Báró Wesselényi Miklós Emlékverseny a vasárnapi galoppon – kezdés 13 órakor!

Az „árvízi hajós” előtt tisztelgünk a hazai galoppszezon folytatásában, szeptember 27-én, vasárnap délután. A Báró Wesselényi Miklós Emlékverseny a sprintereket szólítja starthoz, de a keret program hosszabb távokon is igazi csemegéket tartogat a turf rókák számára.

Az 1100 méteres főversenyben a nagy javulást jelző Maestro (Kelemen Zénó), korábbi topjával Karazhal (Jaroslav Línek), valamint a címvédő Timimoun közül kerülhet ki az idei győztes.

Az 1400 méteres Dr. Ecsedi Ferenc Emlékverseny nagyobb mezőnyt vonultat fel, a tíz résztvevő közül a könnyű nyerő Rhydon (Gönczi Rebeka), a magára találó Wolf of Wallstreet, valamint a remek formáját tartó, örökös döntős Coloratura (Fézer Ramóna) vívhatnak az aranyért.

Hasonló távon, de alacsonyabb kategóriában rendezzük a Szatmári Díjat, ahol a nyár elején haza sétáló San Sabina-nak (Kiss Renáta), míg az 1200 méterre kiírt Steady As A Rock Hendikepben a Pozsonyban és  itthon is stabilan teljesítő Lady Free (Gönczi Rebeka) és a könnyedén duplázó Nor’Easter (Elbert Zita) kettősének áll a zászló.

A délután mérföldes megmérettetésekkel indul, a Zsibói Hendikepben szerszámbalesete után javíthat Vitathatatlan (Sándor Péter), bár egyre kedvezőbb beállításával és toplovasával Speedy Gonzales (Monir Madihi) is kitűnhet. Parázs csatát ígér a Gáblik Antal Emlékverseny Hendikep is, mely a klasszist képviselő Ráadás (Jaroslav Línek) és a kimagasló számokat tudó, állandó élmenő Grincs (Monir Madihi) között dőlhet el.

A negyedosztályú, 2200 méteres Lidohill Hendikepben a dobogós helyezések után Cash Me Out (Koricsánszky Virág) és Szaudi Herceg (Benkő Ádám) számára érik már egy siker, míg az amatőrök között a megindulni látszó Kandarlarris (Ribárszki Sára) lehet a fogadók kedvence.

Természetesen a nyeretlen kétéveseket is érdemes figyelemmel kísérni, különösen az újoncokat. A fogadóknak pedig, 200.000 forint jackpot fűszerezi az izgalmakat.

A teljes program az alábbi linken elérhető:

https://kincsempark.hu/data/versenyprogram/2026/versenyprogram_2026_09_27_galopp.pdf

Szurkolj, fogadj és nyerj a helyszínen, a Kincsem Parkban!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai agár hírek / 0 comments

A Kölyök Derby és a Szeptemberi Trófea eredményei

A szeptember 19-i versenynapon nyolc futam állt starthoz, hét kategória verseny és a 2026-os Kölyök Derby, mely idén egy fordulós volt.

Szeptemberi Trófea S3

Az első sprint futam indulói: Amani, Missouri, Gallardo, Niké, Takko és Tornádó. A startot követően viszonylag hamar az élre tört Takko, majd egy Gallardoval való nagyon szoros küzdelmet követően, a legutóbbi versenyhez hasonlóan ismét ő ért célba elsőként. Befutási ideje: 17.60 (S2)
Befutási sorrend: Takko (5) – Gallardo (3) – Missouri (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Forgács Lórándnak!

Szeptemberi Trófea S2/S3

A következő sprint futam indulói: Árész, Apollon, Rambo, Rapido, Káyaa és Aventador. A futamon belüli nagy verseny az élen futó Rambo és kennel társa, Káyaa között zajlott, akik felváltva vezették a mezőnyt, majd 0.2 tized másodperc különbséggel értek célba Rambo javára, aki egy hosszabb pihenőt követően tért vissza a pályára. Befutási ideje: 17.40 (S2)
Befutási sorrend: Rambo (3) – Káyaa (5) – Rapido (4)
Szívből gratulálunk ismét tulajdonosának és trénerének, Forgács Lórándnak!

