/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Szlovák versenyek – 2024

Írta: Kovács Botond.

Kedves Futtató és Idomár Sporttársak!

Megkaptuk a szlovák testvér-versenyüzemtől a 2024. évi propozíciójukat, amelyeket ezúton közlünk. Régi barátunk, Marián Šurda dr. tizenkilenc versenynapot íratott ki versenytitkárával Pozsonyban, Kistapolcsányban, Surányban és Szenicén, április 6-án kezdődik a száguldás.


Az első klasszikusokat egy napon futják május 5-én. A Veľká jarná cenát (Szlovák 2000 Guineas) továbbra is kissé rendhagyóan, de következetesen és szokás szerint 1700 méteren rendezik, majd még aznap a Jarná cena kobýlra (Szlovál 1000 Guineas) is sor kerül a kancák számára ugyanezen a távon. Mindezt a magyar Hazafi Díj startja (április 14.) után három héttel. A Nemzeti Díjat május 5-én futjuk a Kincsem Parkban, vagyis egy napon a szlovák nagydíjakkal. A kancáknál mindenképppen számíthatunk szlovák érdeklődésre, és hazai futtatóink számára sem értelmetlen, ha több vasat tartanak a tűzbe, és az egykori koronázóvárosban is próbálkoznak májusban.

Hasonló a helyzet a derbykkel, amiből idén bővelkedünk. A másfél mérföldes 32. Szlovák Derbyt július 14-én vagyis egy héttel a 102. Magyar Derby után futják, és akinek ez a kínálat nem elég, a Donau Derby néven Budapesten megrendezendő Osztrák Derby (augusztus 4.) gondolatával is érdemes kacérkodnia.

A szeptember besűrűsödik, hiszen az Őszi Nemzetközi Mítingünkkel egy napon, vagyis a Kincsem Díj napján kerül sor a 2000 méteres Slovenské Oaksra (Szlovák Kancadíj). Ugyanezen a napon a Magyar Kancadíjért (2400 m) is csatarendbe állnak a telivérek. Mindez a Donau Derbyvel egy napon futandó Preis des Jockey Club für Österreich (2400 m) azaz, az Osztrák Kancadíj után.

Az utolsó klasszikust vagyis a Slovenský St. Legert (2800 m) szeptember 22-én letudják szlovák barátaink, úgyhogy itt biztosan nem lesz ütközés az október 6-i Magyar St. Legerrel (2800 m).

Mindezeken kívül a Turf Gálán akadt még meg a pillantásunk, amelyet június 2-án rendeznek. A szlovák propozíció az alábbi linken elérhető, jó böngészést kívánunk.

https://zavodisko.sk/wp-content/uploads/2024/03/Vestnik_02_2024_web.pdf

SHARE THIS