/ by /   Friss hírek / 0 comments

235 éve született Széchenyi

1791. szeptember 21-én, azaz 235 éve született a hazai lóversenysport megalapítója, a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István.

Kezdeményezésére jött létre – hivatalos formában a császári udvar engedélyével – a magyar lóversenysport. Az első hivatalos versenyeket 1827. június 6-án tartották Pesten. Ez a lóversenysportunk születésének napja.

Széchenyire múlt vasárnap a hagyományos emlékversennyel emlékeztünk, míg a lóverseny 200 éves évfordulóját jövőre, 2027. július 3-án és 4-én fogjuk megünnepelni a Kincsem Parkban, a Derby és Divat Fesztivál keretében.

235 éve született gróf Széchenyi István
/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Kurucz Attila bronzérmes a Férfi Amatőrhajtó Európa-bajnokságon

A F.E.G.A.T. szervezésében idén Ausztria adott otthont a Férfi Amatőrhajtó Európa-bajnokságnak, ahol Magyarországot ismét Kurucz Attila képviselte, aki tavaly ezüstéremmel tért haza.
Attila az első futamban Fabulous CG-vel a hetedik helyen végzett, majd a második futamban Vitesse Kronos RZ sulkyjában a második helyen ért célba. A harmadik futamban Cox volt a társa, ám a párost galoppozás miatt diszkvalifikálták.
Attila győzelme Lindsay Venusszal
Attila győzelme Lindsay Venusszal

A záró versenyben Lindsay Venusszal álltak starthoz, és remek teljesítményt nyújtva megszerezték a győzelmet, így Attila összesítésben a harmadik helyen végzett, azaz bronzéremmel térhet haza!

Gratulálunk!
Fotó: FEGAT
/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Kancáké volt a főszerep: Speed Diva és Lady Lilibetrage győzött

A galopp versenynapot a nyeretlen kétévesek indították, Tuvalu (Kelemen Zénó) második futására megszerezte első győzelmét. A második futamban a Hitel Hendikep indulói léptek pályára, Altesse Rouge (Ribárszki Sára am.) magabiztosan ért haza. A Potássy János Emlékverseny Hendikepben Coloured Girl nyert, ami azt is jelentette egyben, hogy Tóth Zétény amatőrlovas első győzelmét jegyezhette.

Speed Diva és Martin Srnec a célban
Speed Diva és Martin Srnec a célban

A kétéves kancák futamában, azaz a Gróf Károlyi Gyula Emlékversenyben Speed Diva (Martin Srnec) volt a legerősebb, őt La Senorita (Cristian Gnesi) követte, a harmadik helyért alakult ki nagy küzdelem, végül a célfotó alapján Valkyrie Lady (Kelemen Zénó) szerezte meg ezt a pozíciót.

A 2200 méteres Lovakrul Hendikepben Stílus és Benkő Ádám párosa nem talált legyőzőre.

Lady Lilibetrage (Jirí Palík) ért haza a Gróf Széchenyi István Emlékversenyben
Lady Lilibetrage (Jirí Palík) ért haza a Gróf Széchenyi István Emlékversenyben

A Gróf Széchenyi István Emlékversenyben a legjobb kancák álltak starthoz, Lady Lilibetrage (Jirí Palík) megcsinálta a maga versenyét, magabiztosan nyert. A második helyet Power Lady (Koricsánszky Virág), a harmadik helyet Ráadás (Cristian Gnesi) szerezte meg.

A Németh Ferenc Emlékkupa sorozat is folytatódott, méghozzá az ötödik állomással, Szikra korrigálta utolsó futását, így Czene Leila tovább növelte előnyét a kupában. A Seperate Opinion Díjban Dianabelle (Koricsánszky Virág) futott nagyot, így Kovács Sándor idomár mesterhármast ünnepelhetett.

A nyeretlenségét Sybaris Jewel (Gönczi Rebeka) és Banou (Jirí Palík) veszítette el.

Folytatás egy hét múlva szombaton az ügetőkkel!

Fotó: BNDK

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Infografikák a galopp versenynapról

A 2026. szeptember 20-i, vasárnapi galopp versenynap nyerőinek statisztikai adatai.

