Írta: Steve Dennis, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Mindenki jól ismeri a telivértenyésztés régi bölcsességét: vedd a legjobbat, párosítsd a legjobbal és reméld a legjobbat. Ha nem így történik, és ki tudja hányszor volt már erre példa, a tenyésztők csak értetlenül csóválják fejüket.
Volt egy eset azonban, igaz nem a tenyésztésben, hanem a lóversenyzésben, hogy bejött a mondás és örök nyomot hagyott a sport világában. Vincent O’Brienről és Lester Piggott-ról szól írásunk. A legyőzhetetlen páros közel fél évszázadon át uralta a turfot, és elhozta hozzánk a lóversenyzés valaha látott legemlékezetesebb pillanatait, olyan győzelmeket láthattunk, amelyeket máig tisztelettel emleget az utókor.
O’Brien és Piggott alig különbözött egymástól. Mindketten az ugróversenyek világából érkeztek, de igazán maradandót síkversenyekben alkottak. A mester 1917-ben született az írországi Cork megyében, halk szavú ember volt és hihetetlen tehetsége volt a versenylovakhoz, igazi suttogó hírében állt. Előfordult, hogy az árverési csarnokban, az utolsó pillanatban választott magának yearlinget, mert az „megszólította”. Maximalista is volt emellett. Asszisztens trénereinek géppel írt utasításokat adott, ami még abban az időben is igen furcsának számított. Megkövetelte, hogy rendelkezéseit az utolsó betűig szigorúan betartsák. Szerinte csak így működhetett jól a rendszer.
Piggott az angol Berkshire grófságbeli Wantage-ben született 1935-ben, és még O’Briennél is szűkszavúbb volt. Alig lehetett hallani szavát, ám ez nem vonatkozott a futamokra. Lóháton gyakran hallották kiabálni is. Neki is különleges érzéke volt a versenylovakhoz. Ki nem emlékezne a magas, szikár ember karakterisztikus stílusára? Szinte állt a rövid kengyelben, fenekét magasra emelte, térde összeért a ló marja felett, ostort tartó keze úgy járt, mint a cséphadaró. A keménykezű lovas magas elvárásokat támasztott magával szemben, igazi őstehetség volt.
O’Brien három Grand Nationalt nyert idomárként három egymást követő évben, három különböző lóval (Early Mist – 1953, Royal Tan – 1954, Quare Times – 1955), három Cheltenham Gold Cupot szintén három egymást követő esztendőben egy lóval (Cottage Rake – 1948, 1949, 1950) és három Champion’s Hurdle-t ugyancsak egymás után, egy telivérrel (Hatton’s Grace – 1949, 1950, 1951). Felülmúlhatatlan teljesítmény. A legenda szerint Nagy Sándor sírva fakadt, amikor rájött, nincs több meghódítandó ország. Talán O’Brien is így érzett, amikor a síkversenyek felé fordította figyelmét. Az eredmény az lett, hogy az új szakágban is mindent megnyert, amit lehetett.
Piggott igazi csodagyerek volt. Mielőtt O’Briennel összehozta a sors három Epsom Derbyt és öt egyéb klasszikus versenyt nyert, ezen kívül háromszoros champion volt. Útjaik szükségszerűen találkoztak. Egy napjainkban készített közvélemény kutatás Vincent O’Brient hozta ki a valaha élt legnagyobb embernek a lóversenyzés történetében. Piggott lett a második.
Lester először 1958-ban lovagolt az ír trénernek az Ascot Gold Cupban, és Gladness nyergében megnyerte a futamot. Piggott morcosan kentrézett a starthoz, mert nehezményezte a lovaglás előtt kapott utasítás hosszúságát, de a győzelem után elszállt haragja. Az első lovaglást újabbak követték. Még ugyanabban az évben szintén Gladness-szel Yorkban is sikerült versenyt nyerni, méghozzá hat hosszal, feltartva és hatvan és fél kilogramm teher alatt. A szoros együttműködésre azonban még nyolc esztendőt kellett még várni.
