
Fazekas Imre minden idők egyik legsikeresebb hazai idomárhajtója, 2019. augusztus 24-én Iago d’Amore kocsijában a Luca Díjban 1600. győzelmét aratta.
Gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Fazekas Imre minden idők egyik legsikeresebb hazai idomárhajtója, 2019. augusztus 24-én Iago d’Amore kocsijában a Luca Díjban 1600. győzelmét aratta.
Gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Az Ügető Tenyésztők Országos Egyesülete a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft együttműködésével szeptember 28-án ismét megrendezi a szokásos árverést a Kincsem Parkban.
Kérjük a Tisztelt Tenyésztőket és Tulajdonosokat, hogy az eladásra szánt yearlingjeiket, idősebb lovaikat mihamarabb jelentsék be a következő címen: ugeto@ugeto.com.
A külföldi vásárlók figyelmét ezúton is felhívjuk, hogy a Kincsem Nemzeti Lóverseny Kft a versenyeket úgy írja ki, hogy egy Magyarországon született ügető (a Magyar Ügető Méneskönyv Születési Regiszterében nyilvántartott) bármely versenyben futhat, függetlenül attól, hogy egy érvényes külföldi idomári engedéllyel rendelkező külföldi idomár neve alatt versenyez.
A jelentkezés augusztus 31-én zárul.
Az augusztus 10-ig bejelentett lovak listája:
Yearlingek
Caddik LIW pm (PJ Punjab – Mausi) Lakatos Árpád
Calcium Boy pm (Maximus Lindy – Nikkel Lady) Kabala Ménes Kft
Carina Fling pk (One too Many – Cicciolina Fling) Kabala Ménes Kft
Catania R. pm (One too Many – Campala RAL) Kabala Ménes Kft
Charming Boy pm (Zola Boko – Night Lady) Kabala Ménes Kft
Chef d’Oeuvre LIW pk (Racino – Amazing Lobell) Lakatos Árpád
Cherie Bella M fk (Cigar Dan – Malhana Serey) Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt
Classic Boy stpm (Zola Boko – Elegant Lady) Kabala Ménes Kft
Clear Boy stpm (Orecchietti – Light Lady) Kabala Ménes Kft
Compact Boy pm (Orecchietti – Titán Lady) Kabala Ménes Kft
Crystal Boy pm (Maximus Lindy – Rubin Lady) Kabala Ménes Kft
Cupido pm (Dundee – Seherezádé) Tóth Angéla
Csábító R pm (Orecchietti – Hitelező) Kabala Ménes Kft
Csakazértis pm (Dundee – Kordon) Tóth Angéla
Csendike pk (Maximus Lindy – Diva di Jesolo) Kabala Ménes Kft
Csillagfény R. pk (Maximus Lindy – Lézer) Kabala Ménes Kft
Csipkedd magad! stpm (Maximus Lindy – Gyorsulj!) Kabala Ménes Kft
Csobán M fm (Cigar Dan – Chipitita) Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt
Csóró Lali pm (Dundee – Glory Star) Tóth Angéla
Csukcs M pm (Cigar Dan – Ronja Silas) Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt
Kétéves
Brigitte Bardot stpk (Maximus Lindy – Cameron Diaz) Kabala Ménes Kft
Hároméves
Anna pk (Frullino Jet – Magda) Kabala Ménes Kft
Ügető Tenyésztők Országos Egyesülete 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4
E mail: ugeto@ugeto.com
www.ugeto.com

Ismét fantasztikus formába lendült Enigma (Nagy Tamás) aki a Mátrai Hendikep mezőnyében start-célban járt sikerrel. Zala Csaba idomítottja a Derby előtt látott oldaláról mutatkozott be ismét, úgy tűnik a korábbi hullámvölgye után ismét komoly formába lendült, sőt mindenkori topját futotta. A helyezésekért komoly küzdelem alakult ki az ezüstérmes La Chaba (Suták Csenge), Beauchamp Opal és Aurora Borealis között. Ekkor érkezett meg viszonylag távolról Kostjukov (Stanislav Georgiev) és begyűjtötte a bronzérmet az előbbi kettős orra elől.
