/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Játszi Díj az ügetőn – kezdés 14 órakor!

Augusztus 12-én 8 izgalmas futam várja a Kincsem Parkba látogató közönséget valamint az online, élő közvetítésen keresztül a versenyeket követő nézőket.

A belépés INGYENES!

Három fiatal kétéves (Fany, Fast Track, First Lady KJ) próbálkozik újra a kvalifikációs idő megfutásával, hogy jövőhéten megmérettethessék magukat az első ifjonc versenyben, a Szalay János Emlékversenyben, valamint Domicella teljesíti vélhetően a próbafutamot.

A nap első futamában népes mezőny áll starthoz, ahol rengeteg gyakran hibázó ügető van, de rendesen körbe mennének, megszorongathatnák a favoritot, Edoardo Ama-t (Keserű Krisztián). Három futamon keresztül a favoritok mindegyike sokadik győzelmére készül, hiszen Davide Flingnek (Veljko Mazsity) és My Dyla LV-nek (Kolozsi József) a második jöhet össze, Zagato-nak (Erdei Péter) pedig a harmadik. Az extra időket futó, Cardenas Baba (Goran Zolnaji) egy szépen csillogó aranyéremmel vigasztalódhat a kiemeltekben szerzett dobogós helyei után. A Jegy Hendikepben kiegyenlített mezőny áll starthoz, akár Credit Card (Szennovitz Adél, Reménység (Lakatos Árpád), Vezér (Weber Zsolt), de még Firefly Shadow (Várhidi Róbert) elsősége sem lenne meglepő. Az Ófalu Hendikepben is teltház jött össze, ahol papíron Bailando (Kolozsi József) képviseli a legjobb esélyt. A nap záró futama a fordulóstartos Penészvirág Hendikep lesz, amelyben egy újabb győzelmet szerezhet, a még mindig kedvező beállításba került, Zóna (Csordás Emil).

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Magyarok külföldön / 0 comments

Magyar debütáns és újabb kísérlet az Arany ostorért Pozsonyban

Magyar szempontból is érdekesen alakul az augusztus 13-i, vasárnapi galopp program Pozsonyban, hiszen Pap Gabriella két idomítottjáért is izgulhatunk a szlovák turfon. Előbb 15:30-kor debütál a kétévesek között a FELTEFE istálló nagy reménysége, a francia import Pour Conquerir. A sárga mén egy 1400 méteres csikóversenyben indul négy ellenféllel szemben, lovasa Monir Madihi lesz. Két órával később, a délután egyik legrangosabb megmérettetésén áll starthoz Blazing Comet, ahol idén huszonkilencedik alkalommal próbálják elhódítani a hároméves és idősebb telivérek az Arany ostort. Az 1400 méterre kiírt és 5800 euróval dotált, I. kategóriás korteherverseny már nem újdonság a hatéves pej mén számára, hiszen tavaly második lett ebben a futamban. Ezúttal, hét rivális ellenében lép pályára, Jaroslav Línek segítségével.

Mindkettőjüknek sok sikert kívánunk!

-KD-

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Mindent köszönünk Ready Cash!

Vasárnap éjszaka eltávozott az égi legelőkre, a 21. század, egyik világszinten korszakalkotó versenylova és fedezőménje, Ready Cash.

A hivatalos információk szerint kólika okozta az elhullását.

A lóversenyzés, azon belül is az ügető szerelmesei számára Ready Cash nevének hallatán számtalan felejthetetlen emlék jut eszébe, akár az egyedülálló versenykarrierjét, akár fedezőménként megélt korszakára emlékezik vissza. Európai szinten vélhetően ő volt az első ügető, aki ilyen lenyűgöző pályafutást és mén karriert tudhat egyaránt magáénak. Az elképesztő hírnevét tovább öregítve, és tisztelegve nagysága előtt, szeretnénk pár sorban megemlékezni a megismételhetetlen csodalóról, Ready Cashről!

