Írta: Kovács Botond.
A világot fenekestül felforgatta az I. világháború. Örök életűnek hitt államok hulltak darabokra, és újak születtek. Magyarországon a kommunisták eltörölték a lóversenyzést, hajszálon múlott, hogy nem szűnt meg teljesen a versenyüzem. A Magyar Lovaregylet erőfeszítései révén azonban újra indult a turf-élet, és 1921-ben megrendezték az első Magyar Derbyt.
Sorozatot indítunk, közel egy évszázad hőseinek története vezeti virtuális tollunkat.
1918-ban a Pettendi Ménesben a Kincsem családjából származó Vosges megellette harmadik csikóját, egy sárga mént, Vatiniust. A tenyésztő, Luczenbacher Miklós valószínűleg csak napok múlva értesült a hírről, hiszen aligha lehetett elfoglalva birtokai ügyeivel. A meglett korú Luczenbachert a szétesőben lévő Monarchia ügyei foglalkoztatták, a Császári Udvar titkos tanácsosának, a földművelésügyi miniszter tanácsosának gondolatai jó eséllyel máshol jártak. Bőven volt min törnie a fejét a jövőben is, erről Kun Béla és elvtársai gondoskodtak. Eltelt két zavaros esztendő, és 1920-ban kezdtek elvonulni a viharfelhők (ez természetesen nem vonatkozott a Párizs környékén álló Kis-Trianon palota feletti égboltra). A nagy termetű sárga csikó, aki Publius Vatinius római államférfi, Caius Iulius Caesar barátja után kapta nevét, minderről azonban mit sem sejtett. Hitsch György mester keze alatt egyre erősebb lett, és jobbnál jobb formákat futott. Az év végén már Landratz mögött, szoros másodikként végzett Alagon egy kétéveseknek kiírt hendikepben, majd Bécsben két hendikepet is megnyert az alkata, színe, és végtelen türelmem miatt Tehén becenéven emlegetett telivér.
Még mielőtt tovább szőjük történetünket, megjegyezzük, hogy az 1855-ben született Luczenbacher Miklós kora egyik legelkötelezettebb tenyésztője volt, ifjú korában Kozma Ferenc egyengette pályafutását. Nem hiába. Húsz esztendősen nyerte tulajdonosként első versenyét, de nem csak az angol telivérek érdekelték. Tíz évvel később (1885-öt írunk, megszületik Kosztolányi Dezső, és ekkor alapítják az Újpesti Torna Egyletet) Fadlallah El Hedad Mihály expedíciójával bejárta Libanon, Szíria és Irak vadregényes tájait, hogy a Bábolnai Ménesnek új, tiszta vérű arab lovakat szerezzenek. Fadlallah kapitányról illik tudni, úgy került hazánkba, hogy tizenhárom évesen eladták kedvenc lovát, és ő utána szökött.
Luczenbacher Miklós nem volt kifejezetten egy helyben ülő típus. 1889-ben Angliában megvásárolta Morgant, aki William Cavendish-Bentinck, Portland 6. hercegének lova, Donovan mögött másodikként ért célba a Prince of Wales’s Stakes-ben, az ascoti mítingen. A versenynap végén az urak fehér asztalnál, és talán pár pohár pezsgő után megbeszélték az ügyeket, ám csak Luczebacher sejthette, hogy jó vásárt csinált. Az új hazába került Morgan után született Pardon, akinek eredetileg Petőfi volt a neve, de tulajdonosa, a Magyarországot imádó, virtigli osztrák Hermann von Königswarter báró nem akarta túlfeszíteni a húrt a jó I. Ferenc József császárnál, ezért átnevezte lovát. Így lett Petőfi helyett Pardon a mén neve. Nem tudjuk, magyar létünkre sírjunk-e vagy nevessünk. Elegáns megoldás volt, ennyi biztos. (Egyébként, Pardon után született az 1919. évi Osztrák Derby győztese, a magyar Pázmán. Szóval, inkább nevetünk.)
Látjuk, lett volna mire büszkének lennie, ám Luczenbacher Mikós kifejezettem szerény ember volt, kerülte a feltűnést. Sötétzöld, fehér szegéllyel ellátott dresszét C. Wood, álnéven regisztráltatta. Azért választotta ezt a nevet, mert angliai utazásai során megtetszett neki egy remek zsoké, Charles Wood stílusa és szakma iránti alázata. Nem kerülte el ugyanis Luczenbacher figyelmét, hogy Wood 1872-től kezdve hét évig állt a második helyen Fred Archer, minden idők legnagyobb zsokéja mögött a ranglistán. Az sem, hogy először és utoljára, 1887-ben, Charlie champion lett – miután Archer főbe lőtte magát. Félretéve a borzalmakat, nyomhatott a latba az is, hogy a tizenegy éves korában otthonról megszökő Charlie Wood lovagolta Batthyány Gusztáv herceg lovát, St. Simont, aki az Ascot Gold Cup, a Goodwood Cup és az Epsom Gold Cup győztese volt 1884-ben. Nyilván az is, hogy nyert három Epsom Derbyt: St. Blaise nyergében 1883-ban, St. Gatien társaként 1884-ben (az első és máig egyetlen holtversenyt Harvester és Sam Loates mellett), valamint Galtee Moore lovasaként egy évvel a Millennium után. Mondanunk sem kell, az összes klasszikus verseny trófeáját is begyűjtötte.
