A 2025-ös Amatőrhajtó champion Takács Eszter Cseperke lett

2025-ben 4 győzelem

Három hazai, Kincsem Parkban aratott győzelme mellett Hollandiában is nyerni tudott, így 4 győzelemmel zárt idén is az élen az amatőrök között a fiatal hajtó, ezzel megvédve 2024-es bajnoki címét. Májusban, a Női Amatőrhajtó Európa-Bajnokságon sikerült futamgyőzelmet szereznie Newton Renka révén, mint utóbb kiderült, ez, illetve több második helyezés jelentette számára az összetett sikert. Az év utolsó amatőrversenyében Csikós sulkyjában verte ellenfeleit, ezzel sikerült megelőznie nagy riválisát, a szintén remek idényt produkáló Gyolai Zoltánt, valamint a harmadik helyezett Fazekas Andreát.

 

A 2025-ös Segédhajtó champion Dukai Tamás lett

2025-ben 17 győzelem

2024-ben robbant be a legjobbak közé, ebben az évben pedig szintet lépett a tehetséges hajtó, aki a szerb határhoz közel, Angyal Andorral közösen dolgozik az istálló lovaival. 79 hajtásból szerezte az idei 17 sikerét, ami remek, 21,5%-os arányt jelent. Saját lovai közül Euphoria révén halmozta a győzelmeket, de Emilia Adri, Exclusive Adri és Fondorlat is remekül mozgott a kezei között. Nem elhanyagolható tény, hogy a győzelmei mellett 11 második, illetve 14 harmadik helyezés fűződik a nevéhez, ami a kisebb helyezésekkel együtt több mint 7,3 milliós nyereményt és egy egészen kitűnő eredményességi rátát is takar. A fiatal segédhajtó egyre közelebb jár pályafutása 50. sikeréhez, a következő év végén nagy valószínűséggel már a profik táborát fogja erősíteni.

Őszi árverések – Goffs

Aktívan telt az ősz a hazai futtatók körében, akik Európa árveréseit járták új yearlingket után kutatva. Nagy öröm, hogy ezúttal is szép számmal bővültek az itthoni istállók új csikókkal, akik a jövőben főszereplői lehetnek a Kincsem Park galopp versenyeinek. November 3 és 5 között került megrendezésre Írországban a Goffs hagyományos őszi aukciója, az Autumn Yearling Sale. Az árverő csarnok számára élénk évet hozott a 2025-ös, ahol összesen 551 lovat vezettek fel a katalógusban regisztrált 637-ből. Mindebből 457 kelt el, ami 83%-os eladási arányával jól jelzi a piaci kereslet erősségét. A teljes bevétel 4.673.900 euróra rúg, ami az elmúlt évekhez hasonlóan, további növekedést mutat. A 2021-es csúcshoz képest persze bőven elmarad, de közel 1 millióval haladja meg a tavalyi összeget. Az átlag 10.228 euró, ami szintén komoly, 15%-os emelkedést mutat, a medián pedig 6000 euró lett, ami még nagyobb, 20%-os növekedést eredményezett. Ehhez jelentősen hozzájárult a gazdag nemzetközi vevőkör is, különösen Közép- és Kelet-Európából érkeztek a tulajdonosok.

A magyar futtatók is nagy létszámban vettek részt az árverésen és összesen 40 új telivérrel tértek haza, többen igen komoly összegeket tettek le egy-egy reménységért. Nézzük elsőként a legdrágább magyar vásárlásokat!

Lot 572 (Sergei Prokofiev-Mystical Moon)

Nem kevesebb, mint 32000 eurót fizettek pej ménért a Beechlane Stables-nek, de vérvonalát tekintve, igen érdekes vétel. Apja a 2024-es Európa vezető első évjáratos fedezőménjévé váló, kanadai tenyésztésű Sergei Prokofiev. Írországban és Angliában tette lenévjegyét a pályán, többek között megnyerte a 2018-as Cornwallis Stakest és a 2019-es Cork Stakest. Ménesbe állítva olyan Group nyerőt adott, mint Arizona Blaze, az új fedeztetési idényt pedig már a tengeren túl, Ontarióbaban kezdi meg. Anyja, Mystical Moon két győzelemmel zárta rövid pályafutását, és immár negyedik csikóját ellette.