Szeptemberi Trófea S2

A következő futam indulói Washington, Sydney, Goody, Steel, Booster és Lupin voltak. Lupin, aki visszakerült tréningezésbe tulajdonosához, egy Steel-el való szoros küzdelem mellett, szinte start-cél győzelemmel nyerte meg idei harmadik, de karrierje első 280 méteres versenyét, hiszen eddig csak 480 méteren indult. Befutási ideje: 16.98 (S1)
Befutási sorrend: Lupin (6) – Steel (4) – Booster (5)
Szívből gratulálunk ismét tulajdonosának és trénerének, Baranyai Ádámnak!

Szeptemberi Trófea S0/S1

A nap utolsó sprint futamnak indulói: Cash, Sparta, Storm, Boncsi és Brunos. ‘Tetszik vagy sem’ azt kell mondjuk, hogy jelen pillanatban sprinten nincs komoly ellenfele Boncsinak, ennek a négyéves szuper kis szukának, aki ezen a napon idei 10 versenyéből nyolcadik alkalommal állt föl a dobogó legfelső fokára úgy, hogy hetet zsinórban nyert, és még hol a szezon vége… Befutási ideje: 16.94 (S1)
Befutási sorrend: Boncsi (4) – Brunos (5) – Sparta (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosainak; Erdei Szabolcsnak és Erdei Lászlónak, valamint külön a tréneri munkáért Erdei Lászlónak!

A nap kiemelt futamának, a 480 méteres Kölyök Derby-nek idén csak öt nevezettje volt; Skinny, Allen, Glamour, Csiki és Florence.

A startot hasonlóan kapta el mind az öt kölyök, az egyenes végére viszont szétvált a mezőny és Allen állt az élre, azonban a második kanyarból kijőve Florence vette át a vezetést és legutóbbi futását meghazudtolva nem utolsóból lett első, hanem fölényét egyre jobban növelve, jó 10 kutyahosszal és bő 1 másodperccel nyerte a futamot, mellyel ő lett 2026 Kölyök Derby győztese.
Befutási ideje: 30.22 (A2)
Befutási sorrend: Florence (6) – Csiki (5) – Glamour (3)
Szívből gratulálunk ismét tulajdonosának és trénerének, Lekrinszki Albertnek!

Szeptemberi Trófea A2

A 480 méteres versenyek első futama A2-es kategóriában indult Szuzi, Gypsy, Enzo, Steel és Jessica részvételével. A startot követően Enzo volt az, aki nagyon magabiztosan az élre tört és mondhatni az egész távon vezette is a mezőnyt, azonban Szuzi a célegyenes közepe táján egyre erősebben jött föl Enzo mellé, olyannyira, hogy egy orr hosszal és 0.1 tized másodperccel meg is előzte versenytársát, megnyerve ezzel idei első futamát. Befutási ideje: 30.40 (A2)
Befutási sorrend: Szuzi (1) – Enzo (3) – Jessica (5)
Szívből gratulálunk ismét tulajdonosának és trénerének, Nagy Imrének!

Szeptemberi Trófea A1/A2

Az A1/A2-es futam indulói: Harley, Arizona, Bombay, Marv és Navarra voltak. Nagyon szoros futamot láthattunk, hiszen a mezőny viszonylag együtt volt egész idő alatt. Arizona viszonylag hamar az élre állt és bár nem sokkal, de vezette a mezőnyt szinte az egész távon, azonban a célegyenes végén Marv erősebbnek bizonyult és meg tudta előzni őt. Befutási ideje: 30.16 (A2)
Befutási sorrend: Marv (5) – Arizona (2) – Harley (1)
Szívből gratulálunk ismét tulajdonosának és trénerének, Papa Adriannak!

Szeptemberi Trófea AA0/A0

A nap utolsó futamában öten álltak starthoz; Ella, Ryan, Maestro, Orlando és Nessi. Orlando puskagolyó módjára robbant ki a boxból és bár támadta őt a táv alatt többször is Ella és Ryan, mondhatni, hogy klasszikus start-cél győzelmet aratott, megszerezve vele idei második győzelmét. Befutási ideje: 29.50 (A0)
Befutási sorrend: Orlando (4) – Ella (1) – Ryan (2)
Szívből gratulálunk ismét tulajdonosának Andrei Hendreának és trénerének, Tenczel Gábornak!

