60./2018.: az LFB a 2018. évi ügető versenyszezonra az alábbi működési engedélyt adta ki:
Amatőrhajtói engedély
Ézsiás Csaba
60./2018.: az LFB a 2018. évi ügető versenyszezonra az alábbi működési engedélyt adta ki:
Amatőrhajtói engedély
Ézsiás Csaba

A Derby Fesztivál hetében június 26-án kedden tartja a versenyrendező, a Kincsem Nemzeti Kft. és a Magyar Lovaregylet a “Startszám húzás eperrel” rendezvényt a Kincsem Parkban a győztesek körében. A hagyományoknak megfelelően ekkor derül ki, hogy a galopp és ügető szakágban milyen startszámot fognak viselni a Derby aspiránsok.
A startszám húzás nyilvános minden érdekelt számára, melynek a lebonyolításában az idei évben a tervek szerint egy világklasszis birkózó fog segíteni. Az esemény startja 13:45-kor lesz a Kincsem+ futamot követően. A sorsolást a Sport1 Televízió élőben közvetíti.


Mint minden évben idén is emlékverseny formájában emlékeztünk meg a XX. legjobb magyar zsokéi közül jó néhányra. A Janek Géza Emlékversenyben 1200 méteren az egyenes pályán most is remekül mozgó Pokolfajzat volt a leggyorsabb Jozef Parigallal. A nyerő mögött Eva Gore és Fox Catcher végzett.
Pokolfajzat következő versenye a Derby Fesztivál lesz június 1-én vasárnap, ahol a hasonló távú versenyben találkozhat a még veretlen Tour to Parissal.

Néhány nappal a 104. Magyar Ügetőderby előtt 2500 méteren álltak starthoz a távspecialisták és a Derby készülő négyévesek a Lady Flame Díjban. A 2500 méteres versenyben Úrilány R. (Veljko Mazsity) minden rutinjára szükség volt, hiszen csak közdelemben tudta felülmúlni Vital RG-t (Hajnal Tibor). A nyerő ló ideje 18,0, csak úgy mint a második helyezetté. A dobogó harmadik fokán egy újabb négyéves Velocity (Vezér Emese) végzett 18,3-as kilométerátlaggal. A nagy nap június 30-án szombaton a Derby Fesztivál második napján lesz!
58./2018.: az LFB a 2018. évi galopp versenyszezonra az alábbi működési engedélyt adta ki:
Amatőrlovas
Tóth Tamara
59./2018.: az LFB Dejan Davidovic zsoké-jelölt kérésére méltányosságból elengedi a 2018. 07. 01-re eső büntetését.
Tags: L.F.B.Pécsi István a Kincsem Park ügyvezetője beszélt a Derby Fesztivál eseményen, július 1-én megrendezésre kerülő Civil Derbyről, amelyre június 15-ig lehet jelentkezni. Részletek a Kincsem Park Facebook oldalán.

Az idei Millenniumi Díj győztese alárendelt szerepet játszott a 2000 méteres Dióspusztai Díjban, a napi főversenyben vasárnap a Kincsem Parkban. A futam győztese Laurentius és Milos Milojevic, miután a visszaverte Bigfoot támadását és a sokáig vezető Akrobatot.
Tisztelt idomárok!
Kérjük Önöket, hogy 2018. június 11-től kezdve a nevezéseket és indulóadásokat email-ben a smulovics@kincsempark.hu címre, sms-ben a 06 30 725-9270-es telefonszámra vagy írásban a megszokott módon, az istállóknál található postaládába dobva adják le, változatlan határidőkkel!
Kincsem Nemzeti Kft.
1. Civil Derby a Kincsem Park – Nemzeti Lóversenyen a Derby Fesztivál 2018 eseményen
Pályázz videóüzenetben 2018. június 15-ig!
Töltsd fel a saját Facebook oldaladra, majd tedd nyilvánossá a posztot és írd alá megjegyzésben, hogy #civilderby!
![]()
![]()
![]()
Részletes játékszabály letölthető ITT: https://goo.gl/Cp132f
1. Civil Derby a Kincsem Park – Nemzeti Lóversenyen a Derby Fesztivál 2018 eseményenPályázz videóüzenetben 2018. június 15-ig!Töltsd fel a saját Facebook oldaladra, majd tedd nyilvánossá a posztot és írd alá megjegyzésben, hogy #civilderby!???Részletes játékszabály letölthető ITT: https://goo.gl/Cp132f#civilderby #Kincsem #Derbyfesztivál
Közzétette: Kincsem Park – Nemzeti Lóverseny – 2018. június 9.
#civilderby #Kincsem #Derbyfesztivál
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A sütik útján végzett adatkezelés részleteit a Kincsem Nemzeti Kft. adatkezelési szabályzata és adatkezelési tájékoztatója tartalmazza. Megértettem az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, elfogadom a sütik használatát.