandben, és Európába szállították őket azzal a céllal, hogy később tenyésztésbe állítsák őket. Az idő múlásával O’Brien mester egyre terhesebbnek érezte az üzleti feladatokat, és inkább csak a trenírozásra összpontosított. Ekkor lépett színre veje, John Magnier, aki végül mindenkit kivásárolt, és egyedüli tulajdonosa lett az egyre gyarapodó, mára 2800 hektáros ménesnek.
Ne szaladjunk azonban ennyire előre az időben. Így emlékszik vissza a kezdetekre Tim Vigors: – Az első benyomásom nagyon jó volt Johnról. Rendkívül ambiciózus, gyors észjárású és intelligens fickót ismertem meg személyében, akinek nagyon jó szeme volt a versenylovakhoz. Egyszer a tanácsát kértem, és együtt mentünk megnézni egy mént Sir David Robinsonhoz, aki abban az időben Nagy-Britannia legnagyobb futtatója volt. Már nem emlékszem, mi lett a dologból, csak arra, hogy Johnnak nem sokkal korábban autóbalesete volt, és az arca tele volt vágásokkal és horzsolásokkal. Rajtam egy kopott bőrkabát volt, ami még a háborúból maradt meg. Sir David nem volt túl szívélyes hozzánk, hamar kitette a szűrünket, és azt írta később rólunk közös ismerősünknek, Robin Hastings ezredesnek, a British Bloodstock Agency vezetőjének, hogy legközelebb ne küldjön hozzá IRA tagokat.
A sors fintora, hogy John Magnier mégis Robinsonnak köszönhette, hogy beindult a síkkarrierje. 1971-ben tőle vásárolta meg az egyik coolmore-i alapító mént, Green Godot. Magnier remek üzleti érzékét jellemzi, hogy az alkura két nappal a Vernons Sprint Cup (ma Haydock Sprint Cup) előtt került sor, amelyet a ló nagy stílusban nyert Lester Pigottal, régi tulajdonosa nevén. Sorsfordító esemény volt, mert ezen a versenyen mutatták be neki Robert Sangstert. Sangster pénzével, Magnier tudásával és Vincent O’Brien támogatásával Coolmore készen állt, hogy világhódító útra induljon, amelynek első támadási frontja az amerikai yearling-piac volt. A sikerek nem maradtak el, elég ha csak The Minstrel 1977-es kettős derby-sikerére és Alleged két Arc de Triomphe sikerére (1977, 1978) gondolunk. A társaság a dicsőségből üzletet csinált, The Minstrel 18 millió dollárért került a marylandi Windfields Farmra, Allegedért 16 milliót fizetett a Kentucky állambeli Walmac International. 1979-ben már várható volt, hogy Be My Guest, aki ugyan csak négyet nyert meg hét versenyéből, és azok sem voltak a világrengető futások, jelentős fedezőménként vonul majd be a történelembe. Tőle származott többek között Assert (Ír Derby, Francia Derby – 1982,) On The House (1000 Guineas – 1982), Go and Go (Belmont Stakes – 1990), Pentire (King George & Queen Elizabeth Diamond Stakes – 1996, Irish Champion Stakes – 1995). Ekkor adták el Storm Bird (National Stakes, Dewhurst Stakes – 1980) háromnegyedét az amerikai olajmágnásnak, Robert Hefnernek, és erre a korszakra datálódik az amerikai terjeszkedés megindulása is.
A Hefner-sztorihoz hozzátartozik, hogy a milliomosnak három részletben kellett volna kifizetnie a 21 millió dolláros vételárat. Ez nem igazán tetszett Magniernek, ezért a szerződésbe biztonsági klauzulákat is belefoglaltatott. Bölcs előrelátásnak bizonyult óvatossága. Az első 7 millió dollár ugyan annak rendje és módja szerint megérkezett, de Hefner csakhamar csődöt jelentett. Az apró betűs részbe foglaltak miatt azonban Coolmore megtarthatta a már kifizetett összeget, és a lovat is. Sőt, olcsón megvásárolták a bajba jutott Hefner ménesét, az Ashford Studot. Storm Bird szorgalmasan végezte a dolgát régi-új tulajdonosai számára, tőle származik az 1999. és 2000. év apamén championja, Storm Cat, és annak fia, a fantasztikus Giant’s Causeway.
