A nemzetközi Kincsem Díj hetében a Kincsem Nemzeti Kft., Göd önkormányzata és a Magyar Lovaregylet közösen koszorúzta meg a verhetetlen csodakanca, Kincsem gödi szobrát. Tóth Béla alkotása már több mint egy évtizede díszíti a kisváros egyik ikonikus terét, azt a helyet, ahol egykoron Hesp Róbert tréner irányításával készült a magyar csoda.
A koszorú
Az emlékezés virágait Szotyori Nagy Ádám, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója, Kammerer Zoltán, Göd város polgármestere, Száraz György, a Magyar Lovaregylet elnöke és Krebs András, a Kincsem Park ügyvezető helyettese helyezte el.
Balról jobbra: Száraz György, Kammerer Zoltán, Szotyori Nagy Ádám, Krebs András
A Kincsem+ TUTI Nemzetközi Agár-és Lóversenyhétvége szeptember 6-án, szombaton kezdődik az agarak Lyreen Mover „sorozatával” és az ügetőkkel, kiemelve a Marschall József Emlékversenyt és a 111. Hungária Díjat, majd szeptember 7-én, vasárnap folytatódik többek között a nemzetközi Kincsem Díjjal, Imperiál Díjjal és Overdose Díjjal.
Hagyomány a 100 éves Kincsem Parkban, hogy a versenytitkár a világhírű lovaink megünneplése során – ilyen a Kisbér Díj vagy Kincsem Díj napja – nagy gondot fordít arra, hogy a keretprogramban jobbára az egykori klasszisokhoz köthető futamelnevezések legyenek.
A Kisbér Díj napján rendszeresen futunk Epsomról elnevezett versenyt, Kisbér Epsom Derby sikere kapcsán, de megemlékezünk az anyjáról, Mineralról is.
A nemzetközi lóversenyhétvége vasárnapján, a Kincsem Díj napján a tehetséges kétévesek a Blaskovich Ernő Emlékversenyben futnak. Blaskovichot nem kell senkinek bemutatni, ő volt a tenyésztője és a tulajdonosa Kincsemnek, a csodakancának.
Az idei hazai Goodwood Hendikep különlegességét az adja, hogy a versenyre a goodwoodi pálya versenyigazgatója, Ed Arkell ajánlott fel tiszteletdíjat viszonozva a Kincsem Park gesztusát és sportbarátságát.
A nyári Glorious Goodwood meetingen egy Kincsem szobrot adott át Szotyori Nagy Ádám, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója a 2000 méteres goodwoodi Kincsem Hendikep győztesének.
Kincsem 1878-ban nyerte meg a Goodwood Cup-ot, a magyar kancát azóta szeretik és tisztelik az ottaniak.
Kincsem örök, a csodakanca 147 éve köti össze ezt a fantasztikus angol pályát és a magyar lóversenysportot.
Thank you, Ed!
A nyár folyamán sajnos két lovasunk is komoly sérüléseket szenvedett, Ifj. Kozma Istvánt Horvátországban a jártatóban, Sándor Pétert pedig a kikentre alatt, a startgép előtt érte baleset. Szerencsére mindketten jobban vannak és a teljes felépülésükre koncentrálhatnak.
Ifj. Kozma István a ringben szállt volna fel a csikójára, aki váratlanul megugrott és ledobta magáról, majd rázuhant. A mentőautóban tért magához, medencéje több helyen sérült. A keresztcsontja két ponton eltört, a szeméremcsontja pedig 13 mm-el elcsúszott. Fáradékony, de a nehezén már talán túl van, a vitaminok és kalcium szedése mellett folyamatos, röntgenes kontrollal felügyelik orvosai a gyógyulását. Sokan találgatják, vajon láthatjuk-e még nyeregben? Idén már biztosan nem, a jövőn pedig még ő maga is gondolkozik, de nem lenne meglepő, ha végül a visszavonulás mellette döntene.
