/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Zolta nyerte a Diamond River Díjat

Favoritsikert hozott a szombati ügető legrangosabb futama, a Diamond River Díj. A hatlovas mezőny a vártnál lassabb tempóban követte egymást egészen a befutóig, ahol aztán Trencsén gyorsított, de a legnagyobb esélyes, Zolta (Veljko Mazsity) magabiztosan verte meg az utolsó métereken. A harmadik helyre a szintén jól finiselő Zapato érkezett meg Uránia RG és Violetta elé.

A Hico istálló másik napi indulója is hozta a kötelezőt, Bolide Laksmy szép csata után ismét kivédte Be Happy rohamát. A délután legerősebb hendikepjében megint bizonyított Zlatan LIW, az ötéves herélt idei hetedik győzelmét Kolozsi László irányításával aratta. A program további nyerői Aviator (Szokola László), Anybody (Csordás Emil), Zagato (Lakatos Csaba), Overnight (Budai Attila) és She’s Vivienne (Miskolcsik Valentin) voltak.

 

/ by /   SZAKMAI Agár / 0 comments

Fontos NLER üzenet

Tisztelt futtatók, trénerek, lovasok, hajtók, lóápolók és tenyésztők! Az NLER rendszerben egy fontos üzenet vár önökre a kifizetésekkel kapcsolatban, kérjük lépjenek be a rendszerbe és olvassák el!

/ by /   SZAKMAI Galopp, SZAKMAI Ügető / 0 comments

Fontos NLER üzenet

Tisztelt futtatók, trénerek, lovasok, hajtók, lóápolók és tenyésztők! Az NLER rendszerben egy fontos üzenet vár önökre a kifizetésekkel kapcsolatban, kérjük lépjenek be a rendszerbe és olvassák el!

/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

Versenyek 11:00 órától zárt kapukkal

November negyedik vasárnapján továbbra is zárt kapukkal folytatódik a lóversenyszezon. A futamokat online a Kincsem Park oldalain, a bet.lovi.hu és a lovifogadas.hu oldalakon követhetik! A napot 300.000 Ft jackpot színesíti, a Kincsem+ futamot 150 millió Ft jackpot teszi még izgalmasabbá.

A nap első futama 11:00 órakor kezdődik, a nyeretlen kétévesek kerülnek középpontba, akárcsak egy órával később. A nap második futamában a Chantilly Hendikep résztvevői lépnek pályára. A 2200 méteres Original Hendikepben nyolc telivért láthatunk a startnál. Fél órával később futják a Makaam Hendikepet, a legjobb esélyt Regina Mia (4) képviseli. A nap hatodik futama a November Díj lesz, majd 14:00 órakor minden szem az amatőrökre szegeződik.
A napi főverseny az 1600 méteres Lóversenyzést Felügyelő Bizottság Díja lesz, hét indulóval. A szaklap favoritja Soltész András idomítottja, Wasmy (1), jó esélyt képvisel a szlovák tréningből érkező Lady Mazie (5) és Antilopa (2) is, de bárki okozhat meglepetést. Az idomári vélemények az E-Turfon és a Lóversenyfogadás Facebook oldalán olvashatóak.
Zárásként 15:00 órakor futják a Jack The Giant Hendikepet, Rubikon (1) győzelem után fut.

Kövesse a futamokat Ön is otthonról, drukkoljunk együtt a telivéreknek!

A versenyprogram az alábbi linken megtekinthető: https://kincsempark.hu/galopp-versenyprogram/?datum=2020.11.22

Fotó: Varga Tamás

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Marián Šurda ismét igazgató

Írta: Kovács Botond.

Remek hír érkezett Pozsonyból. Dr. Marián Šurda négy év kényszerszünet után visszakapta a szlovák versenyüzem, a Závodisko igazgatói posztját. Északi szomszédunk agrárminisztériuma sajtóközleményt adott ki az örvendetes fejleményről. A pályázat során dr. Šurda ellenfele Ján Valtýni volt.