A nap nyitófutamában azaz a Soroksári Díjban remekül futottak a favoritok. A Viola istálló kiválósága, az ír import Levendula immáron harmadik versenyét nyerte, nyergében Nagy Tamással, a helyezéseken pedig Fit to Fly (Paizs Gábor) és Georges Song (Stanislav Georgiev) osztozkodtak.
A pályakezdő lovak versenyében Stanislav Georgiev Sonic Bang nyergében fölényesen oktatta a mezőnyt, mögötte Canada (Jozef Parigál) és Victoria Vitae (Suták Csenge) csatáztak vállt-vállnak vetve, de végül a jobban hajrázó Canada vihette haza a fényesebb érmet.
She Moves szép versenyben szerezte meg pályafutása első győzelmét a Soproni Hendikepben. Az utóbbi hetekben már látszott, hogy a kanca kezd újra magára találni, ennek eredményeképpen pedig vasárnap már ő volt a legerősebb, mögötte Mahagóni (Gönczi Rebeka) és Botaniste (Dickinson Judit) sorrend alakult ki.
Újabb sikert könyvelhetett el Kovács-Bakos Szilvia istállója is Légyottnak köszönhetően. A hároméves kanca a verseny során végig nagyon meggyőző volt. A befutóban Atletico-val fej-fejt küzdöttek, de az utolsó kétszáz méteren Légyott (Mocsinka Vivien) sokkal magabiztosabb volt, míg Atletico a dobogóról is lecsúszott, helyére Supreme (Gönczi Rebeka) és Humbuk (Paizs Gábor) érkeztek meg.
Miss Orchidea saját versenyt „rendezett” magának az Ámde Hendikepben, hiszen végig vezetve utasította maga mögé ellenfeleit idomárlovasával Stanislav Georgiev-vel. A futam érdekességeként Lady Zsu (Mocsinka Vivien) szállította, aki az utolsó métereken bámulatos lendülettel zárkózott fel másodiknak, a harmadik hely pedig a végig jól helyezkedő Sambo-hoz (Suták Csenge) került.
Hosszú várakozás után Mezzo is „hazaért” nyergében Huszár Korinnával, aki szintén remek formába lendült értékes pontokat szerezve a Németh Ferenc Emlékkupa IV. futamában. Az Ilkamajor istálló háromévese sokáig nem igazán találta magát, de a hosszan tartó gondoskodást most meghálálta a szép küllemű kanca. Az ezüstérem a top súly ellenére is Narrátorhoz (Bernáth Christopher) került, míg a dobogó alsó fokára Riadó (Makoviczki Ákos) zárkózott fel.
A nap legszebb versenyét láttuk a Run The Red Light Hendikep-ben, melyben a kisebb képességű lovak ellenére igazán parázs befutó alakult ki. A sokáig vezető Ridik úgy tűnt hazaérhet, ekkor azonban megérkezett Éjfél, aki szép hajrával végül mindenkit maga mögé utasított. Lovasa Mocsinka Vivien hatalmas formában volt egész nap, egy értékes ezüstérem mellett két sikerrel gazdagabban térhetett haza. A végig remekül szereplő Ridik (Bihari Alexandra) végül közeli második- a könnyű terhű Rubikon (Bóna Nikoletta) pedig harmadik helyen zárt.
Varga Áron
fotó: dr. Kovács Gábor
A szakma berkein belül már régóta suttognak róla, de még hivatalosan nem jelentették be, hogy 2020 februárjától új nagydíj jelenik meg a nemzetközi turf-kalendáriumban. Talán meglepő, hogy az helyszín Szaúd-Arábia, a szuper-gazdag és ultra-konzervatív, lóverseny hagyományokkal nem rendelkező sivatagi királyság. Ez azonban nem hátárny, az Emirátusokban is egy lépéssel kezdődött az ezer mérföldes út.