Sándor Péter a múlt hétvége folyamán járt szerencsétlenül, amikor a kikentre közben nem bírta megfogni lovát. A startgép előtt nem lassított a mén, sőt annak neki is szaladt, de a fiatal lovas még előtte leugrott a nyergéből. Sajnos azonban a karjára esett és eltört a csuklója, melyet egy három és fél órás műtéttel sikerült helyre hozni. Lemezekkel és csavarokkal rögzítették, egyelőre nehezen mozgatja. A kórházból már hazaengedték, így otthon pihenhet. Nagyjából három hónapos rehabilitációt jósoltak neki, ha minden jól alakul, talán a szezon végén még visszatérhet.
A lovasok számíthatnak a versenyszervező támogatásra, amit a Kincsem Park Lovasait Támogató Alapból fog folyósítani. Mindkettőjüknek további gyors és teljes gyógyulást kívánunk!
Az augusztus 23-i Nyárzáró Nagydíj és Szuka Díj Döntőn kilenc futam állt starthoz a Nemzeti Agárstadionban a Kincsem Parkban.
Az első futam S2/S3 kategóriában sprint távon indult el Pedro, Stella, Takko, Shadow, Vinnie és Gypsy szereplésével, ahol Gypsy, Forgács Lóránd agara most mutatkozott be először a nagyközönség előtt.
A startot követően viszonylag hamar Pedro a mezőny élére tört és egyre csak növelve fölényét meg is tudta nyerni a futamot, mellyel idei első győzelmét tudhatja magáénak. Befutási ideje: 17.41 (S2)
Befutási sorrend: Pedro (1) – Takko (3) – Stella (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Daniel Gavrisnak!
Nyárzáró Nagydíj S2/S3 győztese Pedro, tulajdonosa és trénere Daniel Gavris
S2-ben Feri, Káyaa, Veyron, Nina, Katie és Tornádó álltak starthoz. Az első kanyarig gyönyörűen együtt maradt mind a hat versenyző, a kanyarból viszont már Feri jött ki elsőnek, aki meg is tudta tartani előnyét a célvonalig, behúzva ezzel zsinórban a második, összesen pedig a harmadik idei győzelmét. Befutási ideje: 17.43 (S2)
Befutási sorrend: Feri (1) – Káyaa (2) – Veyron (3)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Kocsis Tamásnak!
Nyárzáró Nagydíj S2 győztese Feri, tulajdonosa és trénere Kocsis Tamás
S1/S2-es kategóriában Hurrikán, Tony, Rambo és Jessica álltak starthoz, Lana és Káosz lejelentésre kerültek. Rambo a startot követően métereken belül átvette a vezetést, melyet egyre nagyobb fölénnyel tartani is tudott a futam végéig, megnyerve ezzel idei első versenyét. Befutási ideje: 17.02 (S1)
Befutási sorrend: Rambo (3) – Tony (2) – Hurrikán (1)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Forgács Lórándnak!
Nyárzáró Nagydíj S1/S2 győztese Rambo, tulajdonosa és trénere Forgács Lóránd
A Nyárzáró Nagydíj utolsó sprint futamában S0/S1-ben Cash, Cody, Boncsi, Gallardo, Kin és Pearl léptek pályára. A hat agár közül Pearl és Boncsi startoltak nagyot, de a kanyarhoz érve már Pearl vezette egyedül a mezőnyt olyan dinamikával, amivel egy bő 5 kutyahossz előnnyel maga mögött is hagyta a mezőnyt, újabb futamot nyerve ezzel. Befutási ideje: 16.64 (S0)
Befutási sorrend: Pearl (6) – Kin (5) – Gallardo (4)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Andrei Hendreának!
Nyárzáró Nagydíj S0/S1 győztese Pearl, tulajdonosa és trénere Andrei Hendrea
A következő, ötödik futammal átálltunk 480 méterre, azon belül is a Szuka Consolation-re. A futamban öt szuka indult, az elődöntők tovább nem jutott helyezettjei közül: Breeze, Füge, Jean Grey, Shine és Navarra.
