/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Magyarok külföldön / 0 comments

Takács Eszter Cseperke Vincennes-ben

A mindenki által várt vincennes-i, Prix d’Amerique meetingen (január 26-28) nem csak a legendás futamra illik majd odakapcsolni a hétvégi közvetítésnél, hanem már január 27-én szombaton is, hiszen a hazai amatőrök közül Magyarországot képviselve, Takács Eszter Cseperke méretteti meg magát a nap első futamában.

A 13:23-as indítású, 15 000 euróval dotált, “Intercontinentale des Amateurs” elnevezésű versenyben Cseperke startszáma nem a legkedvezőbb, hiszen a 13-as starthelyről vág majd neki a 2100 méteres autóstartos futamnak, azonban a nyolcéves Guylain de Mai társaként, a herélt korábbi formái alapján, a 13 indulóból az esélyesek táborát erősítik.

A verseny részletes programja ide kattintva érhető el, illetve a kincsempark.hu élő közvetítésén kívül fogadásokat is lehet majd kötni a bet.lovi.hu weboldal felületén.

Élménydús utazást és eredményes szereplést kíván a Kincsem Park!


Fotó: Péter Réka Photography

Galopp Versenytechnikai Lexikon – IV. rész (E-F)

egytempójú ló – Speed (e. szpíd) nélküli, nem robbanékony, különösebb gyorsaságot szakaszra sem tudó ló.  A lovas által nehezen felrázható, helyzete robbanékony, speedes ellenfeleivel szemben hosszú távon is hátrányos, pl.  helyezkedésnél, pozíció keresésnél, az iram hirtelen gyorsulásakor.  Az egytempójú lónak az egyenletes gyors iramban lefutott verseny a megfelelő.

eladóverseny, eladó lovak versenye –  Verseny, amelyben a győztes lovat nyilvános árverésre bocsátják. Lehet korteherverseny, lehet hendikep.

A futtató a nevezés leadásakor egyidejűleg közli az eladási árat. A győztest a “rendben” jelzés után azonnal a kikiáltási árért árverésre bocsátják. Holtverseny esetén a holtversenyben célba ért valamennyi ló árverésre kerül. Az eladóversenyben indult összes ló a győztest kivéve az első díjjal megemelt kikiáltási árért a “rendben” jelzés után 15 percen belül a versenytitkárnál írásban követelhető. Ha többen követelik ugyanazt a lovat, sorshúzás dönt, kinek a tulajdonába kerül.

elismert versenypálya – Az a pálya, amelyet az L.F.B. elfogadott. A futópálya mérését a pályafelügyelő egy hivatalos mérési szervezettel együttműködve végzi. A versenypálya hosszát a pálya belső oldalától 1 méter távolságra kell kimérni.

A pálya elismeréséhez az alapkövetelmények: kerülete legalább 1200 méter, a befutó egyenes hossza legalább 200 méter, szélessége legalább 12 méter, a pálya belső oldalát élő sövénnyel, vagy legalább 1 méter magas korláttal, vagy legalább 2 méter magas póznákkal jelölik ki. Megjelölik a célt és a versenytávokat.  A cél előtt 200 méterre vörös színű távoszlopot állítanak fel.

Az elismert versenypálya nélkülözhetetlen tartozékai: célbírói építmény, mázsaház, V.I. helyiség, célfotó berendezés, totalizatőr helyiség. Biztosítani kell a dopping mintavételhez szükséges körülményeket.

elismert verseny –  Elismert az a verseny, amely megfelel a G.V.Sz. előírásainak, a versenyfeltételeket a nevezési zárlat előtt a versenyszervező a Verseny Naptárban közzétette, elismert versenypályán a G:V.SZ. előírásainak megfelelően futnak le, hivatalos eredményét megjelentetik.

érvényes futás – Versenytechnikai szempontból az a futás, amikor a ló starttól a célig megkésés nélkül elindulva, az indulástól a célig részt vesz a versenyben.  A hendikepre minősítés szempontjából van jelentősége.  Hendikepben az a ló kap terhet, amely a teherközlésig  legalább háromszor érvényesen futott, vagy két érvényes futásból legalább egy versenyben  1 -3. helyezést ért el. Bizonyos korteherversenyekben a feltétel három érvényes futással rendelkező lovak részére teherengedményt ír elő.

előfutam – A legjelentősebb tenyészverseny, a Derby előtti klasszikus futamok feladata a hároméves évjárat legjobbjainak fokozatos előkészítése a Derbyre. A rövidebb távot, kisebb jelentőségüket tekintve a  Nemzeti Díjat, a Hazafi Díjat,  az Alagi Díjat  sorolhatjuk ide.

élen várás – A versenylovaglási taktika egyik változata. A lovas határozza meg a lovának kedvező tempót.  Az élen várásra lovagló lovas rendszerint közvetlenül az indítás után élre tör, majd amikor sikerül vezető pozícióba kerülni, észrevétlenül lassítja az iramot, csak annyit megy, amennyi pozíciójának megtartásához szükséges. Ezzel becsapja ellenfeleit, akik arra számítanak, hogy a vezető ló úgyis elkészül erejével, ezért várásra lovagolnak. Az élen haladó lovas a  megfelelő pillanatban hirtelen gyorsít, ezzel előnyt szerez, amit sokszor sikerül a célig megtartani. Az élen várás előnye még, hogy a ló zavartalan versenyt fut. Olyan lónál alkalmazható, amellyel hirtelen változtatható az iram. Előfeltétel, hogy a ló szívesen versenyezzen elől. E taktika hátránya, hogy az élen haladó lovas nem látja, miként lovagolják az ellenfeleket, az ellenfelek milyen erőtartalékkal rendelkeznek.

előkészítő, felkészítő verseny – Mivel a legtöbb ló első futásra megfelelő, szakszerű előkészítés után sem fut formát, az idomár a sikeres szereplés érdekében tavasszal, vagy év közben pihenő után a kiszemelt nagyverseny előtt lovának többnyire előkészítő versenyt ad. Célja a ló formába, topra hozása. A táv általában rövidebb, mint a tervbe vett nagyversenyé, s jelölt számára könnyen megoldható feladatot jelent.  Az előkészítő verseny jelentősége különösen a több munkát, a fokozatosságot igénylő hároméveseknél nagy.

élőzöld akadályok –  Kellő magasságú, visszavágott bokorsorból álló ugrások, méreteik általában nagyobbak a száraz ugrásokénál, tekintettel arra, hogy ezek az ugrások nem annyira tömöttek, ennek következtében a ló által a bukás  kisebb kockázata mellett “stráfolhatók”. Az élőzöld akadály mutatósabb, amit az ugyancsak visszavágott, az akadálynál valamivel magasabb, lejtősre kiképzett oldalszárnyak (kitörők) és a fehér korlátok idéznek elő.

érvényes indítás, érvénytelen indítás – Érvényes az indítás, ha a megadott jelre valamennyi startbox ajtaja kinyílt.  Az indító  jelezve az érvényes indítást a piros startzászlót lecsapja.  A starthely előtt a fehér zászlót kezelője leengedi.  Az érvényes indítást a közönségnek hangjelzéssel hozzák tudomására.

Ha a startgép meghibásodott, az ajtók nem mindegyike nyílt ki,  az indítás érvénytelen. Ebben az esetben az indító hangjellel (sziréna) és a versenytitkár a hangosbemondó útján jelzi, hogy az indítás érvénytelen. A fehér zászlót kezelő a zászló lengetésével jelzi a lovasoknak, hogy az indítás érvénytelen, a lovasok  kötelesek feltartani és a starthelyhez visszalovagolni.

érvénytelen futás – Versenytechnikai szempontból az a futás, amikor a ló az indításnál állva marad, megkésik,  az indítástól a célig a versenyben nem vesz részt. A megkésett  ló futása győzelem, helyezés esetén is érvénytelen a hendikepre minősítés szempontjából.

életkor – A ló korát azon év január 1- től számítják, amelyben elletett.  Minden év január 1- től a ló egy évvel idősebb lesz. A ló korát azelőtt május 1- től számították.. Nálunk 1838- ban tértek át a mai gyakorlatra. A ló életkorának megállapítása az alsó fogsor metszőfogainak hasadása és váltásának időpontja és ezek rágólapjainak kopása alapján történik. Az állatorvos végzi.

esélykiegyenlítő verseny – (lásd hendikep).

esetleges osztalék –  A totalizatőr a győztes ló tétosztalékának kiszámításával egyidejűleg kiszámítja, hogy az indult lovak győzelem esetén mennyit fizettek volna tétre. Ez az esetleges osztalék, amelyet a versenyüzem a hivatalos eredményben megjelentet.