A bejelentésre augusztus 7-én Saratogában kerül sor, és várhatóan a Szaúd-Arábiai Jockey Club elnöke, Bandar bin Khalid Al Faisal Al Saud szájából hangzik el. A herceg az uralkodóház reformista szárnyához tartozik, és sokoldalú tevékenysége során jut ideje felügyelni az ország lóversenyzését, az Al Watan című napilapot, a Szaúdi Repülő Klub mindennapos ügyeit, nem is beszélve megannyi egyetemet és jótékonysággal foglalkozó alapítványt. Informális csatornákon keresztül a szakma úgy értesült, hogy a riyadh-i futam a világ legnagyobb összdíjazású versenye lesz, és 2020. február 29-én kerül rá sor a dinasztiaalapító Abdulaziz királyról elnevezett versenytéren. Stílusosan, a versenyt homokon futják majd.

Úgy látszik őrült versengés indult a világ lóverseny rajongó milliárdosai között. A 12 millió dollár összdíjazású Dubai World Cuppal először a Pegasus World Cup vette fel a versenyt, és 2018-ban 16 milliót osztottak szét a díjazottak között. A díjazás 2019-ben 9 millióra csökkent ugyan, de megjelent mellete egy másik verseny, a Pegasus World Cup Turf 7 milliós büdzsével, így panaszra egyáltalán semmi ok. A januári és márciusi futamok közé ékelődik a februári szaúdi verseny, és aki aggódna, azt ezúton nyugtatjuk meg, még kilenc hónap marad a naptárban és legalább ugyanennyi lehetőség, hogy újabb, csillagászati összegű nagydíjat alapítson egy elhívatott lóversenyrajongó uralkodó vagy mágnás.
Vasárnap is nyolc futammal várjuk a galoppsport szerelmeseit, a nap fő attrakciója a Mátrai Hendikep lesz. Az első osztályú lovaknak kiírt 2000 méteres ütközetben hét telivérünk mutatja meg tudását, köztük az új istállóba került Aurora Borealis, a mindig megbízható Beauchamp Opal és Kostjukov lehetnek majd a játékosok kedvencei.
A napi főverseny mellett további 7 izgalmas futam, hendikepek 1200- 2200 méterig, fiatal kétévesek versenye, valamint jön a Német Ferenc Emlékkupa IV. futama, ahol a fiatal zsoképalánták igyekeznek majd értékes pontokat gyűjteni a már most is szoros pontversenyben.
A versenynap 14:00-17:30-ig kínál hazai és nemzetközi lóversenyfogadási lehetőséget, valamint remek sportélményt!
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Varga Áron

Bámulatos versenyzést követően Tour To Paris ismét győzedelmeskedett Franciaországban, ezúttal az 1. osztályba sorolt Prix de Rouges-ban.
A futam visszanézése minden kérdésre választ ad, hiszen a magyar ló a starttól a célig vezette a társaságot, a befutóra fordulva hiába jöttek volna a támadások TTP csak sétált Maxime Guyon kezében. Lovasa az utolsó métereken többször is hátranézett hol marad mindenki, hiszen félelmetes stílusban hagyták faképnél a többieket, mindehhez meg sem kellett mozdulnia a nyeregben.
A mai napon látott stílus alapján TTP úgy tűnik uralja ezt az osztályt és minden lehetőség meg lehet benne ahhoz, hogy a Listed-, vagy akár Group versenyekben újra próbára tegyék.
A jövőbeni tervekkel kapcsolatban vélhetően a Group versenyek kerülhetnek célkeresztbe, hiszen az év ezen szakaszában nincsenek hasonló távú Listed kategóriás versenyek Franciaországban, a következő futás pontos dátumáról hamarosan beszámolunk.
Gratulálunk a szép eredményhez!

