Gróf Széchenyi István Emlékverseny és Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny a galoppon – kezdés 13 órakor!

A Kincsem Díj utáni rövid pauzát követően folytatódik az ősz a hazai galoppon, szeptember 20-án, vasárnap újabb tíz futamban láthatjuk a telivéreket a Kincsem Parkban.

A lóversenyzést alapító legnagyobb magyarra emlékezve, a Gróf Széchenyi István Emlékverseny lesz a nap fő eseménye 2000 méteren. A címvédő Mammasita (Martin Srnec) számára a táv és a mezőny is kedvezőbb, trónon maradhat. Persze csak akkor, ha a német futások után érkező Ráadás (Cristian Gnesi), a topjával Lady Lilibetrage (Jirí Palík), vagy a mindig döntős Different Illusion (Kelemen Zénó) le nem taszítja onnan.

Mini mezőny áll starthoz a kétéves kancák nagydíjában, vagyis az 1300 méteres Gróf Károlyi Gyula Emlékversenyben, melyben a Pozsonyban is sokáig élen lévő La Senorita (Cristian Gnesi), illetve a remek futással bemutatkozó Speed Diva vívhatnak az aranyért.

A 2000 méterre kiírt Seperate Opinion Díj is tartogathat komoly izgalmakat, itt nyáron szárnyaló, szünetről visszatérő Ghost Dance (Jirí Palík) tűnik favoritnak. Kiugró topjával The English Rogue (Benkő Ádám) és a két győzelem után önbizalommal telve pályára lépő Boa Sorte (Sándor Péter) lehet a legnagyobb ellenfél.

A mérföldes Hitel Hendikepben a nagyot javuló Zephyre (Monir Madihi), a Potássy János Emlékversenyben, 1400 méteren pedig az örökös döntős Lumier (Suták Csenge) és az engedménye révén kedvező beállítással induló Coloured Girl (Tóth Zétény) lehet a főszereplő.

A 2200 méteres Lovakrul Hendikepben a nagydíjból visszalépő Stílusnak (Benkő Ádám), míg a Németh Ferenc Emlékkupába V. Futamában az egyre nagyobb lendületbe jövő Szellő (Török Anna) és Mlle Elvire (Fülöp Alexandra) kettősének állhat a zászló.

A nap folyamán három felvonásban kapnak lehetőséget a nyeretlenek, köztük külön érdemes lesz figyelni a csikókat. A versenyek sora egyébként a Conolly’s Red Mills Magyar Póni Chanpionátus futamaival kezdődik, a fogadóknak pedig 200.000 forint jackpot emeli a tétet!

A teljes program az alábbi linken elérhető:

https://kincsempark.hu/data/versenyprogram/2026/versenyprogram_2026_09_20.pdf

Tarts velünk szeptember harmadik vasárnapján is, add át magad a galopp ritmusának és nyerj minél többet a Kincsem Parkban!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Istók Ferenc Emlékverseny a szombati ügetőn – kezdés 13 órakor!

Tovább dübörög az ügetőszezon, ahova a belépés továbbra is ingyenes és a részletes versenyprogram ide kattintva érhető el.

A napi főverseny az Istók Ferenc Emlékverseny lesz 16:35-ös kezdési idővel. Élről fordulva az újra jó formába került Euzébió (Komáromi Krisztina) tűnik favoritnak, de térhátrányból Palace Bo (Fazekas Imre) és a hűség mintaképe Anybody (Csordás Emil) érhet még oda a dobogóra.

A versenynap első hivatalos futama 13 órakor fog elstartolni, amely 2400 méteres versenyben Genesis duplázása tűnik a legvalószínűbbnek, de Gucci és Västerbo No Adge is megvillanthatja jobbik formáját, amivel megnehezíthetik a favorit dolgát.

35 perccel később a Veteránok Hajtása Hendikep fog következni, ahol Gina Fling (Illés Gábor), Dulcinea del Toboso (Éry Judit), Csípkedd Magad! (Kovács Sándor) és Fancy (Bazsonyi Zsolt) kvartettje közül kerülhet ki a nyerő páros.