Nézzük ismét Vatinius-t. Hároméves kampánya Ausztriában, pontosabban az Osztrák Köztársaságban kezdődött, kőhajításnyira a Magyar Királyságtól. 1921. május 28-án behúzta a Confusionarius-Rennent és három nap múlva a Vederemo-Rennent, mindkettőt Nagy Gézával. Ezután sem állt meg a verkli Freudenauban, csak a lovas változott. Június 5-én a Preis des Jockey Club (akárhogy is nézzük, ez tényleg az Osztrák Derby) nyolclovas mezőnyében amelyben mi, kurucok voltunk túlerőben, ismét ott látjuk Vatinius-t, pedig csupán öt nap pihenőt kapott. Nagy Géza azonban gondolt előtte egyet, és átült az istállótárs Balbinus-ra, megadva a lehetőséget Kertész Sándornak. Vatinius rövid fejhosszal kikapott, mert Balbinus nyerőnek volt jelentve. Kertész remek lovas volt, az 1921. évi statisztikában a tizenötödik helyen végzett, 169 lovaglásból 17 győzelmet szerzett. Ez 10% strike rate felett van a mai fogalmak szerint, akárhogy is nézzük. Később ő idomította Róbert Endrét.
Bécsben elcsendesedtek a kedélyek, de arra azért volt még idő, hogy június 12-én Vatinius megnyerje a Modepreis-t. Ezt követően Magyarország első, 1846. évben Pest és Vác között megnyitott vasútvonalán hazahozták a sárga mént, és 1921. június 19-én starthoz állt Alagon az első Magyar Derbyben. Ekkor már nem volt szükség a hűséges Kertészre, Nagy Géza gond nélkül vállalta a lovaglást. A mezőnyben Korom, Krix-Krax, Államtitkár, Csajkás, Bocula és Pacific álltak egymás mellett, hiszen abban az időben nem volt startgép. Vatinius mögött pontosan ez volt a befutási sorrend. Bírói ítélet: könnyen, 2, 2 ½. Aki a bukmékereknél feltett 20 koronát, 26-ot kapott vissza.
Vatinius-t legközelebb ősszel hozták ki a Magyar St. Legerben. Mamlasz és Schejbal József ¾ hosszal voltak előrébb a célban. A Lovaregyleti Díjban pontosan ugyanez történt, ám akkor a régi rivális, Obcanka volt előrébb Pretzner Imrével.
Az 1922. évi szezonban még hat alkalommal lépett pályára Vatinius az alábbi eredményekkel:
1922. május 25., Bécs, Cambuscan-Rennen (2400 m)
I. Vatinius
II. Col. Romanelli
III. Pirók
Könnyen: 1, 10 – Derby-nyerő formával!
1922. június 5., Bécs, Wasserturn-Rennen (2800 m)
I. Balbinus
II. Vatinius
III. Brixton
IV. Wiarus
Balbinus nyerőnek jelentve. Kijelentés szerint, ½ hosszal nyerve, rossz harmadik.
1922. június 15., Bécs. Grosser Mode-Preis (2400 m)
I. Ovid
II. Vatinius
III. Col. Romanelli
IV. Balbinus
Küzdelem: fej, 3½.
1922. július 1., Alag, Dunakeszi Díj (2400 m)
I. Mamlasz
II. Vatinius
III. Baroda
IV. Dáridó
Könnyen: 1½, fej.
1922.július 8., Alag, Sándor Díj (3200 m)
I. Ovid
II. Mamlasz
III. Varinius
Könnyen: 1½, 1½.
1922. augusztus 8., Alag, Elnöki Díj (2800 m)
I. Vatinius
III. Mamlasz
IV. Baroda
V. Dáridó
Biztosan: nyak, 1½ – Derby-nyerő formájával nyerve!
Ezt követően Vatinius kivették az idomításból. Nem tudunk elmenni szó nélkül az egyik fent említett ló, Col. Romanelli mellett. Pontosabban amellett, hogy Rothschild Alfonz báró Guido Romanelli olasz ezredesről nevezte el kitűnő ménjét. Romanelli ezredesnek azért lehetünk hálásak, mert ugyan az antantot képviselte 1919-ben, ám ennek ellenére számos magyar embert mentett meg a dühöngő vörös terror bérenceitől. Közöttük a Ludovika Akadémia kadétjait és parancsnokaikat, akik június 24-én fegyvert fogtak, és fellázadtak a bolsevikok ellen.
Visszatérve a zöld gyepre megjegyezzük, hogy Balbinus még abban az évben megnyerte a Maglódi díjat (1800 m), majd a Széchenyi Díjat (2800 m), és második helyen végzett Dáridó mögött a Lovaregyleti díjban (2800 m). Balbinus az 1922. évi a hendikep skálában 1 kg-mal magasabb osztályzattal végzett Vatiniusnál.
A Magyar Méneskönyv III. kötetének Kiviteli jegyzékéből megtudhatjuk, hogy Vatinius-t 1922-ben Svájcba szállították, majd később Lengyelországba. Sorsáról többet nem tudunk.
(Folytatjuk)
A cikk megírásában nagy segítséget nyújtott Hesp József: A magyar galoppsport története című csodálatos kötet, valamint a Lőrincz Róbert és Májer Tamás által jegyzett Az első Magyar Derby című remek írás. Az 1922-re vonatkozó adatokat Dr. Gaál Szabolcs bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönjük szépen.