évjárat összehasonlító verseny – Különböző évjáratok képességét ” tiszta korteher ” mellett, tehát tehertöbblet és teherengedmény nélkül összehasonlító futam. A háromévesek tavaszi, nyári klasszikus versenyei után, amikor a derbyévjárat rangsorolása megtörtént, kerülnek lefutásra és állapítják meg az évjáratok közötti viszonylatot. Kisbér Díj (2000 m), Kincsem Díj (2400 m), Imperiál Díj (1600 m), Overdose Díj ( 1000 m), Gróf Széchenyi István Emlékverseny (2000 m).

éves csikó (yearling) – A telivér csikó a születését követő év január 1- től ugyanezen év végéig.

fair verseny (e. fer) – Angol szó. Kifogástalan körülmények között lefutott verseny, amelyet jó start után a távnak megfelelő iramban futottak le anélkül, hogy a résztvevők egymást akadályozták volna. Rendszerint a lovak pillanatnyi képességének megfelelő eredménnyel végződik.

fajtaátlag – A telivérek átlagos fajtaképessége, képességi száma. Dr. Ócsag Imre megállapította, hogy bármilyen versenyképességű szülőknél az ivadékok képességszáma a fajtaátlag felé tendál.

fals verseny – Verseny, amelyben a lovasok nem a versenyszabályokban előírtak szerint, vagy nem a verseny távjának megfelelő iramban lovagolnak, egy vagy több lovat túlságosan “elengednek” és ezáltal nem a lovak pillanatnyi erőviszonyának megfelelő eredményt idéznek elő.

fajtajelleg   –  A fajtára jellemző tulajdonságok és bélyegek összessége.  Küllemileg a telivér nem egységes fajta, mert kitenyésztésénél a futóképesség volt döntő. Típusa sokat változott, a mai telivér az évszázados versenyzés, intenzív takarmányozás, okszerű felnevelés, selejtezés hatására alakult ki.  Példa erre a telivér magasságának növekedése.  Darley Arabian (1702), Godolphin Arabian (1724) marmagassága 152,4 cm, Eclipse (1764) 157,5 cm, Bend Or (1877) 165,1 cm, St. Simon (1881) 163,9 cm, Ormond (1883) 165,1 cm magas volt.  A szín pej, sötétpej, fekete, sárga, szürke. A testtájak alakulására a gyors futás nyomja rá bélyegét.  A fej száraz, nemes, a szem élénk, kifejezésteljes, az orrnyílások tágak. A nyak egyenes, hosszú, izmolt.  A baltavágás kifejezett, a mar hosszú, fejlett.  A hát középhosszú, vagy rövid.  Az ágyék rövid, izmokkal borított.  A far hosszú, izmos, kissé lejtős.  A mellkas mély, a bordák erős ívet formálva indulnak ki a hátcsigolyákból, utána azonban ellaposodnak. A tüdő és a szív az összes fajták között a legjobban kifejlett. A has felhúzott. Az izmolt lapocka széles, hosszú, dőlt.   A lábtő terjedelmes, a szár nem hosszú, az alkar és a szár hosszának aránya megfelelő.  A csüd hosszú, a pata kicsi.  A hátulsó végtagok alakulás is előnyös. Előforduló küllemi hibák: sekély mellkas, nyakalt lábtő, puha csüd, hibás elülső lábállás., hajlott, ún. “nyerges hát”. Jellemző az élénk vérmérséklet.

favorit – Francia, latin szó, jelentése kedvenc. A kiszámított papíresélyek, a lovak futását befolyásoló körülmények (pl. kondíció, lovas, táv, időjárás, a pálya állapota) és egyéb megfigyelések (pl. a megelőző futások tendenciája ) együttes mérlegelése alapján a legesélyesebbnek vélt ló, a futam várható győztese a favorit, amelyben a közönség legnagyobb része bízik, és amelyet a legnagyobb összeggel fogadnak.

felhúzott ló  –  A ló “felhúzottsága” a kondícióban és a versenyképesség csúcspontján megnyilvánuló állapot.  A felhúzott ló a legnagyobb mértékben kitrenírozott, súlyfelesleggel nem rendelkezik, szervezete a legnagyobb teljesítményre felkészített,  a has terjedelme minimális, külső alakulásában felhúzott.  Az, hogy a ló felhúzott, esetenként idegállapotában is megnyilvánul (idegesség, izzadás, stb.). Az idomár akkor végez jó munkát, ha lovát a kiszemelt nagyverseny napjára húzza fel, hozza ilyen állapotba, amely hosszabb ideig nem tartható fenn a szervezet károsodás nélkül.  Az idő előtt, a szezon elején felhúzott lótól a későbbiekben formahanyatlás várható.

fellebbezés – Fellebbezés, amikor az érintett a Versenyintézőség által kiszabott büntetés (pénzbírság, eltiltás), illetve versenyközeg által kiszabott pénzbírság miatt a Lóversenyzést Felügyelő Bizottsághoz fordul. Nem adható be fellebbezés a ” rendben ”  jelzéssel jóváhagyott célbírói ítélet és a Versenyintézőség óvás ügyében hozott döntése ellen. A fellebbezést a nyilvánosságra hozatalt követő 5 napon belül lehet beadni.

feltartás – A cél elérése után a lovak iramának fokozatos lassítása a lépésig.  A feltartást követi a lovak elővigyázatos visszafordítása és ügetésben, majd lépésben visszalovaglás a lenyergelő helyhez.  A lovas verseny közben feltartja lovát, ha azt baleset éri, vagy szerszámzata megrongálódott s emiatt a versenyt nem képes folytatni.

féltestvérek  – A telivértenyésztésben azokat a lovakat tekintik féltestvéreknek, amelyeknek anyjuk azonos, de más az apjuk. Ha két ló apja azonos, de más az anyjuk, nem  tekintik őket féltestvéreknek , ill. megemlítik, hogy “apai” féltestvérek”.

feltűnő formaváltozás – A formaváltozás a versenyzés természetes velejárója, hiszen a ló mint élő szervezet versenyről – versenyre ritkán nyújtja ugyanazt a teljesítményt, azaz a ló formája ingadozik (lásd : forma). Ha azonban a nagymérvű formaváltozás rövid idő alatt következik be és a ló előző teljesítményével nem egyeztethető össze, feltűnő formaváltozásról van szó, amelyet a Versenyintézőség szigorúan bírál el.

félvér ló – Versenytechnikai szempontból az a ló, amelynek apja, vagy anyja, vagy mindkettő nem telivér. A II. világháború utáni években a versenyanyag túlnyomó része félvér volt.  Versenytechnikai szempontból  a félvérekkel azonos elbírálás alá estek az ismeretlen származású lovak.

finish – (ejtsd finis). Angol szó, a verseny végküzdelmét jelenti, ami alatt legtöbbször a távoszlop és a cél között vívott küzdelmet értik.

fit  –  Angol szó. Versenyre kellő munkával előkészített, megfelelő kondícióban lévő, kidolgozott izomzatú, súlyfelesleg nélküli ló. A megerőltető verseny után a fit ló szívverése, légzése, hőmérséklete csakhamar ismét a megszokottá válik.

flyer ló  – (ejtsd flejer). Angol szó, Rövid távú ló ( lásd ott).

forma (versenyforma) – A ló formáját pillanatnyi  versenyteljesítménye határozza meg. A versenyteljesítmény az idomítottság fokától (fizikai képességek), pszichikai tulajdonságoktól (küzdőképesség), a ló kondíciójától és egészségi állapotától függ. Döntő fontosságúak az idegrendszertől függő tulajdonságok. A forma hullámzó, változó, viszonylagos állandósága egyedi tulajdonság.  A formatartó ló egyenletesen fut, futásai között csekély az eltérés, formáját hosszabb ideig tartja. Tapasztalat, hogy a forma főleg a klasszis lovaknál három – négy hónapig tartható. Beszélhetünk topformában lévő (lásd ott), formában lévő (versenyteljesítményének birtokában), formán kívüli lóról.  A versenyteljesítmény változásában, hullámzásában az emelkedés után bizonyos ideig tartó állandóság, majd átmeneti hanyatlás jelentkezik. Az idomár feladata a formába hozást követően a forma minél tovább tartása. Ha nagyversenyre készít elő a formába hozást úgy kell irányítania, hogy lova a kiszemelt verseny napjára érkezzen topra. A formába hozáskor szükséges idő, munka mennyisége, intenzitása egyedi tulajdonság, ennek alapján beszélhetünk könnyen előkészíthető, ill. munkaigényes lóról. Az idősebb lovak általában könnyebben formába hozhatók, kevesebb munkát igényelnek.

friss forma  – A magyar versenyüzemben  kialakult nézetek szerint két hétnél nem régebbi versenyforma. Az esélyek számításánál, majd a lefutott verseny feldolgozásánál, hendikepszerű kiértékelésénél a friss formára mindig tekintettel kell lenni.  Különösen késő ősszel van jelentősége, amikor már sok ló fáradt, formán kívül van.

futószár  –  8 – 10 méter hosszú, kb. 2 ujjnyi szélességű szár. Csikók betanításakor, sérülés miatt nem nyergelhető lovak egészségügyi mozgatásakor használják. A kötőfék karikájába, a zablakarikába, vagy kapicányhoz csatolják.

futtató – Versenyüzemi szempontból az a természetes vagy jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság,aki / ami saját neve, vagy istállónév alatt versenyekben lovat futtat, és rendelkezik a szükséges futtattatási engedéllyel. A futtatási engedélyt a versenyszervező adja meg egy naptári évre.  A versenyszervező a futtatóval a futtatással kapcsolatos valamennyi jogra és kötelezettségre szerződést köt.  A versenyszervező a futtatási engedélyt megtagadhatja, a már megkötött engedélyt indokolt esetben visszavonhatja.