Lot 722 (St Mark’s Basilica- Star Alexander)

24000 euróba került Sztankov Norbertnek a pej kanca, aki a fantasztikus Galileo és Siyouni génjeit tovább örökítő St Mark’s Basilica ivadéka. A francia tenyésztésű klasszis Aidan O’Brien tréningjében jutott a csúcsra, 2020-ban Európa legjobb kétévesének választották, majd később a Prix du Jockey Clubot, és legyőzte az idősebb lovakat az Eclipse Stakes-ben valamint az ír Champion Stakes-ben. Visszavonulása óta a coolmore-i ménesben fedez. Anyja Star Alexander, egy győzelemmel és egy helyezéssel zárta karrierjét, azóta három csikónak adott életet.

Lot 249 (Starman- Arbitrary)

Szintén Sztankov Ákoshoz fűződik a Mountarmstrong Studtól 20000 euró ellenében megszerzett pej mén, aki vélhetően apja, Starman gyorsaságát fogja kamatoztatni. Az angol sprinter erényeket csillogtató Starman kései lónak mutatta magát, hiszen kétévesen még nem futott. Megérte a várakozás, a következő évben három versenyt is megnyert, beleértve a Garrowby Stakest. 2021-ben a kontinens egyik legjobbjává vált a Duke of York Stakes és a July Cup elhódítása után. Anyja, Arbitrary nem versenyzett, azonban Frankel ivadékaként eredményes utódokat adott, hiszen mindkét csikója már elveszítette nyeretlenségét.

Azt persze előre nem tudni, hogy a nagy kockázat és borsos ár meghozza-e a remélt sikereket, de az idők folyamán ki fog derülni. A folytatásban pedig a többi hazai szerzeményt is bemutatjuk.

Behozatali könnyítések az ügető szakágban

Behozatali könnyítések az ügetőn

Yearling kanca – 20.000 Ft,

Kétéves kanca – 20.000 Ft,

Hároméves kanca – 50.000 Ft,

Négyéves kanca – 100.000 Ft,

 

Yearling mén – 20.000 Ft,

Kettő- és hároméves mén – 50.000 Ft.

 

Könnyítések, melyek folyamatosan érvényesek.

– Fedezőmén esetében a regisztráció díja 20.000 Ft – a behozó tulajdonosnak meg kell kérnie a fedeztetési engedélyt és nyilatkoznia arról, hogy nem versenyezteti.

– Anyakanca regisztrációs díja 20.000 Ft, a behozó tulajdonosnak nyilatkoznia kell arról, hogy nem versenyezteti.

– Kanca esetében, mely legalább 1.15,0 rekorddal rendelkezik, vagy a Kincsem Parkban legalább 1.17,0-et fut az alábbi feltételek érvényesek. A behozó tulajdonos befizeti a 200.000 Ft regisztráció díját, az ÜTOE az első megszületett csikó után 80.000 Ft-ot, a második megszületett csikó után szintén 80.000 Ft-ot visszatérít az aktuális tulajdonosnak.

– Csikó regisztrációs díja, melyet születési évében hoznak be, a regisztráció díja 20.000 Ft.

A 2025-ös Hajtó champion Fazekas Imre lett

2025-ben 30 győzelem

Immáron 14. alkalommal lett a legeredményesebb hajtó Magyarországon Fazekas Imre, méghozzá ezúttal úgy, hogy túlszárnyalja a 2024-es eredményét. Az idei harminc sikere közül nála is elsősorban az Enjoy-hoz köthető nagydíjak emelkednek ki, ez a páros a jelenkor legnagyobb sztárjának tekinthető hazánkban. A Prolongo istálló lovai közül a már említett Face to face és Győztes Szív kocsijában szállította a sikereket, de természetesen saját idomítású lovaival is szépen termelte az első helyezéseket. A következő évben még inkább figyelhet az övéire, hiszen Ginevra, Baiyoke Sky, valamint a Kétévesek Nagydíját nyerő Hidalgo TIM is esélyes pályázója lehet a ’26-os nagydíjaknak.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Kincsem Park x Total Performance Data

Hosszas előkészítő munkák után a Tippmix Ügetőszilveszteren debütált az élő versenygrafikai és automatikus versenyidőmérő rendszer a Kincsem Parkban.

A TPD, azaz a Total Performance Data úttörő lóversenypiaci termékeket szállít világszerte, valós idejű helymeghatározási és sebességi adatok kombinálásával gazdag vizuális versenygrafikákkal, fejlett adatkutatással és innovatív dizájnnal.

