Idén is megrendezésre kerül az Arqana Summer Sale június 29. és július 1. között Deauville-ban. Az árverés a már megszokott magas színvonalat kínálja,593 telivér szeretne új gazdára találni. Az esemény remek alkalom a hazai futtatók számára az állomány erősítésére. Ne feledjük, hogy egy évvel ezelőtt ezen az árverésen vásárolta meg a FELTEFE istálló az egyre komolyabb sikereket elérő Frankel ivadékot, Blazing Cometet 14.000 euros áron. Summer Sale katalógus
Az idei évben október első hétvégéjén között lesz a Nemzeti Vágta, számolt be a sajtótájékoztatón Lázár Vilmos a szervezőbizottság elnöke. Az új lebonyolításról és a vidéki selejtezőkről már Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató adott tájékoztatást. Megváltozott a start, szigorodott a selejtező, szűkült a Hősök terén starthoz álló települések száma. Jó hír, hogy ismét több határon túli település is szervez selejtezőt, így visszatér a Nemzeti Vágta több magyar lakta területre is. Az első erőpróba most szombaton lesz a Vajdaságban.
Dübörög a 2021. évi galopp szezon, karnyújtásnyira van a Magyar Derby, mindenki a turf-eseményekre figyel. A ménesek sem pihennek azonban, hazai tenyésztőink töretlen odaadással végzik munkájukat.
Búzási Pál mindenki által tisztelt, mértékadó és elhivatott tagja a honi futtató közösségnek, a királykék-arany dressz megannyi alkalommal diadalmaskodott a Kincsem Parkban. Legutóbb a Dióspusztai Díj után láthattuk a Rádi istálló tulajdonosát és Andrea asszonyt a győztesek körében, amikor a már most rendkívül magas tenyészértékkel bíró Blush Bird (2017 pk, Champs Elysses – Blush’s Gift, Cadeaux Genereux) csodálatos küzdelem után, Línek Jaroslavval nyergében megnyerte a nap főfutamát.
Búzási úr a fent említett verseny előtt, a jártatóban szerényen megjegyezte, május 26-án jött világra saját tenyésztésű csikója, NN (2021 pk, Mediplomat – Omnia Gold, Arakan). Nem árt néha nyitva tartani a fülünket, és mivel újszülött telivérről van szó, megnéztük a pedigrét.
Shirocco
Anyai oldalon Omnia Gold (2014 pk, Arakan – Opa Loca, Shirocco) révén egyből komoly teljesítményt látunk, hiszen a 2016. évi Szent László Díjban megszerzett harmadik díjat rendkívül értékessé teszi Mágnás negyedik helye ugyanebben a futamban. Omnia Gold dicsőségtábláján szerepel még a Gencsy Tibor Emlékverseny – Visegrádi Díj megszerzése, és az In Memoriam Emlékfutamban aratott siker. A kőkemény kanca apja, Arakan Criterion Stakest nyert Newmarketben 1400 méterre. Anyja, Opa Loca ugyan nem versenyzett, de apja Schirocco egyértelműen a XXI. század legjobb német lova, aki begyűjtötte a Gran Premio del Jockey Club, a Német Derby (2004), a Breeders’ Cup Turf (2005), valamint a Coronation Cup és a Jockey Club Stakes (2006) tiszteletdíjait – 4 szezon, 13 start, 7 győzelem, 4 pénzes helyezés a mérleg.
Ostinato
Az apai felmenőket tanulmányozva egyből Mediplomaton (2008 pm, Medicean – Upskittled, Diktat) akad meg a szemünk, aki veretlenségét az Algi Díjig megőrizte, és csupán rövid fejhosszal kapott ki a nagy Ostinatótól a Magyar Derbyben. Ezután még három győzelmet aratott, Bécsben, Pozsonyban és itthon, mindet nagydíjakban. Apja, Medicean a Cheveley Park Stud színeiben behúzta a felsőházi Lockinge Stakest, a Queen Anne Stakest és az Eclipse Stakest mérföldes távon 2001-ben. Upskittled nem versenyzett, de tenyészértékének Diktat révén szerzett érvényt, aki nem talált legyőzőre a deauville-i Prix Maurice de Gheest-ben (1300 m), az ascoti Jersey Stakesben (1400 m), és a Haydock Park-i Stanley Leisure Sprint Cupban (1200 m). Egyebek mellett, mindezt követte még, egy szoros Jaszuda Kinen ahol csupán 5/4 hosszra ért célba a nyerő Fairy King Prawntól.
Rádi béke
Az elmúlt esztendőkben új fogalmat tanultunk meg, a minőségi munka szinonimájaként, legyen az öltözködés, desszert, ital vagy műtárgy. Kézműves munka. Egy kis kanca megszületése apropóján jegyeztük le a fenti sorokat abban a hitben, hogy a magyar telivér tenyésztők továbbra is szívüket és lelküket adják szeretett sportunkért, azzal a rendíthetetlen meggyőződéssel, hogy munkájuk és a lovak iránt érzett évezredes szeretet, ha kell, óriási küzdelem árán, de meghozza gyümölcsét.
Sok sikert kívánunk Búzási úr neveltjének, és megragadjuk az alkalmat, hogy a kézműves igényességgel tenyésztő honi sporttársainkat arra kérjük, személyesen vagy elérhetőségeinken tájékoztassanak minket a tanyájukon, farmjukon, otthonaikban folyó munkáról és eseményekről. Örömmel adunk tájékoztatást eredményeikről az e-Turf hasábjain.
Rutkai József lovai ismét starthoz állnak a svédországi Aby versenypályán június 17-én, csütörtökön. Az utóbbi időszakban hibátlanul teljesítő Digital Races a nap harmadik futamában indul Christoffer Erikssonnal. ha most is nyer, akkor begyűjtheti zsinórban az ötödik győzelmét is. A tervek szerint a következő versenye június 30-án lesz a Stokholmban Solvallaban, ahol az első díj 300.000 korona lesz, amely közel 30.000 euro.
Másik lova, Coumba a nap kilencedik futamában lesz érdekelt idomár-hajtójával, 11 ellenfele lesz a 2140 méteres távon.
Az idei Magyar Ügetőderby esélyesek táborát erősítő Bugatti SS június 17-én, csütörtökön München-Daglfing-ben áll starthoz a nap negyedik futamában 19:58-kor. Pekker György ügetőjének nyolc ellenfele lesz az 1609 méteres autóstartos versenyben. A futam összdíjazása 2.000 euro, a hazai tenyésztésű négyéves sulkyjában Thorsten Tietz ül.
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A sütik útján végzett adatkezelés részleteit a Kincsem Nemzeti Kft. adatkezelési szabályzata és adatkezelési tájékoztatója tartalmazza. Megértettem az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, elfogadom a sütik használatát.