A régóta állami támogatást élvező szlovák lóversenyzés már a pandémia előtt elhúzódó pénzügyi válsággal szembesült. A 2020. évre tervezett húsz versenynapból idén csak nyolcat rendeztek meg Pozsonyban, többek között a rangos Turf Gála is a járvány áldozatává vált. Nem meglepő, hogy idén nyáron lemondott Tomáš Zajac, a két évig regnáló direktor.

A szomszédos baráti állam szaktárcája az alábbi rövid, lényegre törő és magyar szempontbó is üdvözlendő hírt közölte: Bizottságunk lelkiismeretesen felmérte mindkét szakember szakmai tudását, kompetenciáját és vezetői képességeit, és az átfogó értékelés után úgy döntött, az új igazgató dr. Marián Šurda lesz.

A hazánkban jól ismert és népszerű régi-új igazgatót szoros barátság fűzi közösségünkhöz, gyakori vendége a Kincsem Parknak. Sok sikert kívánunk megbízásához.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2020/47. hét Hétfő – szerda

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Magyarország – Törökország (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport)  1 053 400 fogadás          

Belgium – Dánia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 2. csoport)                         998 074 fogadás

Lengyelország – Hollandia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 1. csoport)         868 041 fogadás

Szerbia – Oroszország (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport)                868 030 fogadás

Spanyolország – Németország (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 4. csoport)    786 018 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Franciaország – Svédország (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport)          311,44 millió Ft

Belgium – Dánia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 2. csoport)                           303,13 millió Ft

Horvátország – Portugália (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport)             277,51 millió Ft

Magyarország – Törökország (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport)        194,68 millió Ft

Lengyelország – Hollandia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 1. csoport)            194,55 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • Magyarország csoportgyőzelméhez nem csak a mieink remek sikere kellett a törökök ellen, hanem az is, hogy az oroszok kevesebb pontot szerezzenek. Miután Szerbia 5-0-ra legyőzte Oroszországot, ez a feltétel is teljesült. A hazaiak első győzelme a csoportban 2,75-ös oddsot ért a jól tippelőknek, míg a „Gólszám 3,5” fogadási piacra beérkezett tippek 88 százaléka várt legalább négy gólt – 2,79-es szorzóért.
  • Spanyolország is ott van a Nemzetek Ligája négyes döntőjében, miután 6-0-ra ütötte ki Németországot. Az „1X2” fogadási sorra beérkezett tippek 21 százaléka várta a hazai sikert, 2,32-es oddsért. A „Pontos végeredmények” piacra is érkeztek helyes tippek, a helyes kimenetel itt a „Spanyolország 4:0, 5:0, 6:0” volt, ez pedig akár 40,00-s nyereményszorzót is érhetett.
  • Az első Nemzetek Ligáját megnyerő Portugália viszont nem lesz ott a végjátékban, miután csoportjában második lett Franciaország mögött. A búcsú azonban szépre sikeredett, hiszen C. Ronadóék 3-2-re verték a horvát válogatottat. A beérkezett tippek 56 százaléka várt vendég győzelmet – 1,80-as szorzóért, míg a „Mindkét csapat szerez gólt” fogadási sorra beérkezett tippek 99 százaléka volt hibátlan, 1,67-es oddsért.
  • Az NL négyes döntőjébe a már említett spanyolokon és franciákon kívül Olaszország és Belgium jutott. Az olaszok veretlenül zárták csoportjukat, utolsó találkozójukon Boszniában győztek 2-0-ra, sikerükre több mint 230 ezer jó tipp érkezett – 1,28-as szorzóért. A belgák hazai pályán, Dánia ellen zártak (4-2), itt majdnem 390 ezer helyes tipp érkezett az „1X2” piacra – 1,75-ös nyereményszorzóért.
  • Rafael Nadal még sosem nyerte meg az év végi ATP-vb-t. Az idei tornán jól kezdett, ugyanis 2-0-ra verte A. Rublevet, ám a második meccsén kikapott D. Thiemtől. A „mérkőzés győztesére” beérkezett tippek 17 százaléka várta az osztrák sikerét – 2,69-es szorzóért. A „Játékszám 22,5” fogadási sorra beérkezett tippek 98 százaléka várt legalább 23 játékot a találkozón, ami a két tie-breaknek köszönhetően remek megérzésnek bizonyult – 1,72-es oddsért. A „Pontos végeredmény” piac „Thiem 2:0” tippje pedig 4,55-ös szorzót jelentett, az erre helyes tippet leadóknak.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Andorra – Lettország (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, D divízió, 1. csoport)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Lettország 5:0, nyertes odds: 100,00)