Kincsem Park – R1 – Tuvalu

A második futamban az infografikán a lovas neve tévesen került feltüntetésre, helyesen Ribárszki Sára amatőr.

Kincsem Park - R2 - Altesse Rouge (GER)
Kincsem Park – R2 – Altesse Rouge (GER)

A versenynap 3. futamában technikai okok miatt TPD infografika nem készült.

Kincsem Park - R4 - Speed Diva (IRE)
Kincsem Park – R4 – Speed Diva (IRE)
Kincsem Park - R5 - Stílus
Kincsem Park – R5 – Stílus
Kincsem Park - R6 - Lady Lilibetrage (IRE)
Kincsem Park – R6 – Lady Lilibetrage (IRE)
Kincsem Park - R7 - Sybaris Jewel (IRE)
Kincsem Park – R7 – Sybaris Jewel (IRE)
Kincsem Park - R8 - Szikra (SVK)
Kincsem Park – R8 – Szikra (SVK)
Kincsem Park - R9 - Dianabelle (IRE)
Kincsem Park – R9 – Dianabelle (IRE)
Kincsem Park - R10 - Banou (IRE)
Kincsem Park – R10 – Banou (IRE)

 

 

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Euzébió nyerte az Istók Ferenc Emlékversenyt

A Lázálom Díjjal nyitottuk meg a mai versenynapot, az első helyet Genesis szerezte meg Papp Istvánnal a sulkyjában. Ezután a veteránok léptek pályára, hölgy sikert ünnepelhettünk, Dulcinea del Toboso és Éry Judit ért elsőként célba. A Nyeretlen Kétévesek Versenyében Ígérd meg kislánynak nem volt ellenfele, majd a Mágnás Díjban Amaretto LV szerezte meg a győzelmet, így Kolozsi László rövid időn belül duplázni tudott. A Cégjegy Hendikepben God save the Queen (Dukai Tamás), a Zápolya Díjban Gabriella Evo (Lakatos Csaba) remekelt.

Euzébió és Komáromi Krisztina a célban

A napi főfutam a fordulóstartos Istók Ferenc Emlékverseny volt, a startot követően a vezetést Euzébió (Komáromi Krisztina) vette magához és tartotta is a pozícióját a célig, a második helyet In Love Danover (Juhász Balázs) szerezte meg, a harmadik helyet Anybody (Csordás Emil).

A győztes páros
A győztes páros

A Tóbiás Hendikepben Florentin és Nagyváry Andrea hajrázta le a többieket. A versenynapot végül a Rocco Hendikep zárta, a favorit Acélos Fiú Farkas Györggyel könnyedén ért haza.

Holnap a telivérekkel találkozhatsz a Kincsem Parkban, ingyenes belépéssel!

Fotó: Péter Réka

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Infografikák a szombati ügetőről

A 2026. szeptember 19-i, szombati ügető versenynap nyerőinek statisztikai adatai.

Kincsem Park – R1 – Genesis
Kincsem Park – R2 – Dulcinea del Toboso

A versenynap 3. futamában technikai okok miatt TPD infografika nem készült.

Kincsem Park – R4 – Amaretto LV
Kincsem Park – R5 – God save the Queen
Kincsem Park – R6 – Gabriella Evo
Kincsem Park – R7 – Euzébió
Kincsem Park – R8 – Florentin
Kincsem Park – R9 – Acélos Fiú

Kurucz Attila a Férfi Amatőrhajtó Európa-bajnokságon

A FEGAT szervezésében idén Ausztria ad otthon a Férfi Amatőrhajtó Európa-bajnokságnak, ahol Magyarországot ismét Kurucz Attila fogja képviselni.

Szeptember 20-án, vasárnap délután Bécsben, pontosabban Krieau pályáján négy alkalommal szurkolhatunk majd a magyar trikolornak, akinek 12 ország delegáltjával kell majd megmérkőznie minden versenyben.

A versenynap programja ide kattintva érhető el, míg az előzetes eredményeket ide kattintva érhetőek el.

Élőben a versenypálya saját weboldalán, a krieau.at -n lehet majd a Live Stream feliratra kattintva követni a futamok alakulását.

