/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Jet Mac győzelemmel debütált

Jet Mac múlt pénteken először versenyzett a Kincsem Parkban, az új Nemzeti Agárstadionban és rögtön győzelemmel kezdett. Trénerét, Ganyecz Mihályt kérdeztük a sikerről.

Nagyon szép győzelemmel mutatkozott be az agár, ha jól tudom a tulajdonosa is újonc a sportban?
– Nagyon örültünk a remek kezdésnek, szándékosan is és véletlen történések okán is kivártam az első ovál pályás bemutatkozással az új pályán. Jet tulajdonosa Mocher Tamás, aki új szereplője az agaras világnak. Ő is a lovaktól érkezett, csakúgy, mint a Kincsem Parkban jól ismert Molnár Karcsi – büszkén írom, hogy ő is tőlem vitte és nálam treníroztatta első agarát Chillit, akit aztán Mr. Ypsilon is követett.
A sportnak nagy szüksége van a hozzájuk hasonló új szereplőkre. Tamás egy kölyökért jelentkezett be a közelmúltban nálam, azóta pedig már van nálam edzésben egy növendék agara Angliából és Jet Mac Írországból. De biztos vagyok benne, hogy Tamásnál itt nincs megállás ?.

Mióta van Nálad tréningben Jet Mac? 
– Pontosan a verseny előtt egy hónappal került hozzám Írországból a trénerétől, Rachel Ann Wheeler-től. A Covid-19 miatt ott sem voltak versenyek, csak folyamatos alapedzést kapott kint, pálya nélkül. Erre jól tudtunk építkezni.

Bemutatnád nekünk az agarat pár szóban?  
– Jet Mac még nagyon fiatal, mindössze 25 hónapos. Írországban született, apja korunk egyik legeredményesebb fedezőkanja, Droopys Jet. Kis kannak számít, versenysúlya 30 kiló alatt van. De arányos testfelépítésű és remek jellemű agár.

Versenyzett már korábban is?
– Jet Mac első három írországi versenyén mindig belsőbb boxokból futott, így nem derült ki igazán a benne rejlő sebesség, mert mindig történt vele valami. A negyedik versenyén átminősítették “kívülfutónak” és rögtön meg is lett az eredménye, szép stílusban tudott nyerni. Ha nem jött volna a vírus miatti leállás, biztosan nem is adják el. A Kincsem Park előtt kipróbáltuk a másik hazai agárpályán is, ott is szép stílusban és győzelemmel mutatkozott be.

Mik a tapasztalataid az agárral? Könnyen készíthető?
– Az összes korábbi agaramat figyelembe véve is az elsők között van a munkára foghatóságban és az „agyasságban”. Egy sima behívásos edzésen is úgy fut, mintha egy igazi nyúl szaladna előtte és ha ráharap a nyúlbőrre, lehetetlen elvenni tőle. Többször megtörtént, hogy egy-egy nagy dararab húst kellett letegyek neki, hogy „elcserélje” a zsákmányát 🙂 .

Mi volt a futam előtt az előzetes megérzésed? 
– Nagyon jól sikerült összerakni a szervezőknek a kategóriát, edzésen mind a hat agár közel azonos időt futott. Abban bíztam, hogy mi még felfele jövünk és hittem, hogy több van benne, mint amit edzésen produkált.
A helyzet viszont furcsa volt, mert a hármas boxban az egyik nagy kedvencem, Soul volt, aki tőlem került Németh Vivihez. Így neki is szurkoltam, de nem titok, nyerni szerettem volna, mint mindig.

Milyen volt a verseny? Elégedett vagy az eredménnyel? 
– Jet Mac a startjával és az első 150 méterével nyerte meg a versenyt. Erre lehet építkezni, de az edzésmunkát úgy kell átalakítani, hogy hosszabb távon is eredményes lehessen.

Mikor fog legközelebb futni? Mik a távolabbi tervek vele? 
– Csakis a Derby lehet a cél. Ehhez mihamarabb át kell rakni 480 méterre. Még nem született meg a döntés, hogy következő versenyen még induljon-e rövidtávon, vagy inkább néhány edzést fusson-e a Derby első előfutamáig 480 méteren.