1966-ban szökött szárba a kapcsolat Valoris sikerét követően az Epsom Oaks-ban. A versenyben Piggottnak a Sir Noel Murless által trenírozott Varininát kellett volna lovagolnia, de a zsoké az utolsó pillanatban átszerződött O’Brien lovára (Piggott mestere volt az ilyen húzásoknak). Varinina harmadik lett, Murless őrjöngött. Piggott egykedvűen kijelentette, ezentúl szabadúszó zsoké lesz. A következő évben Sir Noel lovai megnyerték az első három klasszikust. Royal Palace a 2000 Guineas-t és az Epsom Derbyt, Fleet az 1000 Guineas-t. Mindhárom alkalommal az ausztrál George Moore ült a nyeregben. Úgy tűnt, Piggott elhamarkodott döntést hozott. Eltelt azonban egy év, és megjelent Sir Ivor.
O’Brien első Epsom Derby nyerő lova Larkspur (1962), a legalacsonyabb formát futotta a tréner hat derby-nyerője közül. A második győztes, Sir Ivor a valaha futott formák egyik legmagasabbikát. Májusban már begyűjtötték Piggott-tal a 2000 Guineas-t, és csak az volt a kérdés, állja-e a távot a ló. Newmarketben bebizonyította ugyanis, hogy rendkívüli végszpídje van. Epsomban sem volt ez másként. E győzelem lett a páros első átütő sikere. 1969-ben az epsomi Coronation Cupon csapott össze ismét Sir Noel Murless és Vincent O’Brien. Piggott hajmeresztő hidegvérrel számította ki a versenyt Park Top hátán, és az utolsó métereken hagyta le szinte végig vezető Sandy Barclay és Connaught alkotta párost. Barclay a verseny után sírva mázsált vissza. A diadal azért is emlékezetes, mert az Andrew Cavendish, Devonshire 11. hercege által futtatott kanca, Park Top, származása egyáltalán nem volt figyelemre méltó, és nagyon olcsón került a főrend tulajdonába. A zöld gyepen történhetnek csodák.
Eltelt ismét egy esztendő, és újabb csodalóval jelentkezett a szuper-páros. Színre lépett Nijinsky, a világ valaha élt egyik legjobb versenylova. A történet úgy kezdődött, hogy O’Brien 1968-ban Kanadába látogatott, hogy egyik tulajdonosának, Charles Engelhardnak lovat vásároljon. Végül nem tetszett neki a kiszemelt Ribot-yearling, és elállt a vételtől. A dúsgazdag és Coca-Cola függő amerikai platinabánya tulajdonosnak, aki az óceán mindkét oldalán komoly versenyistállóval rendelkezett, és addigra már három St. Leger trófeáját is nézegethette a családi vitrinben (Indiana 1964, Ribocco – 1967, Ribero – 1968), egyáltalán nem tetszett a döntés, ráncolta a homlokát, de végül beadta a derekát, és hagyta, hadd tegye O’Brien a dolgát. A mester nem teketóriázott, sorra nézte a szebbnél szebb csikókat, és végül megakadt a szeme egy Northern Dancer apaságú pej ménen, aki később a lengyel származású orosz Vaclav Fomics Nyizsinszkijről, a világ legnagyszerűbb balett táncosáról kapta nevét. Ekkor még Northern Dancer csak egy szerencsés versenyló volt, fedezőménként teljesen ismeretlen, senki sem sejtette, milyen hatása lesz a telivértenyésztésre. Nijinsky színre lépésével azonban új fejezet kezdődött a lóversenyzés, a telivértenyésztés és a telivér kereskedelem történetében. Hatása olyan volt, mintha szökőár söpört volna végig a világon.
Nijinsky nehezen trenírozható, már-már kezelhetetlen ló volt. O’Brien így emlékezett rá: – Különös gonddal, figyelemmel és türelemmel kellett idomítani Nijinskyt. Kétéves korában egyáltalán nem úgy viselkedett, ahogy egy versenylótól elvárható. Ha nem lettek volna jó munkalovasaim, nem vitte volna semmire.
