Írta: Peter Thomas, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Mielőtt elvette a tétet, Freddie Williams bukméker mélyen a fogadó szemébe nézett. Ugyanazzal a fürkésző pillantással figyelte a kis összegben fogadó játékosokat, mint akik egy vagyont bíztak rá. A lóversenypályát harctérnek tekintette, a fogadást pedig vérre menő küzdelemnek. Azt állította magáról, olyan jó emberismerő, hogy semmi sem kerüli el figyelmét és két másodperc alatt tökéletes profilt tud alkotni az emberekről. Ez kissé szerénytelenül hangzik, minden esetre az igaz, hogy komoly pszichológiai képességei voltak, és a futamok előtti izgalmakat és stresszt is rendkívül jól tűrte. Mindez egy sikeres buki esetében elengedhetetlen követelmény.
– Egyszer azt mondta nekem, az emberek szívében egy billentyű szabályozza a véráramlást, és ha ez a kitágul, a játékosok úgy remegnek, mint a nyárfalevél. Utána egyből hozzátette, nála ez pont fordítva működik, és ő ekkor lazul el. Tudom, ez csak vicc, de apám nagyon szeretett tréfálkozni. Bár az ő esetében lehet, hogy valóban így volt – emlékszik Julie Williams, a híres bukméker lánya. – Apám imádta a pályák nyüzsgését és minél nagyobb volt körülötte a tolongás, ő annál jobban elemében érezte magát. El sem tudta volna képzelni az életét lóverseny és agárverseny nélkül. Ez volt mindene.
Williams számos fogadóirodát is üzemeltetett szülőföldjén, a dél-nyugat skóciai Ayrshire grófságban, de természetesen a pályákon érezte otthon magát igazán, és ott szerzett hírnevet is. John Patrick McManus dúsgazdag ír futtatóval folytatott összecsapásairól megannyi városi legenda szól. Köztük az is, amikor a milliárdos Cheltenhamben 100 ezer fontot tett a 6/1-en álló lovára, Reveillez-re és nyert. A következő futamban pedig 5 ezerért vette le egyik barátja a lovát, aki 50/1-en adtak és azzal is sikeres lett. Williams közel 1 millió fontos tartozással hagyta el a pályát, ráadásul a szállodájába menet fegyveres rablók kifosztották, így a nála lévő 70 ezer font készpénznek is búcsút inthetett. Természetesen az öreg turfróka hamar kilábalt a slamasztikából és 2008-ban bekövetkezett halála után 8 millió fontot hagyott örököseire.
– Ez a nap természetesen eléggé megviselte, de ízig-vérig harcos ember volt, igazai túlélő típus. Megrázta magát, és töretlen lelkesedéssel folytatta az üzletet. Cheltenhamben a 2-es számú stand volt az övé, amit úgy szerzett meg egy árverésen, hogy előtte négy nappal esett át egy súlyos szívműtéten. Nem volt csoda, mert nagyon rendszertelenül étkezett és elszívott napi három és fél doboz cigarettát. Hasonló eset történt 2006-ban is, amikor csípőprotézist ültettek be neki. Kiszökött a kórházból, és meg sem állt a pályáig, mert aznap kezdődött a Gold Cup míting és nem akart róla lemaradni – meséli Julie.
Frederick Sidney Williams 1942-ben született Cummockban, egy kis skót bányászvárosban. Gyermekkorában sokat betegeskedett és paralízise is volt. Iskolai tanulmányait csak hézagosan tudta elvégezni, és ez nagy fejtörést okozott szüleinek, hiszen szó sem lehetett arról, hogy az akkor még biztos megélhetésnek számító bányászatban helyezkedjen el. Takarító fiúként kezdte karrierjét egy helyi limonádé gyárban, de mivel jól vágott az esze, hamar menedzser lett belőle. Takarékos ember lévén először csak egy kis részt vásárolt meg az gyárból, majd egyre nagyobbat, végül a környék üdítőital gyártásának meghatározó szereplőjévé vált. Már kora gyermekkora óta rajongott a szerencsejátékért. A bányák környékén fej vagy írás játékot kezdett szervezni szabadidejében, és ettől a vagyona gyarapodásnak indult. Amikor elérkezettnek látta a pillanatot, hátat fordított az italgyártásnak, és egy helyi agárverseny pályán bérelt standot bukmékerként. A sikerek nem maradtak el, és a hasznot visszaforgatta vállalkozásába. 1974-ben Ayrben ütött tanyát, és beindította a lóversenyfogadás üzletágat. Már a kezdet kezdetén is nagyon vakmerően fogadta el a téteket, és nem rettent meg a kiemelkedően nagy összegek elfogadásától sem.