Te most hány agárral készülsz a futamokra?
– Összesen 11 agár van a kennelemben. Négy sajáttal készülünk idén versenyezni, illetve van plusz három agár, aki csak edzésben van nálam. Jet Mac-en túl, az egyik Keeperhill Rowdy (szintén Mocher Tamás agara) még csak a beiskolázásnál tart, a másik Joes Cody (Tarnai Linda agara), aki írországi és észak-írországi eredményei alapján a kennel másik reménysége. Pici sérüléssel küzd, de remélhetőleg a Derbyben már ő is megmutathatja a tehetségét.
A Szuka Díjra sajnos egyik jó szukám se lesz „hadra fogható”, így az Agárderby a következő igazi cél. Sokan, sok jó agárral készülnek idén a Derbyre, különböző „taktikákkal”, már most izgalmas a helyzet ?. Mindenki teszi a dolgát, a többi az agarakon múlik.

Fotók: Simkó Szilárd /akutyafotos.hu/

 

 

/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

A hétvége legeredményesebb trénere – 6. versenynap

Az év hatodik galopp versenynapján Kovács-Bakos Szilvia mesterhármast ünnepelhetett, ezzel elnyerve a legeredményesebb idomár címét zsinórban harmadszor.

Az idomításodban álló lovak hetek óta remek formákat igazolnak. Mit gondolsz, ez minek köszönhető?

Szerencsésnek mondhatom magunkat, hiszen nagyon jó állománnyal dolgozhatunk. Sok import ló érkezett hozzánk, csikók és idősebb lovak egyaránt. Stabil formákat futnak, munkában is mutogatják a képességeiket. Úgy tűnik, hogy jól jöttünk ki abból, hogy a vírus miatt hosszúra nyúlt a téli pihenő, több időnk volt a versenyekre való felkészülésre. Ezek összességét kamatoztatjuk most.

Milyen eredményekre számítottál a versenynap előtt?

Én bíztam a telivérek jó szereplésében, remek esélyt képviseltek. Silver Chimes legutóbbi versenyében második lett Kis Judittal, számítottam a győzelmére. Gunsmoke a hosszabb távot és a gyepet kedveli, így ez a futam ideális volt számára. Valyriai Acél négyszer ért másodikként a célba, így már érett neki az első helyezés.

Ki okozott számodra pozitív meglepetést?

Aurora Amica volt az, akinek a teljesítménye a legjobban meglepett. Jól dolgozott munkában, de tudtam, hogy erős mezőny gyűlt össze, illetve a táv is hosszabb volt a megszokottnál. Számítottam a jó futására, ez a második hely nagyon pozitív.

Melyikük futása volt csalódás?

Pacsirta futása, a legvégén csúszott le az első három hely valamelyikéről. Őt előrébb vártam volna egyrészt munkái, másrészt eddigi versenyei alapján. Bízunk benne, hogy lesz még benne javulás!

Legközelebb hol láthatjuk futni a győzteseket?

Gunsmokekal kapcsolatban még nem tudok pontosan mondani, vannak vele nagyobb tervek, de szeretném őt fokozatosan versenyről versenyre felhozni. Mindenképpen hosszabb távban gondolkozunk. A szürke Silver Chimes stabil hendikep lónak számít, olyan versenyeken szeretnénk főként indítani, ahol amatőrstátuszát figyelembe véve Kis Judit lovagolhatja, jó párost alkotnak. Terveink szerint Valyriai Acél szintén hendikepekben fog indulni, 1200-1400 méteren. 

Fotók forrása: Dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2020/26. hét Csütörtök-vasárnap

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
 

Southampton – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga)                                        457 829 fogadás               

Eibar – Valencia (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                                          453 399 fogadás

Chelsea – Manchester City (Labdarúgás, Premier Liga)                                   424 478 fogadás

Dortmund – Hoffenheim (Labdarúgás, Bundesliga 1.)                                     410 498 fogadás

Celta Vigo – Barcelona (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                               406 892 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Espanyol – Real Madrid (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                             143,08 millió Ft

Lazio – Fiorentina (Labdarúgás, Olasz A)                                                        111,55 millió Ft

Udinese – Atalanta (Labdarúgás, Olasz A)                                                       106,19 millió Ft

Atl. Madrid – Alavés (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                                     92,25 millió Ft