Nijinsky veretlenül kezdte hároméves pályafutását, majd megnyerte a 2000 Guineas-t, az Epsom Derbyt és King George VI & Queen Elizabeth Stakes-t. Természetesen Lester Piggott-tal, akinek mindeközben arcizma sem rezdült. Szinte közönyösen vette tudomásul, hogy karrierje szédítő magasságokba emelkedik, és a világ a lába előtt hever. O’Brien a St. Legerre készítette Nijinskyt, amikor a ló bőrbetegséget kapott, aminek következtében jó darabig nem lehetett felnyergelni. Ekkor megmutatkozott O’Brien zsenije. Jobb tréningmódszer híján futószáron dolgoztatta a lovat, és hetvenöt százalékos kondícióba hozta. Ennyi is elég volt Doncasterben. Piggott élete egyik legfinomabb lovaglásával nyerte a szezon utolsó klasszikusát, és ezzel együtt a Hármas Koronát. A mai napig az utolsót a brit lóversenyzés történetében. Hátra volt még azonban a hideg zuhany. A Prix de l’Arc de Triomphe-ban Sassafras rövid fejhosszal legyőzte Nijinskyt. A vereség sokkolta az egész világot. Ménesbe vonulása előtt Nijinsky még a Champion Stakes-ben is kikapott, de ez nem változtat a tényen, O’Brien és Piggott kimagasló szakértelmét mindenki elismerte, és ódákat zengtek a duóról. Érdekes tény, hogy 1970-ben mindössze negyvenöt ló állt O’Brien istállójában. Nijinsky volt a legkitűnőbb telivér, akit valaha lovagoltam – mondta egy alkalommal Piggott.
A szakmai ügyek gördülékenyen mentek, de a mindennapokban nehezen jöttek ki egymással Vincent és Lester, pedig nagyon hasonló természetük volt. Lehet, hogy pont ez volt a probléma. O’Brient rendkívül körültekintő, alapos és érzékeny embernek ismerte a környezete. Ilyen volt Piggott is. A tréner mellett ekkor abrakmesterként dolgozó John Gosden így emlékszik vissza erre az időre: – Amikor Lester betette a lábát az istállóba, azonnal feszült lett a hangulat. Mindenről megvolt a külön véleménye, és csak a maga feje után ment. Emlékszem egy estere, amely a 2000 Guineas előtti zárómunkán történt. A legesélyesebb lovunk The Minstrel volt. Az utasítás szerint, le kellett volna maradnia a vezető ló mögött munkában. Lester szándékosan figyelmen kívül hagyta a parancsot, jobbra-balra helyezkedett, a végén felvette az ostort, lesózott egyet The Minstrelnek, és elszállt a vezető lótól. Vincent nem látott a méregtől. Magára zárta az irodáját, nem volt hajlandó Lesterrel beszélni, és megtiltotta, hogy az istálló közelébe jöjjön. Két hét múlva azonban megenyhült, és újra megengedte Lesternek, hogy nála nyergeljen. Hat kétévest bízott rá azzal, hogy trapplojon velük az udvarban. Ezt természetesen Lester nem vette jó néven. A 2000 Guineas-ben egyébként harmadik lett The Minstrel, de az Epsom Derbyt, az Ír Derbyt és a King George VI & Queen Elizabeth Stakes-t megnyerte.
Ez az eredménye, ha két kivételes tehetség egy helyen dolgozik. Versenynapokon azonban sohasem volt összetűzés közöttük, minden óramű pontossággal működött. A következő siker az 1972-es Epsom Derby volt, amelyet Robertóval nyertek. Roberto nagyon nehéz lovaglás volt, ezért az abban az évben első alkalommal futott International Stakes-ben nem őt választotta Piggott, hanem a derby második helyezettjét, a később Arc de Triomphe-ot nyerő Rheingoldot. Robertóra a panamai Brauilo Berezát szerződtette O’Brien. A zsoké akkor lovagolt életében először Angliában. A végeredmény az lett, hogy Roberto hatalmas stílusban nyert, ráadásul három hosszal verte Brigadier Gerardot, akinek tizennyolc futásából ez volt az egyetlen veresége. Lester és Rheingold messze lemaradva ért célba. Lám, a zsenik is tévedhetnek olykor-olykor.