Kis mezőny jött össze a Nyeretlen Kétévesek Versenyében, ahol Israel Lioness (Márton Lajos), Ittrium Boy (Csordás Emil), Ígérd meg kislány (Kolozsi László) és Hatari (Takács Eszter Cseperke am.) közül bárki nyerhet.

14:45-kor a Mágnás Díjjal folytatódik a versenynap, ahol Holy Boy duplázása tűnik a legvalószínűbbnek, de a célt régóta kerülgető Amaretto LV és Coco is bizakodhat egy jobb pénzdíjas helyezésben.

A nap ötödik futama a Cégjegy Hendikep lesz, ahol hiba nélkül God save the Queen lehet a favoritok kedvence, de idomárja kezében Eagle GG és megszokott amatőr hajtójával Vezér is odaérhet a dobogóra.

Népes mezőny áll starthoz a fordulóstartos Zápolya Díjban, ahol második Kincsem Parki versenyét már megnyerheti Gabriella Evo, azonban a múlthéten nagyot javult Gigant Ris, valamint Tequila és Glory VDO jó futására is számítania kell a fogadóknak.

Ezt követően fog lefutásra kerülni a napi főverseny, az Istók Ferenc Emlékverseny, amelyről a cikkünk elején már írtunk. Majd a Tóbiás Hendikep mezőnyét vezeti fel a startautó az 1900 méteres startvonalhoz, ahol orosházi győzelme után, itt is elsőként haladhat át a célvonalon Lumina Venus. Jobbik számával Bombay és Florentin elérhet egy jobb pénzdíjas helyezést.

A nap záró versenye a fordulóstartos Rocco Hendikep lesz, ahol a továbbra is remek beállításban lévő Acélos Fiú szerezheti meg idei negyedik győzelmét. Hiba nélkül Csikós, jobbik számával Grazia és Ducks jó futására is számítani lehet.

Kétévesek Lexikonja – Paizs Gábor

A fiatal tréner immár 4. esztendeje készít fel lovakat a versenyekre. Jellemző rá a türelem, az odafigyelés, aminek köszönhetően évről évre több lovat bíznak rá a tulajdonosok. Lovai tekintetében mindig hosszú időtartamban gondolkodik, időt hagy nekik a fejlődésre, figyelembe véve, hogy hosszú karrier előtt állhassanak. Most tekintsünk végig csikóin, mit is mond róluk a mesterük.

Black Bonitha k, (Soldier’s Call – Bosca Cheoil)

Írországból érkezett ez a tetszetős kis kanca. Jól dolgozik, így minden valószínűség szerint már idén versenyben láthatja a közönség a HFH Racing lovát. Igazi távja jelen állás szerint mérföld körül lehet majd.

Rebel’s Queen k, (Victor Ludorum – Royal Alcazar)

Ő is ír import, és HFH Racing színekben üli majd lovasa. Munkái tekintetében már egészen jól állt, amikor növése érdekében le kellett állítani ezt a nagy rámájú kancát. Most már újra dolgozik, szépen fejlődik.

Phantom Fury m, (Supremacy – Penny Fairweather)

Már majdnem bemutatkozott egy kétéves futamban, azonban szerzett egy kisebb hűzódást, ami miatt két hétre le kellett sajnos állítani. Az ír vételű ló most már ismét készülhet a bemutatkozásra. Trénere szerint maximum mérföldig fog állni, de bízik benne nagyon. Ő is az HFH Racing tulajdona.

Bestia m, (Lope Y Fernandez – Beau Rivage)

Hatalmas termetű, gyönyörű csődör a kiváló elnevezésű – szintén ír import – szenttamási tulajdonú ló. Nem feltétlenül tervezi a mester idén starthoz állítani, maximum, ha semmilyen gátló tényező nem jön közbe, nem merül fel, akkor az idény végén indulhat legkorábban.