Napoli – SPAL Ferrara (Labdarúgás, Olasz A)                                                  79,72 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • A Chelsea számára egészen kiválóan sikerült a 26. hét második fele, hiszen Frank Lampard együttese előbb a Manchester City csapatát győzte le 2-1-re a PL-ben (a végkimenetelre beérkezett tippek 24 százaléka volt jó, 4,10-es nyertes oddsért), míg vasárnap már az FA Kupában, a Leicester otthonában nyert 1-0-ra, ezzel elődöntős a londoni klub. Utóbbi mérkőzésen a „Ki jut tovább?” fogadási lehetőségre beérkezett tippek 91 százaléka volt tökéletes, 1,68-as szorzóért.
  • A Bundesliga 1. zárófordulójában eldőlt, hogy a Bremennek maradt esélye az első osztályú tagsága megtartására, miután 6-1-re legyőzte az 1. FC Köln csapatát. A „Gólszám 4,5” piacon, a „Több, mint 4,5” kimenetel a beérkezett tippek 59 százalékát tette helyessé, 3,20-as oddsért.
  • Az olasz élvonal vasárnapi rangadóján a Milan 2-0-ra verte a Romát, a találkozón a „Szögletszám 9,5” piacra beérkezett tippek 95 százaléka volt jó, 1,44-es szorzóért. Az Inter is nyerni tudott, miután Lukakuék hátrányból fordítva, végül 2-1-re húzták be a Parma elleni idegenbeli bajnokit – a beérkezett tippek 76 százaléka várt vendégsikert az 1X2 piacon, 1,47-es nyereményszorzóért.
  • A spanyol bajnokság továbbra is kiélezett, ám a Real Madrid immáron kétpontos előnyben van ősi riválisa, a Barcelona előtt. Messiék ugyanis a kiesés elől menekülő Celta Vigo otthonában 2-2-re végeztek (a döntetlen itt 4,50-es szorzót ért), a „Mindkét csapat szerez gólt” piacra beérkezett tippek 89 százaléka várt gólváltást – 2,10-es oddsért. A madridiak hasonló helyzetben, az Espanyol ellen viszont győzni tudtak, 1-0-ra hozták a meccset, ami a „Pontos végeredmény” fogadási lehetőségnél 7,25-ös szorzót jelentett a helyes tippel rendelkezőknek.
  • Az NB I utolsó körében a bronzéremért is folyt még a csata, végül a Puskás Akadémia ért oda a dobogó legalsó fokára, miután hazai pályán 2-1-re múlta felül a kupagyőztes Honvédot (a beérkezett tippek 65 százaléka várt hazai sikert – 1,45-ös szorzóért). A már bajnok FTC a Mezőkövesdet fogadta, a hazaiak pedig 1-0-s sikerrel ünnepeltek (a zöld-fehérek sikerét a tippek 69 százaléka várta – 1,76-os oddsért).

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Hapoel TA – Hapoel Gilboa Galil (Kosárlabda, Izraeli bajnokság, alsóház)

Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 121-130 között), nyertes odds: 100,00)

 

Aarhus GF – Aalborg (Labdarúgás, Dán bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Aalborg 4:1, nyertes odds: 100,00)

 

Cagliari – Torino (Labdarúgás, Olasz A)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Cagliari 4:2, nyertes odds: 100,00)

 

Jiangsu Dragons – Tianjin (Kosárlabda, Kínai bajnokság)

Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 221-230 között, nyertes odds: 100,00)

 

Franklin Bulls – Southern Huskies (Kosárlabda, Új-zélandi bajnokság)

Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 121-130 között, nyertes odds: 100,00)

 

Kiemelt esemény:


Debrecen – Paks 1:1 (Labdarúgás, NB I)

1X2 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 12 %, nyertes odds: 3,80)
Mindkét csapat szerez gólt (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 99 %, nyertes odds: 1,82)

Gólok száma: páros vagy páratlan (helyes tipp: Páros, helyes tippek aránya: 84 %, nyertes odds: 1,80)

  1. félidő – Gólszám 0,5 (helyes tipp: Több, mint 0,5, helyes tippek aránya: 92 %, nyertes odds: 1,38)

 

Outright fogadás:

 

                  Labdarúgás, NB I 2019/20 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: FTC (Helyes tippek száma: 73 652, helyes tippek aránya: 72 %)

Legmagasabb odds: 2,30        

Záró odds: 1,30

 