Philippe Allaire és Ready Cash neve már a születésétől kezdve összeforrt, hiszen az előbb említett világhírű tréner barátja, Pierre Tébirent tenyésztette ezt a remek mént, akinek nagyanyját (Doceanide Du Lilas) annak idején ez a két szakember közösen vásárolt meg, és akkor ki gondolta volna, hogy ez egy ilyen sikertörténetnek lesz a kiindulópontja? Nem sokan!

2005. május 20-án látta meg a napvilágot, a mayenne-i Haras de la Fesnière-ben (Indy De Vive és Kidea fiaként), ezért is került már a tréningek legelején Philippe Allaire kezei közé. Hamar kiderült ezen remek páros számára, hogy életük legjobb és vélhetően legeredményesebb lovát tudhatják a magukénak. Már kétéves korában sorra nyerte a versenyeket, egy hibától eltekintve, 11 futás erejéig nem talált legyőzőre Indy De Vive fia. Fiatalkori győzelmei közé tartozik például a Criterium des Jeunes és a 3 évesek számára megrendezett Prix Albert Viel et le Critérium, ekkor még Bernard Piton volt állandó hajtója Ready Cashnak. 2009-ben (ekkor már 4 éves volt) “kipróbálták” a jobb idősebb lovak ellen a Prix De L’Atlantique-ban, azonban ott “csak” a 6. helyen végzett 2150 méteren 1.12,8-ban. Ezt követően kapott öt hónap pihenőt, majd Franck Nivarddal tért vissza 2009 szeptember közepén, azonban “nem tört meg a jég” nála (de így is hat 1. helyet és egy 2. helyet szállított tulajdonosainak), ezért egy évvel később, 2010 szeptemberétől Thierry Duvaldestin idomításába került.

 

Philippe Allaire tudta, hogy (korábbi) idomítottjának környezetváltozásra van szüksége, hiszen a Grosbois-i légkör nem adott számára kellő nyugalmat, így teljes mérték egyetértett a váltással. Akkori újdonsült trénere, Thierry Duvaldestin ezt nyilatkozta Ready Cash elhullásának híre hallatán:

“Hálás vagyok Philippe Allaire-nek, hogy egy ilyen csodálatos lóval bízott meg, akinek sokáig az edzője lehettem!”…. “Rendkívüli állóképességgel rendelkezett, sosem volt fáradt. Szüksége volt a vidékre, és nálunk nyáron-télen kint éjszakázott, nyilván a megfelelő bokszos környezetben. Nagyon lendületes és tüzes temperamentuma volt, ezért tisztelegnünk kell fia, Tristan de Genouillac előtt, aki hihetetlen nagy segítség volt számunkra. A versenyeken elképesztő volt, amit elért, és Franck Nivard tökéletesen összhangban volt vele.”

 

Káprázatos, maradandó emlékeket hagyott maga után, amelyet nem csak a Maharajah-val való, 2011-es történelmi csatát jelenti, hanem az újabb 2012-es Prix d’Amerique győzelem, illetve a Prix de France, Prix de Paris, Finale des UET Masters, Grand Prix de Wallonie (Belgique) is. 9 évesen egy utolsó visszatérés után, környezete sportszellemének megfelelően, végleg visszavonult a versenyzéstől. Ready Cash pályafutása 40 győzelemmel ért véget, köztük 9 Group I-es és 23 Group II-es versennyel. Az 1.10-es rekordja mellé 4 282 300 eurót gyűjtött össze karrierje során.

 

Ready Cash egy szokatlan nemzedék vezére volt, aki a “francia vére” miatt nem tudta beteljesíteni az amerikai arany hármast, de ennek ellenére ő az, aki mindent megcáfolt és meghatározó vérvonalat hozott létre az egész világon, Európától egészen Észak-Amerikáig.