Ismét The Minstrelt hozzuk példának, aki úgy nyerte az 1977-es Epsom Derbyt, hogy O’Brien vattával betömte az ideges sárga mén fülét a futam előtt. Természetesen ismét szükség volt Lester erős kezére, mert a ló csupán rövid fejhosszal galoppozott át a célvonalon a Hot Grove és Willie Carson alkotta páros előtt. (Harmadik Blushing Groom lett Henri Samanival. Micsoda nevek!) Ősszel folytatódott a diadalmenet. Alleged megnyerte O’Brien mesternek a Prix de l’Arc de Triomphe-ot, sőt, 1978-ban duplázott. Természetesen Lesterrel.
Mindemellett egyéb sikerek is akadtak bőven: Boucher (St. Leger – 1972), Thatch (St. James’s Stakes, July Cup, Sussex Stakes – 1973), Saritamer (July Cup, Diamed Stakes – 1974), Artaius (Eclipse Stakes, Sussex Stakes – 1977), Godswalk (Knig’s Stand Stakes – 1977), Try My Best (Dewherst Stakes – 1977), Solinus (Knig’s Stand Stakes, July Cup – 1978), Jaazeiro (Ír 2000 Guineas, St. James’s Palce Stakes, July Cup – 1978) és Thatching (Cork and Orrery Stakes, July Cup – 1979) az O’Brien istálló hírét erősítették szerte a világon. A mester idomított, Lester lovagolt, a fogadók pedig folyamatosan nyertek.
1981-ben azonban lezárult egy korszak, amikor a nyughatatlan zsoké leszerződött Sir Henry Cecilhez. Ennek ellenére voltak még közös sikerek O’Briennel, ám Piggott pályafutása hamarosan véget ért. Legalábbis egy időre.
Öt év kihagyás után, 1990-ben Piggott ismét kiváltotta a licencet. és rögtön felült négy O’Brien lóra a The Curragh-ban. Mind a néggyel nyert. Ismét együtt volt a legyőzhetetlen páros, pont úgy, mint a régi, szép időkben. Tizenkét nappal visszatérése után Piggott a Belmont Parkban lovagolta O’Brien Royal Academyjét a Breeders’ Cup Mile-ban. Volt aznap valami a levegőben. Dayjur a finisben megugrotta azt a bizonyos árnyékot, és Go For Wand végzetes balesetet szenvedett a Distaffban. Mindenkinek szüksége volt rá, hogy a nevezetes míting ne hagyjon nyomasztó emlékeket a nézőkben. Ekkor színre lépett Piggott. O’Brien influenzától szenvedett, és csak Írországból tudta figyelemmel kísérni az eseményeket. Lester hozta régi önmagát, hatalmas lendülettel és biztos kézzel lovagolt, úgy küzdött, mint egy oroszlán, és orrhosszal megnyerte a futamot. Kevés győzelmet ünnepeltek ekkora lelkesedéssel a lóversenyzés történetében, mint ezt. Mindenkit elragadtak az érzelmek. Jellemző Piggott-ra, hogy csak ennyit mondott visszamázsálás után: – Hihetetlen volt. Mindenkinek nagyon sokat jelentett a győzelem.
Talán ez volt élete leghosszabb kommentje egy győzelem után.