Varga Áron

A szombati ügető napon, a napi főversenyben a négyéves Zeal Di Girifalco (6) újabb fellépését láthatja a közönség a Kincsem Parkban. A 17:00 órakor kezdődő futamban a favorit mögött a megszokott hajtója, Veljko Mazsity idomár fog ülni. A papírforma alapján Milady Amok (4) és Henrik Ibsen A.T. (2) küzdhet a dobogós helyezésekért. Az Üzér Díj díjazása 600.000 forint, a táv 1800 méter a versenyben 100.000 forint jackpot van a tétjátékban.
A napot a Szabó Lajos II. „Droszti” Emlékverseny Hendikep és Tour To Paris újabb franciaországi versenye teszi még izgalmasabbá. Utóbbi verseny 16:25-kor indul, a futamot a megszokott felületeken követhetik, a bet.lovi.hu-n, a fogadóirodákban és a Kincsem Parkban fogadhatnak rá.
Írta: Kovács Botond.
Alig száradt meg a királyi pecsét az Egyesült Királyság ötvenötödik miniszterelnöke, az Alexander Boris de Pfeffel Johnsont kinevező pátensen, máris megkezdődtek a spekulációk az új kormányfő és a lóversenyzés kapcsolata körül. Kedvez-e majd Mr. Johnson a brit, és közvetve az ír versenyüzemnek? Kiáll-e a királyság második legnépszerűbb sportja mellett? Lesz-e fordulat az elmúlt idők aggasztó fejleményeihez képest? Ezek a kérdések foglalkoztatják a briteket, miközben a felszínen teljes erővel dübörögnek a nyár csodálatos mítingjei, egyik világhírű esemény éri a másikat és patakokban folyik a pezsgő.
Az új kormányfőt komoly többséggel jelölte pártja a pozícióra, de mióta elfoglalta rezidenciáját a Downing Street 10-ben egyszer sem hozta szóba a lóversenyzés ügyét.

Némi aggodalomra ad okot, hogy míg London Lord Mayorja volt, támogatta a fogadóirodákban elhelyezett nyerőgépek alaptétjének ötvened részre csökkentését, mert szerinte az addigi állapot „veszedelmes és komoly fenyegetést jelent a társadalomra”. (A 2019 áprilisa óta hatályban lévő brit szerencsejáték törvény száz fontról kettő fontra vágta az automatákban feltehető alaptét. A rendelkezésnek súlyos hatása lett a fogadóirodák forgalmára, és közvetve a lóversenyzésre is. Csökkentek a versenydíjak, és az év végéig több ezer ember veszíti el állását a brit és az ír bukiknál.)
Szintén aggodalomra ad okot, hogy Johnson kijelentette, kész megállapodás nélkül is kivezetni az államot az Európai Unióból, amely lépésnek kedvezőtlen hatásai lehetnek a versenylovak eddigi szabad kereskedelmére és szállítására. A British Horseracing Authority (BHA) és az Európai és Mediterrán Lóverseny Szövetség (amelynek hazánk is tagja) képviselői egy ideje már ki sem mozdulnak Brüsszelből, és amellett, hogy minden erejüket latba vetik egy kedvező megállapodás eléréséért, legfeljebb csak aggódhatnak, és az új kormányfő megfontoltságában bízhatnak.
Derűlátásra ad okot, hogy az új szerencsejáték törvény egyik élharcosa, Tracey Crouch helyett a lósport mellett elkötelezett Nigel Adams került a kultúráért, média ügyekért és sportért felelős tárca élére.

Szintén pozitív jel, hogy Matt Hancock, akinek Newmarket a választókörzete, és ezer szállal fűződik a lóversenyzéshez megmaradt egészségügyi és szociális miniszternek, hogy Liz Truss, aki rendszeres látogatója a versenyeknek nemzetközi kereskedelmi miniszteri megbízást kapott, és egy másik turf-barát, Esther McVey az építési és önkormányzati minisztérium élére került. Talán kedvező, hogy az állatjóléti ügyeket, valamint a telivér kereskedelmet és szállítást irányító szakminisztériumot az eddigi Michael Gove helyett Theresa Villiers felügyeli majd.