Szöveg: Hesp József

A vasárnapi ügető névadó lovai

A vasárnapi napon a 2000-es évek első felének egy-egy jó képességű lováról neveztük el a futamokat.

Kámea pk – Rádiházi születésű kanca, Tóth László hajtotta és idomította. Egészségügyi problémák miatt korán, mindössze négyévesen, négy győzelemmel a tarsolyában kellett befejeznie a pályafutását. Nagy tehetségnek indult, hiszen az első kétéves versenyét megnyerte, majd háromévesen egymás után háromszor győzött, köztük a Ferge László Emlékversenyben is. A Kanca Díjban II., a Derby Kísérletiben és a Derbyben is IV. lett

Nőcsábász pm – Szintén Rádiházán látta meg a napvilágot Zala Szépe legeredményesebb csikója. Hétéves pályafutása alatt ugyan csak egy kiemelt versenyben, a Baka Hendikepben futott (ott kétszer is), és egyszer lett III., viszont díjakban 17-szer állhatott a képzeletbeli dobogó legtetejére. Marko Siminnel 3, Veljko Mazsity irányításával pedig 14 alkalommal fordult vissza nyerőként a Hico istálló kitűnősége.

Őrangyal pk – Bagó Lajos tenyésztette és 9 éves koráig versenyzett. Pályafutása alatt 19 győzelmet aratott, melyből egy kiemelt, a Májusi Nagydíj volt Vicen Pállal. Ezen kívül több értékes helyezést is szerzett a legrangosabb futamokban, többek között egy második díjat a Marschall József Emlékverseny erős, nemzetközi mezőnyében 2014-ben, ahol 1.14.8-as egyéni rekordot ügetett.

Hitves pk – Rádiházán született és 8 éves koráig versenyzett, majd tenyésztésbe került, ahol az eredményes Benji-t adta. Remek külleme miatt már csikó korában megvásárolta Molnár Károly futtató és amatőrhajtó, akivel egyszer győztek is. Sorozatnyerő volt a jelenleg is aktív idomárral, Horváth Zoltánnal, akivel összesen 12 versenyben haladtak át a célon elsőként. Pályafutása során 19 versenyt nyert, melyből egy a Ferge László Emlékverseny, amit akkori idomárjával, Soós Imrével abszolvált. Később Rutkai József tulajdonából versenezve fejezte be pályafutását.

Kiskarcsi pher. – Mezőhegyesen született, csikó korában vásárolta meg Rutkai József, és 12 éves koráig versenyzett. Pályafutása alatt 27 győzelmet aratott, melyből kettő kiemelt volt. Nem volt korai, háromévesen mutatkozott be, eléggé megbízhatatlan volt, de így is két győzelemmel zárta az évet. Ötévesen kezdett magára találni, abban az évben már négyet nyert, a következő szezonban pedig behúzta az első kiemelt versenyét, a dr. Vecseklőy József Emlékversenyt Kolozsi Lászlóval és II. lett a Lovasélet Sprinter Kupában. Nyolcéves korában megnyerte a Sennyey Géza Emlékversenyt Lakatos Csabával. További győzelmeit Balogh Bernadettel, Kolozsi Józseffel, Papp Istvánnal és tulajdonosával, Rutkai Józseffel aratta.

/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Kiskarcsi Díj és Prix d’Amerique közvetítés a vasárnapi ügető napon- kezdés 12:45-kor!

A megszokottól eltérően, most vasárnap rendeznek ügető versenynapot a Kincsem Parkban, a világhírű Prix d’Amerique versenynap futamaival karöltve a fogadási kínálatban.

Hét magyar ügető futam és számos vincennes-i versenyre is lehet majd fogadásokat kötni bet.lovi.hu oldalon.

A magyar versenynap részletes programja az alábbi linkre kattintva érhető el és a belépés továbbra is díjtalan!

A Nyeretlenek Versenye lesz a versenynap első futama, ahol Angyal Andor, Goran Zolnaji és az előző versenynap legtöbb helyezést gyűjtő idomárja, Papp István idomítottjait tippeli helyezettnek a szaklap, ugyanis Dancing Lady (Dukai Tamás), Blanka BBM (Rózsa László), az új tréningbe került Endless Love (Angyal Andor) valamint Excellence (Goszonyi Judit am.) érhet fel a dobogóra.

13:15-kor már teltházas mezőny áll starthoz az 1900 méteres Kincsem Park Kupa I. futamában. Az erősebb mezőnyökből érkező Velocity-nek (Ifj. Turbucz Sándor) most könnyebb dolga van, így első esélyt képvisel rutinos hajtójával. Azonban Universal Boy (Gyolai Nikolett), Zoom Photo (Pekker György), Zippy Boy (Hegedűs Tamás) és Vezér (Dukai Tamás) formájára sem lehet panaszkodni, így ezen kvintett bármelyik tagja pontot szerezhet a futamsorozatban.

Fél órával később újabb Zolnaji és Kolozsi László idomított indul favoritként, hiszen Eunike T Boko (Goran Zolanji) és Édes K (Papp István) csatázhat a győzelem, idomárjuknak értékes pontokat szerezve.

A Nőcsábász Hendikep indulói 14:15-kor startolnak el, ahol a legutóbb remek időt produkáló Usain (Nagy Ferenc II.) és Berill Lady (Ifj. Turbucz Sándor) párosa indul favorit esélyekkel, azonban figyelniük kell az utoljára nagyot javuló Che Comandante-ra (Rózsa László), valamint idomárja kezében, Winner Boy-ra (Szennovitz Adél) is.

A Hitves Hendikepben jó képességű ügetők állnak starthoz, ahol a legutóbb majdnem “hazaért” Zente (Tänczer Tamás am.) itt egy győzelemmel vigasztalódhat tulajdonosa kezében. Guinnes des Fanes (Budai Attila) ebben a társaságban könnyebb feladatot kapott, így mindenképpen dobogóra várható, csakúgy, mint Diófás (Varga Sándor).

15:25-kor vezeti fel a startautó a napi főfutam hét indulóját az 1800 méteres startvonalhoz a Kiskarcsi Díjban. A megbízhatóság mintaképe, In Love Danover (Juhász Balázs) favoritként áll starthoz, hiszen kiváló formában is van, így vélhetőleg őt kell megvernie annak, aki nyerni szeretne. A tavaly hat győzelmet számláló, a hűségesség megtestesítője, Anybody (Csordás Emil) itt is dobogóra várható, sőt még a triplázása sem lenne elképzelhetetlen. Malvazija B Tomazic (Milan Tasic) szilveszterkor is érmet szerzett, így számítani kell a jó szereplésére ebben a versenyben is.

A magyar keretprogram záró versenye, a Kámea Hendikep lesz, amelyben többen is hasonló esélyt képviselnek. Vitya (Lakatos Árpád) jelenlegi hajtójával volt eddig a legeredményesebb, viszont Bellini Fling-nek (Farkas György) sem volt zavartalan versenye a szilveszteri “celeb futamban”, valamint folyamatosan javulgat Dulcinea del Toboso (Fejszés Kitti) is, így közülük szinte bárki nyerheti ezt a futamot.

Azonban ha vége a magyar futamoknak, nem szabad messze menni a Kincsem Park és a bet.lovi.hu felületektől, hiszen 16:20-kor startol el a legendás Prix d’Amerique mezőnye a párizsi Vincennesben. A fogadási kedvet még tovább növelheti az 1,2 milliárd forintos jackpot is!