Labdarúgás, Bundesliga 1. 2019/20 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: Bayern München (Helyes tippek száma: 94 036, helyes tippek aránya: 79 %)

Legmagasabb odds: 1,60        

Záró odds: 1,01

 

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy isaszegi Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 360 Ft-os téttel), 7/9-es kombináció típusú fogadással 1 970 626 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás Osasuna – Leganes Pontos végeredmények Osasuna 2:1, 3:1, 4:1 7,50 Nyertes
Labdarúgás Las Palmas – Elche 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,30 Nyertes
Labdarúgás Puskás Akadémia – Honvéd Pontos végeredmények Puskás Akadémia 2:1, 3:1, 4:1 4,00 Nyertes
Labdarúgás Liberec – Ostrava 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,30 Nyertes
Labdarúgás Gornik Zabrze – Wisla Krakkó 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,50 Vesztes
Labdarúgás Vaduz – Kriens 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,30 Nyertes
Labdarúgás Valerenga – Viking Stavanger 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,55 Nyertes
Labdarúgás Lazio – Fiorentina 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,35 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Alavés Pontos végeredmények Atl. Madrid 2:1, 3:1, 4:1 4,65 Nyertes

 

Egy debreceni Tippmix-játékos 70 Ft-os alaptéttel (összesen 490 Ft-os téttel), Patent típusú fogadással 944 195 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sassuolo – Hellas Verona Pontos végeredmény Döntetlen 3:3 50,00 Nyertes
Labdarúgás Udinese – Atalanta Pontos végeredmény Atalanta 3:2 22,00 Nyertes
Labdarúgás Napoli – SPAL Ferrara Pontos végeredmény Napoli 3:1 10,50 Nyertes

 

Egy demecseri Tippmix-játékos 4*200 Ft-os alaptéttel (összesen 4*600 Ft-os téttel), 2/3-as kombináció típusú fogadással 4*845 000 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás Birmingham – Hull City Pontos végeredmény Döntetlen 3:3 65,00 Nyertes
Labdarúgás Göztepe Izmír – Alanyaspor Pontos végeredmény Döntetlen 3:3 65,00 Nyertes
Labdarúgás Kyoto – Jubilo Iwata Pontos végeredmény Döntetlen 3:3 75,00 Vesztes

 

Egy piliscsabai Tippmix-játékos 30 Ft-os alaptéttel (összesen 600 Ft-os téttel), 19/20-as kombináció típusú fogadással 791 330 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Aston Villa – Wolverhampton 1X2 Wolverhampton 1,76 Nyertes
Labdarúgás Ath. Bilbao – Mallorca 1X2 Ath. Bilbao 1,49 Nyertes
Labdarúgás Duisburg – Hallescher FC Kétesély Duisburg vagy Döntetlen 1,37 Nyertes
Labdarúgás Mönchengladbach – Hertha BSC Hendikep 0:2 Hertha BSC 1,84 Nyertes
Labdarúgás E. Frankfurt – Paderborn 1X2 E. Frankfurt 1,30 Nyertes
Labdarúgás Augsburg – RB Leipzig 1X2 RB Leipzig 1,37 Nyertes
Labdarúgás Brescia – Genoa Kétesély Döntetlen vagy Genoa 1,33 Nyertes
Labdarúgás Pianese – Pergolettese Kétesély Pianese vagy Döntetlen 1,30 Nyertes
Labdarúgás Start – Odd Grenland Kétesély Döntetlen vagy Odd Grenland 1,41 Nyertes
Labdarúgás Aluminij Kidricevo – Celje Kétesély Döntetlen vagy Celje 1,35 Nyertes
Labdarúgás Puskás Akadémia – Honvéd Hendikep 0:2 Honvéd 1,53 Nyertes
Labdarúgás Young Boys – Xamax Hendikep 0:1 Young Boys 1,78 Nyertes
Labdarúgás Lazio – Fiorentina 1X2 Lazio 1,63 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Alavés 1X2 Atl. Madrid 1,32 Nyertes
Labdarúgás Fremad Amager – Roskilde 1X2 Fremad Amager 1,95 Nyertes
Labdarúgás Linköping City – Motala AIF 1X2 Linköping City 1,30 Nyertes
Labdarúgás Opava – Pribram Kétesély Opava vagy Döntetlen 1,31 Nyertes
Labdarúgás Kopparbergs/Göteborg – Kristianstad (női) 1X2 Kopparbergs/Göteborg 1,32 Nyertes
Labdarúgás Dynamo Dresden – Osnabrück Kétesély Döntetlen vagy Osnabrück 1,39 Nyertes
Labdarúgás Basel – Sion 1X2 Basel 1,38 Nyertes