Először a nap negyedik futamában 15 órakor fog starthoz állni Attila, a nem túl kedvező 13-as startszámú Fabulous CG társaként, akivel azonban a hátsó sorból való indulás ellenére a bécsi szaklap a harmadik helyre várja a magyar párost.

Egy óra múlva ismét sulkyba száll Attila, ekkor a 3-as starthelyről indul majd egy 2100 méteres versenyben Vitesse Kronos RZ-al. A szaklap véleménye szerint nincs könnyű dolga a párosnak, de szerencsés versenyalakulás esetén elcsíphetnek egy kisebb pénzdíjas helyezést.

Rögtön a következő futamban, 16:30-kor fogja kezdetét venni Attila harmadik megmérettetése, ahol a nyolcéves Love You apaságú heréltet, Cox-ot fogja hajtani a 2-es starthelyről. A bécsi szaklap véleménye alapján sajnos nem tartozik az igazán esélyesek közé, de bízunk az eredményes szereplésükben.

Végül az utolsó pontszerzési lehetőség a 17 órakor elstartoló versenyben lesz, ahol a 6-os starthelyről Lindsay Venus-szal fog indulni a 2100 méteres futamban. Az előző futammal ellentétben, ez a hétéves kanca remek badeni szezont tudhat maga mögött, amely forma alapján itt is eredményes szereplésére lehet számítani.

Sok sikert kívánunk a versenynaphoz!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai agár hírek / 0 comments

Kölyök Derby és Szeptemberi Trófea futamok szombaton

Szombaton a Szeptemberi Trófea keretében állnak starthoz az agarak hét izgalmas futamban, illetve most kerül megrendezésre az idei Kölyök Derby is 480 méteres távon, melyre sajnálatos módon nem jött össze két futamnyi fiatal, így a verseny idén nem kétfordulós lesz, hanem csak egy.

A Kölyök Derby nevezettjei:

  1. box: Skinny – Dobos Márton (HU) saját tenyésztésű és tréningezésű agara, aki eddig egy alkalommal futott csak a Kincsem Parkban.
  2. box: Allen – Bodog Abel (ROU) újonc szukája, aki most lép először pályára a magyarországi közönség előtt
  3. box: Glamour: szintén Bodog Abel agara, Allen alomtestvére, a nap másik pályakezdő újonca
  4. box: üres
  5. box: Csiki – Dobos Márton másik fiatalja, Skinny alomtestvére, akinek két Kincsem Parkos verseny van a háta mögött.
  6. box: Florence – Lekrinszi Albert (HU) szukája, Skinny és Csiki testvére, aki lényegesen több tapasztalattal rendelkezik, mint társai, hiszen hét versenyen indult eddig, melyből háromszor a dobogó legfelső fokán végzett.

Külön izgalmas, hogy idén az öt nevezett agár két kennel alomtestvérei közül kerül ki, melyből két agár román, három pedig magyar tulajdonban van.
A kategória versenyeken négy sprint és három 480 méteres futamban állnak starthoz jól ismert kedvenceink ezen a napon.

Kezdés 13:20
Kölyök Derby 15:45

Részletes versenyprogram: https://mla.kincsempark.hu/racecards/greyhound/2026-09-19

Kiemelt fotón a 2025-ös kölyök Derby győztese; Lupin.

Mystic Man Pozsonyban ugrik!

Egy hét elteltével ismét a nemzetközi színtér felé veszi az irányt a Cantel Racing csapata, szeptember 20-án, vasárnap ugyanis Pozsony gátjain teheti magát próbára Mystic Man. Zaláné Nyulasi Fruzsina idomítottja egy 4000 méterre kiírt és 2 900 euróval dotált ugróversenyben áll starthoz, társa Alex Pecháček lesz. A bábolnai tenyésztésű, négyéves sárga mén 67.5 kilót visz, hat ellenféllel szemben. A legnagyobb favorit a Lokotrans istálló sorozatnyerő klasszisa, a Ján Cagáň idomításában lévő, kilenc éves Kubik lehet.

Sok sikert kívánunk!

1 … 11 12 13 14 15 16 17 … 836