Galopp Versenytechnikai Lexikon – III. rész (C-D)

cél, célvonal –  A cél a versenypálya belső oldalán, a verseny távjának beérkezési pontján felállított oszlop.  A céllal,  a  céloszloppal szemben, a versenypályára merőlegesen  fel kell állítani egy másik oszlopot.  A két oszlopot összekötő képzeletbeli vonal adja a célvonalat.

célbíró –  A lovak célbaérkezésének sorrendjét állapítja meg. Elsőnek azt a lovat helyezi, amely lovasával nyergében orrával elsőnek éri el a célvonalat. Második az a ló, amely a győztes után éri el a célvonalat. Ugyanígy helyezi a harmadik, illetve a többi lovat is. Holtversenyt állapít meg, ha két vagy több ló egyvonalban ér célba. A célbíró ítéletét egyszemélyi felelősséggel mondja ki.  A Versenyintézőség engedélyével egy, vagy több személy is segítheti munkájában. Ha a célbíró megítélése szerint a nyerő és a második, vagy a második és harmadik  és a mögötte beérkezett lovak között a távolság nyakhossz vagy annál rövidebb, célfotót kér,  azt a hangosbeszélőn keresztül a közönség tudomására hozza, és a  helyezési sorrendet a célfotó kép alapján állapítja meg.  A beérkezett összes ló  közötti távolságot a célfotó kép alapján állapítja meg.

A célbíró ítéletét nyilvánvaló tévedés esetén a ” rendben ” jelzés megadása előtt helyesbítheti. Ezt előzetesen a Versenyintézőséggel megtárgyalja és annak jóváhagyásától függően intézkedik.

A célbíró ítéletét írásba foglalja feltüntetve a lovak beérkezési sorrendjét, a lovak egymástól való távolságát, a start pillanatától a célba érkezésig a versenyben előfordult, általa észlelt rendkívüli eseményeket ( pálya elhagyása, lóról leesés, felbukás, kitörés, távolozás, stb.), ha ítéletét célfotó alapján hozta, úgy ezt is, végül a lefutási időt.

célfotó – A lovak célbaérkezési sorrendjét állapítja meg. Ha a célfotó gép nem működött, vagy a kép nem elég éles, hogy annak alapján a célbíró véleménye szerint a befutási sorrendet meg lehet állapítani, akkor a célbíró által megállapított helyezési sorrend lép életbe. Erről a közönséget tájékoztatni kell.

certifikát ( méneskönyvi igazolvány ). A külföldről behozott, vagy külföldre kivitt ló azonosítására szolgál. Tartalmazza a méneskönyv, a törzskönyv nevét, kötetének számát és oldalszámát, amely a kérdéses ló születését feltünteti, ill. ahol a ló születésének bejegyzése megtalálható, valamint a ló nevét, a tenyésztőt, a ló színét, nemét, származását, azokat az adatokat ( jegyek, besütés ), amelyekből a ló azonossága megállapítható.  A certifikátot annak az országnak a méneskönyvvezető, illetve törzskönyvvezető szerve állítja ki, ahol a ló elletett.  A ló részére csak egy certifikát állítható ki.

champion –  ( e: sampion) – Angol szó, jelentése bajnok.  Az évben legtöbb díjat, illetve legtöbb versenyt nyert, azaz legeredményesebb tulajdonost, idomárt, lovast, apamént tekintik az év championjának.

chance – (e: sansz)  – Francia szó, jelentése esély, lehetőség.  A versenysportban esélyesnek tartott ló.

ciglizés –  A kantárszár ostorként  használata. A szó a német Zügel torzításából származik. ( Lásd: a szár ostorként használata ).

claimelés ( e: klémelés)  –  Eladási árral bejelentett és futott, de nem nyert ló követelése (tulajdonának megszerzése céljából ) közvetlenül a verseny után. A követelő a kiclaimelt ló tulajdonjogát a verseny első díja és a ló eladási árának összegéért szerezheti meg.

cup – (e : köp ) – Angol szó, jelentése serleg. Jelentős verseny, a győztes tulajdonosa a pénzdíj mellett egy értékes serleget kap.  A Cup- öket hosszútávra, 3 éves és idősebb lovaknak írják ki.  Van kivétel, például a rövidre kiírt July Cup. Általában a meeting, a versenysorozat főszámát képezik (Ascot Gold  Cup, Goodwood Cup).

család – A lótenyésztésben az anya az egyenes anyai vonalához tartozó leszármazottaival családot képez. Rendszerint egy nagyszerű versenyző, vagy kíváló utódokat hozó anya után nevezik el az egyes családokat. Pl. Kincsem, Patience, Alveole (német), Festa (német), stb. család.

családtenyésztés – Ha a tenyésztő tenyészállományát nem széles anyakanca bázisra építi ki, inkább az eredményes kancavonalakból származó , esetleg kisebb versenyképességgel rendelkező kancák besorolásának ad előnyt, családtenyésztést folytat. Nálunk a Blaskovich család Tápiószentmártonban folytatott háromnegyed évszázadon keresztül családtenyésztést eredménnyel.

csikóárverések –  Az eladásra tenyésztő  ménesek és azok a tenyésztők, akik fölös számú csikóval rendelkeznek, rendszerint árverésen értékesítik produktumaikat.  A csikókat választott korban, de leginkább másfél évesen ősszel bocsátják ” kalapács alá “. Az árverést az árverező bonyolítja le.  Az elárverezendő csikókat  származásukra jellemző adatok feltüntetésével  katalógusba foglalják, és az érdeklődők számára megjelentetik.  Az eladó a csikóra kikiáltási árat szab meg, erről az árról indul az árverés. A leghíresebb csikóárverések : Angliában a Tattersall aukciói, az USA -ban a keenlandi és saratogai, Írországban a dublini, Franciaországban a deauvillei, Németországban a baden- badeni és a kölni.

Forrás: indeauville.fr

csoportversenyek (Pattern Races) – A Versenyzési Szervezetek Nemzetközi Konferenciája a nyugat – európai legfejlettebb vesenyüzemek legjelentősebb versenyeit 1970 -től I – III. csoportba sorolja.  A csoportok szerinti osztályozás előnye, hogy a jelentős nemzetközi erőpróbákon a tehertöbbletet nem az állandó árfolyamváltozások által befolyásolt különböző pénznemek szerint, hanem a csoportversenyekben elért győzelem alapján állapítják meg.  A csoportversenyek közé a felvétel, illetve azok rangsorolása az egyes versenyek díjának és nemzetközi mércével mért jelentőségének együttes figyelembevételével történik.

Derby –  A  Derby Stakes a legfőbb angol klasszikus verseny nevét 12. Lord Derby -ről kapta, aki a verseny kezdeményezője és alapítója volt, és kiírásának összes feltételét, a lefutás helyét, időpontját, távját, a résztvevő lovak korát, nemét és a terheket az angol versenyzés másik nagy alakjával Charles Bunbury- vel megtárgyalta. (Lásd Epsom Derby). Minden telivértenyésztő országban a 3 éves mének és kancák legnagyobb tenyészpróbáját az angol Derby Stakes mintájára esetleg más távon, más néven futják. Egyes országokban több Derbyt futnak. Az USA  három leghíresebb Derbyje : Kentucky Derby,10 furlong (2012 méter), Hollywood Derby,12 furlong (2414 méter), Florida Derby. ( 9 furlong, 1810 méter). Ami a Derby távot illeti, számunkra kuriózum a Hawthorne Derby 7 fulong (1408 méter ).  A legrégebbi és mondhatjuk sportszempontból legjelentősebb az 1875- ben alapított Kentucky Derby. A déli féltekén ősszel, télen futnak Derbyt. Ausztráliában a leghíresebb az AJC Derby, Sydney, 1861 -óta, október elején. Vannak több Derbyt rendező országok, ahol a derbyket több hónap választja el egymástól : Brazília, Chile, Dél Afrika. Néhány jelentős telivértenyésztő ország Derbyje az alapítás sorrendjében : 1836. Prix de Jockey Club,( Chantilly), a francia, 1860. New Zeeland Derby Stakes (Riccarton), 1886. Irish Sweeps Derby (Curragh), 1868. Deutsches Derby (Hamburg), 1874. Nagroda Derby (Varsó), 1884. Derby Italiano (Róma), 1886. Orosz Derby (Moszkva), 1930. Canadian Derby 1 1/4 mf. 2010 méter (Edmonton), 1932. Tokio Yushun (Nippon Derby), (Tokio).

diszkvalifikálás –  A célbíró által helyezett, szabálytalanul versenyzett lónak az elért helyezéstől  vagy díjtól elütése, eredményének megsemmisítése.