 

Egy debreceni Tippmix-játékos 390 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 757 914 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás FC Hradec Kralove – Vlasim 1X2 FC Hradec Kralove 1,40 Nyertes
Labdarúgás Häcken – Elfsborg Ki jut tovább? Elfsborg 2,29 Nyertes
Labdarúgás Sarpsborg – Strömsgodset 1X2 Strömsgodset 3,40 Nyertes
Labdarúgás Dinamo Bukarest – FCS Bukarest 1X2 FCS Bukarest 2,07 Nyertes
Labdarúgás Eibar – Valencia 1X2 Eibar 2,81 Nyertes
Labdarúgás FF Malmö – AIK Stockholm 1X2 FF Malmö 1,72 Nyertes
Labdarúgás St. Gallen – FC Zürich 1X2 FC Zürich 4,40 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – Manchester City 1X2 Chelsea 4,05 Nyertes

 

Egy egri Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 740 105 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás FAC Wien – Austria Wien Amatőr 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Kajaani – Jaro 1X2 Döntetlen 3,30 Nyertes
Labdarúgás Tabor Sezana – Bravo Ljubljana 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
Labdarúgás Luzern – Servette 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes
Labdarúgás Sahtar Doneck – Zorya Luganszk 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes
Labdarúgás Menemen Bld. Spor – Boluspor 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes
Labdarúgás Lafnitz – Wacker Innsbruck 1X2 Döntetlen 3,30 Nyertes

 

Egy orosházi Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 800 Ft-os téttel), Trixie típusú fogadással 519 900 Ft-ot nyert, illetve 2*200 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 2*421 200 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Dynamo Dresden – Osnabrück Félidő/végeredmény Dynamo Dresden/Döntetlen 12,00 Nyertes
Labdarúgás Mirandes – Almería Félidő/végeredmény Almería/Döntetlen 13,50 Nyertes
Labdarúgás Slask Wroclaw – Lech Poznan Félidő/végeredmény Lech Poznan/Döntetlen 13,00 Nyertes

 

Egy aszódi Tippmix-játékos 2*100 Ft-os alaptéttel (összesen 2*600 Ft-os téttel), 2/4-es kombináció típusú fogadással 2*455 000 Ft-ot nyert úgy, hogy volt két hibás tippje is.

 

Labdarúgás Chindia Targoviste – CSM Politechnika Iasi Pontos végeredmény Döntetlen 3:3 95,00 Vesztes
Labdarúgás Ceske Budejovice – Mladá Boleslav Pontos végeredmény Döntetlen 3:3 40,00 Vesztes
Labdarúgás Birmingham – Hull City Pontos végeredmény Döntetlen 3:3 70,00 Nyertes
Labdarúgás Sepsi OSK – Viitorul Constanta Pontos végeredmény Döntetlen 3:3 65,00 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 5*3 300 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 5*380 963 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Deszna Csernigov – Dinamo Kijev Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,71 Nyertes
Labdarúgás Slavia Praha – Jablonec 1X2 Slavia Praha 1,34 Nyertes
Labdarúgás CFR Cluj – Univ. Craiova 1948 Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,02 Nyertes
Labdarúgás Udinese – Atalanta 1X2 Atalanta 1,54 Nyertes
Labdarúgás Sassuolo – Hellas Verona Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,65 Nyertes
Labdarúgás Sampdoria – Bologna Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,70 Nyertes
Labdarúgás Napoli – SPAL Ferrara 1X2 Napoli 1,27 Nyertes
Labdarúgás Sturm Graz – Rapid Wien Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,56 Nyertes
Labdarúgás Gazisehir Gaziantep – Antalyaspor Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,51 Nyertes
Labdarúgás Parma – Internazionale Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,93 Nyertes

 

Egy gödöllői Tippmix-játékos 5*2 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 5*234 420 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sarpsborg – Strömsgodset Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,69 Nyertes
Labdarúgás Burnley – Watford 1X2 Burnley 2,75 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – Manchester City 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 6,50 Nyertes
Labdarúgás Betis – Espanyol 1X2 Betis 1,94 Nyertes
Labdarúgás Braga – Guimaraes 1X2 Braga 2,00 Nyertes