 

ZNK Pomurje – FTC (Labdarúgás, BL, női)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: ZNK Pomurje 4:1, nyertes odds: 100,00)

 

Liberec – Vitkovice (Jégkorong, Cseh bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Vitkovice 3:0 nyertes odds: 100,00)

 

Tofas Bursa – Dijon (Kosárlabda, BL, B csoport)

Félidő/végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen/Döntetlen, nyertes odds: 100,00)

 

Envigado – Junior de Barranquilla (Labdarúgás, Kolumbiai Kupa)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 3:3, nyertes odds: 100,00)

 

Kiemelt esemény:


Magyarország – Törökország 2:0 (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport)

1X2 (helyes tipp: Magyarország, helyes tippek aránya: 35 %, nyertes odds: 3,50)

Gólszám 1,5 (helyes tipp: Több, mint 1,5, helyes tippek aránya: 99 %, nyertes odds: 1,31)

Büntetőlap-szám 4,5 (helyes tipp: Több, mint 4,5, helyes tippek aránya: 87 %, nyertes odds: 1,65)

Melyik félidőben lesz több gól? (helyes tipp: 2. félidőben, helyes tippek aránya: 67 %, nyertes odds: 1,97)

 

Magyar események:

 

Aalborg – Veszprém (Kézlabda, BL, B csoport)

eredmény: 27:33, nyertes odds: 1,25

A végkimenetelre tett 24 182 tippből 18 657 tipp helyes.

 

FTC – Csurgó (Kézilabda, NB I)

eredmény: 28:26, nyertes odds: 1,45

A végkimenetelre tett 15 845 tippből 12 697 tipp helyes.

 

Újpest – Debrecen (Jégkorong, Erste Liga)

eredmény: 5:2, nyertes odds: 2,85

A végkimenetelre tett 14 161 tippből 1 072 tipp helyes.

 

Pécs – Eger (Vízilabda, OB I)

eredmény: 8:9, nyertes odds: 1,55

A végkimenetelre tett 10 136 tippből 2 763 tipp helyes.

 

Veszprém – Kecskemét (Futsal, NB I)

eredmény: 2:3, nyertes odds: 4,60

A végkimenetelre tett 7 964 tippből 2 tipp helyes.

 

 

Outright-fogadás:

 

                  Forma-1. 2020 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: L. Hamilton (Helyes tippek aránya: 67 %)

Legmagasabb odds: 1,55

Záró odds: 1,03

 

 

 

 

 

 

Élő szelvény:

 

Egy csanádapácai Tippmix-játékos 400 Ft-os alaptéttel (összesen 1 600 Ft-os téttel), 2/4-es kombináció típusú fogadással 168 200 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje is volt.

