/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Interjú a lovas utánpótlás championnal – Mocsinka Vivien

Magabiztos győzelem Amazing Allegrával a Lovaregyleti Díjban

Mocsinka Vivien versenyről versenyre bizonyítja, hogy kivételes tehetsége van a galoppsporthoz, 2019 után 2020-ban is hozzá került a lovas utánpótlás champion cím.

Sikerült teljesítened azokat a célokat, amiket év elején kitűztél?

Erre a válaszom hogy is lehetne más, mint hogy abszolút sikerült! A szezon elején az lebegett a szemem előtt, hogy kinyerjem a 40. versenyemet, így zsoké státuszba léphessek, illetve szerettem volna kipróbálni magam nagyversenyekben is. Ezeket az elvárásokat túlszárnyaltam, nem számítottam rá, hogy rögtön két nagyverseny sikerem is lesz. Hálával tartozom mindenkinek, aki hozzásegített ehhez a címhez, az idomároknak, tulajdonosoknak, az istállónak, Kovács-Bakos Szilviának és Kovács Sándornak.

Melyik volt számodra a legmeghatározóbb győzelem a szezonban?

Többet is ki tudnék emelni, szinte az összes verseny meghatározó volt számomra valamiért. A Batthyány-Hunyady Díj Charlie Firpoval, Amazing Allegrával a Lovaregyleti Díj, vagy Qngfu Pandával az egymást követő négy győzelem, illetve az utolsó versenyében szerzett harmadik hely, hiszen akkor is a maximumot nyújtotta, emellett Stone Soberrel a Hesp Róbert Emlékverseny, ekkor szereztem meg a 40. győzelmemet.

Az első nagyverseny siker Charlie Firpo nyergében

Milyen versenytapasztalatokat szereztél idén?

Megtanultam, hogy mindig figyelnem kell a tempóra. Volt egy időszak, amikor szétszórt voltam, nem is ment annyira jól a lovaglás, de szerencsére sikerült összeszednem magam.

Ki a kedvenc lovad munkában, illetve versenyben?

Szinte az összes ló a kedvencem valamiért, mindegyikük különleges, igazi egyéniségek. Charlie Firpo, Aurora Amica, Amazing Allegra, Qngfu Panda, Denis The Diva, Simply The Best, csak hogy pár nevet említsek.

Hogyan készülsz fel egy-egy nagyobb versenyre?

Egész évben rendszeresen edzek, ez ilyenkor sincs másként. Az adott ló addigi versenyeit is visszanézem, hogy minél többet tudjak meg róla. Minden nagyobb futam előbb van bennem egy kis egészséges izgalom, de szerencsére fejben mindig az adott feladatra koncentrálok.

Miből nyersz mindig újabb és újabb motivációt?

Egy jó istállóban lovagolhatok, ugyanazért küzdünk, közös a cél. Olyan emberek vesznek körül, akikkel jó együtt dolgozni, sok barátot szereztem itt, ez mind hatalmas motiváció számomra a lovak szeretete mellett.

Milyen tervekkel indulsz neki a 2021-es szezonnak?

Szeretnék több nagyversenyben lovagolni, fejlődni amennyit csak lehet! Az egész szezon alatt szeretnék a toppon lenni, összeszedetten lovagolni, illetve még több versenyt nyerni.

Qngfu Pandával úton a negyedik győzelem felé

Fotó: Dr. Kovács Gábor

SHARE THIS