 

Már a kezdetektől fogva, a kancák választásakor teljes mértékben javító hatású ménként számítottak rá. Legelső, igen sikeres ivadékai közül (a teljesség igénye nélkül) meg kell említenünk: Axelle Dark-ot, Arlington Dream-et és Atlas de Joudes. Második szezonjában pedig következett a megismételhetetlen “B”-betűs évjárat, Bold Eagle-lel, aki két Prix d’Amérique is kínál neki apaként, illetve húsz Group 1 győzelmet, valamint Bird Parker, kettős milliomos és négy Group 1 verseny győztese, akik fedezőménként is jelentős ivadékokkal rendelkeznek. Traders (Prix de Cornulier), Flamme du Goutier (két Prix de Cornulier), Brillantissime, Django Riff, Bugsy Malone, Charly du Noyer, Face Time Bourbon (tizenegy Group 1-es győzelem köztük két Prix d’Amérique), Feeling Cash, Feliciano, Eridan , Italiano Vero és még sorolhatnánk napestig a neveket. Ők tették lehetővé Ready Cash számára, hogy hét egymást követő évben a legjobb francia ménnek koronázzák meg, és Group I-es győzelmei könnyedén meghaladják a 100-at!

Világhírét a Readly Express Svédországban vagy a Back of the Neck az USA-ban emelte ki.

Mindössze 18 évesen hagyott itt minket Ready Cash, de rányomta bélyegét az ügető sportra, akár a pályákon, de még inkább az évszázad ménjének jogosan megszerzett címkéjével.

 

KÖSZÖNÜNK MINDENT READY CASH!

 

Forrás: Equidia

Fotó: Equidia, LeTrot, Alarmy.com

 

 

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Indul a kétfordulós Szuka Díj!

Egy újabb kéthetes szünetet követően pénteken végre megint starthoz állnak az agarak a Kincsem Parkban. A versenynapon 12 szuper izgalmas futamban szurkolhatunk kedvenceinknek!
A Szuka Díj Elődöntőn, amiről az este is kapta a nevét 3 futamban összesen 17 csodálatos szuka méri össze gyorsaságát 480 méteren a jövő heti Döntőbe való továbbjutásért. Mindhárom futam első két helyezettje jut a Döntőben, a 3. és 4. helyezettek pedig a Consolation futamba.

A temérdek jól ismert név mellett ezen a napon is debütál jó néhány ifjonc pályakezdő agár:

  • S2-es kategóriában Bahama (Petz’s Silver Stars Bahama Hope) Bulyáki Károly tréningezettje
  • Szintén S2-ben Eclipse (Petz’s Silver Stars B-Eclipse) Forgács Lóránd agara
  • Jelly Ryo (Christina Bernath’s Jelly Ryo) Vukman Andrea tréningjéből
  • S1/S2-ben Sirius (Skyler Star Sirius) id. Berki László saját tenyészésű versenyzője
  • S1-ben Django (Christina Bernath’s Jelly Django) Bulyáki Károly másik fiatal kanja
  • Illetve a Szuka Díjon két agár is, Bridie (Friday Night) Labancz Zsuzsa szukája és Grizi (Greyfort Infinizy) aki ugyan már tapasztalt versenyző, de nálunk most mutatkozik be első alkalommal.

A Szuka Díjon többek között ringbe száll a Magyar Derby Döntő futam három szuper agara is, a Derby győztes Jill (Outdoor Jill), valamint a Christina Bernath’s nővérek, Blue Bell és Mythic is.

Izgalmakban biztosan nem lesz hiány most sem, sem a Kategória, sem az Elődöntő futamok tekintetében, így mindenképp érdemes kilátogatni személyesen is a Kincsem Parkba, hiszen egy élő agárversenynél kevés izgalmasabb dolog van… 😉

Aki mégis otthon marad, a képernyőről is tudja követni az eseményeket a https://kincsempark.hu/elo-verseny-kozvetites/

linken.