Black Pirate m, (Ecrivain – Black Pepper)

Black Pepper első csikója ez a szenttamási tenyésztésű ló. Jó mozgású kis telivér, azonban adni kell még neki egy kis időt a fejlődésre, ugyanakkor trénere véleménye szerint idén már jó lenne starthoz állítani. Furfangosságában hajaz anyjára, de sokkal kezelhetőbbnek tűnik annál. Aranyos, érzékeny, és kíméletes munkát igényel.

Horyory m, (Barabau – Hajeer)

Erős, masszív csődör, aki igen jól dolgozik, hamarosan starthoz is állhat, képviselve a szenttamási színeket. Távját 1400 és 1600 méter körülre teszi idomárja. Külön érdekesség, hogy a mén apját lovagolta korábban Paizs Gábor, és nyert is vele anno a Gróf Csekonics Gyula Emlékversenyben. Mint mondja, apjaa pörgősebb ló volt.

Invincible Glory k, (Inns of Court – Irish Tweed)

Írországban vásárolta dr. Albert Zsuzsanna és dr. Kóti Tamás. Könnyű kis lovacska, picit lassabban növöget, türelem kell hozzá, hiszen igen érzékeny is. Későbbi érésű telivér, így idén nem valószínű, hogy starthoz áll, annak ellenére sem, hogy tetszetősen mozog.

Our Squirel k, (Profitable – Orange Pip)

Jó származású kanca, így bármi lehet belőle, bátran reménykedhet benne tulajdonosa, Stircula Kinga. Kisebb termetű, de még mindig növésben van. Mivel szépen dolgozgat, még az is elképzelhető, hogy idén megmutatják neki a pályát. Nincs erőltetésnek kitéve, és bár pörgősebbnek tűnt, inkább várnak vele.

Tamarin k, (Ecrivain – Three Robins)

A szenttamási tenyésztésű telivér kimondottan jól áll a munkában, és akár már szeptember végén, október elején starthoz állhat, akit óvatosabban kell felkészíteni. Szép, arányos kanca, nagyon szimpatikus benyomást kelt.

 

kömi

Super Chapter megnyerte az International Trot-ot is!

Az egymillió dollár összdíjazású versenyre szombat este sorakoztak fel a meghívott lovak az amerikai Yonkers versenypályán.

A Scott Zeron által hajtott Bourbonista (Marcus Melander tréningjéből, de Svédországot képviselve) az élre tört, miközben a kanadai Lexus Kody (Jason Bartlett) a vezető ló mögötti pozíciót foglalta el. A favorit Super Chapter (apja: Chapter Seven) már korán a vezető ló mellé, külső ívre állt, az első negyedmérföldet pedig 1.07,6-os részidővel teljesítették. Ezt követően Super Chapter átvette a vezetést, így Daniel Wäjersten kénytelen volt a második „spúrban” közlekedni a szintén svéd Mellby Jinx-el. A mezőny 1.09,1-es kilométer-átlaggal teljesítette a második negyed mérföldet, majd egy körrel a vége előtt Hooker Berry indított támadást a harmadik spúrban. Mellby Jinx előtt a második spúrban sajnos nem volt felvezető ló, így az utolsó kanyarra érve kissé elfáradt, hasonlóképpen, mint istállótársa, Gio Cash, akik végül a mezőny végén értek célba.

Super Chapter eközben elszakadt a mezőnytől, akinek legnagyobb ellenfelének Alessandro Gocciadoro lova, Diva Ek tűnt. Bár Super Chapter lépései a hajrában kissé megrövidültek, de a négyéves mén végül kényelmes, egyhosszas előnnyel győzött Diva Ek és Hooker Berry előtt. Betting Pacer Björn Goop hajtásával a negyedik helyen végzett.

**Versenycsúcs-beállítás**

Super Chapter győztes ideje 1.10,7 volt a 2011 méteres távon, amivel beállította a Twister Bi által 2017-ben felállított versenycsúcsot. A lovat Marcus Melander készítette fel, a hajtó pedig Dexter Dunn volt.

A verseny youtube videója ide kattintva érhető el.