 

Egy szigetszentmiklósi Tippmix-játékos 5*1 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 5*161 975 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Burnley – Watford 1X2 Burnley 2,75 Nyertes
Labdarúgás Almería – Alcorcon 1X2 Alcorcon 4,00 Nyertes
Labdarúgás Rosenborg – Bodö/Glimt 1X2 Bodö/Glimt 3,10 Nyertes
Labdarúgás St. Gallen – FC Zürich 1X2 FC Zürich 4,75 Nyertes

 

Egy parasznyai Tippmix-játékos 9*1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 9*129 891 Ft-ot nyert, illetve oddsváltozás után* 1 000 Ft-os téttel 128 925 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Yamagata – Tochigi 1X2 Yamagata 1,80 Nyertes
Labdarúgás Thespakusatsu Gunma – Mito 1X2 Mito 1,85 Nyertes
Labdarúgás Nagasaki – Kitakyushu 1X2 Nagasaki 1,96 Nyertes
Labdarúgás FC Seoul – Incheon 1X2 FC Seoul 1,91 Nyertes
Labdarúgás JEF United Chiba – Omiya Ardija 1X2 Omiya Ardija 2,14 Nyertes
Labdarúgás Busan I’Park – Seongnam* 1X2 Döntetlen 2,69 (2,67) Nyertes
Labdarúgás Daegu – Gangwon 1X2 Daegu 1,81 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 1 242 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 999 810 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Lazio – Fiorentina Félidő/végeredmény Fiorentina/Lazio 23,00 Nyertes
Labdarúgás R. Santander – Albacete Félidő/végeredmény R. Santander/Albacete 35,00 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 500 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 812 500 Ft-ot nyert.

 

Kosárlabda Liaoning – Zhejiang Chouzhou Nyertes különbség Vendégcsapat 10-nél több ponttal nyer 25,00 Nyertes
Kosárlabda Sichuan – Shandong Nyertes különbség Hazai csapat 10-nél több ponttal nyer 65,00 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 600 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 678 757 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Celta Vigo – Barcelona 2. félidő – Mindkét csapat szerez gólt? Igen 3,45 Nyertes
Labdarúgás Cagliari – Torino 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 5,25 Nyertes
Labdarúgás Lazio – Fiorentina 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,50 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Alavés 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,30 Nyertes
Labdarúgás Osasuna – Leganes 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 4,15 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 361 023 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Lazio – Fiorentina 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,50 Nyertes
Labdarúgás Cagliari – Torino 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 5,25 Nyertes
Labdarúgás Osasuna – Leganes 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 7,25 Nyertes
Labdarúgás Fenerbahce – Yeni Malatyaspor 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,71 Nyertes

 

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Modern technológia a lóversenyben – I. rész

A hatéves kanca, Futurist Fashion (Haafhd (GB) x Fashion Icon (USA)/Van Nistelrooy (USA)) a 2020-as szezonban Csupor Ferenc idomárnál készül. Idén első versenyében második, majd az 1400 méteres Megyeri Díjban első lett. Megbízható versenyló évek óta, futásról futásra tartja stabil formáit, sőt! Talán még mindig van benne javulás? Hogy minek is köszönhető mindez, a lovat futtató szindikátus vezetőjét, Árki Istvánt kérdeztük.

Futurist Fashion a HRNG istálló színeiben versenyzik, szindikalizált ló. Kik tartoznak a tulajdonosi körbe?
A történet nagyon szerteágazó, jelenleg négyen béreljük őt Dióspusztáról. Futtatói Báló László, Tóth Zsuzsanna, Serfőző Tamás és jómagam. Talán mondhatom, hogy a kezdetek kezdetén Zsuzsi – aki a NÉBIH lovas ágazat felügyelőjeként tölti mindennapjait – volt a felbujtó. Ő volt közülünk az, aki igazán szeretett volna telivért versenyeztetni, gyakran fel is hozta ezt a témát. Akkor kerültem én is közelebb ennek a futtatói formának a megszervezéséhez, mikor vendégül láttam a Kincsem Parkban a German Racing Next Generation futtatói csoport tagjait. Sokat beszélgettünk erről a kérdésről, így már én is bátrabban vágtam neki a dolognak.

