Ahogy a trénerek látják – Bérczy Károly Emlékverseny
Október 4-én heten állnak majd starthoz 1600 méteren a Bérczy Károly Emlékversenyben. Az alábbiakban az idomári véleményeket olvashatják. First Thought, Merciless (Maronka Gábor): Merciless két hónapja került hozzám. Sajnos volt egy szerencsétlenül alakult versenye, lelépte a patkóját, kiszakadva ért célba. Jelenleg jól dolgozik, rendben...
Promo Kemp Kalmarban áll starthoz
A Prolongo istálló ügetői folyamatosan aktív résztvevői a svéd versenyeknek. Október 2-án, pénteken Kalmarban folytatódik Promo Kemp számára a szezon, a nap tizedik futamában áll starthoz Christoffer Erikssonnal, négyes programszámmal. Ez alkalommal öt ügetővel kell megküzdenie a győzelemért. A verseny programja az alábbi linken...
A hétvége legeredményesebb szakemberei – Szeptember 26-27.
A két szakágat tekintve Stanislav Georgiev és Goran Zolnaji ünnepelhetett, mindketten a napi főverseny megnyerésével szerezték meg a hétvége legeredményesebb szakembere címet. A Szent István Díjban Tizedes rögtön egy győzelemmel mutatkozott be új tréningben idomár-lovasával, míg a hétéves Unika Vik a Golden Lady Díjat...
Tippmix 2020/40. hét Hétfő – szerda
Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt): FTC – Molde (Labdarúgás, BL-selejtező) 757 183 fogadás Dinamo Kijev – Gent (Labdarúgás, BL-selejtező) 614 840 fogadás Huesca – Atl. Madrid (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 528 489 fogadás Liverpool – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga) 525 211...
Digital Races első Jagersroban!
A Prolongo istálló újonca, Digital Races szeptember 30-án Jagersroban állt starthoz a nap negyedik futamában. A fordulóstartos versenyben, sáros pályán a remek hároméves a startot követően az éltre állt és meg is őrizte ezt a pozícióját a célig 15,1-es remek idővel. Sulkyjában idomár-hajtója, Christoffer...
Szőke Vince 1954 – 2020
Ismét szegényebb lett a hazai lóversenysport. Türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt Szőke Vince állattenyésztő üzemmérnök, Magyar Derby győztes futtató, versenyintézőségi tag. 1981-ben került a Magyar Lóverseny Vállalathoz, istállócsoport vezetőként helyezkedett el a Kincsem Parkban, majd Alagra került. Ezekben az években ismerte meg a...
A BBAG ismét számít ránk
A BBAG legutóbbi árverésén komoly erővel képviseltette magát hazánk, így nem meglepő, hogy a neves árverezőház számít további jelenlétünkre. Az alábbi kommünikét küldték a Magyar Lovaregylet címére a szervezők: Kedves magyar Sporttársak! Az alábbiakban találják a 2020. október 16. és 17-én rendezendő árverésünkről a...
Digital Races Jagersroban áll starthoz
A Prolongo istálló újonca, Digital Races szeptember 30-án áll starthoz Jagersroban. A nap negyedik futamában nyolc ellenfele lesz, a hároméves hetes programszámmal indul, sulkyjában idomár-hajtója, Christoffer Eriksson ül majd.
Nem lesz karantén az Arc de Triomphe után
Írta: Kovács Botond. Frankie Dettori, Ryan Moore és más top-zsokék mentességet kapnak a karantén alól a hétvégi Prix de l’Arc de Triomphe után, így minden további nélkül részt vehetnek további versenyeikben. A határozatot a British Horseracing Authority járta ki az Egyesült Királyság kormányánál. Az...