Fogadás a verseny teljes ideje alatt: https://bet.lovi.hu/

Versenyprogram: Turf Versenyújság

Kezdés 18:30, várunk mindenkit sok szeretettel!

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Magyarok külföldön / 0 comments

Vasárnap futják a Szerb Ügetőderby-t

Vasárnap, augusztus 13-án futják Szerbiában, Zomborban a négyéves ügetők a 2700 méteres 96. Szerb Ügetőderby-t.

A versenynapon a magyar színeket képviselő hajtó is lesz, Fazekas Imrének köszönhetően, aki vasárnap 4 alkalommal is harcba száll az elsőségért.

Már a nap első futamában, 15:00-kor induló “Leto” d.o.o-Beograd nevű versenyben, a 7-es számú Todayiwin Lux kocsijában ülve láthatjuk Fazekas Imrét, majd fél óra múlva Top Timoko-t fogja hajtani a többszörös champion.

Ezután kap egy kis pihenőt Fazekas mester, hiszen legközelebb a 96. Szerb Ügetőderbyben, 7-es számú Ariana Grande lesz a társa a kiemelt versenyben. A futamban 12-en vesznek részt, távja pedig 2700 méter lesz, a start várhatóan ideje pedig 18:30-ra tehető.

A 19 órai versenyben Top Hill-t fogja hajtani Fazekas Imre, és egy magyar idomításban lévő ügető neve is feltűnik a futamban, Emeli Sandé A.T., akit Branko Skenderovic fog hajtani az 1700 méteres futamban.

 

Eredményes szereplést kívánunk!

Újabb könnyítés

Tisztelt Futtatók és Idomárok!

A Kincsem Nemzeti Kft. a nyár elején jelentősen csökkentette telephelyein a bokszdíjak összegét, mellyel a futtatók növekvő terheit és költségeit kívánta ellensúlyozni. A következő lépésben a vidékről érkező versenyzők számára is segítséget szeretne nyújtani, ezért a szállítási hozzájárulást már az augusztusi hónaptól, az alábbiak szerint emeli meg. Ez a konstrukció továbbra is egyedülálló hazánkban a többi lovastevékenységhez képest.

A kategória: 50 km távolságig (6.000 Ft +ÁFA/ló)

B kategória: 50 km-100 km közötti távolságig (8.000 Ft +ÁFA/ló)

C kategória: 101 km-200 km közötti távolságig (11.000 Ft +ÁFA/ló)

D kategória: 201 km felett (15.000 Ft +ÁFA/ló)

/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Szeptemberi versenynapváltozások

2023. szeptember 15-16-án kiemelt, külsős rendezvény lesz a Kincsem Parkban, ezért a Versenyszervező a két érintett délutánra kiírt versenynapot az alábbiak szerint módosítja:

A szeptember 15-i agár versenynap új dátuma: szeptember 22., péntek.

A szeptember 16-i ügető versenynap új dátuma: szeptember 13., szerda, 15.00. (Indulóadás szeptember 10., vasárnap, 12.00-ig!)

Megértésüket köszönjük!

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Hegedűs Zsoltra emlékezünk

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. korábbi vezető munkatársa, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok dióspusztai angol telivér ménesének vezetője, Hegedűs Zsolt.

A kilencvenes évek közepén a Kentaurs Farm sikereinek a csúcsán került a Kincsem Park és a magyar galoppsport vérkeringésébe. Lenyűgözte a sport tradíciója, eleganciája, az angol telivérek világa és a pedigrisztika, melynek később nagy ismerője lett.

A Magyar Lovaregylet elnökét, Farkas Ferenc istállótulajdonost szinte apjaként rajongva szerette és tisztelte. A sportról mindent tőle tanult. Remek időszakban jegyezte el magát a galoppal, a nemzetközi sikereket és elismeréseket gyűjtő versenyistálló, valamint személyes ambíciói révén komoly nemzetközi tapasztalatokra tett szert.