 

Kosárlabda Treviso – Cantu * (élő) 1X2 Döntetlen 12,50 Vesztes
Kosárlabda Treviso – Cantu * (élő) 1. félidő – 1X2 Döntetlen 14,50 Nyertes
Kosárlabda Tofas Bursa – Dijon ** (élő) 1. félidő – 1X2 Döntetlen 16,50 Nyertes
Kosárlabda Tofas Bursa – Dijon ** (élő) 1X2 Döntetlen 12,50 Nyertes

 

*= kötéstiltás

**= kötéstiltás

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy vecsési Tippmix-játékos 16*1 000 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 16*125 362 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Horvátország – Portugália 1X2 Portugália 1,95 Nyertes
Labdarúgás Franciaország – Svédország 1X2 Franciaország 1,53 Nyertes
Labdarúgás Montenegró – Ciprus 1X2 Montenegró 1,58 Nyertes
Labdarúgás Uruguay – Brazília 1X2 Brazília 1,87 Nyertes
Labdarúgás Peru – Argentína 1X2 Argentína 1,67 Nyertes
Labdarúgás Perth Glory – Shanghai Shenhua Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,26 Nyertes
Labdarúgás Anglia – Izland Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,59 Nyertes
Labdarúgás Belgium – Dánia 1X2 Belgium 1,70 Nyertes
Labdarúgás Lengyelország – Hollandia 1X2 Hollandia 1,88 Nyertes
Labdarúgás Bosznia-Hercegovina – Olaszország 1X2 Olaszország 1,33 Nyertes

 

Egy füzesabonyi Tippmix-játékos 2*10 Ft-os alaptéttel (összesen 2*910 Ft-os téttel), 12/14-es kombináció típusú fogadással 2*995 735 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Leganes – Alcorcon 1X2 Leganes 1,78 Nyertes
Labdarúgás Szlovákia – Skócia Kétesély Szlovákia vagy Döntetlen 1,46 Nyertes
Labdarúgás Ponferradina – Malaga 1X2 Döntetlen 2,65 Nyertes
Labdarúgás Grúzia – Örményország Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,44 Nyertes
Labdarúgás Törökország – Oroszország Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,87 Nyertes
Labdarúgás Wales – Írország 1X2 Wales 2,06 Nyertes
Labdarúgás Belgium – Anglia 1X2 Belgium 2,25 Nyertes
Labdarúgás Olaszország – Lengyelország 1X2 Olaszország 1,72 Nyertes
Labdarúgás Szlovénia – Koszovó 1X2 Szlovénia 1,86 Nyertes
Labdarúgás Magyarország – Szerbia 1. félidő – 1X2 Döntetlen 1,92 Nyertes
Amerikai foci Arizona – Buffalo Pontszám 52,5 Több, mint 52,5 1,60 Nyertes
Amerikai foci New Orleans – San Francisco Hendikep -6,5 New Orleans -6,5 1,59 Nyertes
Amerikai foci LA Rams – Seattle A mérkőzés győztese LA Rams 1,63 Nyertes
Amerikai foci New England – Baltimore Hendikep 10,5 New England +10,5 1,56 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 5*2 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 5*369 750 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Franciaország – Svédország 1X2 + Gólszám 4,5 Hazai és több 8,50 Nyertes
Labdarúgás Horvátország – Portugália Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 5,00 Nyertes
Labdarúgás Spanyolország – Németország Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 4,35 Nyertes

 

Egy solymári Tippmix-játékos 30 Ft-os alaptéttel (összesen 1 980 Ft-os téttel), 10/12-es kombináció típusú fogadással 895 918 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Észak-Macedónia – Észtország 1X2 Észak-Macedónia 1,70 Nyertes
Labdarúgás Bulgária – Finnország 1X2 Finnország 2,07 Nyertes
Labdarúgás Törökország – Oroszország 1X2 Törökország 2,54 Nyertes
Labdarúgás Wales – Írország 1X2 Wales 2,06 Nyertes
Labdarúgás Albánia – Kazahsztán 1X2 Albánia 1,73 Nyertes
Labdarúgás Fehéroroszország – Litvánia 1X2 Fehéroroszország 1,75 Nyertes
Labdarúgás Olaszország – Lengyelország 1X2 Olaszország 1,70 Nyertes
Labdarúgás Belgium – Anglia 1X2 Belgium 2,40 Nyertes
Labdarúgás Csehország – Izrael 1X2 Csehország 1,50 Nyertes
Labdarúgás Szlovénia – Koszovó 1X2 Szlovénia 1,86 Nyertes
Labdarúgás Dánia – Izland 1X2 Dánia 1,30 Nyertes
Labdarúgás Peru – Argentína 1X2 Argentína 1,80 Nyertes