A Versenyintézőség a verseny közben elkövetett szabálytalanság miatt a diszkvalifikálás kapcsán érintett lovat :

  1. a)  elütheti a győzelemtől vagy helyezéstől  –  teljes diszkvalifikálás,
  2. b) az akadályozott ló, vagy lovak mögé hátrahelyezheti – részleges diszkvalifikálás.

Teljes diszkvalifikálás esetén a ló nyerőnek vagy helyezettnek nem tekinthető és versenydíjban nem részesülhet. Diszkvalifikált ló futása hendikepre minősítés szempontjából nem számít.  A Versenyintézőség a diszkvalifikált ló, vagy lovak helyére a célbíró által helyezett többi lovat célba érkezésük sorrendjében  helyezi.

A  Versenyintézőség diszkvalifikálja a lovat,

a ) ha lovasa a visszamázsáláskor több, mint 1 /2 kg- mal kevesebb súllyal mázsált vissza,

  1. b) ha a kiírt versenytávot nem futotta le, vagy elhagyta a kijelölt pályát,
  2. c) ha a ló szereplése ellen technikai óvás ( l: ott) emelhető.

A Versenyintézőség diszkvalifikálhatja vagy hátrahelyezheti a lovat, ha megítélése szerint szabálytalanul versenyzett, keresztezés, rálovaglás, szorítás, nekilovaglás, egy másik ló, vagy lovas megütése, jogtalan előnyszerzés.

dopping, doppingolás –  A doppingszerek kémiai anyagok, a vérkeringés és a légzőközpont izgatása által a lovat pillanatnyilag nagyobb erőkifejtésre késztetik. Az 1900- as évek elején főképp az USA – ban terjedt el, majd Európában is alkalmazni kezdték. Tekintettel arra, hogy a doppingolt ló jogtalan előnyre tesz szert nem doppingolt ellenfeleivel szemben, és a szervezetre, sőt az utódok idegrendszerére nézve is káros hatású, alkalmazása tilos. Kimutatása vér, nyálka, vizelet vizsgálatával történik.

A doppingszabályzat a Magyar Galoppverseny Szabályzat fejezete.

dupla ugrás – Az akadálypálya két egymáshoz közelálló, rendszerint élőzöld bokorsorok, egynek számító ugrása. Ha a ló az ugrás második részét nem ugorja, az első ugrást nem kell újból ugornia.

A francia galopp csillagai – 2023 championjai

A francia galoppsport minden mozzanatát figyelemmel kísérjük, hiszen számos pályáról, naponta közvetítjük a programra kerülő telivérek versenyeit, a fogadási ajánlatban pedig jó néhány játék típussal lehet nyerni a futamokon. Nem beszélve a boostolt akciókról és a kiemelt nagy versenyeken, Kincsem+ futamokon megemelt szuper jackpotokról, amelyekkel tényleg miliomossá lehet válni. A hétköznapi nagyüzemben nem könnyű számon tartani a championátusok és különböző sorozatok alakulását, persze a nemeztközi szinten is jegyzett sztárok kitűnnek a mezőnyökből. Most megnézzük, kik voltak az elmúlt szezon megkerülhetetlen alakjai és bajnokai.

Köztük vannak a 2023-as Arany Ostor britokosai, így a legtöbb győzelmet arató zsokéknak járó rangos elismerést harmadik alkalommal szerezte meg a champion címvédő Maxime Guyon, aki megszakítás nélkül tizenöt éve az első háromban van a lovasok rangsorában. A legjobb női zsoké immár negyedik éve Marie Vélon lett, aki mindezt új győzelmi rekorddal érte el. A trénerek ranglistáját továbbra is uralja Jean-Claude Rouget (sík) és François Nicolle (ugró), de egy igazi ritkaság is megesett a díjazottak között. A legeredményesebb tulajdonosok egyben a legjobb tenyésztők is lettek, a Wertheimer & Frère síkon, míg az Haras de Saint-Voir az ugró szakágban.

Következennek a francia galopp csillagai, avagy 2023 championjai!

Top lovasok – 2023

La Cravache d’Or – Az Arany Ostor (Zsoké champion): Maxime Guyon

Talán kevesen tudják, de az 1958-ben alapított, patinás díj szabályait két éve megváltoztatták, így most már nem a teljes naptári évet, hanem csak a március 1-je és október 31-e között elért eredményeket veszik alapul a ranglista felállításánál. Maxime Guyon 2005-ben kezdte pályafutását, azóta ez már harmadik ostora és az első címvédése. A 34 éves zsoké 2019-ben ünnepelhetett először bajnoki címet, tavaly 248 futamgyőzelemig jutott – ebből 196 elsőség számít, amivel mindkét mutatóban túlszárnyalta korábbi teljesítményét. Egészen elképesztő az állandósága, hiszen tizenöt éve letaszíthatatlan a dobogóról, nyolc ezüstérem mellett négy bronz jutott neki, az utóbbi években abszolút a dominanciája.

Maxime Guyon eddigi pályafutása számokban: közel 1900 verseny – 2705 győzelem (köztük 27 Group I-es).

La Cravache d’Or en Obstacle – Ugró lovas champion: Felix de Giles

Alig tíz éve költözött Franciaországba a brit zsoké, aki mára a gát és akadályversenyek szerves részévé vált. A kiváló 2023-as évének köszönhetően, pályafutása során először kapta meg az Arany Ostort. A szezon során 92 futamot nyert, ami egyéni csúcsot is jelent, ráadásul első Group I-es sikerét is megszerezte Auteuil-ben ,a Prix Ferdinand Dufaure-ben.

Felix de Giles karrierje:

  • Ugró: 3023 verseny – 432 győzelem
  • Sík: 27 verseny – 2 győzelem

Cravaches d’Or des Femmes Jockeys – Női lovasok championátusa

Sík – Marie Vélon

Marie Vélon mindössze 23 évesen, zsinórban negyedik Arany Ostorát kapta, tette mindezt úgy, hogy közben új rekordot állított fel 99 sikerrel, korábban ugyanis ez még egyetlen hölgy lovasnak sem sikerült. Ráadásul, a lovasok összevont országos rangsorán is az előkelő, nyolcadik helyen végzett és ebben az esztendőben Group I-es diadalt is aratott a Prix Ganay-ban, Longchamp gyepén. Nemeztközi szinten is nevet szerzett magának, hiszen starthoz állt a Japan Cup-ban, amely a távol-kelet egyik legrangosabb eseménye.

Marie Vélon statisztikája: közel 4500 futam – 432 elsőség (két Group I-es).

Ugró – Charlotte Prichard

Az egykori brit amatőrlovas két nagy kihívást vállalt, 2017-ben elhagyta szülőföldjét, Wales-t, hogy a galloknál telepedjen le, és egyike lett a kevés női lovasnak a francia ugró szakágban. A legjobb gát és akadály lovakat felkészítő trénerek által is kedvelt, Royan-régióban találta meg állandó otthonát, délelőttönként munkalovasként dolgozik, délután pedig a versenypályán igyekszik helyt állni. A 2023-as évben 140 versenyen indult, ebből 28-at  megnyert és további 67 alkalommal végzett helyezettként. Számára is mérföldkő volt első Group II-es győzelme, amelyet a Prix des Drags-ban ért el.

Charlotte Prichard eddigi eredményei:

  • Ugró: közel 600 futam – 134 győzelem
  • Síkon: 43 futam – 5 győzelem

Top idomárok – 2023

Idomár champion – Jean-Claude Rouget

Jean-Claude Rouget két istállója között osztja meg idejét, Deauville-ben és a Pireneusok északi lábánál fekvő, Pau-ban irányítja a telivérek felkészítését és meggyőző fölénnyel lett ezúttal is a legjobb francia idomár. Szakrételmét a legmagasabb szintű, klasszikus versenyeken is bizonyította, tavaly a két legjelentősebb trófea (Qatar Prix du Jockey Club és a Qatar Prix de l’Arc de Triomphe) is hozzá került a fantasztikus Ace Impact révén. A 70 éves tréner hosszú évek óta tartja egyeduralmát, az elmúlt szezonban lovai 600 versenyen indultak és 169-et megnyertek, ezzel összesen 7,62 millió eurós pénzdíjat kerestek.

Jean-Claude Rouget pályafutása a számok nyelvén:

  • Sík: 15600 start – 3978 győzelem (23 Group I-es)
  • Ugró: 1414 start – 320 győzelem

Ugró idomár champion – François Nicolle

2018 óta birtokolja a legjobb ugró idomárnak járó címet François Nicolle, akit szenvedélyében felesége, Fabienne is maximálisan támogat. Talán ennek köszönhető, hogy kiemelkedik a Royan régióban tevékenykedő mesterek közül, amit a számok is alátámasztanak: 680 versenyen 121 sikert és 409 helyezést könyvelhettek el lovai, 5,48 millió eurós összkeresettel.