 

Kellemes megjelenésével, francia és angol nyelvtudásával rövid idő alatt hatalmas nemzetközi kapcsolatrendszert alakított ki. Szívesen látott vendég volt a legnagyobb angol és francia árveréseken, versenypályákon és trénereknél.

A 2023-as Bábolnai Díj eredményhirdetése

Példaképe biztatására lovat vásárolt és futatott a kétezres évek elején. Később, tulajdonos trénerként egy kis önálló versenyistállót hozott létre, ahol a Franciaországban gyűjtött tapasztalatait próbálta megvalósítani az itthoni viszonyok mellett. Sokszor teljesen máshogy látta a világot, mint kollégái és az őt körülvevő emberek. A gyermekkorának meghatározó, fontos éveit töltötte családjával hazánktól távol. Más kultúrában szocializálódott, így sosem tudta elfogadni a kelet-közép európai emberekre gyakran jellemző mentalitást.

Az elmúlt negyed évszázadban emblematikus magyar versenyló tulajdonossá vált hazánkban. Itthon és Franciaországban tartott fenn istállót, két országban nyert versenyt magyar és francia tréningből futva. Elector of Saxony elhozta számára a nagy áttörést, az ő metodikájával itthon felkészített telivér Franciaországban nyert versenyt Maxime Guyonnal. Erre sem előtte, sem utána nem volt képes a rendszerváltozás óta senki. Neki köszönhetjük Pigeon Catchert is, akit futtatott, majd később fedezőménként Magyar Derby és Magyar Kancadíj győztest adott Esti Fény és Lili személyében. Kapcsolatrendszerének köszönhetően most is egy ígéretes francia mén ropogtatja a zabot Dióspusztán.

Shy Boy megnyerte a Magyar Derbyt, tenyésztője a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok

A most működő hazai lóversenyfogadási rendszer is az ő nevéhez fűződik. A PMU és a PMC hazai meghonosításában elévülhetetlen szerepe volt. A komoly szakmai sikerei révén a francia fogadásszervező cégnél is évekig dolgozott Párizsban.
Élete utolsó szakaszában álmai lehetőségéhez jutott, felkérték a dióspusztai angol telivér ménes vezetésére. Itt valóban kiteljesedhetett és a lehetőségekhez képest szabadjára engedhette a fantáziáját. Víziójában szakmai és anyagi támogatást kapott a bábolnai vezetéstől. Nemzetközi szinten is jegyzett származású vemhes kancákat vásárolt több szezonon keresztül, melynek a gyümölcse a következő években fog beérni és amit már nem tudott megvárni. Szakítva a konvenciókkal, a ménes négy ígéretes yearlingjét a baden-badeni elit árverésen kívánta értékesíteni. Ennek az előkészítésén dolgozott haláláig. Nagyon hitt abban, hogy nálunk is lehet minőségi lovat tenyészteni, amivel megkezdheti a magyar telivértenyésztés a felzárkózást. A közelmúlt nagy tenyész sikerét, Mesetár Magyar Kancadíj győzelmét lelkesen fogadta, de a BBAG katalógusban szereplő ménesi lovakat már nem láthatta.

Hegedűs Zsolt a sulkyban
Versenyközegek hajtása 2005.

Jövőre lett volna ötven esztendős, halálával pótolhatatlan veszteség érte a hazai telivértenyésztést és futtatást. Emlékét megőrizzük!

A Kincsem Park őszinte részvétét fejezi ki és osztozik a családja fájdalmában. Ady Endre, Szeretném, ha szeretnének című versével búcsúzunk tőle.

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

Utolsó űtjára augusztus 22.-én kerül sor a Farkasréti alsó temetőben,
12:45-tól Makovecz ravatalozójában. búcsúztatják családtagjai, barátai, ismerősei.

szöveg: Krebs András

Magyarok Badenben

A tegnapi, vasárnapi napon rendezték meg az idei osztrák-magyar találkozót Baden-ben. A magyar lovak közül az előzetes hírekkel ellentétben, végül mind a 15 hazai induló versenyzett is.