A futam távja alatt viszonylag szépen együtt volt mind az öt agár, hol egyikkel, hol másikkal az élen, majd a célegyenesben egy nagyon szoros és izgalmas küzdelmet követően Jean Grey és Shine között végül 0.03 század másodperccel hamarabb Shine lépte át a célvonalat. Befutási ideje: 29.27 (A0)
Befutási sorrend: Shine (4) – Jean Grey (3) – Breeze (1)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Rácz Lottinak!
A Szuka Díj Consolation győztese Shine, tulajdonosa és trénere Rácz Lotti
A nap fénypontja a Szuka Díj döntő volt, melyen szintén öt agár indult – mivel a továbbjutott Blue Bell-t idő közben lejelentették -, Kloe, Regina, Ella, Quick News éa Orlando. A startot követően viszonylag egyben volt az egész csapat a kanyarg, ahol is Quick News kivált a többiek közül és az utolsó kanyarig vezette is a mezőnyt. A célegyenesben azonban a favorit Ella egyre szorosabban támadta, majd a célvonal előtt pár méterrel meg is előzte társát, mindössze 0.02 század másodperccel, így ő lett a 2025-ös szezon Szuka Díj győztese! Befutási ideje: 29.08 (AA0)
Befutási sorrend: Ella (3) – Quick News (4) – Regina (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Daniel Gavrisnak!
A Szuka Díj Döntő győztese Ella, tulajdonosa és trénere Daniel Gavris.
A hetedik futam már egy 480 méteres kategória futam volt A1/A2-es mezőnyben. Az indulók, Koppány, Elton, Kenndy, Aventador, Niko és Lupin voltak, akik közül Lupin és Niko első versenyes agarak voltak. A 4-es Aventador viszonylag hamar az élre tört és magabiztos stílusban végig is futotta a távot az első helyen, jó pár kutya hosszal maga mögött hagyva a többieket, meghozva ezzel idei második győzelmét. Befutási ideje: 29.80 (A1)
Befutási sorrend: Aventador (4) – Kenndy (3) – Lupin (6)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Szajka Kámánnak!
Nyárzáró Nagydíj A1/A2 győztese Aventador, tulajdonosa és trénere Szajka Kálmán
A0-s kategóriában Kenzo, Hoffa, Lady Gaga, Tamo Fifi, Storm és Nessi álltak be a startgépbe egymás ellen. Tamo Fifi miután nagyon jól fogta meg a startot a célegyenes bő közepére már az élre is tört és hiába támadta őt Lady Gaga, majd később Kenzo, egyikük sem tudta megfogni, Tamo Fifi magabiztosan stílusban nyerte meg első 480 méteres versenyét. Befutási ideje: 29.14 (A0)
Befutási sorrend: Tamo Fifi (4) – Kenzo (1) – Nessi (6)
Szívből gratulálunk tulajdonosának Komáromi Dianának, valamint trénerének, Racsek Károlynak!
Nyárzáró Nagydíj A0 győztese Tamo Fifi, tulajdonosa Komáromi Dinana, trénere Racsek Károly
A nap záró futamában, a Nyárzáró Nagydíj AA0/A0-s futamában Kenni, Roko, Connie, Bucko, Champ Junior és Bono álltak starthoz. A mezőny az első egyenesben szépen együtt maradt, majd a kanyarban kivált közülük Roko, aki a verseny fennmaradó távja alatt majdnem végig tartani tudta fölényét, de a célegyenesben Champ Junior beérte őt és át is vette tőle a vezetést egy fej hosszal, azonban sajnálatos módon az utolsó métereken történt verekedés miatt diszkvalifikálva lett, így a futam győztese Roko maradt. Befutási ideje: 29.25 (A0)
Befutási sorrend: Roko (2) – Bono (6) – Kenni (1)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Nagy Imrének!
Nyárzáró Nagydíj AA0/A0 győztese Roko, tulajdonosa és trénere Nagy Imre
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A sütik útján végzett adatkezelés részleteit a Kincsem Nemzeti Kft. adatkezelési szabályzata és adatkezelési tájékoztatója tartalmazza. Megértettem az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, elfogadom a sütik használatát.