/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Dopping-ügyek Írországban

Írta: Richard Forristal, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Hatalmas meglepetést keltett ír szakmai berkekben és a közvéleményben egyaránt, hogy 2017-hez képest tavaly ötszörösére emelkedett a lovakon alkalmazott tiltott szerek használatával kapcsolatos fegyelmi eljárások száma a szigetországban. Az eddig lezárt ügyeken kívül még hét függőben lévő esetben tart a vizsgálat.

– Az Irish Horseracing Regulatory Board (Ír Lóverseny Felügyelet – IHRB) 2018-ban 27 esetben indított eljárást tiltott szerek használatával kapcsolatban, amelyek közül hetet még nem zárt le – nyilatkozta Denis Egan a szervezet vezetője. 2017-ben mindössze öt eljárás indult. A negatív trend minden bizonnyal összefüggésben van azzal, hogy tavaly felbontottuk félmillió eurós szerződésünket a limericki BHP Laboratories-zal, és azóta az newmarketi LGC-vel dolgoztatunk. Az átmenet ugyan zökkenőmentes volt, de sokan úgy vélhették, a zavarosban érdemes lehet halászni. Az eredmények azt igazolják, hogy ebben nagyot tévedtek. Tavaly 4232 mintát küldtünk Angliába, 3%-kal többet, mint az előző évben, meg vagyunk elégedve a munkájukkal, és megkezdtük az ideiglenes szerződésünk állandósításáról szóló tárgyalásokat.

Egan kitért rá, hogy a függőben lévő vizsgálatok olyan idomárok ellen indultak, akiknek még nem volt hasonló ügyük, nincs közöttük visszaeső. Különösen sajnálatosnak tartotta, hogy minderre azok után került sor, hogy az IHRB tavaly három szakszemináriumot szervezett az ír trénerek számára a témában, amely minden esetben külön kitért rá, hogyan lehet elkerülni a nem szándékos tiltott anyag használatot. – Mivel az esetek egy részében gondatlan szerhasználatról van szó, azt tanácsolom a kollégáknak, hogy a jövőben fokozott figyelmet fordítsanak a reájuk bízott lovak kezelésére. Azzal vigasztalom magam, hogy idén még egyetlen eljárás sem indult – tette hozzá Denis Egan.

Dr. Lynn Hillyer, az IHRB dopping-ellenes szakbizottságának vezetője hozzátette: – A szakmai továbbképzések mindenki számára elérhetők voltak, és messzemenőkig támogattuk az idomárok részvételét. Ez a jövőben is így marad. A büntetések éppen ezért nem enyhülni, hanem szigorodni fognak. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy jó néhányszor gondatlanságról, és nem szándékosságról volt szó.

Nem tudott azonban gondatlan szerhasználatra hivatkozni Dylan Robinson zsokéjelöltnek, akinek szervezetében kokain fogyasztásra utaló nyomokat találtak egy humán-dopping ellenőrzés során 2018 októberében. A nemrégiben megtartott fegyelmi tárgyaláson, amelyet az IHRB részéről Tony Hunt büntető és polgári peres ügyekben is ítélkező bíró vezetett, a lovas mindössze annyit tudott felhozni mentségére, hogy nem emlékszik arra, hogy kábítószert fogyasztott volna. Az IHRB nem fogadta el a magyarázatot, és három évre eltiltotta Robinsont a versenyekben való lovaglástól. A döntést 2019 végén felülvizsgálják, és ha a zsokéjelölt együttműködést tanúsít (elterelés), és szervezetében nem lesz kimutatható a szerhasználat, ideiglenesen visszakaphatja működési engedélyét 2020-ban.

Dylan Robinson

Nagy hibát követett el Dylan Robinson. 2015-ben ígéretes lovasként indult az ugró szakágban, és jó szerződéssel rendelkezett Henry de Bromhead idomárnál. Egyre több futamgyőzelmet szerzett, tavaly év végére már negyven győzelemnél tartott, és még így is volt 1.5 kg engedménye. (A brit szabályok szerint sík- és ugróversenyekben 20 győzelemig 3.5 kg, 40 győzelemig 2.5 kg, 75 győzelemig 1.5 kg engedmény jár a lovasoknak. Természetesen fontban megadva: 7 font / 5 font / 3 font.)

A történtek ellenére Bromhead mester nem vette le a kezét lovasáról. A sajtóhoz az alábbi nyilatkozatot juttatta el: – Dylan továbbra is nálam lovagol, és ezután is támogatni fogom. Remélem, hogy tanult az esetből, és azt is, hogy jövő januárban visszakaphatja a licencét. Hajlok rá, hogy botlásnak fogjam fel a történteket, nagy kár lenne, ha egy ígéretes karrier törne derékba. Értelmetlenül tűnne el a süllyesztőben. Minden lovast óvva intek a kábítószer használattól. A mai ellenőrzési rendszer mellett, biztos a lebukás, és ráadásul a törvénnyel is meggyűlhet a bajuk. Az egészségük károsításáról már nem is beszélek. Sok szép sikert köszönhetek a fiúnak, köztük a Grade 1-es Neville Hotels Novice Chase-t is Nick Lost nyergében Leopardstownban. Idén 98 lovaglásból 13 alkalommal nyert, ez volt élete eddigi legjobb szezonja. Nem tudom mi ütött belé, de a sikert is fel kell tudni dolgozni egy jó sportolónak. Grade 3-ban is volt sikere Ornua nevű lovamon, de most egy ideig nem láthatja őt a közönség, pedig sokaknak lett a kedvence mostanában, ezt biztosan tudom.

2018-ban Robinson az ötödik ír lovas volt, akit kokain használat miatt eltiltottak. Ugyanígy járt Damien Melia és Conor Murphy amatőr is. Melia négy év eltiltást kapott, leghamarabb kilenc hónap múlva kérheti ügyének felülvizsgálatát, Murphy öt évet, másfél év elteltével azonban ő is ismét az IHRB dopping-ellenes bizottságához fordulhat enyhítésért. A másik két lovas szintén az engedményesek soraiból került ki. Christopher Timmons-t és Thomas Sherryt négy év eltiltással sújtották, az ő esetükben is 18 hónapnak kell eltelnie a feltételes visszatérésig.

SHARE THIS