Az eredmények tekintetében, az első ügetőnk, ZimmeZoom egy kettes kocsi versenyben indult Nagyváry Andreával, akik végül a 6 lovas mezőnyből, az ötödik helyen értek célba az 1600 méteres versenyben.

Ezt követően az amatőrversenyben három, magyar színeket képviselő duó is volt, akik közül (hajtóváltozást követően) Farya BD Simon Grétával, Zizitop Hegedűs Sándorral, valamint Chip Chip Chip Takács Eszter Cseperkével indult. A 2100 méteres futamban Farya BD ért el egy szép második helyezést, közel fél hosszra volt a későbbi nyerőtől, Matrix Venus-tól, akinek a győztes ideje 1.17,4 volt. Farya BD így 380 eurót keresett menedzsmentjének. A még pénzdíjas, 80 eurót jelentő, ötödik helyen végzett Hegedűs Sándor Zizitoppal, míg Takács Eszter Cseperke a hetedik helyen ért célba Chip Chip Chip kocsijában.

Fél óra múlva már Dreamliner LIW állt starthoz Weber Zsolttal azonban közvetlen a start után hibázott, így tetemes hátrányt szedett össze magának, de végül nem zárták ki a versenyből, és a 7. helyen végzett, és 1600 méteren 1.21,1-es időt ügetett.

Az ötödik futamban, az újabb amatőrversenyben ismét három magyar induló volt, Be Happy Takács Eszter Cseperkével, Nelstrong Hegedűs Sándorral és Diófás Kurucz Attilával. Hiba nélkül jött el mindenki a startautó mögül azonban a második kanyarban egy versenyszituációt követően Diófás galoppozott. Neltsrong számra igen szerencsétlenül alakult a verseny, hiszen végig külső spúron kellett versenyezni, így a hetedik helyen ért célba, tehát a magyar trióból, Takács Eszter Cseperke és Be Happy ötödik helyének örülhettünk.

A magyarok számára a hetedik futamban, 18:47-kor folytatódott a versenynap, Ambrosia Gielle-lel és Varga Sándorral, Antónia Schwimmel és Weber Zsolttal valamint Ducks-szal és Fazekas Imrével. A startot követően előbb Ambrosia Gielle vétett kisebb hibát, majd Ducks galoppozott az első kanyarba érve, így az első egyenesre fordulva Antónia Schwim látszott legelőrébb. Végül egyik magyar induló sem ért oda pénzdíjas helyre, azonban a helyezések tekintetkében Ambrosia Gielle hatodik lett (végül nem zárták ki a versenyből), Antónia Schwim pedig a hetedik helyen ért célba.

A hazai startolók számára, a nap legnagyobb pénzdíjjal dotált futama, a 4000 euró összdíjazású, 1600 méteres“Badeni Kanca Díj” zárta a napot. A start után többen is galoppoztak, a magyarokat érintve, a jó esélyű Coach Degli Dei-t és Balerina R.-t  valamint Ann Bella M-et váltakozó távolságon belül sikerült parírozni, így végül senkit sem diszkvalifikáltak a futamból. Hátsó sor ellenére jól jött el a startautó mögül mind Berill Lady. Végül kisebb hibája ellenére Coach Degli Dei végzett a legelőrébb Goran Zolnajival, a 4.helyen, 1.17,0-ban, amellyel 362 eurót keresett menedzsmentjének. Szintén pénzkereső volt Berill Lady is Balogh Rolanddal, aki hetedikként haladt át a célvonalon, 1.18,0-ban 116 eurót keresve, Ann Bella M 10. lett Márton Lajos hajtásában, aki szintén 80 eurót tudhat magáénak az 1.21,2-es idejével, míg a start utáni hibája miatt, Balerina R. ért utolsóként célba Balogh Bernadettel a sulkyjában.

 

1 157 158 159 160 161 162 163 716