 

Egy kerepesi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 410 553 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Belgium – Dánia 1X2 Belgium 1,75 Nyertes
Labdarúgás Lengyelország – Hollandia 1X2 Hollandia 1,91 Nyertes
Labdarúgás Észak-Írország – Románia 1X2 Döntetlen 3,00 Nyertes
Labdarúgás Ausztria – Norvégia 1X2 Döntetlen 5,00 Nyertes
Labdarúgás Magyarország – Törökország 1X2 Magyarország 3,25 Nyertes
Labdarúgás Izrael – Skócia 1X2 Izrael 2,56 Nyertes
Labdarúgás Csehország – Szlovákia 1X2 Csehország 1,48 Nyertes
Labdarúgás Bosznia-Hercegovina – Olaszország 1X2 Olaszország 1,33 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 297 576 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Duisburg – Hallescher FC 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
Labdarúgás Sutton Utd. – Dag & Red 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Hartlepool – Wrexham 1X2 Wrexham 2,53 Nyertes
Labdarúgás Halifax – Notts County 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes
Labdarúgás Bromley – Boreham 1X2 Döntetlen 3,05 Nyertes
Labdarúgás Eastleigh – Wealdstone 1X2 Eastleigh 1,71 Nyertes
Labdarúgás Dover – Woking 1X2 Woking 1,90 Nyertes
Labdarúgás Uruguay – Brazília 1X2 Brazília 1,87 Nyertes

 

Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 210 Ft-os téttel), 5/7-es kombináció típusú fogadással 221 595 Ft-ot nyert, ill. 10 Ft-os alaptéttel (összesen 350 Ft-os téttel), 3/7-es kombináció típusú fogadással 41 342 Ft-ot nyert úgy, hogy két hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Leganes – Alcorcon Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 0:0/Leganes 1:0 6,75 Nyertes
Labdarúgás Ponferradina – Malaga Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 0:0/Ponferradina 1:0 8,75 Vesztes
Labdarúgás Wales – Írország Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 0:0/Wales 1:0 7,25 Nyertes
Labdarúgás Bulgária – Finnország 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 5,75 Nyertes
Labdarúgás Castellon – Cartagena Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 0:0/Cartagena 1:0 10,00 Vesztes
Labdarúgás UD Logrones – Sabadell Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 0:0/UD Logrones 1:0 8,75 Nyertes
Labdarúgás Las Palmas – Tenerife Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Döntetlen 0:0/Las Palmas 1:0 9,00 Nyertes

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 15 Ft-os alaptéttel (összesen 210 Ft-os téttel), 13/14-es kombináció típusú fogadással 532 765 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Hollandia – Bosznia-Hercegovina 1X2 Hollandia 1,33 Nyertes
Labdarúgás Olaszország – Lengyelország 1X2 Olaszország 1,72 Nyertes
Labdarúgás Dánia – Izland 1X2 Dánia 1,32 Nyertes
Labdarúgás Ausztria – Észak-Írország 1X2 Ausztria 1,32 Nyertes
Labdarúgás Csehország – Izrael 1X2 Csehország 1,64 Nyertes
Labdarúgás Törökország – Oroszország 1X2 Törökország 2,44 Nyertes
Labdarúgás Magyarország – Szerbia 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
Labdarúgás Wales – Írország 1X2 Wales 2,23 Nyertes
Labdarúgás Bulgária – Finnország 1X2 Finnország 2,16 Nyertes
Labdarúgás Padova – Matelica 1X2 Padova 1,54 Nyertes
Labdarúgás UD Logrones – Sabadell 1X2 UD Logrones 2,20 Nyertes
Labdarúgás Las Palmas – Tenerife 1X2 Las Palmas 2,57 Nyertes
Labdarúgás Moldova – Görögország Gólszámok 1-4 1,10 Nyertes
Labdarúgás Belgium – Anglia Gólszám 2-3 1,91 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 20 Ft-os alaptéttel (összesen 5 720 Ft-os téttel), 10/13-as kombináció típusú fogadással 246 445 Ft-ot nyert, ill. 50 Ft-os alaptéttel (összesen 3 900 Ft-os téttel), 11/13-as kombináció típusú fogadással 111 244 Ft-ot nyert úgy, hogy két rontott tippje volt.