François Nicolle tréneri mutatói:

  • Ugró: 12479 start – 2537 győzelem (19 GorupI-es)
  • Sík: 1592 start – 194 győzelem

Tulajdonosok és tenyésztők – ritka kettős győzelem

Egészen különleges végeredményt szült ez a kettős versenyfutás, ugyanis síkon és az ugró szakágban is ugyanaz lett a tulajdonos, mint a tenyésztő champion.

Sík – Wertheimer & Frère

A 2023-as versenyszezon utolsó napjáig nyílt volt a kérdés, hogy ki lesz az első számú tulajdonos. A össznyeremények szerinti rangsorban végül szűk 17 ezer euróval előzték meg a Chehboub családot képviselő Gousserie Racinget. A történelmi Wertheimer família állandó lovasa Maxime Guyon, aki az ő színeikben nyerte meg a Group I-es Prix Royal-Oak-ot Longchampban. Az istálló 384 fellépésből 79 győzelemmel és 2.841.240 eurós bevétellel zárt, mellette pedig a tenyésztő championi címet is elnyerték. A ménesben született lovak 96 győzelmet  arattak és 3,19 ,millió eurót hoztak a konyhára.

Wertheimer & Frère sikerei:

  • Tulajdonosi karrier
    • Sík: 9175 induló – 1529 győzelem (32 Gorup I-es)
    • Ugró: 132 induló – 20 győzelem
  • Tenyésztő karrier
    • Sík: 20023 induló – 2565 győzelem (36 Group I-es)
    • Ugró: 1293 induló – 134 győzelem

Gousserie Racing – A második istálló

Mindenképpen említést kell tenni a fiatal, de annál sikeresebb Gousserie Racing-ről, amely idén végérvényesen felkerült Európa galopp térképére. A Kamel Chehboub és lánya, Pauline által vezetett családi istálló 2,82 millió eurós bevétellel lett második, hajszál híján lemaradva a championtól. Ez a Marseille központú, lószerető csapat egy kivételes bajnokkal is büszkélkedhet Serge Stempniakkal közösen, Ace Impact személyében. A négyéves mén olyan eredményeket tudhat maga mögött, amelyekről a tulajdonosok világszerte csak álmodoznak: 6 futás – 6 győzelem, köztük egy dupla a francia galopp két legfontosabb, történelmi megmérettetésén: Prix du Jockey Club és Qatar Prix de l’Arc de Triomphe. A világ egyik legnagyobb versenyén szerzett győzelmét követően a bajnok visszavonult, hogy immár ménesbe állva kezdjen új karriert az Haras de Beaumont-ban.

A Gousserie Racing mutatói:

  • Sík: 2275 indulás – 245 győzelem (3 Group I-es)
  • Ugró: 81 indulás – 4 győzelem

Ugró champion istálló – Haras de Saint-Voir

Az Allier régióban található Haras de Saint-Voir az elmúlt három évtizedben az ugrólovak tenyésztésének mércéjévé vált. Lovaik a Nicolas de Lageneste által vezetett ménes színeiben versenyeznek, éppen ez a sajátosság tette lehetővé, hogy a tulajdonosok és tenyésztők tekintetében is az első helyen végezzenek. 2023-ban 54 győzelemmel (köztük a Group I-es Prix La Haye Jousselin) és 2,24 millió euróval tűntek ki, többek között az Auteuil-ben tündöklő, családi istállóban tenyésztett Grandeur Nature-nek köszönhetően. A ménesükből származó lovak több mint 357 versenyben indultak és 48-at meg is nyertek, 2,35 millió euró bevételt termelve.

Az Haras de Saint-Voir statisztikája:

  • Tulajdonosi karrier
    • Sík: 845 indulás – 140 győzelem
    • Ugró: 4763 indulás – 761 győzelem (9 Group I-es)
  • Tenyésztő karrier
    • Sík: 2223 indulás – 281 győzelem
    • Ugró: 6551 indulás – 891 győzelem (9 Group I-es)

Forrás: france-galop.com

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

Meghívottak és díjazottak a X. Lóverseny Gálán

A Kincsem Park az idei Lóverseny Gáláját február 17-én szombaton 18 órás kezdéssel tartja a Kincsem parkban a Panoráma Étteremben. Az idei évben az alábbi szakembereket és vendégeket díjazza a versenyszervező, akiket szeretettel várunk.

Galopp szakág
Trénerek

Csontos Pál champion

Kovács Sándor

Maronka Gábor

Lovasok

Stanislav Georgiev champion

ifj. Kozma István

Suták Csenge – legeredményesebb női lovas

Kolumbán Örs champion

Májer Cintia champion

Ribárszki Sára – Németh Ferenc Kupa győztes

Hajdu Fanni – Pónibajnok

Ugró szakág

Zaláné Nyulasi Fruzsina champion

Kriskó Norbert champion

Futtatók

Mrs. Fitri Hay champion

Bársony Erzsébet – Jazy Team, legjobb öreg ló, az Év Lova

Intergaj istálló – legjobb hároméves ló

Tenyésztők

Bábolna Nemzeti Ménesbirtok champion – Haál Gábor, Földes Luca, Földes Bence
Telivér Farm – Pálfi Gábor

Szenttamási Ménes – Horváth László

Tahi Stud Kft. – dr. Szilágyi Attila – legjobb kétéves ló, legjobb középtávú ló

Golden Sea istálló – legjobb sprinter, Nemzeti Galopp Liga

 

Ügető szakág

Trénerek
Goran Zolnaji champion

Csordás Emil

Balogh Bernadett

Hajtók

Fazekas Imre champion

Veljko Mazsity

Kolozsi László

Búrány Adrián champion

Gyolai Zoltán champion

Tenyésztők, futtatók

Kabala Ménes Kft. champion – dr. Török Erzsébet, dr. Török László

Pekker György

Prolongo istálló champion, Nemzeti Ügető Liga, legjobb kétéves, legjobb hároméves

Mount istálló – Nagy Ferenc II.

HICO istálló – Csákány Lajos

Fejszés Kitti – Segédhajtó Kupa győztes

Takács Eszter Cseperke – Amatőr Kupa győztes

Erdei Péter – Kincsem Park Kupa győztes

HICO Versenyistálló, Veljko Mazsity Bonaparte Boss – Év Ügetőlova, legjobb öreg ló

Pekker György, Csordás Emil – legjobb négyéves

 

Agár

Szajka Kálmán – champion tréner

Papa Adrian – az év trénre

Jill – Tarnai Linda és Szabó Mihály – champion agár

Stacey – Izvoran Narcisa és Petz László – Az év agara

Béla – Baranyai Ádám és Baranyai Márk – Az év sprintere

 

Életmű díj

Büki Gábor

Puskás József

 

Év partnere, szakmai díj

Csilló Rita

Zámbó László

Benedek Attila

Vezér Emese és a legeredményesebb női hajtó

Dombóvári Imre
Száraz György

 

Média díj

HM sajtó osztály

 

Év támogatója

Szerencsejáték Zrt.

Galopp Versenytechnikai Lexikon – II. rész (B)

Baden – Baden – Üdülőhely a Schwarzwaldban, Bajorországban. A várostól  11 km-re Iffezheim község mellett épült  pályán 1858 óta rendeznek versenyeket.  A kontinensen első színhelye a nemzetközi találkozóknak. Rendező az Internationaler Club. A körpálya balra fordulós, kb. 2050 m kerületű. Az egyenes pálya 1200 m, kissé megtört, kb. 550 méterrel a cél előtt csatlakozik a körpályához, amelyre éles sarkok, és keskeny futópálya jellemzőek. A nemzetközi sorozat fő számai : Grosser Preis von Baden 2400 m, Badener Meile 1600 m, Goldene Peitsche 1200 m, Fürstenberg Rennen  2200 m, Zukunfts Rennen (kétéveseknek) 1200 m. Kincsem a Grosser Preis von Baden háromszoros nyerője.

barrier – a versenypálya belső oldala. Kijelölése történhet élősövénnyel, egymástól egyenlő távolságokban ültetett bokrokkal, korláttal, legalább 2 m magas fehér póznákkal. A korlát legalább 80- 90 cm magas, tartóoszlopait belülről rögzítik a földbe.

befutó egyenes –  Az utolsó fordulótól a célig tartó pályaszakasz. Döntő jelentőségű a verseny eredményének kialakulásában. Hossza meghatározza a lovasok taktikáját, a helyezkedést, a lovak erejének, speedjének beosztását. A különböző pályákon, mint szélső határok, vannak 250 – 300 méteres, de akár 800- 850 méteres egyenesek is. Newmarketben a Rowly Mile course 2011 m.

belegaloppozás – Verseny közben egy másik ló lábába való galoppozás, amely révén az ellenfél megsérül ( legtöbbször boka, ín, sarokvánkos ). Előfordulhat, hogy véglegesen versenyképtelenné válik ( súlyos ínsérülés ).

belföldi tenyésztésű ló, belföldi ló – Belföldi tenyésztésű az a ló, amelynek ellésekor az anyakanca tulajdonosa, vagy bérlője a G.V.Sz. szerint belföldi azaz magyar tenyésztőnek minősül és a csikó Magyarországon született. Belföldi tenyésztésű  az a ló is, amelyet belföldinek minősülő tenyésztő tulajdonában vagy bérletében, de fedeztetés céljából külföldön tartózkodó anyakanca elletett, és a csikót ellésének évében, legkésőbb dec. 31 -ig Magyarországra szállítottak.