Nagyon sokan úgy vélik, hogy Magnier sikerének titka a folytonos növekedésben van. Ehhez hozzájárul az az érzéke is, hogy képes választani a tenyésztéshez legmagasabb szinten értő szakembereket, azokat folyamatosan tudja motiválni, és megnyerő személyiségének köszönhetően mindig számíthat alkalmazottai lojalitására.
Az 1980-as években azonban két kihívással is számolnia kellett John Magniernek. Az évtized közepére a mindenható és bölcs Vincent O’Brien mester fáradni kezdett, és ennek látható bizonyítékát volt El Gran Senior veresége az Epsom Derbyben. Szintén nehézségeket okozott, hogy a részvénytársasággá átalakították idomító vállalkozását, és ez új, előre nem látható komplikációkat eredményezett mindenki számára. Mindez azonban még leküzdhető lett volna, ha nem jelenik meg a színen a Maktoum család. A rossz nyelvek szerint Magnier sokat köszönhetett ebben az időben Khalid bin Mafhouz sejknek, aki az ő közvetítésével kapott ír állampolgárságot. Az útlevélnek borsos ára volt, 20 millió ír fontért adták, amelyet a zöld szigeten kellett befektetnie a szaúdi milliárdosnak, és miért, miért nem, erre Magnier egyik vállalata volt a legalkalmasabb (legalábbis 4 millió font erejéig).
Az 1981-ben született Sadler’s Wells (Ír 2000 Guineas, Eclipse Stakes, Irish Champion Stakes – 1984) húzta ki a csávából a társaságot, akinek működése alatt Magnier egy sereg remek vérvonalú kancát gyűjtött össze Coolmore-ban, és segítségükkel hosszú távú, önfenntartó és önellátó tenyésztési tervet eszelt ki. Géniuszának köszönhetően a Juddmonte által tenyésztett Danehill is megkezdte áldásos tevékenységét 1990-ben Írországban, sőt, az ő esetében először vált rendszeressé, hogy az idény végeztével, a déli féltekére, egész pontosan Ausztráliába szállították, ahol további ragyogó sikerek szökkentek szárba jóvoltából. Ő volt az első shuttle stallion (kb. utazó mén), 1996-ban egy szezont Japánban is eltöltött.
Foglalkozni kellett azonban a tréningben lévő telivérekkel is. Vincent O’Brien 1994-ben nyugállományba vonult, helyét névrokona, Aidan O’Brien vette át Ballydoyle-ben John Magnier kitartó támogatásával. A történet során egyszer már próbálkoztak az idős ír mester helyettesítésével. Robert Sangster Michael Dickinsonban látta az utódot, de csalódniuk kellett. A fiatal Aidan teljes körű megbízása és teljhatalmú idomárrá kinevezése roppant vakmerő húzásnak tűnt abban az időben. Az ötlet mégis meghozta gyümölcsét, mert már a kezdetek kezdetén elindultak a sikerek, és Galileo 2001. évi Epsom Derby győzelmével felértek a csúcsra, ahonnan azóta sem hajlandóak leszállni. Galileo ráadásul átvette apja, Sadler’s Wells szerepét a világ telivértenyésztésében. Az új évezred elején Derrick Snith és Michael Tabor is csatlakozott az egyre erősödő birodalomhoz, és ezáltal Coolmore hegemóniája újra megszilárdult. (Taborról megjegyezzük, hogy neve magyaros csengése ellenére orosz származású, a Taboroszkijból angolosított. Bukmékerként kezdte pályafutását, az 1970-es évek elején három évre ki volt tiltva Nagy-Britannia összes versenyteréről. Ma már ezen hol Monte Carlóból, hol Barbadosról nevet, e két helyen éli ugyanis mindennapjait.) A szövetség a mai napig szilárd kézben tartja a szálakat világszerte. Magnier üzletstratégiai meglátásai, O’Brien idomítói lángelméje, a ménes megfontolt tenyésztési elvei állják a sarat a keleti expanzióval, a Maktoumok kimeríthetetlen pénzes ládáival szemben.