 

Labdarúgás Belgium – Anglia 1X2 Belgium 2,25 Nyertes
Labdarúgás Horvátország – Portugália 1X2 Portugália 2,20 Nyertes
Labdarúgás Franciaország – Svédország 1X2 Franciaország 1,64 Nyertes
Labdarúgás Szlovákia – Skócia 1X2 Szlovákia 2,80 Nyertes
Labdarúgás Csehország – Izrael 1X2 Csehország 1,58 Nyertes
Labdarúgás Wales – Írország 1X2 Wales 2,09 Nyertes
Labdarúgás Bulgária – Finnország 1X2 Finnország 2,13 Nyertes
Labdarúgás Luxemburg – Azerbajdzsán 1X2 Luxemburg 1,99 Vesztes
Labdarúgás Észak-Macedónia – Észtország 1X2 Ész-Macedónia 1,69 Nyertes
Labdarúgás Szlovénia – Koszovó 1X2 Szlovénia 1,87 Nyertes
Labdarúgás Albánia – Kazahsztán 1X2 Albánia 1,79 Nyertes
Labdarúgás Törökország – Oroszország Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,46 Nyertes
Labdarúgás Ausztria – Észak-Írország Hazai csapat szerez gólt mindkét félidőben? Igen 2,05 Vesztes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 216 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Franciaország – Svédország Pontos végeredmények Franciaország 3:2, 4:2, 4:3, 5:1 16,00 Nyertes
Labdarúgás Horvátország – Portugália Pontos végeredmények Portugália 3:2, 4:2, 4:3, 5:1 13,50 Nyertes

 

 

/ by /   A nap híre, Hazai ügető hírek / 0 comments

A Riverek napja szombaton

A szombati zárt kapus ügető napon Fülöp Gyula tulajdonos lovairól elnevezett versenyekben állnak starthoz az ügetők. Az Istis Us Star Díjban a nap elején 14:00 órakor Aranypók (1) és Aranyérem M (8) a legjobb esély. A Good Love River Díjban Bolide Laksmy (5) utolsó formájával kiemelkedik. A harmadik futamban Anybody (5), Rocky HR (8) és Uptown Boy M (7) küzdelmére lehet számítani. Az Opal River Díjban a tehetséges négyéves, Adamo Fling (6) lehet a favorit. Az ötödik versenyben, a Big River Díjban San Francisco (12) és Zsozsoka (6) lehet a legnagyobb kedvenc.
A napi főversenyben, a 700.000 forinttal díjazott Diamond River Díjban Zolta (5) három második helyezés után nyerhet, de Trencsén (1) és White Lady (6) komoly ellenfélnek tűnik. A futamban 100.000 forint jackpot lesz a hármasbefutó játékban.
A hetedik futamban, az East-West River Díjban Uzsok (8) sikerére lehet számítani, míg a nap zárófutamában a Cool River Díjban Übü király (7), Gigant Wings (4) és Uzsorásnő (2) hármasa számít a legjobb esélynek.