Magyarországot a Brexit lókereskedelemmel összefüggő aspektusa érinti főként, hiszen évente több tucat ló érkezik a Csatornán túlról (2018-ban és 2019-ben közel száz telivér érkezett hazánkba). E pillanatban azonban számos kérdés nyitva áll még, a fejleményekről folyamatosan tájékoztatjuk Olvasóinkat.

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Wolverhampton – Manchester Utd. (Labdarúgás, Premier Liga) 601 151 fogadás
Chelsea – Leicester (Labdarúgás, Premier Liga) 599 209 fogadás
Dinamo Zagreb – Rosenborg (Labdarúgás, BL-selejtező) 531 490 fogadás
Atl. Madrid – Getafe (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 511 788 fogadás
Olympiakosz – FK Krasznodar (Labdarúgás, BL-selejtező) 503 942 fogadás
Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Wolverhampton – Manchester Utd. (Labdarúgás, Premier Liga) 77,71 millió Ft
Dinamo Zagreb – Rosenborg (Labdarúgás, BL-selejtező) 65,63 millió Ft
Olympiakosz – FK Krasznodar (Labdarúgás, BL-selejtező) 41,01 millió Ft
Young Boys – Crvena zvezda (Labdarúgás, BL-selejtező) 37,72 millió Ft
Preston – Stoke (Labdarúgás, Angol Liga bajnokság) 37,34 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
Legmagasabb nyerő oddsok:
Linth – Schaffhausen (Labdarúgás, Svájci Kupa)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: 3:1, nyertes odds: 100,00)
Oxford Utd. – Burton (Labdarúgás, Angol Liga 1.)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: 2:4, nyertes odds: 98,00)
Rennes – Paris SG (Labdarúgás, Francia bajnokság)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: 1:1/2:1, nyertes odds: 90,00)
Las Vegas – Phoenix (Kosárlabda, WNBA)
Félidő/végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen/Döntetlen, nyertes odds: 88,00)
Portsmouth – Coventry (Labdarúgás, Angol Liga 1.)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: 3:3, nyertes odds: 84,00)
Kiemelt esemény:
APOEL Nicosia – Ajax 0:0 (Labdarúgás, BL-selejtező)
1X2 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 21 %, nyertes odds: 4,30)
Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 65 %, nyertes odds: 2,30)
Gólszám (helyes tipp: 0-1 gól, helyes tippek aránya: 6 %, nyertes odds: 4,65)
Outright fogadás:
Tenisz, férfi egyes, Cincinnati 2019 – Ki nyeri?
Helyes tipp: D. Medvedev (Helyes tippek száma: 1 850)
Legmagasabb odds: 35,00
Záró odds: 4,65
Magyar érdekeltségű események:
Vasas – Ajka (Labdarúgás, NB II)
eredmény: 1:1, nyertes odds: 4,00
A végkimenetelre tett 86 745 tippből 849 tipp helyes.
Haladás – Szolnok (Labdarúgás, NB II)
eredmény: 3:0, nyertes odds: 1,55
A végkimenetelre tett 61 164 tippből 56 399 tipp helyes.
MTK – Soroksár (Labdarúgás, NB II)
eredmény: 3:2, nyertes odds: 1,45
A végkimenetelre tett 57 100 tippből 51 406 tipp helyes.
U19Franciaország – U19Magyarország (Kézilabda, U19 vb, 5. helyért)
eredmény: 20:31, nyertes odds: 2,85
A végkimenetelre tett 6 929 tippből 722 tipp helyes.
Kur. Nara – Babos T. (Tenisz, US Open-selejtező, női egyes)
eredmény: 1:2, nyertes odds: 1,40
A mérkőzés győztesére tett 4 310 tippből 3 764 tipp helyes.
