Tänczer Tamás – 100!

A hazai ügetőélet egyik meghatározó alakja, Tänczer Tamás, aki a múlt hétvégén megnyerte élete 100. versenyét Diána Gull sulkyjában. Százat nyerni, a szó legtisztább és legnemesebb értelmében véve: amatőrként… Ez bizony megsüvegelendő dolog! Megkérdeztük az újsütetű „századost”, hogy mit jelent számára ez a győzelmi szám?

  • Bevallom, amikor belekezdtem a hajtásba, soha nem gondoltam volna, hogy elérhetem ezt a számot! Óriási mérföldkő ez a számomra, és büszke vagyok rá! Hozzáteszem, a jelentősége miatt készültem rá, de nem számítottam arra, hogy éppen ebben a versenyben, Diána Gullal jön majd össze a 100.!
  • Hogyan kerültél kapcsolatba az ügetőhajtással?
  • 40 éves koromig semmilyen lovas „előéletem” nem volt. Anno barátom, Turbucz Sándor provokált azzal, hogy, ugyan be merek-e ülni a sulkyba, versenyben? Feltette a kérdést: „Félsz, Tomi?”. Nem féltem, és belekezdtem. Azóta heti 3 reggel dolgozom a lovakat, készítem és szeretgetem őket.

2011-ben egy meghívásos versenyben indultam először, Jávor Class-szal, és rögtön nyerni tudtam. Meghatározó élménnyé vált ez a siker a későbbiekre vonatkozólag. Mindig azt mondom, hogy a Jóisten keze tolt engem az ügetősport felé! Jávor Class-t aztán meg is vásároltam, csakúgy, mint Nelli Gullt, akivel szintén győzni tudtam 3. hajtásomra.

  • A lóvásárlásba bátran belevágtál…
  • Becze Zoli barátommal egy lottó-kitöltős nap után fogadtam meg: ha a sok-sok kiállított szelvény között lesz nyerő, akkor én belevágok. Nos, lett… 54 darab kettesünk ugyan nem fedezte Jávor Class vételárát, afféle előjelnek azonban jó volt. És nem bántam meg, amit jól mutat, hogy ügetőim szaporodnak mind a mai napig.
  • Hogy áll most az istállód?
  • 15-18 ló áll folyamatosan Horváth Zoltán tréningjében. Fejszés Kitti komoly segítségével. Jó ez a csapat, nagyon szeretek velük dolgozni, mondjuk úgy, a sikerekhez tényleg nélkülözhetetlen a munkájuk, nélkülük nem tartanék ott, ahol most vagyok.
  • Mi tölt el a legnagyobb büszkeséggel a versenyzés terén ezidáig?
  • Diána Gull győzelme a Kancadíjban! A mi tenyésztésünk, és anyja, Nelli Gull is a tulajdonomból futott, több versenyt is nyertem vele hajtóként. És talán sorsszerű és egyben nagyon felemelő, hogy éppen vele tudtam megnyerni ezt a bizonyos 100.-at…
  • Milyen célokat fogalmaztál meg magadnak így, túl a 100.-on?
  • Nincs ilyen! Jómagam mindig csakis a soron következő feladatra fókuszálok. Mert hiszem és vallom, hogy nem a cél, hanem az odavezető út a fontos!

-kömi-

SHARE THIS