A hivatalos versenyprogram a  https://kincsempark.hu/ugeto-versenyprogram/?datum=2020.11.21 oldalon olvasható.

A zárt kapus versenynapot 300.000 forint jackpot teszi teljessé. A futamokat követni és egyben fogadni, a bet.lovi.hu hivatalos oldalon lehet.

Szöveg: Krebs András

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Ahogy a trénerek látják – Lóversenyzést Felügyelő Bizottság Díja

Az 1600 méteres 1.300.000 Ft összdíjazású versenyben hét telivért láthatunk a startnál. Az idomári véleményeket az alábbiakban olvashatják, a külföldi indulóról a Turf alapján olvashatnak véleményt.

Wasmy (Soltész András): Jó kondícióban van, elégedett vagyok a munkáival. Erős csapat gyűlt össze, nehezebb feladata lesz, mint legutóbb volt. Pénzes helyezést várok tőle.

Antilopa (Stanislav Georgiev): Jól dolgozott, jól érzi magát és remek formában van. Az első három hely valamelyikére várom.

Gunsmoke (Kovács-Bakos Szilvia): Jól dolgozik, küzdhet a győzelemért.

La Lianga (Maronka Gábor): Mióta az idomításomban áll most fog először 1600 méterre futni, a kora miatt úgy gondolom, hogy a hosszabb táv kedvezni fog neki. Jól dolgozik, a formája 62-65 közötti, ezt stabilan tartja is. Az első három hely valamelyikében bízom.

Éjszépe (Hum-Fűzi Villő): Vasárnap futott, ekkor a nyolcadik helyen ért célba. A frissen tartás volt a cél, ehhez mérten dolgozott. Nincs könnyű dolga, bízunk benne, hogy megfutja a jó formáját és így pénzes helyezést is szerezhet. A kis súly mindenképpen mellette szól.

Dynamo (Fézer Róbert): A munkáira nem lehetett panasz, bízunk a jó szereplésében.

Lady Mazie:Látványos küzdelmet követően vert egy hasonló erősségű mezőnyt, akár duplázhat is.

Fotó: Dr. Kovács Gábor

/ by /   Hazai agár hírek / 0 comments

Statisztikai évértékelő 2020-ról

A Nemzeti Agárstadion, mely sajnálatos módon a Covid-19 miatt a tervezettnél hamarabb kellett bezárja kapuit, mindennek ellenére kimondottan sikeres első évet tudhat maga mögött, hiszen önálló napot kapott a Kincsem Park jól ismert és közkedvelt lovas programjai mellett és így is nagyon szép eredményeket produkált mind az indulók számát és a nézettséget, mind pedig a fogadási kedvet és bevételeket illetően.

A tél folyamán a tulajdonosokkal és trénerekkel készítünk szezon értékelő interjúkat, de addig is – a teljesség igénye nélkül – néhány érdekes statisztikai adat elöljáróban.

A Kincsem Parkkal 2020-ban 69 futtató kötött szerződést, akik összesen 149 agarat regisztráltattak be a rendszerbe.

A szezonban, mely idén május végétől október közepéig tartott 12 versenynap (az eredetileg tervezett 19 helyett) és 26 edzésnap került megrendezésre.

Ezen 12 versenynapon összesen 64 futamban indultak az agarak, melyből 37-et 480m-en, 27-et pedig 280m-en futottak.

A tulajdonos és a tréner hazánkban jellemzően (egyelőre) ugyan az a személy, így a 149 agárból 128 agár tulajdonosa és trénere ugyan az a személy, 21 agarat pedig szerződött tréner készített föl a versenyekre. A trénerek nagyrésze férfi, de 11 női trénerrel is büszkélkedhetünk, illetve a 69 szerződött futtatóból 5 külföldi – román – állampolgár.