Mi alapján esett a kancára a választásotok?
Nekem egy kikötésem volt, mindenképpen kancát szerettem volna. Az előző tíz évben is tartottam már lovakat, így tudtam, hogy a ménekkel kevésbé jövök ki jól, a heréltek pedig számomra semlegesek. Már volt egy telivér, akivel mindannyian szimpatizáltunk, de nagyon ragaszkodott hozzá az akkori futtatója, így lemondtunk róla. Zala Csabánál két ló közül választhattunk, Juniperus és Futurist Fashion között dönthettünk, nem volt kérdés melyiket szeretnénk.



Az idő benneteket igazolt, hiszen Futurist Fashion hűségesen fut a versenypályán hónapról hónapra. Legutóbbi versenye és győzelme után láttunk a kancán egy szokatlan szerkezetet,
 amelynek EQUERY a neve. Mi ez pontosan?
Az már csak a fényképezés volt, a verseny előtt használtuk. Az eszköz elektromos izumstimulációra képes (EMS) és a futam előtt a lovat bemelegítettük és ellazítottuk vele, hogy könnyebben tudjon futni. Az EQUERY cégnek ez nem új dolog, mert E-Fit néven, már több mint 10 éve működnek humán területen, többek között élsportolóknál a legnagyobb világversenyek és a felkészülési időszak idején. A lovas irány 2015-ben indult EQUERY néven.

Hogyan működik egy ilyen eszköz?
Alapvetően ahogy az agy kommunikál az izmokkal, ahhoz hasonlóan működik ez is. Külső elektromos ingerekkel a mélyizmokig is tudjuk dolgoztatni a lovat anélkül, hogy az ízületeit terhelnénk. Különböző programok közül lehet választani, mi most a verseny előtt egy bemelegítést csináltunk majd egy lazítást. Természetesen ennél jóval többet tud a gép, lehetőség van az izom erősítésére is vagy akár olyan jellegű izommunkát is tudunk végeztetni, mintha cardio edzést csinálna a ló. Jelenleg Futurist a tréningtől független kezelést kap, de futószárazás és jártató használat közben is alkalmazható, így például az erősítő programok hatásfoka sokkal nagyobb tud lenni. Mi az EQUERY Technology termékmenedzsere Meszter Roland révén jutottunk az eszközhöz. Természetesen az eszköz elérhető és kereskedelmi forgalomban van, és van lehetőség arra is, hogy a tréner munkáját segítve kezelésekkel a lovak fejlesztve legyenek az eszköz segítségével is, mint egy szolgáltatás. Külföldön nagyon sok állatorvos és klinika használja, mert ha van egy olyan sérülés, ami 1-2 hónap alatt gyógyul, de közben boxfogságra van ítélve a ló, akkor az izomvesztést el lehet kerülni a szakszerű használatával.

Látsz változást a lovon a használata óta?
Abszolút! A Megyeri Díj előtt nem volt annyira jó formában, közvetlen a verseny előtt a bemelegítő programot használtuk rajta. A jártatóban látványos változást vettünk észre, a lapockáján, a szügyén kiemelten látszott, hogy lazább az izomzata, kevésbé mozog kötötten. A versenye pedig remekül sikerült. Úgy gondolom, hogy egy győzelem sok összetevőből áll, megfelelő tréning, takarmányozás, istálló munka, lovas taktika, emellett pedig az EQUERY is segítségünkre volt. Bízom benne, hogy a továbbiakban is hasonló szép eredményeket érhetünk el!

Fotók forrása: EQUERY Technology, Dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Képes összefoglaló 2020.06.27. – Tizenharmadik ügető nap

Frivol Díj

Bobby Fischer (Juhász Balázs) Idomár: Juhász Balázs Istálló: Bu-Cso II. i.

 

Nyeretlenek Versenye

Andy Baby (Kolozsi József) (kívül) Idomár: ifj. Kulik Ferenc Istálló: Kulik Farm II. i.

 

Mandich László Emlékverseny Hendikep

Wasserfall (Veres Éva) (kívül) Idomár: Veres László Istálló: V & V i.

 

Effendi Díj

Zolta (Veljko Mazsity) Idomár: Veljko Mazsity Istálló: Hico i.

 

Amatőrverseny Hendikep

Zoom Photo (Pekker György) (belül) Idomár: Csordás Emil Istálló: Laura i.