Belföldi a ló,  a) amely belföldi tenyésztésű,  b) a G.V.Sz. szerint külföldinek minősülő tenyésztő tulajdonában vagy bérletében lévő anyakanca csikójaként Magyarországon született, vagy külföldön született és szopós vagy választott csikóként került Magyarországra, éves koráig, az év dec. 31- ig Magyarországon tartózkodott és ez ideig eleget tett a belföldiesítésre vonatkozó vám – és pénzügyőri rendelkezéseknek. c) amelyet éves korában, legkésőbb az év dec. 31- ig Magyarországra behoztak és eleget tett a belföldiesítésre vonatkozó vám  – és pénzügyi rendelkezéseknek.

A  fentiek szerint belföldinek minősülő ló, kivéve a belföldi tenyésztésű lovat, a versenyeztetés szempontjából csak akkor fogadható el belföldinek, és versenyben csak akkor futhat belföldi lóként, ha a belföldiesítési eljárás lezárult.

belovaglás – A telivér csikókat kb. másfél éves korban, amikor versenyistállóba kerülnek, szoktatják nyereg alá, lovashoz.  Ez a művelet a belovaglás.

beltenyésztés –  A törzsön, vagy a tenyészeten belüli, fajtatiszta tenyésztés.  A rokontenyésztés szűkebb fogalom, olyan állatok párosítását jelenti, amelyeknek közös őse, vagy ősei vannak a felmenő 4 – 5 nemzedéken belül.  A telivértenyésztők az általános állattenyésztés meghatározásával szemben a rokontenyésztést nevezik beltenyésztésnek (angolul inbreed, némtül Inzucht). Célja valamely kiváló ős versenyképességének, jó tulajdonságainak rögzítése az utódban. Okszerűen folytatva nagy jelentőségű tenyésztési eljárás. Hátrányos következmény lehet, ha a rossz tulajdonságok konszolidálódnak. Kedvezőtlen hatása a degenerációban jelentkezik. Kincsem, Galopin, Kisbér, St. Simon, Bend or, Bona Vista, Cyllene, stb. az említett tenyésztési eljárás eredménye.

besavanyodott ló –  A túlerőltetett, túlversenyzett lónál bekövetkezhet, hogy étvágyát veszti, kondíciója leromlik, idegessé válik, versenykészsége és versenyképessége visszaesik. Az idomár feladata, hogy lovai étvágyát, erőállapotát, viselkedését állandóan figyelemmel kísérje, szakszerű tréninggel és versenyeztetéssel a ” besavanyodást”  megelőzze. Ha ez mégis bekövetkezik, adjon kellő időt a lónak, hogy az teljesen kipihenje magát, visszanyerje fizikai állapotát, versenykészségét.

besütés (bélyegzés) – A ló egyedi megjelölésére szolgáló eljárás, amely során tüzes vassal számot, betüt, ill. jelet égetnek különböző testrészekre (nyak, lapocka, nyereghely, felcomb).  A telivérek megjelölése a nyereghely mindkét oldalán történik. A bal nyereghelyre szárnyas lófejet (Pegazus ), melléje az ellés évének utolsó számát sütik. A jobb nyereghelyre a Magyar Méneskönyv Vezetősége által megadott évjárati sorszám kerül, amely azt jelenti, hogy a csikó hányadiknak született évjáratában.

beugratás – A ló ősi, örökletes ugrókészsége kifejlesztésének, ugróversenyre előkészítésének első fázisa. Az ugróversenyre szánt lóval szemben fontos követelmény szemének, végtagjainak egészsége, épsége, ezért a beugratást ezek alapos megvizsgálása előzi meg. A beugratás az ugróiskola (lásd ott)  használatával kezdődik. Jól bevált szokás az ideges, besavanyodott ló beugratása. A legtöbb ló ettől megnyugszik, visszanyeri versenyzőkedvét. Ezért gyakori, hogy az idomárok abban az esetben is beugratnak lovat, ha nem akarják ugróversenyben indítani.

blinkers (ej. blinkersz) – lásd szemellenző

bliszter, bliszterezés (bedörzsölés) – Angol szó, jelentése hólyag. Bliszternek az idült in, izületi csontmegbetegedések gyógykezelésére használt vegyi anyagokat nevezik. Régi tapasztalat, ha az említett idült megbetegedéseket valamilyen vegyi anyaggal ismét hevennyé fellobbantanak,  a heveny folyamatok lezajlása után a bántalom annyira javul, hogy a ló versenyzésre ismét  alkalmas lehet. Ezek a vegyi anyagok, bliszterek a bőrbe dörzsölve gyulladást okoznak.  A bliszter hatására ugyanis a bőrben, bőralatti kötőszövetekben histaminok szabadulnak fel, s tulajdonképpen ezek a gyulladás elindítói. A bliszterezés után várható, hogy a kitágult vérereken át a lerakódott kóros szövettörmelékek felszívódnak. Lehetnek kenőcs halmazállapotú és folyékony bliszterek. Azt, hogy a blisztert mennyi ideig kell a beteg testrészre dörzsölni, a kóros elváltozástól függően az állatorvos dönti el. Bliszterezés után a ló hosszabb – rövidebb pihenőt kap. A folyékony blisztert enyhe esetekben úgy is alkalmazzák, hogy a kezelés időtartama alatt a lovat nem állítják le, lassú mozgatással félkondicióban tartják.

bokavédő – Bőrből készült, csattal ellátott, a bokát sérüléstől védő szerszámzat. Hibás lábállású lónál fontos.

Szöveg: Hesp József

Az álom folytatódik…Gönczi Rebeka angliai kalandja

Gönczi Rebeka élete lehetőségét kapta tavaly ősszel, amikor Frankie Dettori társaként ülhetett két angol lovat (Sceptic és Tides Of War) az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjban és a Kincsem Díjban. Ugyanakkor az olasz fenomén mellett nem csak történelmet írt, hanem az elismerések mellett Angliába is meghívta Fitri Hay. Talán még fel sem ébredt az álomból, amely máris folytatódik, így Rebeka a szigetország déli részén fekvő Berkshire államban, Newbury közelében találta magát. Ennek kapcsán kérdeztük az eddigi tapasztalatiról, élményeiről.

Mikor és hogyan jött ez a külföldi lehetőség?

Pontosan emlékszem, hiszen életem egyik legszebb napja volt 2023. szeptember 2-a, ami egyben a névnapom is. Soha nem fogom elfelejteni a Kincsem Parknak azt a lehetőséget, hogy én lehettem Frankie Dettori istállótársa és mellette Fitri Hay-ék gyönyörű dresszét viselve, én képviselhettem az angolokat. Ez egy elképesztő élmény maradt számomra, azt hiszem az egyik legmeghatározóbb pillanata volt a tavalyi évemnek és egyben az egész pályafutásomnak. Óriási élményekkel gazdagodtam, de ezzel még nem ért véget ez a fantasztikus nap. A lovaglások után a racing manager hívott, hogy Ftiri Hay-ék nagy szeretettel várnak a napzáró vacsorára is. Egy óriási asztalt terítettek egy csodálatos étteremben, ahol ott volt az egész stáb: a trénerek, az utazó abrakmester, a menedzser. Én Dettori mellett ültem, szemben Fitri Hay-ékkel, akik nagyon elégedett voltak a napi teljesítményemmel és többször felvetették, hogy menjek ki hozzájuk a téli időszakban és próbáljam ki Angliát, mert biztosan tetszeni fog. Először csak mosolyogtam és nem hittem, hogy komolyan is gondolják, de szerencsére valóra vált ez az álom.

Hol töltöd a telet és meddig maradsz kint?