A legtöbb kutyát beregisztrált futtató személy és/vagy kennel:

  1. Tamo Kennel – Komáromi Diána és Gálik István / 9 agár
  2. Diabolical Kennel – Szilágyi Gyula / 8 agár
  3. Homokvihar Kennel – Szajka Kálmán / 7 agár, illetve Popa Florin szintén 7 agár

A legtöbb versenyt nyert női tréner 2020-ban:

  1. Komáromi Diána 6 győzelemmel
  2. és 3. helyen holtversenyben Bernáth Krisztina és Verebélyi Krisztina 4-4 győzelemmel.

A férfiaknál a legtöbb versenyt nyert tréner 2020-ban

  1. Tenczel Gábor 10 győzelemmel
  2. Havasi László 7 győzelemmel
  3. helyen szintén holtversenyben Baranyai Ádám, Novák János és Demjén Tamás 4-4-4 győzelemmel.

A 2020-as pályarekordot 480m-en 28.66-os idővel Cserihegyi Another Little Help From My Friends, alias Penge – Komáromi Diána tréningjében.

 280m-en pedig 16.47-es idővel Kengyelfutó Evo tartja Ripszky Tamás tréningjében

A szezon legtöbb, azaz egyenként 4 versenyt nyert agarai az adott táv(ok)on futott legjobb időkkel:

  1. Jelly Floood (Tulaj/ Tréner: Rich Hassal és Molnár család/ Tenczel Gábor) Futott táv: 480m – legjobb ideje: 28.88
  2. Miss Danger (Tulaj/Tréner: Havasi László és Bába Ivett/ Havasi László) Futott táv: 280m – legjobb ideje: 16.54
  3. Moonlight-Hunter Godzilla (Tulaj/Tréner: Verebélyi Krisztina) Futott táv: 280m, legjobb ideje: 16.59
  4. Tico Fless Jessy (Tulaj/Tréner: demjén Tamás) Futott táv: 480m – legjobb ideje: 29.13 Futott táv: 280m – legjobb ideje: 16.88

A második legtöbb, azaz egyenként 3 versenyt nyert agarak az adott táv(ok)on futott legjobb időkkel:

  1. Cserihegyi Another Little Help From My Friens, alias Penge (Tulaj/Tréner: Gálik István/Komáromi Diána) Futott táv: 480m – legjobb ideje: 28.66
  2. Kengyelfutó Etalon (Tulaj/Tréner: Havasi László és Bába Ivett/ Havasi László) Futott táv: 480m – legjobb ideje: 28.79
  3. Excellent (Tulaj/Tréner: id. Berki László) Futott táv: 480m – legjobb ideje: 28.80
  4. Jaytee Milan (Tulaj/Tréner: Molnár Lara és Barnabás/Tenczel Gábor) Futott táv: 480m – legjobb ideje: 29.19  Futott táv: 280m – legjobb ideje: 16.48 

A legmagasabb – 200.000Ft – összdíjazású versenyek 2020-ban:

Kincsem Park Magyar Derby 480m 

  1. helyezett: Pride of Hungary (Tulaj/Tréner: Komáromi Diána és Gálik István/ Racsek Károly) futott ideje: 29.11
  2. helyezett: Excellent (Tulaj/Tréner: id. Berki László) futott ideje: 29.13
  3. helyezett: Springwell Champ (Tulajdonos/Tréner: Bernáth Krisztina és Petz László/ Bernáth Krisztina) futott ideje: 29.40

Európa Derby 480m

  1. helyezett: Kengyelfutó Etalon (Tulaj/Tréner: Havasi László és Bába Ivett/ Havasi László) futott ideje: 28.93
  2. helyezett: Boynepark Cert (Tulajdonos/Tréner: Nemes Tibor/Baranyai Ádám) futott ideje: 28.98
  3. helyezett: Jelly Flood (Tulaj/Tréner: Molnár Lara és Barnabás/Tenczel Gábor) futott ideje: 29.08

 

1 414 415 416 417 418 419 420 716