 

Guernica Hendikep

Velence R. (Farkas György) Idomár: Juhász Balázs Istálló: Rádiházi i.

 

Tokaj Díj

Atomanti M (Antun Horvatski) Idomár: Goran Zolnaji Istálló: Horvatski i.

 

Butterfly Díj

Uránia RG (Angyal Andor) Idomár: Zoltan Ozvar Istálló: Ötösbefutó i.

 

Dr. Vecseklőy József Emlékverseny – Végeredmény

Vital RG (Hajnal Tibor) Idomár: Hajnal Tibor Istálló: Aquadrom-Napsugár i.

Fotók forrása: Péter Réka

/ by /   Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Városi séták a Kincsem Parkban

Ha azt mondjuk, hogy Lovi, akkor mindenki fantáziája elindul. Jönnek a képek, emlékek és elképzelések a versenypályáról, a nagy sikerű Kincsem filmről, a kiváló versenylovakról, az Ügetőszilveszterről, Overdoseról és a csodálatos versenypályáról. Sokan vannak, akik még nem jártak nálunk, nem tudják, hogy hogyan zajlanak a versenyek, mi a különbség az ügető és a galopp között? Mikor lesz a Derby és Divat Fesztivál? A főváros szívében lévő, mégis sokak által eddig ismeretlen helyszínünket manapság egyre többen fedezik fel olyan séták alkalmával is, melyeket az Imagine Budapest csapata szervez: http://imaginebp.hu.
Szóljatok a haveroknak és csatlakozzatok Ti is valamelyik dátumon a sétához:
2020-07-05,
2020-07-19
2020-08-09

Várunk benneteket!

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Képes összefoglaló 2020.06.28. – Hatodik galopp nap

Nyeretlenek Versenye (V.kat.) 1800 m

Lucifer (Suták Csenge) Idomár: Ribárszki Sándor Istálló: Rádi i.

 

Nyeretlenek Versenye (V.kat.) 1200 m

Valyriai Acél (Panyi Mátyás) Idomár: Kovács-Bakos Szilvia Istálló: Szilvi i.

 

Karaszek Sándor Emlékverseny Hendikep (II.o.) 1000 m

Oba Hara (Stanislav Georgiev) Idomár: Stanislav Georgiev Istálló: EKINOKS

 

Tompaháti Hendikep (V/b.) 2000 m

Mathias Rex (Kriskó Nobert) Idomár: Zala Csaba Istálló: CANTEL RACING

 

Eleki Hendikep (III.o.) 1800 m

Gunsmoke (Paizs Gábor) Idomár: Kovács-Bakos Szilvia Istálló: STS i. II.

 

Árpádhalmi Hendikep (IV.o.) 1100 m

Silver Chimes (Kis Judit am.) Idomár: Kovács-Bakos Szilvia Istálló: 3 P i.

 

Székkutasi Díj (II.kat.) 1600 m

Centa (Gönczi Rebeka) Idomár: Maronka Gábor Istálló: Álmodó i.

 

Derekegyházi Hendikep (V.o.) 1600 m

Narra Mihi (ifj. Kozma István) Idomár: Farkas Levente Istálló: Sz & Sz Racing

Fotók forrása: Antal Zsuzsanna, Dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek, Hazai agár hírek / 0 comments

Képes összefoglaló 2020.06.26. – Harmadik agár nap

Nyári Nagydíj Sprint S2

Beaming Marshall (fehér) Tréner: Sandel Chimoaica Kennel: Kimo

 

Nyári Nagydíj Sprint S1

Jet Mac (csíkos) Tréner: Ganyecz Mihály Kennel: Stemgrove I.

 

Nyári Nagydíj Sprint Open

Miss Danger (sárga) Tréner: Havasi László Kennel: Uniqueness

 

Nyári Nagydíj A1

Tico Fless Jessy Tréner: Demjén Tamás Kennel: Demjén Tamás

 

Nyári Nagydíj A1/A2

Moonlight – Hunter Lyreen’s Steed Tréner: Tenczel Gábor Kennel: Tenczel

 

Nyári Nagydíj Open

Pride of Hungary Tréner: Racsek Károly Kennel: Komáromi  – Gálik

Fotók forrása: Dr. Kovács Gábor

1 471 472 473 474 475 476 477 716