Hay-éknek nagyon sok helyen, több trénernél vannak lovaik, de Alex Cole racing manager ajánlotta a Park House Stable-t, Andrew Balding istállóját Kingsclare-ben. Nehéz most következtetéseket levonni rögtön az első hét után, de szuper helyre kerültem, 203 ló van itt tréningben. Terveim szerint március végéig leszek kint, amíg odahaza el nem kezdődik a versenyszezon. Hálával tartozom az otthoni istállómnak és az embereknek, hogy tartják a frontot a téli felkészülési időszakban nélkülem, hogy ezalatt én máshol tanulhassak.

Milyen az időjárás és az ottani körülmények?

Azt hiszem eddig kegyes volt velem az ég, mert csak egyszer esett az eső az esti istállózásnál, így még hála istennek nem kellett megtapasztalnom a hírhedt angliai időjárást. Egyelőre hideg van, sokszor fúj a szél, de sokkal enyhébb az időjárás, mint otthon. A tréning folyamatosan zajlik, eddig három pályát volt szerencsém látni és kipróbálni. Van egy kisebb körpálya, amit lassú kentrére használnak, ennek a talaját semmilyen formában nem befolyásolja a fagy. A „new gallopp” nevű pálya egy domboldalnak megy fel (otthon ezt hívnánk vadász munkának), ezt megviselte az időjárás és Andrew Balding nem volt elégedett a felület minőségével, ezért egy hete renoválják, markolók hozzák rá az új, speciális homokot. Illetve található még egy galopp pálya is (úgy mondják, hogy felmegyünk a hegyre), ott is karbantartás és pályafigyelés zajlik, hogy a galopp munkát rendben meg tudjuk csinálni. Gyönyörű tisztaság és elképesztő precizitás van itt, fantasztikusak a körülmények és minden adott ahhoz, hogy a legmagasabb szinten történjen a lovak felkészítése.

Hogy érzed magad Hay-éknél, mennyire tudtál alkalmazkodni a munka tempóhoz?

Nagyon jól érzem itt magam, de jelenleg még körülnézni sincs időm a Hay lovak között, vagy jobban megvizsgálni a többiek névtábláját, hogy melyik tulajdonoshoz tartoznak és milyen a származásuk. Nagyon örülök, hogy világot láthatok és Angliában lovagolhatok, itt teljesen más a mentalitás. 203 lóval egy nagyobb létszámmal működő rendszerben veszek részt, ezt nagyon jó megélni magyarként.

Folyamatosan cserélődnek alattunk a lovak, így szinte nem is lehet követni, hogy a többiek éppen mit dolgoznak. Van egy állandó társam, akit az első naptól kezdve lovaglok, többnyire lassú kentréket, intervallokat és dombra felfelé végzett munkákat megyünk. Én az alapozó időszakba csöppentem bele, a jobb lovaknak majd itt is március-áprilisban kezdődik a szezon, most egyelőre trappolnak és a school-ban (fedett négyszög) gyakorolnak, ahol nagyon jól lehet őket irányítani és sokat tanulnak, így egy kis idomítás is kerül a tréning programjukba.

Milyenek a tréningek, hogy néz ki egy napod?  

Általában itt később kelek, mint otthon, elég 5:40-kor felkelni és egy óra múlva indulni az istállóba, 7:10-kor pedig már a school-ban kell lennünk felnyergelve, trappolásra készen sétálunk. Már az esti istállózásnál látjuk, hogy másnap kit fogunk lovagolni, de sokszor még mindig nehéz eligazodni. Tíz yardon 203 ló van, a telivérek neve mellett pedig külön szín jelöli, hogy melyik yardon helyezkedik el, és mellé fel van rajzolva, hogy azon belül hol található. Ez sokszor egy 400 méteres sétát igényel, kezedben a nyereggel, izzasztóval, takaróval és az ápoló szerekkel együtt, így nem egyszerű megkeresni a lovadat. Szerencsére pár nap alatt sikerült elég jól megtanulnom a yardok elosztását, átlagosan 5 lat van kiosztva egy napra, de van aki kevesebbet kap. A második után, 9 óra körül van egy 25 perces reggeli szünet az aprrenticeknek és lovasoknak kialakított hostelben (ugyanitt van az ebéd és a vacsora is). A lovasoknak kell szénát vinnie, a spongya vizet kikészítenie a lovaglás előtt, a patákat kikaparnia, a lovaglás után átspongyázni, míg a benti munkások vizet hoznak és kiganéznak. 12:30-kor van ebéd és utána indulok a szokásos futásomra, hiszen alapozó időszakom van és ilyenkor tudom teljesíteni, vagy a szabadnapomon. Egyébként olyan fantasztikus lehetőség is adódik, hogy egy héten többször is el lehet menni edzésre, amelyet itt tartanak az apprenticekre és munkalovasokra specializálódva. Nagyon sűrű a napom, mert amikor letudom a futást, már öltözhetek is a 4-től 6-ig tartó, esti istállózásra. Ilyenkor a lovak helyét el kell igazítani, új forgácsot rakni, itatót-etetőt mosni, új vizet önteni, leápolni és megetetni, valamint takarózni a lovakat. Általában egy emberre négy-hat ló van osztva, hat órakor pedig már vacsora. Utána hulla fáradtan jövök haza és beesek az ágyba, de azért még igyekszem a szeretteimmel beszélni.

Mi volt a legnagyobb újdonság számodra?

A legnagyobb újdonság, hogy ennyi lóval kell foglalkozni és rengeteg ember dolgozik ebben az istállóban (több mint 70). Magyaroroszághoz képest itt minden le van betonozva és azon mennek a lovak, így nem száll a por. Persze Alagnak a légköre is magával ragadó, a természet közelsége különös érzést ad az embernek és a lónak egyaránt. Mindkettőnek van előnye és hátránya is. A másik nagyon érdekes a school, amit szeretnek használni, hogy a lovak négyszögben is dolgozzanak. Amiben nagy különbség van, hogy itt nagyon nehéz a licence megszerzése, az már egy külön státuszt jelent és azzal már könnyedén nyílik esély a lovaglásokra. Nálunk ez fordítva van, jóval egyszerűbb licenchez jutni, de utána elég kevés a lovaglási lehetőség.

Milyen az istálló közösség?

Az istálló közösség nagyon jó, aranyos a tréner és az asszisztensek, az abrakmesterek is rengeteget segítenek, nagyon emberségesen bánnak velem és türelmesen elmagyaráznak mindent.  Javarészt mindenki tudja, hogy Sceptic-et lovagoltam Magyarországon, és ez mindig boldogsággal tölti el a szívem. Szuper a csapat, jól fel van építve a rendszer, a fiatal lovasok is nagyon szerényen és alázattal végzik a munkájukat, ami igencsak követendő példa.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig?

A tréning programomat tekintve, nagyon erős, pozitív visszajelzést kaptam, hogy ezt tényleg ilyen komolyan kell csinálni. Nagyon sokat futnak és az edzők is nagy hangsúlyt fektetnek az erőnléti edzésekre, ami nagyon fontos egy zsokénak a versenyekre való elkészülésben. Nem elég a munkában való lovaglás, ami persze önmagában is igénybe veszi az ember szervezetét, de a tréningek kiegészítik, hogy megfelelő kondicionális állapotba kerüljünk.

Mi a titkos vágyad, amit az ott töltött idő alatt szeretnél megélni/ kipróbálni?

A legnagyobb vágyam, hogy angol földön is lovagolhassak egy versenyt, azzal még egy óriási álmom válna valóra. Nagyon szeretném megélni ezt az élményt, de ha csak munkában lovagolhatok ilyen fantasztikus telivéreket, én már ezzel is nyertem. Teljes mértékben sikerült kilépni a komfortzónámból, hiszen egyedül kijöttem Angliába, Andrew Balding (aki legutóbb is harmadik volt a ranglistán) istállójához. Szeretnék köszönetet mondani Kovács Botondnak is, aki a szaktudásával igyekezett felkészíteni és elmélyíteni az angol nyelvtudásomat, az ő segítsége nélkül valószínűleg el lennék veszve.

Hazatérve milyen célokat tűzöl ki magad elé az idei évre?

Minden évben az a fő célom, hogy minél több versenyt sikerüljön győzelemmel zárni, minél több trénernek szeretném elnyerni a bizalmát. Nagyon örülnék, ha pár nagyversenyt is meg tudnék nyerni, nyilván mindenkinek Magyar Derby elhódítása lebeg a szeme előtt. Sőt, mint tudjuk, idén az Osztrák Derbyt is Magyarországon rendezik, így az is nagy vágyam, hogy ott is újra starthoz álljak. A Kincsem Parkban ez még nagyobb öröm lenne.

1 107 108 109 110 111 112 113 705