Élő szelvény:
Egy turai Tippmix-játékos 800 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 97 098 Ft-ot nyert.
| Kosárlabda | Szlovákia – Románia (élő) | Hazai csapat – Pontszám 73,5 | Több, mint 73,5 | 1,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Qviding – Häcken (élő) | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 3,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rosengaard – Kalmar (élő) | Hazai csapat – Gólszám 0,5 | Több, mint 0,5 | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Viborg – Fredericia (élő) | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 4,10 | Nyertes |
| Kézilabda | Flensburg – Kiel (élő) | 1. félidő – 1X2 | Flensburg | 2,35 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy budapesti Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 327 245 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Port Vale – Forest Green | 1X2 | Port Vale | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Macclesfield – Morecambe | 1X2 | Morecambe | 3,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cheltenham – Carlisle | 1X2 | Cheltenham | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Birmingham – Barnsley | 1X2 | Birmingham | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | CFR Cluj – Slavia Praha | 1X2 | Slavia Praha | 2,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | LASK Linz – FC Bruges | 1X2 | FC Bruges | 2,70 | Nyertes |
Egy mágocsi Tippmix-játékos 300 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 270 674 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Korona Kielce – Pogon Szczecin | 1X2 | Pogon Szczecin | 2,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sarpsborg – Bodö/Glimt | 1X2 | Döntetlen | 3,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Varberg – Brage | 1X2 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ajax 2 – Nijmegen | 1X2 | Döntetlen | 3,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Auxerre – Guingamp | 1X2 | Döntetlen | 2,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ayacucho – Alianza Huanuco | 1X2 | Ayacucho | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dep. Pasto – Atl. Huila | 1X2 | Dep. Pasto | 1,65 | Nyertes |
Egy zalakomári Tippmix-játékos 400 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 269 632 Ft-ot nyert, illetve 100 Ft-os alaptéttel (összesen 800 Ft-os téttel), 7/8-as kombináció típusú fogadással 248 152 Ft-ot nyert, illetve 60 Ft-os alaptéttel (összesen 1 680 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 237 405 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Duisburg – Zwickau | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Würzburg – Münster | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Freiburg – Mainz | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Leverkusen – Paderborn | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 2,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kaiserslautern – Braunschweig | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Holstein Kiel – Karlsruhe | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 3,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Union Berlin – RB Leipzig | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Hallescher FC – Bayern München Amatőr | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,70 | Nyertes |
Egy üllői Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 238 274 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Voluntari – Gaz Metan Medias (élő) | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szpartak Moszkva – CSZKA Moszkva | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 6,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Helsingborg – Göteborg | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 5,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | KR – Vikingur Reykjavik | 1X2 | KR | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Wolverhampton – Manchester Utd. | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Tondela – Portimonense | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,30 | Nyertes |
Egy bajai Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 216 117 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Matsumoto Yamaga – Nagoya GE | 1X2 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Omiya Ardija – JEF United Chiba | 1X2 | Omiya Ardija | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Tokyo Verdy – Yamagata | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Incheon – Jeju | 1X2 | Döntetlen | 3,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Silkeborg – Sönderjyske | 1X2 | Döntetlen | 3,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sangju Sangmu – Pohang | 1X2 | Sangju Sangmu | 2,25 | Nyertes |
Egy zalaegerszegi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 196 866 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Lens – Le Havre | 1X2 | Le Havre | 4,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Austria Lustenau – Grazer AK | 1X2 | Grazer AK | 5,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | AIK Stockholm – Kalmar | 1X2 | Kalmar | 6,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | CRB – Vitória | 1X2 | Vitória | 2,75 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 2*1 000 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 2*141 218 Ft-ot nyert, illetve 2*500 Ft-os téttel 2*70 609 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Korona Kielce – Pogon Szczecin | Kétesély | Döntetlen vagy Pogon Szczecin | 1,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Djurgarden – AFC Eskilstuna | Hendikep 0:1 | Djurgarden | 1,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Aarhus GF – Horsens | Gólszám | 2-3 | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szpartak Moszkva – CSZKA Moszkva | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Helsingborg – Göteborg | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 5,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sarpsborg – Bodö/Glimt | Kétesély | Döntetlen vagy Bodö/Glimt | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | FK Sarajevo – Radnik Bijeljina | 1X2 | FK Sarajevo | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Wolverhampton – Manchester Utd. | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Waterford FC – Shamrock Rovers | 1X2 | Shamrock Rovers | 1,40 | Nyertes |
