Bóna Nikoletta tizedik győzelmét szerezte meg a hétvégén Maxson Hill nyergében, az alábbiakban a vele készült interjút olvashatják.
Hogyan csöppentél bele a galoppsport világába?
Párom, Sebestyén József biztatására 2013-ban jelentkeztem a Váci Zsokéiskolába, ahol fél évet töltöttem, viszont ez idő alatt megismertem Tormási Gyula idomárt. Időközben visszamentem Kunszentmiklósra a gimnáziumba, így messze voltam a tréningközponttól, de minden hétvégémet és a szüneteket is ott töltöttem, hogy lovagolhassak. Ez azt jelentette, hogy a hajnali 4:10-es vonattal indultam útnak. Nagy szerencsém volt, mert Gyula alkalmazkodott ehhez, és ha vasárnap nem futott ló, akkor is mehettem lovagolni. Ezt nem sokan tették volna meg, hiszen a vasárnap vagy pihenő, vagy versenynap. Innentől kezdve szerves részét teszi ki a galoppsport az életemnek mind a mostani pillanatig.
Mi motivált arra, hogy versenyben lovagolj?
Az első alkalommal, amikor angol telivérek közelébe kerültem éreztem a semmivel sem összehasonlítható légkört, ami elbűvölt és alázatot váltott ki belőlem. Amikor a tréningközpontba kerültem a lovas tudásom talán annyiban merült ki, hogy fent maradtam minden jármódban. Tormási Gyulánál elkezdtem a pályafutásom, nála ültem először versenyben is futó angol telivéren a tréningek során. Innen már nem volt kérdés, hogy szeretnék versenyben is lovagolni. Ebben soha egy pillanatban sem bizonytalanított el semmi és senki, pedig abban a helyzetben nem tűnt éppen reálisnak a terv.
Mi volt eddigi pályafutásod során a legmeghatározóbb momentum?
Az idei év fordulópont volt az életemben, idén kiváltottam a zsokéjelölt licenszet és azt gondolom, ez az első dolog, ami sok változást hozott. Úgy érzem, hogy meg tudok felelni az elvárásoknak vagy legalábbis igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt. Véleményem szerint az idei győzelmeim mindegyike meghatározó a jövőt illetően, tehát ezt az időszakot tartom kiemelendőnek.
Melyik volt számodra a legkedvesebb győzelem?
Nagyon nehéz választanom, mindegyik kedves emlék számomra. Szűkítve a kört kettő versenyt említek meg, először is az idei évben Amarantával nyert harmadosztályú Kenmare Hendikepet, ami egyben a legnagyobb eredményem is, illetve a most hétvégén Maxson Hillel megnyert tizedik versenyemet, főleg, hogy ezen a napon vele és Humbukkal is sikerült a duplázás.
Kiket tartasz példaképeidnek?
Nem kell sokat gondolkoznom ezen a kérdésen, a legnagyobb példaképem Gönczi Rebeka. Azt gondolom, hogy ilyen kitartás, akarat és alázat nem sok mindenkiben van, és nem csak erre a sportra célzok. Maradva a hölgyeknél Suták Csengét kell még kiemelnem. Mindketten megmutatták, hogy a lányoknak igenis van keresnivalójuk ebben a sportban!
Mit gondolsz, mit adott hozzá ez a sport az életedhez?
Rengeteg dolgot tanultam a lovakról és a lovaktól. Minden egyes alkalommal tanulok valamit, minden ló, akivel együtt dolgozhatok megmutatja, hogy a tudás igazából azt jelenti, ha megértjük őket. Ez az egyik legfontosabb dolog számomra. Kedvenc lovaim mind-mind valamiért nehéz esetek voltak, ezért is zártam őket annyira a szívembe, mert olyan érzés volt velük dolgozni, mintha tükörbe néznék.
Az idei szezonban sikerült valóra váltanod az év eleji elképzeléseket?
Ez az év sok meglepetést tartogatott számomra. A tavalyi év vége és a mostani év eleje nekem mélyrepülés volt. Nagyon sok dolog történt, ami miatt megrendült a hitem az engem körülvevő emberekben, de akik mellettem állnak és álltak – amit nagyon köszönök nekik – nem engedték, hogy ez eltántorítson. Ennek köszönhetően viszont elképzelésem sem volt erről az évről, sőt ha valaki azt mondta volna nekem, hogy idén egyetlen versenyt is nyerek, szinte biztosan kinevettem volna. Azt mondanám, hogy nem valóra váltanom, hanem felülmúlnom is sikerült az elképzeléseket az idei évet tekintve.
Milyen célokat tűztél ki a 2021-es szezonra?
Tudom, hogy fontosak a célok, én mégsem erre összpontosítok főként. Egyetlen dolgot tartok szem előtt, hogy szeressem és élvezzem, amit csinálok, igyekszem ezt az élet minden területén alkalmazni. Ha ez megvalósul, akkor nem lehetek elégedetlen vagy csalódott!
Fotó: Dr. Kovács Gábor