„Hihetetlen ügető és fantasztikus ló. Nagyszerű éve volt.” „Nem tudtam, hogyan alakul majd a verseny, de örültem, hogy Bourbonista mögé tudtunk sorolni, amikor pedig az élre álltunk, igazán remek érzés volt. Marcus és Alicia, akik a ló gondozását végzik, kiváló munkát végeztek vele. Az érdem teljes egészében a lóé – ő könnyűvé teszi a dolgomat, és igazi élmény hajtani őt” – nyilatkozta Dexter Dunn a győztesek körében.

 

Ez volt Dexter Dunn második győzelme ezen a „világbajnokságként” emlegetett versenyen, ugyanis az elsőt két évvel ezelőtt aratta a svéd Jiggy Joggal (Ake Svanstedt tréningjéből)

„Az ilyen versenyek megnyeréséhez igazán jó lóra van szükség; én két bajnokot is hajtottam, így nekem nem sok dolgom maradt” – mondta Dunn.

A cikk alapja a Travronden.se oldalán olvasható, amely cikk magyar nyelvre került lefordításra.

Fotók: United States Trotting Association Facebook oldala

Felemás szereplés és győzelem az amazonok között – Zobnaticán vendégeskedtek a magyarok

Felemásan alakult a vajdasági túra a magyar galopp szereplőinek, akik szeptember 13-án, vasárnap Zobnaticába utaztak. A fő eseménynek számító, helyi Group I-es, 2400 méteres Kup Zobnaatice-ben a Kincsem Díj után starthoz állt Maronka Gábor idomítottja, Prado is, aki Monir Madihivel mindössze egy naykhosszal maradt a negyedik, még pénzdíjas helyezésről. Előtte végzett a nálunk remeklő Gigant (Alexander Sasic), a trófeát pedig az Etemovic istálló büszkesége, Touch of a Star szerezte meg.

A futam az alábbi videón megtekinthető:

Nem maradtunk azonban aranyérem nélkül, Suták Csenge a női lovasoknak mérföldre kiírt, Elite Agro Holding-Trka amazonki negyedosztályú hendikepben – egy majdnem házi versenyben – Bojan Šendeković idomítottját, Kyprios-t kísérte haza. Mögötte az ezüstöt Ribárszki Sára szerezte meg Nicolene társaként, a mezőnyben pedig még Török Anna és Erdei Anna Dorka is nyeregbe szállt.

A futam az alábbi videón megtekinthető:

A nap folyamán egyébként Suták Csenge még további három versenyben kapott lovaglást, amelyeken egy nyolcadik és kilencedik hely mellett, egy további pénzdíjas, negyedik helyezéssel zárt.

Gratulálunk!

Hűség négy patán – Titus Livius búcsúja a versenypályától

14 éves korában elbúcsúzik a versenykarriertől a Gyolai II. istálló hűséges ménje, Titus Livius. Pályafutása során 121 alkalommal lépett pályára a Kincsem Parkban, amely mellé 8 millió forintos életnyeremény társul. Összesen 18 alkalommal tudott győzni, ebből 9 versenyt Kolozsi Sándorral, 7 versenyt Gyolai Nikolettel, Papp Istvánnal és Fazekas Andreával pedig 1-1 versenyt tudott nyerni. 13-szor volt második, 15-ször harmadik, valamint 22-szer ért el pénzdíjas helyezést.

Fotó: Péter Réka

 

Incredible Cole és Juci fia 2012-ben Orosházán, Kulik Ferenc Farmján látta meg a napvilágot, amely után a Gyolai Racing eredményeit hároméves korában kezdte meg öregbíteni. Eredményes versenyek után négyéves korában, 2016.01.23-án szerezte meg élete első sikerét Kolozsi Sándorral, melyet még két győzelem követett abban a téli időszakban.

A 2016-os szezon emlékezetes marad a Titus Livius-t körülvevő egész csapatnak, hiszen ez volt az az év, amikor bevezetésre került, hogy az ügetők négyévesen, 2500 méteren fussák a Derby-t, így Titus Livius is indulási jogosultságot tudott szerezni. Szerencsés csillagzat alatt volt ekkor a ló és vendéghajtója Csordás Emil, ugyanis negyedikként haladtak át a célvonalon 102. Magyar Ügetőderby-ben, azonban az előttük célba érő Tonnyó sajnálatos diszkvalifikálása miatt végül felállhattak a dobogó alsó fokára, ezzel elérve a Gyolai Racing akkori legnagyobb szakmai sikerét.