– A bányák körül szervezett játékok természetesen teljesen illegálisak voltak. Apám először figyelő fiú volt, majd szépen lassan kezdett beszállni az játék szervezésébe. Nagyon elszánt ember volt, pedig egyszer előfordult, hogy egy este alatt elvesztette azt a pénzt, amelyből anyám eljegyzési gyűrűjét akarta megvásárolni. Azonban ezt is megoldotta valahogy, hiszen itt vagyok. Remek megérzései és információi voltak. Ha nem tetszett neki egy ló, vagy úgy érezte nem fog jól futni, a kollégáinál három-négy ponttal magasabb odds-okat is képes volt adni. Ez visszafelé is igaz volt, az általa jónak vélt lovakra nagyon kicsi árakat adott. 1999-ben Cheltenhamben vásárolt magának standot, és a hagyományos Újévi Versenynapon rögtön megismerkedett John Patrick McManus-szel, aki 90 ezer fontot helyezett el nála az anyakirálynő Buckside nevű lovára 2/1-en. A derék telivér az utolsó ugrás előtt még vezetett, de végül kikapott, és ez egyből jól indította az évet. Ugyan J. P. azt állítja magáról, nem szenvedélybeteg, és ezt én készségesen elhiszem, de ez a tét csak a kezdet volt. Sokkal nagyobb összegek kerültek apámhoz, és nemcsak hébe-hóba, hanem rendszeresen.
Nem arra kell azonban gondolni, hogy McManus mindig hozott magával egy szatyornyi pénzt. Egyszerűen odasétált a standhoz, közölte mennyit tesz fel. Csak annyit mondott: ötven, száz, kétszáz, háromszáz. Az ezret hozzá kellett gondolni, természetesen. Ezután megkapta a tikettjét, kezet ráztak és az üzlet megköttetett. A pénzzel később számoltak el. Sohasem volt ebből nézeteltérés. A bizalom kölcsönös volt, pedig ha belegondolunk ilyen összegeknél tulajdonképpen esküdt ellensége a bukméker a fogadónak, és ez visszafelé is igaz. Amikor az első hat számjegyű összeg apámnál landolt, kisebb technikai zűrzavar támadt, hiszen abban az időben a gépek nem tudták kezelni az ekkora összegeket.
Engem is hamar magával ragadott a pályák hangulata és elkezdtem apám mellett dolgozni. Eleinte nem tetszett neki, ezért vásárolt nekem egy éttermet, hátha az majd elterel a szerencsejátéktól. Nem tartott sokáig a vendéglátóipari kalandozásom. Kora gyermekkorom óta szinte mindenhová elkísértem, soha nem jutott volna eszembe, hogy mással foglalkozzak. Ráadásul imádom a versenylovakat, akárcsak ő. Olyan környezetből került ide, ahol az emberek monoton életet éltek. A fogadás, a játék ebből zökkenti ki őket. A bányák és gyárak munkásait a reálisan elérhető nyeremények reménye álomországba repíti. Apám nagyon ambiciózus ember volt, egész életében arra törekedett, hogy egyre többet és többet tegyen le az asztalra. Azt vallotta, az a jó bukméker, akit a játék érdekel és nem a pénz. Sokat figyelte és tanulmányozta az emberek viselkedését, a mozdulataikból remekül tudott olvasni. Számára a lóversenyzés egy véget nem érő mulatság volt, amiből remekül hasznot tudott húzni.
– Számtalanszor törtünk borsot egymás orra alá, és csak úgy röpködtek a százezrek. Hol ő, hol én kerültem ki a mókából győztesen, folyamatosan kerestük egymáson a fogást. Igazi ellenfél volt, a szó legnemesebb értelmében. Cheltenhamnek sohasem lesz olyan a hangulata, mint amikor Freddie is volt – nyilatkozta John Patrick McManus.
Freddie Williams bátorsága és kisugárzása ismert emberré tették őt a brit lóversenyzés életében. Számtalan alkalommal kérte véleményét a szaksajtó, országos hírnévnek örvendett. Rengeteget dolgozott, és mindegyik lovat ismerte, akárcsak a lovasokat és idomárokat. Az agarak témakörében is naprakész ismeretekkel rendelkezett. 2008. június 21-én hunyt el szívinfarktusban, miután egész nap Ayrben, majd este Shawfieldben szervezte a játékot. A fogadókkal üzletfélként bánt a legkisebbeket és a legnagyobbakat is ugyanazzal az udvariassággal kezelte. Alakja maradandó nyomot hagyott a modern kor brit sportfogadásában.