Fantasztikus hangulat, őrült izgalmak, látványos befutó – igazi showt hozott az ügető mekkájában, Vincennes-ben a szakág csúcsrangadója, a Prix d’Amérique, január utolsó vasárnapján. Az 1 millió euró összdíjazású legendás futamban álló csillag maradt a címvédő Idao de Tillard (Severino – America de Tillard), aki ezzel a XXI. század hatodik duplázójává vált, olyan extra klasszisok mellett, mint Varenne (2001/2002), Offshore Dream (2007/2008), Ready Cash (2011/2012), Bold Eagle (2016/2017) és Face Time Bourbon (2020/2021). A hétéves mén trénere – és roppant fiatal hajtója, a 27 éves Clément Duvaldestin édeaspja – Thierry Duvaldestin is egy szűk elit körbe került, a Pd’A történetének legsikeresebb idomárjai közé.

A hat legtöbb elsőséggel büszkélkedők táborát nem akármilyen szakemberek nevei fémjelzik, ők azok, akik négyszer van annál többször is ünnepelhettek amerikai módra. A rangsor élén 5 győzelemmel a szentpétervári születésű, orosz legenda, Alexandre Finn áll, aki idomárhajtóként nyert Muscletone (1935, 1937), De Sota (1938, 1939) és Mighty Ned (1951) sulkyjában, előtte hajtóként még 1924-ben a híres Passeport-ot is diadalhoz segítette, így összesen hatszor állhatott a dobogó tetején. Szintén 5 sikerrel írta be magad a történelembe Henri Levesque, a 60-as évek egyeduralkodója. Masina révén 1961-ben szerezte első trófeáját, majd minden idők legjobb francia kancáját adta az ügetőnek, a szuperklasszis Roquépine személyében. Dédanyja, Uranie nyomdokain a második triplázó lett a Prix d’Amérique-en (1966, 1967, 1968), amellett hogy kétszer nyert az International Trot-on (1967, 1968), az Elitloppeten (1966, 1967) és az Európai Nagy Körversenyen (1967, 1968). Mellette ötévesen azt az egyedülálló – ma már szinte elképzelhetetlen – bravúrt érte el, hogy 48 órán belül megnyerte a Prix d’Europe-ot és a Prix Jockey-t is. Henri Levesque maga is hajtotta 1967-ben, trénerként pedig Upsalin tette teljessé életművét, 1969-ben aratott diadalával. Érdekesség, hogy Roquépine-t kétszer is az a Jean-René Gougeon vezette, aki az abszolút csúcstartó a Pd’A történelmében, hiszen hajtóként nyolc alkalommal fordult vissza győztesként, míg idomárként ő is ötször került fel Amerika egére. Ennek a páratlan sikernek a letéteményese az egyetlen négyszeres győztes, minden idők legjobb francia ménje, Ourasi (1986, 1987, 1988, 1990). A mester először egyénként még 1970-ben nyert Toscan-nal, akit akkor öccse – aki kéősbb egyszer Ourasi kocsijában is ült – Michel-Marcel Gougeon hajtott. A legek közé tartoznak a négyszeres győztesek, akik közül a sor elejére kívánkozik az ír származású, német idomárhajtó, Charley Mills. Európa igazi ászává nőtte ki magát, több mint 4300 győzelmet szerzett sulkyban, idomárként pedig hozzá fűződik a Pd’A első amerikai tenyésztésű győztese, Walter Deal (1934). Később még háromszor ért haza gondozottja, Fortunato II (1955) és Gélinotte (1956, 1957). A közelmúlt abszolút sztárja Sébastien Guarato, az első kétszeres duplázó, aki a csodálatos Bold Eagle és Face Time Bourbon kettősének köszönhetően uralta a legutóbbi tíz évet. Közéjük került most be Thierry Duvaldestin, aki Ready Cash hódítása (2011, 2012) után, Idao de Tillard címvédésének köszönhetően, a második kétszeres duplázó trénerré vált.

Clément Duvaldestin végig taktikusan helyezkedett a ménnel, kontrol alatt tartotta a mezőnyt, a célegyenesre pedig már az élen fordult, ahol ezúttal sem lehetett elkapni. A lefutási idő is igen pazar,  Idao de Tillard 1:11.1-el nyert,  ami mindössze három tizeddel maradt el az eddigi abszolút rekordtól. Külön érdekesség, hogy tavaly az első lábain fenn maradtak a vasak, most pedig teljesen patkolatlanul futott (pályafutása során először), így két különböző beállításból is csúcsra ért.

A pedigréjéről és pályafutásáról korábban már írtunk, részletesen itt olvasható: https://kincsempark.hu/2024/02/01/idao-de-tillard-vereben-hordozza-a-prix-damerique-diadalt/

A korábbi káprázatos veretlen menetelését követően, a tavalyi szezonja meglehetősen felemásan alakult, meglepetésre csúnyán alul maradt Solvalla-ban az Elitloppeten. Elutazott Belgiumba, a Monsban megrendezett Grand Prix de Wallonie-ra, ahol megint kikapott Go On Boy-tól, ráadásul Ampia Mede Sm is megelőzte, így harmadik lett. Októberben az UET Elite Circuit fináléjában harmadszor vereséget szenvedett legfőbb kihívójától, ekkor egyébként Hooker Berry is előtte végzett. December 8-án szinte mindenkit sokkolt, amikor a Prix du Bourbonnais-ban csak nyolcadik lett, így elsőre nem is tudott kvalifikálni. Josh Power itt jelentkezett be az esélyesek közé, és olyanoktól is kikapott, akik közben visszavonultak, vagy nem is indultak a Pd’A-n. Majdnem egészen év végéig várni kellett az áttörésre, a Prix de Bourgogne-ban 2100 méteren nyert újra, visszavágva Go On Boy-nak. Innen már látszott, hogy a legendás döntőt is egymással vívhatják, ahol a topformát időzítve, Idao de Tillard presztízs csatában tudott címet védeni.

Természetesen a jól megérdemelt ünnepség sem maradhatott el, amely már a pályán elkezdődött Vincennes-ben, majd Párizs X. kerültében, egy prominens étteremben folytatódott. Érdekesség, hogy a Duvaldestin család nem ivott előre a medve bőrére és nem foglalt asztalt előző nap, márpedig vasárnap este harminc-negyven főre helyet találni, a francia fővárosban sem egyszerű. Mindeközben Idao de Tillard útra kelt hűséges barátjával, Susanne-nal és a csapat állandó sofőrjével, Jacquot-val. Visszatért a fellegvárba, Ferté-Frênelbe, ahová busszal követték a lelkes szurkolók, 22 óra körül pedig fogadó bizottság várta a PMU helyi fogadó irodájánál. A spontán összejövetelből akkora buli kerekedett, hogy bár már nem volt fogadási lehetőség, hajnal kettő óra után tudták csak bezárni az irodát. Másnap reggel 9 óra után az állatorvos megvizsgálta és a lábait rendben találta, szerencsére az égbolt is kitisztult, így a kinti karámban tudott jókedvűen lazítani. Most pihenőt kap és a következő nagy feladatra, a Prix de France-ra készül.