Fotó: Major Zsolt

 

„Titi” az ezt követő években is sorra halmozta a győzelmeket és a jobbnál-jobb helyezéseket, ezzel abszolút hasznos tagjává vált a versenyüzemnek. Sok boldog pillanatot okozott tulajdonosainak és hajtóinak egyaránt, amelyek közül a teljesség igénye nélkül az egyik legboldogabb pillanat talán Kolozsi Sándor 50. hajtói sikere lehetett, amelyet Titus Livius-szal tudott elérni 2019.12.07-én a Jen Hendikepben.

Karrierje előrehaladtával folyamatos résztvevője volt a meghívásos versenyeknek is, így lehetett, hogy például Epres Attila színművész is hajtotta egy alkalommal 2024-ben az Ügetőszilveszter napján.

A Gyolai család szívében mindig is örökös helye volt, van és lesz ennek a szív-lélek ügetőnek, aki számtalan embernek nyújtott emlékezetes pillanatokat. Boldog nyugdíjas éveket kívánunk, Titi!

 

Fotó: Major Zsolt, Péter Réka, Kincsem Park archívum

Crowned Roky bronzérmes Münchenben

Újabb értékes, dobogós helyezést hozott haza a magyar küldöttség Bajorországból, ahol három hazai trenírozottért izgulhatunk. Szeptember 14-én, hétfőn a Székely Istálló négyéves kiválósága, Crowned Roky nyitotta a sort Münchenben, aki első ízben próbálta ki magát külföldön. Ribárszki Sándor idomítottja egy 1500 méterre kiírt és 7000 euróval dotált, negyedosztályú hendikepben, a Preis der Faschingsgesellschaft Hollaria Augsburgban állt starthoz Kelemen Zénóval, melyben sokáig dominált. Erős tempót diktált és az élen fordult a célegyenesre, az utolsó kétszáz méteren azonban már elfáradt és két nagyot hajrázó rivális, kívülről meg tudta előzni. Crowned Roky végül harmadikként ért célba, a bronzérem értékét pedig növeli, hogy a favoritokat mind maga mögé tudta utasítani. A dobogóra két másik meglepetés ló, amatőr lovasával Djariya (Swen Straßmeier) és a cseh tréningből érkező hároméves, Recssio (Anna Lebduskova) mögé fért fel.

A folytatásban Starman Son (Kelemen Zénó) és Power Lady (Koricsánszky Virág) is megmérette magát egy 2400 méteres, harmadosztályú hendikepben, ahol sokáig a frontban galoppoztok, a hajrát azonban már nem bírták és a mezőny végére estek vissza.

A futamok az alábbi videón visszanézhetőek (2:40:00-tól):

A szeptember 12-i ügetőnap érdekes adatai

Legtöbb versenyt nyert hajtó: Kolozsi László – 2 győzelem

Legtöbb versenyt nyert idomár: Kolozsi László – 2 győzelem

Legbiztosabb győzelem: Versace Venus – 20 méter

Legszorosabb győzelem: Harmatka R – rövid fejhossz

Mint futamában legjobban fogadott ló nyert:

Highland Fling – 1,2

Ferrari – 1,6

Genesis – 1,6

Versace Venus – 1,6

Mint futamában legjobban fogadott ló veszített:

Ezigen – 1,9 – 2. helyezett

Holiday – 2,2 – 3. helyezett

Aaron LV – 2,3 – 6. helyezett

Legnagyobb tétosztalék:

Harmatka R: 9,1

Legnagyobb befutóosztalék:

Genesis – Peter Piper: 49,8

Legnagyobb hármasbefutó-osztalék:

Furio Ferm – Emeli Sandé AT – Csikós: 332,5

-kömi-

1 … 12 13 14 15 16 17 18 … 836