Magnier a háttérben meghúzódó ember, nagyon ritkán ad interjút vagy vállal szereplést rendezvényen. Legutóbb akkor volt kénytelen elviselni a személye felé irányuló közfigyelmet, amikor pénzügyi és elszámolási vitája támadt Sir Alex Ferguson labdarúgó mesteredzővel a hétszeres Group 1-győztes Rock Of Gibraltar tulajdonjoga és tenyésztési jogai miatt. A vehemens és lobbanékony Sir Alex azonban emberére akadt a halk szavú, visszahúzódó ír üzletemberben. A csata megkezdésekor a skót edző 110 millió fontot, a ló becsült értékének a követelte. Magnier nem engedett, és a vita addig fajult, hogy egy egész sereg magándetektív nyomozott Sir Alex után, hátha talál valami kompromittáló részletet az előéletében. A küzdelemben Ferguson számíthatott a Manchester United egyik fő részvényesére, a lóversenyzésben komoly rutint szerzett és sok titkot ismerő ír futtató, John P. McManus támogatására (akivel Magniernek számos közös üzleti vállalkozása van). Az ügyet sikerült a feleknek távol tartani a sajtótól, és végül peren kívüli egyezséget kötöttek. Magnier 2.5 millió fontot fizetett egykori üzlettársának. Jelentős különbség van a követelt és a kifizetett összeg között. Egyesek úgy tudják, a pénzügyi vita lezárult, de a személyes ellentét megmaradt.
Sokan sokféleképpen ítélik meg Magnier személyiségét. Vannak akik kritizálják azon szerénytelen elképzelését, hogy ami jó Coolmore-nak, az jó a világ lóversenyzésének is, ám ezek az emberek félnek a haragjától. A semleges kívülállók udvarias úriembernek látják, aki visszafogott, mértékletes és sohasem kérkedik érdemeivel. Egy váratlan vereség után odaállt az újságírók gyűrűjében feszengő Aidan O’Brien mellé, és ezt mondta neki: – Majd én megbeszélem a fiúkkal mi a helyzet, neked nem kell magyarázkodnod.
A John Magnier által igazgatott Coolmore-hoz tartozik a Longfield Stud és Castlehyde Stud, és vannak ménesei Franciaországban, Kentuckyban és Ausztráliában is. Legismertebb champion ménje Sadler’s Wells volt, aki 1990 és 2004 között tizennégy alkalommal nyerte el a megtisztelő címet. Az évezred elejétől folyamatosan előtérbe kerültek fiai Galileo, Danehill és Montjeu. Természetesen Danehill Dancernek, Giant’s Causeway-nek, High Chaparralnek és Holy Roman Emperornak sincs miért szégyenkeznie. 1998 és 2012 között tizennégy Epsom Derby-nyerő apja állt Coolmore-ban, 2001 és 2019 között nyolc sikert értek el futtatóként.
John Magniernek öt gyermeke van, akik a családi vállalkozásban dolgoznak. John Paul nevű fiát II. János Pál keresztelte meg a Vatikánban. Személyes vagyonát 4 milliárd euróra becsülik, van egy saját szigete is a Karib-tengeren. Üzleti érdekeltségeiben megtalálható Nagy-Britannia legnagyobb pub-hálózata, bányák, több száz idősek otthona és hét kórház, ezen kívül a tőzsdék világában is magabiztosan mozog, ahol spekulatív manővereiről ismert. 2005-ben tulajdonrészt szerzett a világ egyik legjobb és legismertebb labdarúgó csapatában, a Manchester Unitedben. 2011. évi hivatalos látogatása alkalmával, II. Erzsébet királynő Coolmore-t is felkereste, amellyel köztudomásúan régi vágya teljesült. Mr. Magnier ismert műgyűjtői is, 2018-ban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 157.2 millió dollárért (51.6 milliárd forint) eladta a 2003-ban 23 millióért vásárolt Modigliani Női akt balról (Nu Couché – sur le cȏté gauche) festményét. Nem hiába a profit az profit, az üzletben érzelmeknek helye nincs.
(Kiemelt képünkön John Magnier.)