Egy szigetszentmiklósi Tippmix játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 1 200 Ft-os téttel), 5/6-os kombináció típusú fogadással 196 220 Ft-ot nyert, illetve 4*200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 4*88 773 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Matsumoto Yamaga – Nagoya GE | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Incheon – Jeju | 1X2 | Döntetlen | 3,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Gamba Osaka – Jubilo Iwata | 1X2 | Döntetlen | 3,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kaiserslautern – Braunschweig | 1X2 | Braunschweig | 2,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sangju Sangmu – Pohang | 1X2 | Sangju Sangmu | 2,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Jena – Waldhof Mannheim | 1X2 | Waldhof Mannheim | 2,10 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 2 800 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 312 244 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | SPAL Ferrara – Feralpisalo | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fiorentina – Monza | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Udinese – Südtirol | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Crotone – Sampdoria | Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 3,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cagliari – Chievo | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lecce – Salernitana | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Parma – Venezia | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Genoa – Imolese | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,55 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 500 Ft-os alaptéttel (összesen 2 000 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 171 095 Ft-ot nyert úgy, hogy két kötéstiltás mellett két hibás tippje is volt.
| Labdarúgás | Manchester City – Tottenham* | 1X2 | Döntetlen | 4,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Manchester City – Tottenham* | 1X2 | Manchester City | 1,37 | Vesztes |
| Labdarúgás | Southampton – Liverpool | 1X2 | Liverpool | 1,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Norwich – Newcastle | 1X2 | Norwich | 2,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Aston Villa – Bournemouth | 1X2 | Bournemouth | 3,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sheffield Utd. – Crystal Palace | 1X2 | Sheffield Utd. | 2,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Wolverhampton – Manchester Utd.** | 1X2 | Döntetlen | 3,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Wolverhampton – Manchester Utd.** | 1X2 | Manchester Utd. | 2,35 | Vesztes |
*kötéstiltás
**kötéstiltás
Egy másik Tippmixpro-játékos 100 Ft-os téttel, 19-es kötés típusú fogadással 70 238 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Heracles – PSV | 1X2 | PSV | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Hajduk Split – HNK Gorica | 1X2 | Hajduk Split | 1,66 | Nyertes |
| Labdarúgás | Legia Varsó – Zaglebie Lubin | 1X2 | Legia Varsó | 1,60 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ranheim – Molde | 1X2 | Molde | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Atl. Madrid – Getafe | 1X2 | Atl. Madrid | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Deportivo – Oviedo | 1X2 | Deportivo | 1,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Valerenga – Haugesund | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | FF Malmö – Falkenberg | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bröndby – Aalborg | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,14 | Nyertes |
| Labdarúgás | Gorodeja – Dinamo Minszk | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Rakow Czestochowa – Lechia Gdansk | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Nyíregyháza – Békéscsaba | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kazincbarcika – Tiszakécske | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Tromsö – Lilleström | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,22 | Nyertes |
| Labdarúgás | Perugia – Brescia | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Crotone – Sampdoria | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,30 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cagliari – Chievo | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Wolverhampton – Manchester Utd. | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Espanyol – Sevilla | Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 1,25 | Nyertes |
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A sütik útján végzett adatkezelés részleteit a Kincsem Nemzeti Kft. adatkezelési szabályzata és adatkezelési tájékoztatója tartalmazza. Megértettem az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, elfogadom a sütik használatát.