A páros a következő három esztendőben is sikeres maradt, és ismét a daliás időket idézte College Chapel 1993-as győzelme a Cork and Orrery Stakes-ben az ascoti mítingen. Ez volt utolsó közös győzelmük. Mintha megérezte volna ezt Vincent O’Brien, maga vezette be lovát a verseny után a győztesek körébe. (Ezt legutoljára Nijinskyvel tette a King George után.) Tréner és lovas elégedetten mosolyogtak, a közönség tombolt, és felállva tapsolt. Tizennyolc hónappal később mindkét férfi visszavonult. Vincent O’Brien 1994 októberében fiának, Charles-nak adta lotját, aki ma Baronrath-ban, az ír Kildare megyében idomít. Utolsó éveit Ausztráliában és Írországban töltötte felváltva. Kilencvenkét esztendősen hunyt el írországi otthonában, Straffanban. Piggott szinte ugyanabban pillanatban vonult nyugállományba, mint O’Brien. Fia, Jamie viszi tovább a stafétát.
Idomár: Vincent O’Breien, zsoké: Lester Piggott. E szavak jelentették a garanciát a sikerre oly sok esztendőn át. A két virtuóz klasszis együttműködése milliók csodálatát vívta ki, és örökre kitörölhetetlen fejezetet írt a lóversenyzés történelemkönyvének lapjaira. Nijinsky példáján is láthatjuk, alaposan feladták a leckét a jövő nemzedékeinek, hiszen azóta sem lónak, sem idomárnak, sem lovasnak nem sikerült ilyen magasságokba emelkedni.
Egy anekdota a páros életéből
1984-ben O’Brien a remek El Gran Senorral megnyerte a 2000 Guineas-t és az Epsom Derby kimagasló favoritja volt. A mén értékét 80 millió dollárra becsülték abban az időben, és már mindenki azon törte a fejét, mennyi fedezési díjat kérhetnek érte, miután ménesbe vonul. Ne felejtsük el, abban az időben irreálisan magas díjakat szabtak a tenyésztők, repkedtek a hét és nyolc számjegyű összegek. Sajnos azonban a verseny nem a legjobban alakult a mester lova számára. A modern idők egyik legizgalmasabb derbyjében Pat Eddery kezében a pej mén derekas versenyt futott, de a kőkemény Secretto és ír lovasa, Crissy Roche az utolsó métereken erősebbnek bizonyult. Rövid fejhossz volt a különbség. A trófea azonban így is a családban maradt, hiszen a győztest Vincent másik fia, David idomította. O’Brien nem tudta, örüljön-e fia sikerének, vagy bosszankodjon saját veresége miatt. Ott állt Epsom szent gyepén Robert Sangsterrel, El Gran Senor tulajdonosával és néhány barátjával, amikor Lester Piggott ellovagolt mellette Alphabatim hátán, aki a verseny másodfavoritja és végül ötödik helyezettje lett. A zsoké megállította lovát, lenyergelte, és a csak ennyit kérdezett a trénertől rezzenéstelen arccal: Nem hiányoztam?
Ezután anélkül, hogy lovára vagy akárki másra pillantott volna elindult visszamázsálni.
Öt mérföldkő:
1968 – Sir Ivor heroikus küzdelme és győzelme
1972 – Piggott fantasztikus lovaglása Robertón az Epsom Derbyben
1978 – Alleged második győzelme a Prix de l’Arc de Triomph-ban
1990 – Royal Academy emlékezetes győzelme a Breeders’ Cup Mile-ban
1993 – Cork and Orrery Stakes, harmincöt esztendővel az első ascoti siker után eljött az utolsó is
Életrajzi adatok:
Michael Vincent O’Brien, született: 1917. április 9., elhunyt: 2009. június 1.
Lester Keith Piggott, született 1935. november 5.
Együtt töltött évek: 1958, 1966 – 1980, 1990 – 1994.
Piggot O’Brienről:
Vincent volt az én időm legmeghatározóbb idomárja. Úgy is mondhatnám, kivételes ember volt. Neki köszönhetem életem legszebb élményét, amely a Belmont Parkban történt a Breeders’ Cup Mile-ban.
O’Brien Piggott-ról:
Lester Ballydoyle kincse volt, egy kiemelkedően tehetséges és rendkívül becsvágyó zseni. Ő volt generációjának legjobb zsokéja. Ha jobban belegondolok, az is lehet, hogy minden idők legjobb zsokéja.