/ by /   Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Mennyit ér a 152. Osztrák Derby?


Múlt vasárnap, szeptember 13-án futották a 152. Osztrák Derbyt a sógorok, ami az osztrák sportélet legidősebb versenye. A nagy múltú sporteseményt az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyar futtatók klasszis lovaikkal rendszeresen elhódították. A későbbi évtizedekben is, igaz egyre ritkábban, de szólt a magyar Himnusz, csak úgy, mint 1963-ban Imperiál sikerénél. A freudenaui derbyk különös, békebeli hangulatot sugároztak, ide akart mindenki eljutni, a kommunista évtizedekben a keleti blokk országai számára az Osztrák Derby és Freudenau volt a mennyország, a keleti és nyugati országok, a kultúra és a lovasok találkozó helye.
Eközben a magyar sikerek szépen lassan elfogytak, 1980-ban Andor, 1981-ben Turbó nyert utoljára Osztrák Derbyt. A magyar lóversenyszakma 39 éve várja az újabb kékszalag-sikert. Közben, az általunk sokáig irigyelt osztrák lehetőség (Frank Stronach) és a galoppsport az árok szélére került. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy 2020-ban az osztrák galoppsport már nem ugyanaz, mint volt a kétezres évek elején, vagy a kilencvenes évek végén. Idén egy fél galoppnapot, öt futamot tudtak megtartani, kiegészítve az eseményt ügető versenyekkel. Tréninglistán 40 telivér szerepel, szemben a szintén nem aranykorát élő ügetővel, ahol 630 ló versenyez hétről hétre. Még nagyobb a kontraszt, ha az osztrák lovassportot nézzük, mely legszebb időszakát éli, világszinten meghatározó lovasokkal.
A lóversenysport egyik legjobb és legobjektívebb értékmérője a versenyek mindenkori díjazása. Az összdíj változása jól tükrözi és hiteles képet ad az adott ország versenyzésének színvonaláról és a versenyszervező lehetőségeiről. 1997-ben 1.200.000 schilling volt a Derby díjazása, ami ma 87.000 eurónak felel meg. 2004-ben, amikor átadták az új pályát és kiment a versenyzés Bécsből, 120.000 euróra emelték a klasszikus futam díjazását. A csúcs év a 2005-ös volt, mikor 150.000 eurót osztottak szét a legjobbak között. Ez a díjazás messze a legmagasabb volt Kelet- és Közép Európában.  Hogy ennek a magas díjnak mi volt a gazdasági alapja, arra egy szóval lehet válaszolni: a tulajdonos, az önzetlen mecénás, a milliárdos Frank Stronach. A 2005-ös csúcsdíjazással szemben idén az Osztrák Derbyben 15.000 euró volt a díjazás, ami tizede a tizenöt évvel ezelőttinek, harmada az idei Magyar Derbynek és ötöde a Cseh Derbynek. A pandémiás helyzet erősen visszavetette a német galoppsportot is, a Listed versenyek díjazása lecsökkent 12.000 euróra, így az idei Osztrák Derby díjazása még mindig vonzó volt a németek számára.
Az utolsó freudenaui Derbyt 2003-ben rendezték a patinás gyepen jobb kézre, 2400 méteren. Az első ebreichsdorfit a következő évben csupán 2200 méteren és balkézre. Az új pálya adottságai miatt (1760 méteres a körpálya), szakítani kellett a több évszázados hagyományokkal, mert nem lehet megrendezni a klasszikus versenytávot. A 2200 méteres verseny is erősen a kanyarból indul.
Az idei Derbyt a verseny első esélyese, a német tréningből futó Kellahen nyerte magabiztos versenyzéssel. A nyerő az eddigi legmagasabb formáját június 28-án futotta Hannoverben a Listed besorolású Derby Trialban szintén 2200 méteren. Ezt a Német Derby követte, ahol csalódást okozott és csak a tizennegyedik lett. A gyenge formát támasztotta alá a verseny utáni véranalízis-vizsgálat. A teljes rehabilitációra és a mostani versenyére való felkészülésre 8 hét állt a rendelkezésére. A német vezető hendikepper, Harald Siemen értékelte az első négy helyezett formáját. Számítása alapján a saját versenyét futó biztos nyerő, a Német Derby tizennegyedikje 77,5 GAG számot ért el, a második helyezett a jól futó magyar Arktisz 75,5 GAG, a harmadik a szintén német és a Német Derby tizenkettedikje, Furioso 75 GAG, a negyedik Sir Polski 75 GAG számot kapott. A forma értékelését segíti a 2:15,7-es lefutási idő. Ezen a pályán erre a távra a pályarekord 2:11,4. A német szakember kitér arra, hogy idén nagyon heterogén mezőny jött össze a futamban, az első és az utolsó között 50 hossz volt, ami sosem vet jó fényt egy rangos versenyre. Kiemelte, hogy csupán egyetlen egy helyi ló állt starthoz a futamban.  Összehasonlításképpen tavaly Nancho a Gr1-es sikert követően 96 GAG számot kapott (nálunk 83,5 GHP), Quelindo black type-os sikerére 89,5 GAG számot jegyeztek fel. Németországban nagyon komoly hangsúlyt fektetnek a mének GAG teljesítményére, fedezőmén-engedélyt 90 GAG szám fölött adnak.
A három magyar lovat külön értékelve Arktisz az Alagi Díjban elért formáját hozta. Serifnek nem ez a társasága, elsősorban hendikep szinten lehet sikeres az ősszel, míg Calabrese csalódást okozott a kilencedik helyével és a befutóban mutatott teljesítményével.
Az idei Osztrák Derby napon 700 néző volt jelen dr. Marian Surda KMET elnök elmondása szerint. A helyi fogadás forgalma 81.926 euró volt, ami 5.850 eurós futamátlagnak felelt meg. A PMU által szervezett fogadási forgalom 597.920 euró volt, ebből az online fogadás 105.679 eurót tett ki, ami kb. 15%-os jelenlétet jelent, ami jóval magasabb a korábbi számoknál, de még mindig elmarad az online fogadás nagyhatalmaitól, Japántól és Hong-Kongtól, ahol ez az arány 80%. A cél nem csak a PMU-nél, hanem a magyar fogadásszervezésnél és az összes többi fogadásszervezőnél az online játék fejlesztése és népszerűségének növelése. A bet.lovi.hu az elmúlt időszakban komolyan megindult és további erősödésre kell számítani. A mai ember életvitele és a modern technológia miatt a folyamatosan fejlődő online jelenlét megkérdőjelezhetetlen, amit csak tovább erősít a pandémiás helyzet elhúzódása és a zárt kapus versenyzés lehetősége. A PMU a 2019-es év hasonló időszakához képest mínusz 31%-kal áll, ami nem is csoda a kéthónapos leállás és a zártkapus versenyek miatt. Mindenki számára nagyon nehéz az idei év és a fogadási bevételeket látva, az idei számokra alapozva, még nehezebb lehet majd a 2021-es.

Szöveg: Krebs András, Marian Surda

SHARE THIS