Fotók: Oláh Zsófia

A szeptember 20-i galoppnap érdekes adatai

Legtöbb versenyt nyert lovas: Jirí Palik – 2 győzelem

Legtöbb versenyt nyert idomár: Kovács Sándor – 3 győzelem

Legbiztosabb győzelem: Stílus – 10 hossz

Legszorosabb győzelem: Szikra – rövid nyakhossz

Mint futamában legjobban fogadott ló nyert:

Coloured Girl – 2,1

Stílus – 2,2

Mint futamában legjobban fogadott ló veszített:

Mascate – 1,3 – 5. helyezett

La Senorita – 1,7 – 2. helyezett

Mammasita – 2,2 – 4. helyezett

Admirális – 2,4 – 3. helyezett

Ghost Dance – 2,7 – 11. helyezett

Magic Mikey – 2,9 – 5. helyezett

Topaze Vendome – 2,9 – 3. helyezett

Vitathatatlan – 2,9 – 5. helyezett

Legnagyobb tétosztalék:

Altesse Rouge: 14,1

Legnagyobb befutóosztalék:

Lady Lilibetrage – Power Lady: 465,1

Legnagyobb hármasbefutó-osztalék:

Lady Lilibetrage – Power Lady – Ráadás: 414,9

-kömi-

A szeptember 19-i ügetőnap érdekes adatai

Legtöbb versenyt nyert hajtó: Kolozsi László – 2 győzelem

Legtöbb versenyt nyert idomár: Kolozsi László – 2 győzelem

Legbiztosabb győzelem: Ígérd meg kislány – 35 méter

Legszorosabb győzelem: Dulcinea del Toboso – 1 hossz

Mint futamában legjobban fogadott ló nyert:

God save the Queen – 1,2

Florentin – 1,3

Acélos Fiú – 2,1

Gabriella Evo – 2,3

Mint futamában legjobban fogadott ló veszített:

Israel Lioness – 1,5 – 2. helyezett

Anybody – 1,6 – 3. helyezett

Holy Boy – 1,8 – 2. helyezett

Easy Bet – 2,0 – 2. helyezett

Gypsy World – 2,3 – galopp

Gina Fling – 2,4 – 4. helyezett

Legnagyobb tétosztalék:

Dulcinea del Toboso: 5,5

Legnagyobb befutóosztalék:

Dulcinea del Toboso – Gomez de Boko: 34,6

Legnagyobb hármasbefutó-osztalék:

Dulcinea del Toboso – Gomez de Boko – Fancy: 571,8

-kömi-

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Kincsem konferencia Gödön

Kincsem és Hesp Róbert Baráti Kör és Göd városa 2026. szeptember 19-én konferenciát rendezett Wunderstute – Kincsem 150 éve kezdte meg diadalútját címmel.

Az esemény helyszíne a legendás város, Göd volt, ahol a csodakanca készült a versenyeire és ahol ma már Tóth Béla és Tóth Dávid szobrászművészek alkotása áll a Kincsem istállója előtt.

A mostani előadás fő témája Kincsem kétéves karrierje volt, az első tíz futás és az első tíz győzelem. Felidézték a magyar lótenyésztés és lóversenyzés akkori helyzetét és az 1876-os esztendőt, amikor Kincsem kétéves volt. A jelenkor eseményei is szóba kerültek, így a résztvevők áttekintették az idei legfőbb lovaseseményeket és tájékoztatást kaptak a magyar lóversenyzés jövő évi nagy, 200 éves jubileumi előkészületeiről is. A résztvevők virágot helyeztek el Kincsem szobránál és felavatták Tóth Dávid szobrászművész legújabb alkotását: Blaskovich Ernő, Kincsem tenyésztő-tulajdonosának a kisplasztikáját.

A Kincsem Parkot Hesp József, Kincsem legendás trénerének ükunokája, és Horváth Zalán képviselte, míg a Magyar Lovaregylet részéről Száraz György elnök tartott előadást.

Fotók: Orosi Petra

1 … 10 11 12 13 14 15 16 … 836