A TPD hírlevelében is tájékoztatást adott a sikeres együttműködésről.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

A 2025-ös Idomár champion Balogh Bernadett lett

2025-ben is meggyőző fölénnyel végzett az élen a trénerek között Balogh Bernadett. A Prolongo istálló szakmai vezetője 28 győzelmet számlál, bő 26 milliós nyereménnyel vezeti a rangsort. Idomítottjai közül természetesen a 2025-ben nyolc nagydíjat megnyerő Enjoy viszi a prímet, az ötéves mén egymaga keresett 14 millió forintot istállójának. Továbbá Digital Races, Palace Bo, illetve az év első felében Face to face tett sokat az eredményes idényhez. Meg kell említeni a fiatalokat is, Győztes Szív bátyja nyomdokaiba lépve nyolc versenyt nyert, így akár a jövő nagy sztárja is lehet majd.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, SZAKMAI Ügető / 0 comments

Kapunyitó elhalasztva!

A folyamatosan kedvezőtlen időjárási körülmények, valamint a pálya használhatatlansága miatt a 2026. január 25-i versenynap törlésre kerül.
A tervek szerint a kapunyitó, egyben az Ügetőfarsang 2026. február 7-én kerül megtartásra.

Megértésüket köszönjük!

/ by /   E-Turf Magazin, Érdekességek, Friss hírek / 0 comments

Demuróé lett az Aranyostor 2025-ben

Ami a francia zsokéchampionátust illeti, a tavalyi esztendő rendkívül kiélezett küzdelmet hozott. Az Arany Ostor (Cravache d’Or) 2024-es győztese, Maxime Guyon ugyan most is harcban állt a végső sikerért, azonban az 2025-ben végül Cristian Demuro kezébe került. Az idén 34 esztendős, olasz származású lovas először szerezte meg ezt a trófeát, ugyanakkor kétszer már volt champion, igaz „csak” Olaszországban, 2011-ben és 2012-ben. 2025-ben összesen 180 győzelmet aratott, 11 első hellyel előzve meg így a tavalyi bajnokot, Guyont. Tegyük hozzá, hogy az olasz nemcsak a legtöbb nyerőt lovagolta, de egyben a legszorgalmasabb is volt, rendkívül komolyan vette ugyanis a Cravache d’Ort, hiszen messze a legtöbb lovaglás is az ő nevéhez fűződött. A francia versenyüzemben a P. Royal-Oak megnyerését könyvelhette el a nagyversenyek közül, míg ne feledjük, a Dubai Turfon is nyerni tudott Soul Rush nyergében. A sorban őket Mickael Barzalona követte, akit most mintha kevésbé érdekelt volna ez a cím, ellenben számos nagydíjban diadalmaskodott, és talán – igaz, ez tán kissé szubjektív ítéletnek vehető – mégis ő volt a legeredményesebbnek nevezhető a 2025-ös esztendőben.

Érdekes amúgy a francia lovas championátus, vagyis a Cravache d’Or kiírása, hiszen csupán a március 1. és október 31-i futamok számítanak a sorrendbe.

Nézzük a 2025-ös Top10-et!

Cristian Demuro 180/ 1234

Maxime Guyon 169/ 1098

Mickael Barzalona 164/ 920

Alexis Pouchin 96/ 729

Augustin Madamet 80/ 844

Tony Piccone 70/ 683

Marvin Grandin 69/ 551

Antonio Orani 68/ 462

Christophe Soumillon 65/ 423

Clement Lecoeuvre 62/ 687

-kömi-

Fotó: Scoopdyga/Valentin Desbriel

Power Lady győzött Pisában!

Bravúros győzelmet aratott Power Lady január 11-én Pisában, így egy rég várt siker érett be számára a hazai színeket képviselve. A Csucso Racing télen igencsak aktív kancája november végén már Drezdában kapott feladatot, azóta pedig kétszer lépett pályára olasz földön. Múlt héten kedden lejelentésre került, így végül vasárnap délután, 16:35-kor lépett pályára Pisában egy 2200 méterre kiírt és 10.120 euróval dotált, negyedosztályú hendikepben. Csontos Pál négyévese engedményes lovasának, Salvatore Tarascio Kledinek köszönhetően a legalacsonyabb súllyal, 56 kilóval startolhatott közvetlenül a falról, így a beállítása roppant kedvező volt számára. Végig belül a frontban galoppozott, a hajrára fordulva pedig tudott újítani, majd némi küzdelem után közel két hosszas, magabiztos győzelmet aratott. A Magyar St. Leger bronzérmese tehát most már nemzetközi szinten is letette névjegyét, amihez ezúton is gratulálunk!

Az eredmény és a futam az alábbi linken megtekinthető: https://ippica.snai.it/risultati/G/IT12/2026-01-11/405?signature=8fddfc84a568a9bb34fd98cb6a258194f7e23258579a86069c96a4b8a8f0e5fa

1 … 72 73 74 75 76 77 78 … 836